A fiúknak – Örökkön örökké: már csak két nap, és megjelenik!
Már csak két nap, és nézhetjük A fiúknak – Örökkön örökké filmet a Netflixen.

A fiúknak, akiket valaha szerettem filmsorozat február 12-én lezáródott. A hivatalos előzetes már korábban megjelent, és a színészek is felkészültek, hogy búcsút mondjanak a trilógiának.
A filmben újabb nehézség elé néz Lara Jean és Peter. Miközben Lara Jean Covey a középiskola végére és a felnőttkor kezdetére készül, néhány sorsdöntő utazás arra sarkalja, hogy újragondolja ballagás utáni életét és a családjával, barátaival és Peterrel való kapcsolatát.
A történet Jenny Han regényén alapszik, és már mindegyik kötet megjelent hazánkban is.
A film sokkal jobb fogadtatást kapott, mint ahogy azt a legvadabb álmaimban reméltem volna. Nagyon gyorsan megváltoztatta az életem. Minden lehetőségre igent mondtam, mert azt éreztem, egyszeri és megismételhetetlen. Szerettem volna kihasználni a helyzetet és úgy érezni, hogy nem hagyok ki semmit. Mentálisan sosem éreztem magam olyan borzalmasan. Teljesen kiégtem
– reflektált a sikerei kapcsán Lana Condor.
Ti már várjátok a filmet?

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Egy időre jegeli a barátságot.
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Nagyon haragszik rá.
Először láthatjuk az arcát.