HQ képek az univerzumról

Objektumok neve: Messier 46 és Messier 47
Leírásuk: nyílthalmazok
Csillagkép: Hajófara

A kép közepén a Messier 47 nyílthalmaz látható, míg a tőle balra lentebb lévő (a kép bal széléhez közel) apró fénypontokból álló foltocska a Messier 46 nyílthalmaz, amely több csillagból áll, mint a Messier 47, és kicsit távolabb is van annál.

Az 'NGC 6357' és a 'Pismis 24'

Ezen a nagy felbontású fotón az NGC 6357 emissziós köd és a Pismis 24 nevezetű nyílthalmaz látható. A Hubble űrteleszkóp kamerái által nyolc évvel ezelőtt készített remekmű egy óriási, ionizált gázból (plazmából) álló, változatos színekben világító csillagközi felhőt mutat be, amelyet a csillagászatban emissziós ködnek nevezünk. Az ionizáció forrását a közeli csillagokból érkező nagy energiájú fotonok jelentik. Az NGC 6357 katalógusnevet viselő emissziós köd e hatalmas mozaikkép legaljától egészen a közepéig terjed ki.
A csillagköd felett nagyon fényes csillagok csoportját figyelhetjük meg, amelyek a 'Pismis 24' nevű nyílthalmaz tagjai. A nyílthalmazok fiatal, forró csillagok csoportjai, amelyek egyetlen közös gázfelhőből keletkeztek. A 'Pismis 24' névadója a képen látható legnagyobb és legfényesebb csillag a 'Pismis 24-1', amely valójában, mint ahogyan azt a Hubble bebizonyította, egy hármas csillagrendszer, amelyben a 'Pismis 24-1' kivételével a másik két komponens tömege egyenként 100 szorosa a Nap tömegének. Ugyanis a Pismis 24-1 főkomponens tömegét a Hubble mérései szerint 300 Nap tömegére becsülték, amely az Eddington-határ értelmében nem lehetséges, mely szerint a csillagokra tömegüknél fogva nagymértékű gravitációs erő hat, amely összehúzná a csillagot. A csillag magjában végbemenő fúzió elég energiát termel ahhoz, hogy a gyors összehúzódást ellensúlyozza. A stabil egyensúlyi állapot csak egy adott naptömegig tartható fenn. Sir Arthur Stanley Eddington (1882-1944) szerint ez körülbelül 100 naptömeg. Ezt hívják Eddington-határnak.

Távolság a Földtől: 8000 - 8150 fényév

Messier 92 gömbhalmaz
Távolság a Földtől: 25.000 fényév
Csillagkép: Hercules

Johann Elert Bode fedezte fel 1777-ben. A Messier 92 az egyik legfényesebb gömbhalmaz a Naprendszernek otthont adó galaxisban, a Tejútrendszerben. Összesen 330.000 csillag alkotja. Az egyik legidősebb gömbhalmaz a Tejútrendszerben, kora kb. megegyezik az Univerzum korával.
A gömbhalmaz csillagok gömb alakú csoportja, amely 10000-től 50 millióig terjedő számú csillagot tartalmazhat, meglehetősen kicsi, mintegy 50 parszek (150 fényév) átmérőjű területen. A csillagok a központ felé olyan erősen összesűrűsödnek, hogy nagy távcsövekkel sem lehet őket szétválasztani, ebből a nagy sűrűségből eredő gravitáció az, ami összetartja a gömbhalmazokat.

Messier 83 spirálgalaxis
Távolság a Földtől: 15 millió fényév
Csillagkép: Hydra

Az M83 galaxist Nicolas Louis de Lacaille fedezte fel 1752. február 23-án. Charles Messier 1781. február 17-én katalogizálta.

NGC 2070, szuper-csillaghalmaz, távolság a Földtől: 170.000 fényév.

Galaxisunk egyik szatellit galaxisában, a Nagy-Magellán felhőben található ez a roppant fiatal csillagcsoportosulás, amely mindössze 2 millió éves. Különlegessége az, hogy kb. 500.000 csillag otthona. Ezek közül sok rendkívül súlyos csillag, Napunknál 100-szor nehezebb tömegűek. E csillaghalmaz magjában a Hubble űrteleszkóp mérései szerint több mint 10 ezer csillag lakozik, ők külön csillaghalmazt alkotnak az NGC 2070 magjában, ezt R136 csillaghalmaznak nevezik a csillagászati szakirodalomban. Nagyon nehéz és nagyon fényes csillagokról van szó, amelyek mellett Napunk szinte eltörpül. Ezek nagyon fiatal csillagok, amelyek néhány millió év alatt elhasználják hidrogénkészletüket, magjukban a Világegyetem leggyakoribb eleme, a hidrogén millió évek alatt ég el héliummá. Ezt nevezzük hidrogénfúziónak. Ezután szupernóva-robbanásban fejezik be életüket.

NGC 2060 csillaghalmaz. Távolság a Földtől: 170.000 fényév. Csupán néhány millió évvel ezelőtt keletkezett.

'Hodge 301' csillaghalmaz
Távolság a Földtől: 170.000 fényév
Kora: 20 - 25 millió év

A Hodge 301 sok vörös szuperóriás csillag otthona is egyben, amelyek idősebbek, mint maga a csillaghalmaz. Nagyjából 40 szupernehéz csillagot is tartalmaz, amelyek szupernóvaként fogják végezni életüket, vagy már be is végezték. Ugyanis ne feledjük, hogy 170.000 évvel ezelőtti állapotában látjuk ezt a csodálatos csillaghalmazt. Ez alatt az idő alatt az említett 40 csillag elképzelhető, hogy szupernóvává vált.

Objektum neve: NGC 6535
Objektum leírása: gömbhalmaz
Távolság a Földtől: 22.000 fényév
Csillagkép: Kígyó

Az NGC 6535 gömbhalmaz a Kígyó csillagkép látványos mélyég-objektuma. Többnyire idős csillagok alkotják, amelyek a Tejútrendszer körüli pályán keringenek az ún. halóban, egy gömb formájú térrészben, ami a Tejútrendszert öleli körbe és nagyjából 30 kpc (= kilóparszek) átmérőjű. Ennek a belső halónak az átmérője - mert van egy külső, nagyobb haló is - fényévbe átszámolva 97800 fényévvel egyenlő.
A gömbhalmazok idős csillagok gömb alakú csoportjai, amelyek 10.000-től 50 millióig terjedő számú csillagot tartalmazhatnak, meglehetősen kicsi területen.
Az NGC 6535-öt egy angol csillagász, John Russell Hind fedezte fel 1852-ben. Most, több mint 160 évvel később, a Hubble Űrteleszkóp ACS és WFC3 nevezetű kamerái fotózták le ezt a gömbhalmazt. A mellékelt fénykép a valaha készült legrészletesebb az NGC 6535-ről.

Objektum neve: 3C 273
Objektum leírása: kvazár
Távolság a Földtől: 2 milliárd fényév
Csillagkép: Szűz

A 3C 273 az első azonosított kvazár, ami egyben az egyik legfényesebb és a hozzánk legközelebbi kvazár. Abszolút fényessége -26.7 magnitúdó, ami azt jelenti, hogy ha nagyjából 30 fényévre lenne tőlünk, akkor olyan fényesnek látnánk, mint magát a Napot, vagyis 4 billiószor fényesebb, mint központi csillagunk!!! A Nap 150 millió kilométerre van a Földtől, 1 fényév viszont csaknem 10 billió kilométer, így 30 fényév 300 billió kilométer. Tömege 1 milliárd Nap tömegével egyenlő!!! A kvazárból kilövellő gázcsóva kb. 200.000 fényév hosszú, ami saját galaxisunk, a Tejútrendszer átmérőjének kétszerese! 1995-ben a Hubble Űrteleszkóp felvételével sikerült a gázcsóva (jet) struktúráját tanulmányozni.
A kvazárok a Világegyetem nagyon távoli objektumai, csillagszerű rádióforrások. A kvazár közepén óriási energiaforrás van, nagy valószínűséggel egy fekete lyuk. Ezt néhány fényév átmérőjű korong veszi körül, melynek közelében gyorsan úszó gázfelhők találhatók. A korongtól távolabb pedig, kb. 100 fényévnyire, ott ahol a kvazár egybeolvad az anyagalaxissal, vékonyabb és hidegebb felhők keringenek. 1960-ban már pontosan meg tudták határozni, hol található az űrben rádióforrás. 1962-ben úgy tűnt, mintha egy csillag egybeesne egy rádióforrással, a 3C 273-mal. Maarten Schmidt csillagász jött rá, hogy a rádióforrás színképében látható vonalak megfelelhetnek a hidrogéngáznak, ha a csillagszerű égitest fénye eltolódott a vörös szín felé. A 3C 273 tehát olyan égitest, amely a fénysebesség 16%-ával távolodik tőlünk.

Mellékelt fotó: a ragyogó, központi csillagszerű fényforrás kitakarása után láthatóvá válik a kvazárnak otthont adó elliptikus galaxis.

Objektum neve: Sas köd; Teremtés Oszlopai
Objektum leírása: emissziós köd
Távolság a Földtől: 6500 fényév

Újabb lélegzet elállító fotókat készített a Hubble Űrteleszkóp a közeli Univerzumról. Az idei esztendőt a Hubble most is csodálatos fotókkal kezdte. A Föld bolygónak otthont adó spirálgalaxisban, a Tejútrendszerben sok, hatalmas izzó gázfelhő van. A Földtől 6500 fényévre található a Messier 16 katalógusnevű emissziós köd, vagy ismertebb nevén Sas köd, amely egy ionizált gázból álló csillagközi felhő. A Sas köd szívében figyelhetőek meg a 'Teremtés Oszlopai'. ezek hideg gázból álló óriási pillérek, néhányuk magassága az 50 billió kilométert (5 fényév) is eléri! A fotón látható különös formájukat a Sas-ködhöz tartozó fiatal, súlyos tömegű csillagok ultraviola sugárzása alakította ki. A Hubble először 1995-ben készített felvételeket a Sas ködről és a Teremtés Oszlopairól. 2014 szeptemberében újabb két nagy felbontású fényképet készített a WFC3 kamerájával. A fényképeket 2015. január 5.-én hozta nyilvánosságra a NASA és a Hubble Heritage Team.

Az első mellékelt fénykép jobb oldalán a közeli infravörös felvételt, míg a bal oldalon a látható fénytartományban készült felvételt látjuk.

Projekt neve: Hubble Ultra Mélyég-vizsgálat
Csillagkép: Nagy Medve & Ökörhajcsár

2004-től 2005-ig a Hubble Űrteleszkóp ACS kamerája az égbolt egy apró szeletére fókuszált. A picinyke, kozmikus területet a Göncölszekér és az Ökörhajcsár csillagkép határában választották ki a csillagászok. Ezt a területet a mutatóujjunkkal simán kitakarhatjuk, olyan pici az égbolton. Amikor a Hubble Űrteleszkóp ránagyított, akkor tárult igazán az emberiség szeme elé a Világegyetem gyönyörűsége és sokszínűsége. A Hubble Űrteleszkóp 500 különböző felvételt készített az égbolt ezen pici szeletéről, amíg végül 2007-ben ezeket a fotókat egyetlen hatalmas mozaikképpé állították össze a csillagászok, amely a legnagyobb letölthető JPEG formátumú fénykép lett azóta a világhálón!
Felbontása 5600 x 40000 pixel és a JPEG fájl mérete 236 Megabyte!!! A fotón 50.000 galaxis szerepel, jó néhány olyan messze van tőlünk, hogy fényük 10 milliárd évet utazik, mire eléri a Földet. A fénykép neve Groth- sáv, Edward Grothról, a Princeton Egyetem asztrofizikusáról nevezték el.

Nekem sikerült letölteni a képet eredeti méretében, de a böngészőm előtte háromszor is lefagyott. Szerencsére, második generációs számítógépem van (két magos processzorral rendelkezik), így az IrfanView program könnyedén megnyitotta és belenagyítottam a fényképbe, anélkül, hogy a Windows a számítógépen lefagyott volna. A billentyűzet Print Screen gombjának alkalmazásával készítettem ebből a gigantikus fényképből részlet-fotókat.

A szépséges világűr

Objektum neve: NGC 7714
Objektum leírása: spirálgalaxis
Távolság a Földtől: 100 millió fényév

Objektum neve: A1689-zD1
Objektum leírása: galaxis
Távolság: kb. 13 milliárd fényév

2015. március 2-án jelentette be a NASA, hogy az ALMA (Atacamai Nagyméretű Milliméteres/Szubmilliméteres Hálózat) távcsőrendszer segítségével újabb, nagyon távoli galaxisra bukkantak. A felfedezést az Európai Déli Obszervatórium szakemberei tették az előbb említett ALMA távcsőrendszer felhasználásával. Az utóbbi években számos mélyűr vizsgálat során rendszeresen kémlelték földi távcsövek a galaxisokban gazdag 'Abell 1689' elnevezésű galaxishalmazt, amely nagyjából 2 milliárd fényév távolságra van Naprendszerünktől a Szűz csillagképben. Az "A1689-zD1" jelzésű galaxisra az 'Abell 1689' galaxishalmaz kozmikus hátterében bukkant rá az ALMA távcsőrendszer, amely 54 darab 12 m-es, és 12 db 7 m-es átmérőjű mozgatható antennából álló, interferométer elven működő rádiótávcső-rendszer, amely a milliméteres illetve az alatti hullámhosszúságú sugárzást érzékeli. A rendszer több nemzetközi obszervatórium és kutatóintézet közös projektje, amelyet a chilei Atacama-sivatagban, 5000 méteres magasságban alakítottak ki.
Az 'A1689-zD1' kódjelű galaxis távolságmérését az Európai Déli Obszervatórium VLT nevezetű távcsöve végezte el. A számítások szerint ennek a galaxisnak a vöröseltolódása 7.5. Ami azt jelenti, hogy 13 milliárd fényév távolságra van tőlünk, tehát akkori állapotában látjuk, amikor a Világegyetem csupán 700 millió éves volt. Ez a galaxis nagyon halvány, és meglehetősen kis tömegű, többnyire por alkotja. Jelentős mennyiségű fémet is tartalmaz, a benne keletkező csillagok száma pedig elég kevés. A csillagok keletkezése az 'A1689-zD1'-ben az Ősrobbanást követő 560 milliomodik évtől számítva a mérések és vizsgálatok szerint közepes sebességű.

A kutatás vezetői Darach Watson (Niels Bohr Institute) és Kirsten K. Knudsen (Chalmers University of Technology).

Első fotó: 'Abell 1689' galaxishalmaz.
A második fotót a Hubble Űrteleszkóp WFC3 kamerája készítette az 'A1689-zD1' elnevezésű galaxisról optikai és infravörös hullámhosszon 2015. március 1-jén.

A Hubble Űrteleszkóp 9 milliárd évet tekintett vissza az időben!

Négy, nagyon távoli, felrobbanó csillagot, azaz szupernóvát vett szemügyre a Hubble Űrteleszkóp egy elliptikus galaxisban, a 'MACS J1149+2223' elnevezésű galaxishalmaz (több száz galaxis alkotja) kozmikus hátterében, amelynek galaxisai 5 milliárd fényév távolságra vannak a Földtől. A négy szupernóvát a Hubble 2015. március 6-án fotózta le Albert Einstein általános relativitás elméletének 100. évfordulóján. A Hubble négy különálló képet készített a négy szupernóváról, amelyekből végül egyetlen képet állítottak össze.
A szupernóvák a Világegyetem leglátványosabb és legfényesebb jelenségei. Lényegében, a Napnál a már nyolcszor nagyobb tömegű csillagok életük végén felrobbannak, amely során a csillag fénye egy átlagos galaxis fényével vetekszik. A folyamat elég bonyolult, most nem szeretném részletezni, de legyen elég annyi, hogy a szupernóva-robbanás során a csillag ledobja a külső rétegét, amely a környezetét hidrogénnel, héliummal és nehezebb elemekkel telíti. A kidobott anyag óriási sebességgel - másodpercenként akár 10.000 kilométerrel - gömb alakban tágul, miközben az anyag egyre ritkább lesz.

A négy felfedezett szupernóvát most egy "Frontier Fields Supernova" nevezetű szakemberekből álló csapat vizsgálja a Johns Hopkins Egyetemen, együttműködve a GLASS nevezetű tudományos csapattal, hogy besorolhassák az objektumokat a szupernóvák alosztályai közül a megfelelőbe. A "Frontier Fields Supernova" csapat vezetője Steve Rodney, akinek fő szakterülete a kataklizmikus változócsillagok (nóvák, szupernóvák).

A mellékelt fénykép a 'MACS J1149+2223' elnevezésű galaxishalmazt mutatja, a felnagyított négyzetben pedig az az elliptikus galaxis látható, amelyben a négy szupernóvát a Hubble felfedezte. Az említett elliptikus galaxis 9 milliárd fényév távolságra van a Földtől, és látszólag négy kvazár (csillagszerű rádióforrások; aktív galaxisok) között helyezkedik el. A négy kvazár 8 milliárd fényév távolságra van a Naprendszertől. A fénykép legfényesebb pontjait keressétek, a csillagnak tűnő objektumokat. Na, azok a kvazárok.

A sötét anyag még sötétebb, mint ahogy azt gondolták.

/A Hubble és a Chandra űrteleszkópok együttes erejét felhasználva a NASA csillagászai az utóbbi néhány napban egymással összeütköző galaxishalmazokban vizsgálták a sötét anyagot.../

Ezúttal a csillagászok arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan viselkedik a Világegyetem egyik fő összetevője, a rejtélyes sötét anyag, - amiről sajnos eddig igen keveset tudnak - amikor galaxishalmazok összeütköznek. Az elmúlt néhány napban több mint 60 óra expozíciós idővel a Hubble és a Chandra hat galaxishalmazban vizsgálta a sötét anyag jelenlétét, viselkedését.
Ezek a galaxishalmazok a következők (a mellékelt fotókon ezek láthatóak): MACS J0416.1-2403, MACS J0152.5-2852, MACS J0717.5+3745, Abell 370, Abell 2744, és a ZwCl 1358+62. Ezek közül az Abell 2744 van hozzánk legközelebb, mintegy 3.5 milliárd fényév távolságra! Míg a legtávolabbi már több mint 5 milliárd fényévre van a Földtől.
A Hubble és a Chandra jelenleg összesen hetvenkét, összeütköző, óriás galaxishalmazt tanulmányoz. A galaxishalmazok a Világegyetem egyik leghatalmasabb és legnagyobb tömegű struktúrái, galaxisok ezrei alkotják őket. A galaxishalmazoknak három fő alkotóelemük van: galaxisok, gázfelhők, sötét anyag. A galaxishalmazok összeütközése során a gázfelhők gyorsan úsznak egymás felé, majd beburkolják a galaxisokat és lassan leállnak. Két galaxishalmaz sötét anyaga viszont erőteljesen összeütközik. A kutatók a látható anyagon végeznek hasonló kísérleteket laboratóriumokban, hogy többet tudjanak meg a sötét anyagról és annak viselkedéséről a galaxishalmazok összeütközése során.
"A sötét anyag egy enigma, és sokáig fog tartani kibogozni és megfejteni." - mondta John Grunsfeld, amerikai fizikus és korábbi űrhajós, aki egyben a NASA Science Mission Igazgatóságának a vezetője.

Az első mellékelt fényképen a fentebb említett hat galaxishalmaz látható. A többi fénykép pedig külön-külön a hat, fentebb felsorolt galaxishalmazt mutatja be, amely képeken kék színnel a sötét anyag jelenlétét is szemléltették a NASA kutatói.

Színek magyarázata:
rózsaszín: gáz (Chandra adatok)
kék: sötét anyag (Chandra, Hubble adatok)

A Hubble Űrteleszkóp 25 éves évfordulójához érkeztünk a mai napon.

Napra pontosan 25 évvel ezelőtt bocsátotta fel a NASA a híres Űrteleszkópot, amelyet Edwin Hubble-ről neveztek el. Ennek alkalmából 2015. április 23-án a Hubble Űrteleszkóp lélegzetelállító felvételeket készített a tőlünk mindössze 20.000 fényévnyire lévő 'Gum 29' katalógusnevű emissziós ködről és a közvetlen közelében található 'Westerlund 2' elnevezésű csillaghalmazról.
Az emissziós köd általánosságban véve ionizált gázból álló, változatos színekben világító csillagközi felhő. A 'Gum 29' egy ilyen gázfelhő, de tulajdonképpen emellett még csillagbölcső is, hiszen a 'Gum 29' magjában csillagok születnek.
A 'Westerlund 2' csillaghalmaz nagyon fiatal, csupán 2 millió éves és a Hubble új adatai szerint nem kevesebb, mint 3000 csillagot tartalmaz.
Az első fénykép közepétől picivel jobbra láthatjuk a Westerlund 2-öt. Bal oldalon pedig a Gum 29 emissziós köd és csillagkeletkezési régió látható. Ennek a sűrű csillaghalmaznak összesen 10 fényév a keresztmetszete. A 'Westerlund 2' csillaghalmaz jó néhány olyan csillagot is magába foglal, amelyek a Tejútrendszer legfényesebb, legforróbb és a legnehezebb tömegű csillagai közé sorolhatóak. Ezeknek a szupernehéz és extra forró csillagoknak az ultraibolya sugárzása és csillagszele (töltött részecskék ionizált gázáramlata) különböző, csodálatos formákat, gáz- és poroszlopokat vés a gázfelhőbe. Az erős sugárzásuk miatt a 'Westerlund 2' csillaghalmazt körülölelő gázfelhő ionizálódik. Az ionizálódott hidrogén gázfelhő mélyén csillagkeletkezés zajlik.

A Hubble több részletfotót is készített a 'Gum 29'-ről és kozmikus környezetéről. A második képen a 'Westerlund 2' csillaghalmazt csodálhatjuk meg, míg a harmadik képen a csillagkeletkezési régiót figyelhetjük meg. A negyedik képen a 'Westerlund 2' körüli gáz és poroszlopokat láthatjuk, amelyek magassága a 2-3 fényévet is elérik. Míg az utolsó kép a 'Gum 29'-ben született, új csillagokat mutatja meg.
A mellékelt fényképeket a Hubble ACS és WFC3 kameráinak köszönhetjük.

Boldog szülinapot, Hubble!

Az Androméda galaxis a Naprendszernek otthont adó spirálgalaxisnak, a Tejútrendszernek nevezett hatalmas csillagvárosnak a legközelebbi, kozmikus ikertestvére. Az Andromeda csillagkép egyik leglátványosabb mélyégobjektumáról van szó, amely fényszennyezés-mentes, tiszta égbolton szabad szemmel is észrevehető. A Naprendszerből a fény két és fél millió évet utazik az űrben, mire eléri az Androméda galaxis csodálatos spirálkarjait. Ebben a galaxisban megközelítőleg 1 billió csillag ragyog, durván kétszer annyi, mint a Tejútrendszerben. Átmérője 200.000 fényév, míg a Tejútrendszer 120.000 fényév átmérőjű, és nem kevesebb, mint 400 milliárd csillagot tartalmaz.

Május 7-én a Hubble Űrteleszkóp egy 1 millió fényév átmérőjű 'halo'-t fedezett fel az Andromeda galaxis körül, amely egy sötét, láthatatlan, gömb alakú térrész, gáz halmazállapotú, de természetesen csillagok is vannak benne. E felfedezésből egyértelműen arra következtettek a csillagászok, hogy az Andromeda galaxis jóval nagyobb, mint ahogy azt a korábbi vizsgálatok mutatták. Az új adatok szerint hatszor nagyobb és ezerszer nagyobb tömegű. A halo ugyanis a galaxisok része. A Tejútrendszer halo-ja nagyjából 500.000 fényév átmérőjű, amelyet sok-sok csillag és rendkívül forró (2.5 millió fokos) gáz alkot. Korábban a Hubble's Cosmic Origins Spectrograph program keretében 44 távoli galaxis halo-ját vizsgálták, és találtak is az Andromeda galaxis halójához hasonlókat, de ilyen nagyot, mint az Andromeda galaxisé, csak most fedeztek fel először.

A diagram azt mutatja meg, hogyan határozták meg a csillagászok az Andromeda galaxis halo-jának méretét. A halo-ban lévő gáz sötét. A kutatócsoport a kvazárokból érkező fényt használta. A kvazárok rendkívül távoli, nagyon fényes maggal rendelkező aktív galaxisok és csillagszerű rádióforrások, amelyek közepén valószínűleg fekete lyuk van. A kutatócsapat azt vizsgálta, ahogyan a kvazár(ok) fénye keresztülhaladt az útjában lévő gázon. A halo-ban lévő gáz valamennyit azért elnyelt a kvazárok fényéből, a kvazár így sötétebben jelent meg egy nagyon kicsi hullámhossz skálán. A tudósok így meg tudták mondani, mennyi gáz van köztünk és egy adott kvazár között. Néhány kvazár fényében nem mutatkozott elhajlás, de ez segített definiálni a halo méretét.

Megmérték az univerzum egyik legtávolabbi galaxisának pontos távolságát

Egy nemzetközi csillagászcsoportnak sikerült megmérnie a Világegyetem legtávolabbi és legkorábbi galaxisai közül az egyiknek a pontos távolságát: a vizsgált galaxis 13.1 milliárd fényévre van a Földtől. Ez az eddigi legtávolibb csillagváros, amelynek távolságát meg tudták határozni.
A Hawaii-szigeteken, a Mauna Kea-csúcson működő Keck Obszervatórium Keck-1 teleszkópjához kapcsolt MOSFIRE (Multi-Object Spectrometer for Infra-Red Exploration) infravörös spektrométer segítségével határozta meg a csoport az 'EGS-zs8-1' galaxis távolságát. A galaxis a 13.7 milliárd éves univerzum egészen korai korszakában keletkezett. Az univerzumnak ebből az időszakából mindössze egy maroknyi galaxisnak lehetett eddig meghatározni a távolságát, és közülük a most felfedezett a legfiatalabb - ismertette a Yale és a Californiai Egyetem tudósai vezette tudóscsoport.

Először mértek pontos távolságot

A galaxist, a korai univerzum egyik legfényesebb és legmasszívabb objektumát eredetileg különleges színe alapján azonosították azokról a képekről, amelyeket űrteleszkópok küldtek a Földre. Pascal Oesch, a Yale kutatója, a tanulmány vezető szerzője a Hubble Űrteleszkóp képein pillantotta meg 2013-ban a fényes objektumot. Majd a Spitzer Űrteleszkóp felvételein is megtalálta. A munka legnehezebb része, a galaxis távolságának és korának meghatározása a hawaii Keck Obszervatórium közreműködésével történt.
"Egy csomó forrásunk van, amelyeket a Hubble Teleszkóppal láthatunk, és alighanem távolabbiak, mint az EGS-zs8-1. Eddig azonban nem tudtuk megmérni a pontos távolságukat" - emelte ki Oesch.
A Föld és a nagyon távoli kozmikus objektumok közötti távolság méréséhez a csillagászok gyakran azt figyelik meg, hogy ezek az objektumok milyen gyorsan távolodnak a Földtől. Az univerzum tágul: az űr maga úgy nő, mint egy léggömb vagy a sütőbe tolt kenyértészta. A Világegyetemben lévő objektumok tehát eltávolodnak egymástól. A távoli galaxisok színképe a vörös felé tolódik: minél nagyobb ennek az értéke, annál távolabb van és idősebb a megfigyelt objektum. Minél távolabb van egy objektum, annál gyorsabban távolodik tőlünk, annál nagyobb a vöröseltolódása. Az EGS-zs8-1 galaxisnál pedig az eddigi legnagyobb vöröseltolódást mérték.

A fő mozgatók

Az új mérés alapján a tudósok számára az is kiderült, hogy az EGS-zs8-1 csillagjai nagyon gyorsan születtek meg, nyolcvanszor gyorsabban, mint a mi galaxisunk most.
"Amikor a galaxist látjuk, azt amilyen 13 milliárd évvel ezelőtt volt, már a mi mai Tejútrendszerünk tömegének több mint 15 százalékát felépítette. Ám (az Ősrobbanástól) csak 670 millió éve volt erre, az univerzum akkor még nagyon fiatal volt" - magyarázta Oesch.
A megfigyelések az EGS-zs8-1 galaxist abban a korszakban mutatják, amikor az univerzumban nagyon fontos változások zajlottak. Az Ősrobbanást követő 150-800 millió évben a hideg és semleges hidrogénnel kitöltött univerzum átalakult olyan világegyetemé, amely ionizált hidrogént tartalmazott, utóbbi pedig összetevőire, protonokra és elektronokra hasadt.
"Úgy tűnik, hogy a korai galaxisok, mint az EGS-zs8-1 fiatal csillagai voltak a fő mozgatói ennek az átváltozásnak, amit reionizációnak nevezünk" - ismertette a Leideni Obszervatórium tudósa, Rychard Bouwens, amerikai Astrophysical Journal Letters folyóiratban publikált tanulmány társszerzője.
A korábban mért legtávolabbi galaxis rekordját az EGS-zs8-1 mindössze 30 millió évvel döntötte meg, ami nem sok ugyan, de az eredmény elérése nem volt könnyű - mondta Garath Illingworth, a Californiai Egyetem tudósa, aki szintén társszerzője a tanulmánynak. Hozzátette, hogy a galaxis az észleléskor talán csak százmillió éves lehetett. "Egy csecsemőt látunk, amely nagyon gyorsan fejlődik."

Szapudi István, a Hawaii Egyetem nemzetközi kozmológiai kutatócsoportjának vezetője az MTI kérésére a tanulmány jelentőségével kapcsolatban Oesch megállapítását emelte ki kulcsmondatként, amelyben a Yale kutatója arra mutatott rá, hogy az EGS-zs8-1 galaxisnál távolabbi galaxisokat is észleltek már, de az EGS-zs8-1 távolságát pontosan meg is tudták határozni.
"Ahogy a technológia fejlődik, egyre távolabbi galaxisoknak tudjuk megmérni a távolságát. Emiatt elég sokszor előfordulhat, hogy valaki azt írja, hogy 'ez a legtávolabbi galaxis'. Ez kicsit olyan, mint a 'világrekord 100 méteres gyorsúszásban': egy darabig tartja valaki, aztán rájavít pár másodperccel" - írta.
A magyar tudós a kutatás menetét összefoglalva úgy fogalmazott: "technikailag az történik, hogy a HST+Spitzer fényképekből a színek alapján kiválasztanak olyan galaxisokat, amelyek valószínűleg távol vannak, ezután pedig a Keck teleszkóppal felveszik a spektrumát, amiből a vöröseltolódást meg lehet állapítani. Végül, standard kozmológiát feltételezve kiszámítják a távolságot".

A fényképen a '47 Tucane' gömbhalmaz.
Csillagkép: Tukán
Távolság a Földtől: 15.000 fényév

A Hubble Űrteleszkóp 2015. május 14-én ismét a 47 Tucane gömbhalmazra fókuszált, ugyanis ún. fehér törpecsillagokat vizsgált meg. Az Omega Centauri után ez a második legfényesebb gömbhalmaz a Tejútrendszernek nevezett spirálgalaxisban. A Hubble 3000 fehér törpecsillagot tanulmányozott a 47 Tucane-ben.
A gömbhalmazok csillagok gömb alakú csoportjai, a Tejútrendszer korongján kívül az ún. halo-ban helyezkednek el, amely tulajdonképpen a galaxisok "légköre", egy gömb alakú térrész, amelyben rendkívül forró gáz található, de természetesen sok-sok csillagot is tartalmaz. A Tejútrendszer halója kb. 500.000 fényév átmérőjű. A fehér törpecsillagok a csillagfejlődés végső állomásai, olyan maradványcsillagok, amelyek a kis- és közepes tömegű csillagok (pl: Nap) élete végén maradnak vissza. A lényeg annyi, hogy a csillag magja a héliumégés után összezsugorodik, és ezzel együtt az anyaga besűrűsödik. A csillag anyaga és magja degenerálttá válik, végül pedig egy bolygó méretű fehér törpecsillag keletkezik.