|
- törölt felhasználó -
|
|
|
|
|
Kedvenc író(i)m: Jennifer L. Armentrout illetve Laini Taylor. Mindkét személyt más-más miatt szeretem, főleg mivel a két írónő stílusa nagyon különbözik a másikétól. Amíg Laini művein ámulok és bámulok (legfőképp a fogalmazás és a fantáziavilága miatt), addig Jennifer könyveit végig nevetem és izgulom (na, nem mintha Laini könyvei ne lennének izgalmasak).
"Világszerte fekete tenyérlenyomatok jelennek meg ajtókon, szárnyas idegenek égették a fába, akik az égbolt hasadékából bújtak elő. Egy sötét és poros boltban egy kiméra emberfogkészlete veszélyesen csökken. Prága zegzugos utcáin egy ifjú művészpalánta belekeveredik egy brutális, nem e világi háborúba". - Laini Taylor: Füst és csont leánya
"– Nem hiszem el, hogy megetted az összes jégkrémet, Daemon!
Összerezzentem, és megálltam az ebédlőben. Nincs az, az isten, hogy én abba a konyhába bemenjek.
– Nem ettem meg mindet!
– Ó, persze, saját magát zabálta fel! – sikította Dee olyan hangosan, hogy a tetőgerendák is beleremegtek. – Vagy a kanál volt? Jaj, tudom már! A doboz!
– Ami azt illeti, szerintem a hűtőszekrény – felelte Daemon szárazon. Elvigyorodtam, amikor hallottam, hogy az üres doboz valaminek, leginkább emberi bőrnek csattan." - Jennifer L. Armentrout: Obszidián
Kedvenc költő(i)m: Ady Endre, Vörösmarty Mihály illetve József Attila. Igazából nincs mit mondanom róluk. Mind a hárman lenyűgöztek, a verseik elképesztőek! Hatalmas kincsek a magyar irodalomban.
Kedvenc könyvem (és könyvsorozatom): Jennifer L. Armentrout: Luxen, A. Meredith Walters: Utánad a sötétbe. Kedjük ott, hogy a Luxennek már rengeteg mindent köszönhetek: egyrészt ez a könyvsorozat taszított az olvasás szenvedélyébe, másrészt pedig ez által az álmaim is sokkal nagyobb valószínűséggel válhatnak valóra. Csodálatos korszak volt az életemben ennek a sorozatnak az olvasása, és bízok benne, hogy ez a korszak meg fog ismétlődni. Az utóbbi pedig annyira lesokkolt, akkora nyomokat hagyott bennem, annyira szerettem, hogy muszáj volt ezt is megemlítenem.
Kedvenc versem: Vörösmarty Mihály: Előszó. Ezúton is köszönök mindent az irodalomtanáromnak, többek közt azt, hogy az egyik órán majdnem hogy sokk hatása alá kerültem, amikor a kiemelt szöveget idézte ebből a versből, melynél nagyszerűbbet még sose olvastam.
Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.
Zöld ág virított a föld ormain.
Munkában élt az ember mint a hangya:
Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.
Ünnepre fordúlt a természet, ami
Szép és jeles volt benne, megjelent.
Öröm - s reménytől reszketett a lég,
Megszülni vágyván a szent szózatot,
Mely által a világot mint egy új, egy
Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje.
Hallottuk a szót. Mélység és magasság
Viszhangozák azt. S a nagy egyetem
Megszünt forogni egy pillantatig.
Mély csend lön, mint szokott a vész előtt.
A vész kitört. Vérfagylaló keze
Emberfejekkel lapdázott az égre,
Emberszivekben dúltak lábai.
Lélekzetétől meghervadt az élet,
A szellemek világa kialutt,
S az elsötétült égnek arcain
Vad fénnyel a villámok rajzolák le
Az ellenséges istenek haragját.
És folyton-folyvást ordított a vész,
Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.
Amerre járt, irtóztató nyomában
Szétszaggatott népeknek átkai
Sohajtanak fel csonthalmok közől;
És a nyomor gyámoltalan fejét
Elhamvadt várasokra fekteti.
Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.
Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,
S az agg föld tán vendéghajat veszen,
Virágok bársonyába öltözik.
Üvegszemén a fagy fölengedend,
S illattal elkendőzött arcain
Jókedvet és ifjuságot hazud:
Kérdjétek akkor ezt a vén kacért,
Hová tevé boldogtalan fiait?
1 felhasználónak tetszik:
Pocok2001