Katy Perry utalt arra, hogy neki is voltak problémái Russell Branddel, amikor egy párt alkottak
Katy Perry még 2013-ban adott a Vogue-nak egy interjút, ami ismét előkerült a Russell Brandet ért vádak miatt.
Katy Perry 2013-ban burkolt kijelentéseket tett volt férjével kapcsolatban, amelyekről sok rajongó azt feltételezi, hogy összefüggésbe hozható a Russell Brand ellen most felhozott vádakkal.
A pár 2010. október 23-án házasodott össze, de 14 hónappal később hirtelen véget vetettek a kapcsolatuknak. Perry a Vogue-nak bevallotta:
Először, amikor találkoztunk, ő egy egyenrangú embert akart, és azt hiszem, sokszor az erős férfiak tényleg egy egyenrangú embert akarnak, de aztán megkapják ezt az egyenrangú embert, és azt mondják: »Nem tudom kezelni az egyenrangúságot«.
Elmondta, hogy Brand hozzáállása "nagyon irányító" volt, különösen a turnéi alatt, ami jelentős feszültséget okozott a kapcsolatukban. Bár kezdetben Perry úgy érezte, ő a felelős a szakításukért, az interjúban elhangzottak alapján mélyebb problémáik lehettek.
Nagy felelősséget éreztem azért, hogy vége lett, de aztán rájöttem a valódi igazságra
- mondta, bár konkrétumokat nem árult el.
Ez a homályos utalás most találgatásokat váltott ki, a rajongók pedig azon tűnődnek, vajon Perry a jelenleg Brand ellen felhozott vádakra célzott-e.
via Hello!
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Szívesen vett részt a partikon.
Feleségül vette szerelmét a zenész.
Ő Bill Kaulitz párja.
Elbúcsúzott egykori kollégájától.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.