Starity

John Boyega elhagyta a Star Wars új részének forgatókönyvét, egyből fel is került az internetre

2019. november 28. 18:06   |   Szerző: Four

Óriási botrány is lehetett volna belőle, egy hajszálon múlt, hogy megúszta a dolgot.

hirdetés

John Boyega, a Star Wars filmek sztárja nagy kavarodást okozott a Disney háza táján. A színész ugyanis amikor megkapta a hamarosan megjelenő Star Wars: Skywalker kora forgatókönyvét, egyből el is hagyta. 

A dolog úgy sikerült, hogy Boyega épp költözködött, amikor ágya alatt felejtette a szövegkönyvet, amelyről később el is feledkezett. Csak akkor jutott eszébe, mekkora a baj, amikor az ügynöke felkereste, hogy e-Bayen árulják az ominózus forgatókönyvet. A probléma végül úgy oldódott meg, hogy a Disney gyorsan visszavásárolta, így nem tudódott ki semmi. 

A színész szerint az árusító valószínűleg nem tudta, mivel van dolga, és csak beleolvasott a szövegbe, majd felrakta az internetre. A füzet potom 85 dollárért kereste gazdáját, innen is sejtette Boyega, hogy egyszerűen csak gyorsan akart pénzhez jutni az illető. 

John elmondása szerint ezek után a menedzserének komoly tárgyalásokat kellett folytatnia a filmipar nagyágyúival, köztük Steven Spielberggel is, hogy ne legyen az esetből nézeteltérés. Ő pedig ezalatt "a nagylábujjában érezte az összes belső szervét".

Embed from Getty Images

via BuzzFeed

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek