Kourtney Kardashian bevallotta, nagyon részeg volt Las Vegas-i esküvőjén
A reality-sztár szerint annyit ivott, hogy még a fogadalom elmondása is nehezen ment neki.


Kourtney Kardashian nem igazán volt józan, amikor először összeházasodott Travis Barkerrel. A két híresség idén, a Grammy-díjátadót követően döntött úgy, hogy egy klasszikus kis kápolnában, Elvis-imitátor segítségével örök hűséget fogadnak egymásnak.
Kardashian a családi realityben azonban bevallotta, hogy borzasztóan részeg volt, mire odaértek az eseményre:
Kiütöttem magam. Tényleg nem emlékszem. Arra sem emlékszem, hogy Elvis énekelt nekem, amikor az oltár elé sétáltam, és azt sem tudtam, hogy volt virágcsokrom.
- mesélte. Kardashian szerint az esküvői fogadalom elmondásával is meggyűlt a baja, mert összefolytak a szavai.
Kourtney a ceremónia után ráadásul hányt, majd még mielőtt odaértek volna a szálláshelyükre, elkezdett levetkőzni.
A dologról egyébként Kourtney édesanyja, Kris csak utólag értesült, és nagyon rosszul érintette, hogy nem lehetett ott a ceremónián. Végül is nem kellett aggódnia, mert később kiderült, hogy az esküvő nem volt hivatalos. (Barker és Kardashian később hivatalosan is összeházasodtak egy polgári szertartás során, majd a barátaik előtt, Olaszországban is kimondták az igent.)
via Page Six

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Kifütyülték a Super Bowlon
Először láthatjuk az arcát.