Mire gondoltok most? II.

Ááá, ez Aranyköpések material! :'D

Mingyá' éjfél, én meg alvás helyett itt derpelek a neten #guddzsáb

en mar a negyedik eve, hogy a kettanos-gimis eleteket taposom es majdnem az osszes targyat nemetuk tanulom de soha semmi problemam nem volt a nyelvvel, elveztem is, hogy mindennel kapcsolatban hallok uj kifejezeseket pl a mateknal xd illetve itt is vannak anyanyelvu tanarok akik magyarul sem tudnak, de pont ez a jo...az o szemukkel nezve sokkal jobban lehet keszulni egy nyelvvizsgara is, lassan mar emelt szintuzni fogok

en orulnek, ha angolul is beszelhetnenk, nem ertem ezzel mi a baj

Úgy látom az elmúlt napokban aktív téma lett az angol és annak oktatása. Én is csak azt tudom mondani, mint mindenki más, hogy igenis fontos az, hogy az angolórákon a tanár és a diák angolul kommunikáljon. Saját példámmal élve, öt éven keresztül az angoltanárom azon kívül, hogy ledarálta az anyagot szinte semmit nem tett azért, hogy a nyelvtudásunk fejlődjön. Miután a feladatot angolul elmondta következett a fordítás, csak egy diáknak segített igazán a fejlődésben, az utolsó hónapok szinte csak abból álltak, hogy míg a többiek szókeresőket oldanak meg azzal az egy diákkal angolul beszélget. És bármennyire is szerettem azt a tanárt, egy valódi angyal volt, de sajnos a nyelvoktatáshoz aligha értett. Hatalmas mázlim van, hogy engem érdekel az angol nyelv, hogy nem húzom a számat, ha egy feliratos filmről van szó, a játékokból és a dalszöveg fordításokból szintén nagyon sokat tudtam fejlődni. De ha teszem azt engem nem érdekel az angol nyelv biztos, hogy a tudásom csak az alapokat kapargatná - úgy, mint a többi volt csoporttársamét, nagyon sajnálom őket. Most, kilencedikben viszont egy elég jó angoltanárt kaptam, akiről tudom, hogy nagyon erősen tud segíteni az angol nyelv megtanulásában. Sajnos azért elég masszívan érződik rajtam, hogy eddig alig-alig kommunikáltam angolul, alig értem sokszor, hogy mi a feladat, hogy mit kérdezett. A mostani osztályomban is van egy lány, aki kiemelkedően jó angolból, a tanár a többieket mégsem veszi semmibe. Addig rágja a fülünket amíg meg nem tanuljuk az adott nyelvtani szabályt, annyiszor elmondja ahányszor csak kell, addig nem nyugszik, amíg mindenki nem tudja, és ez nagyon sokat segít. Szinonimákat tanulunk, fogalmazásokat írunk, jegyzetelünk a hallott szövegből, szódolgozatban nem csak azokat a szavakat kérdezi, amelyek az adott témakörhöz kapcsolódnak, hanem azokat is, amiket az óra folyamán esetlegesen nem értettünk. Emellett pedig arra is van elég ideje, hogy a diákokkal közvetlen kapcsolatot alakítson ki. Rendszeresen beszélgetünk angolul az órákon, és tudom, hogy ez a gyakorlatban sem lesz másképp - főleg nálam, aki tervezi, hogy külföldön telepedjen le. Később senki sem fog fordítgatni nekem, a hallott szöveget azonnal meg kell értenem, nem fognak csak azért lassabban beszélni hozzám, mert régebben nem kommunikáltunk angolul a tanárral. Szóval én örülnék, sőt, örülök is, hogy az angolórákon csak angolul beszélgetünk, mert talán ez tud a legtöbbet segíteni. Téged pedig motiváljon az, hogy hogyha van egy tantárgy, amire tényleg életed végéig szükséged lesz, az az angol - ennek a tudása nélkül aligha fogsz tudni elhelyezkedni.

Annyira szeretem mikor ki vagyok nézve egy társaságból, és én vagyok a különc, antiszocialista sz@r, ha nem akarok arról pletykálkodni, hogy XY mit csinál a szabadidejében, ki, mikor és milyen pozícióban csalja a párját, mit vett vagy mit nem vett a Tescoban, milyen szögben parkolt az autójával, hogy az egy mm-re lelóg az útra és szégyelje a képét, sötöbö... Értem, hogy valakinek ekkora az agyi kapacitása, de én nem vagyok hajlandó olyan társalgásban részt venni, ahol mások fekete földig való alázása okoz örömet. Félreértés ne essék, nem tartom magam felsőbbrendünek senkitől, de az ilyen emberekre nem vagyok kíváncsi.

Van egy tanárnőm, angolt tanít. Az elmúlt három héten tizenöt óra helyett négy volt megtartva, és csak azért, mert a magánéletében zűrök vannak, ergo minket egy fizikatanár szokott meglesni néha napján, aki fél évig kint járt Nagy-Britanniában, de pontosan ezért nem volt sem hétfőn, sem kedden, sem szerdán, sem ma első óránk, és pontosan ezért nem lesz holnap harmadik órában nyelvóránk. Nagyon élvezetes így tanulni azt a tantárgyat, amivel később foglalkozni szeretnék, komolyan. Könnyebb lenne foglalkoztatni azt a tanárt, aki tavaly fél év, és most három hónap után visszaállt tanítani, mert az egyik előző csoportjával pontosan itt hagyták abba, de nem, ez már nem fér bele. Szóval, további két hétig tíz angolóra helyett meg lesz tartva kettő, azok is úgy, hogy helyettesítőtanár lesz bent, és néha ránk les, hogy lélegzünk-e még. Az pedig már csak hab a tortára, hogy pár intelligens osztálytársam még díjazza is a tanárnő dolgait, egyenesen ünnepelnek, hogy az osztályunk másik angol csoportjától majdnem öt leckével lemaradva havonta (talán) írunk egy szódolgozatot, de az nem esik le nekik, hogy később erre a nyelvre szükségük lesz. komolyan, inkább teszek később oroszból emelt nyelvvizsgát, mintsem ennyi tudással angolból.

Az életben először csináltam valamit, amiért büszke vagyok magamra.
Mikor még márciusban elkezdtem a felvételi feladatlapokkal foglalkozni, tragikus volt az eredmény. A matekom jó, ha elérte a 20 pontot. És miután az ötödik matek feladatlap is ilyen gyenge lett, képzeletben le is húztam a rolót, hogy nekem nem fog összejönni az a gimnázium, ahová menni szeretnék. Egy pár napig szomorú is voltam miatta, hogy most aztán más iskolát kell keresni, aztán rájöttem, hogy mekkora idióta vagyok és inkább elkezdtem még többet gyakorolni. Nyáron is matektanárhoz jártam és a felvételik felett ültem, szeptember óta pedig matek és magyar előkészítőre is járok. És kérem szépen ennek is meglett az eredménye, ugyanis tegnap írtam egy komplett felvételit itthon, ami összesen 84 pont lett. A matekom, ami eddig 16-20 pont volt, most 38 lett. El sem tudom mondani, hogy mennyire örültem. Összeszámoltam minden pontot (hetedik év vége és nyolcadik félév jegyei abból az öt tantárgyból duplázva, a magyar felvételi eredménye duplázva, illetve a matek) ééééés *dobpergés* 15 ponttal jobbat írtam, mint a tavalyi legjobb, aki arra a szakra ment, ahová én is szeretnék. Na egy ilyet, vagy egy kicsivel jobbat kéne összehoznom januárban is és akkor semmi gondom nem lenne az elkövetkezendő öt évben.
Lehet, hogy kicsit egoistának tűnök emiatt, tényleg nem annak szántam, de el sem tudom mondani, hogy mennyire örülök, amiért végre látszik az a sok munka, amit ebbe belefektettem.

most eléggé dühös lettem. anyukám kb. 2 órával ezelőtt hazajött (mivel a boltban volt, hát logic) és azt mondta, hogy volt a boltban pizza (persze a kedvencem), de nem vette meg mivel azt gondolta, hogy nem vagyok éhes (hát miért is lettem volna amikor akkor jöttem haza a suliból?!) és aztán meg b**d nekem kellett elmenni a boltba, de mire odaértem valaki más "ellopta" tőlem elégge jó, mi?

Ma nem tudtam hazajönni, mert nyelvtanverseny volt, és a tanárom szentül meg volt róla győződve, hogy én is akarok menni, így mindenféle kérdés nélkül beírt. Így, hazaértem 8 órakor, arról nem beszélve, hogy holnap fizika tz-t írok. Valamint sürgősen javítanom kell földrajzból, mert jelenleg kerek hármasra állok, amit fel kéne tornáznom négyesre.

anya mindig meglep, ma vett egy világító rénszarvast és velem állítatta ki az udvar közepére. nemhiszem, hogy hosszú élete lesz ennek a szerencsétlen rénszarvasnak, apám jön holnap haza szerintem amint meglátja bevágja a kukába.

Már régóta meg szeretném írni az egyik új történetem vázlatát, de a Halál sem tudna rávenni mostanában, hogy a lélegzésen, az evésen és az alváson kívül mást is hasonlóan lelkesen csináljak, de most elkapott az ihlet, és épp kéznél van a régi kedvenc füzetem, így tudok hova jegyzetelni hál' Istennek. Plusz, ma kaptam egy négyest történelemből, és egy ötöst földrajzból, így nagyjából most mindenből négyes, vagy négy egész valamennyi az átlagom, kivéve kémiából, de a szüleim, sőt, a tanárom is tudja, hogy nem ezzel szeretnék foglalkozni, és nem kényszerítenek rá arra, hogy négyes vagy ötös legyek belőle.

Ráadásul jövőhét hétfőre el kéne készítenem Máltáról a prezentációmat, de mint mondtam, életkedvem valahol a béka feneke alatt, viszont újra megjött hozzá a kedvem, ahogy elnézegettem az ország látványosságait. Emberek, újabb hely került fel a listára, ahová mindenképp el szeretnék jutni. Csodaszép az egész ország, szerelmes vagyok.

Mit kéne csinálnom egy hosszú nap után, tudatában léve annak, hogy holnap egy ugyanilyen vár rám hajnali 5-ös keléssel:
- amint hazaérek, rögtön elaludni

Mit csinálok ehelyett:
- elkezdek photoshopolni (véletlenül sem sulis feladatot, hanem saját szórakozásra)
- Oroszlánkirály betétdalokat énekelek
- eltervezem hogy na én most megnézem az Oroszlánkirályt akkor
- gondolkozok, miért nem tanultam meg normálisan németül anno
- reménykedek, hogy a mandarinhéjdarabokat, amiket beraktam most egy kávéspohárba a szekrényemen, nem felejtem el reggel kidobni, és nem változik egyszer penészszörnyeteggé, hogy elfoglalja az univerzumot

Már előre érzem, ahogy a reggeli önmagam átkozza a mostanit.

Néhány évtizeddel ezelőtt valóban nem volt releváns a nyelvtudás kérdése. Viszont amit mondasz, abban van valami. Én pl. nemrég váltottam munkahelyet, az ország egyik legnívósabb egészségügyi intézményében dolgozom, és - szerintem - előnybe részesítettek engem az angol nyelvtudásom és a nyelvvizsgám miatt. Legalábbis amikor állásinterjún voltam, az illető szeme azonnal felcsillant, amikor meglátta a nyelvvizsga bizonyítványomat, és többször kihangsúlyozta, hogy az intézmény külföldről érkező gyerekeket is ellát, akiknek hozzátartozói/szülei többségében az angolt beszélik minimum konyhanyelven. Pedig egy szakmás ápolói végzettség megszerzését nem kötik nyelvtudáshoz, ráadásul az álláshirdetésükben sem említették előnynek a nyelvi tudást. Tényleg jó, ha van, mert speciel emiatt is komolyabban vettek, pedig alig egy éves szakmai tapasztalattal rendelkezem, ami miatt simán elutasíthattak volna.

Azon gondolkodom, milyen menőn mutatna az önéletrajzomban, hogy tudok koreai nyelven rappelni. Na jó, a tudok erős túlzás, de akkor is.

Ülök, iszogatom a kavemat es hallom/olvasom, mi tortenik a vilagban. Ilyekor rajovok, hogy az hogy én alig birok raallni a labamra mert ugy szur/faj/dagad a vadlim es nekem ezzel meg vezetnem is kene, valahogy eltorpul mellette.

Az életemen.

Azt hiszem hivatalosan is beleszerettem az éjszakai égboltba. Olyan hihetetlen, hogy a Hold és a csillagok ennyire meg tudnak nyugtatni és ilyen könnyedén el tudnak vezetni a gondolataim legmélyebb bugyraiba is, hogy legalább másfél órára teljesen megfeledkezzek magamról. Már tegnap este bekerültem abba az "állapotba", amikor másra sem tudok gondolni csak a szombatra, a PlayIT-re és hogy minden tökéletesen sikerüljön, ezzel pedig lévén, hogy mindent hajlamos vagyok túlgondolni elég nagy stresszt helyeztem magamra, mintha hétköznap amúgy se lenne elég gyomorgörcsöm. De amikor felnéztem az égre és megláttam azokat az apró fehér pöttyöket a sötétségben, egyszeriben minden elszállt. Olyan érzéseket tud kiváltani belőlem, amelyeket szavakkal képtelenség lenne leírni. Újabb indok, hogy miért is hiszek az apró varázslatokban és a természet erejében. Sokkal boldogabban és függetlenebben tudom így élni az életemet, úgy érzem este feltöltődtem annyi energiával, vidámsággal, amennyi elegendő lesz a holnapi napra.

Nagyon jó kép!

"Porcba piercing!? Már megint? Ki van zárva! Nem roncsolod többet a tested, világos? 20 éves korodra már bánni fogod, azt se fogod tudni, hogy hova rejtegesd. Megér ez neked ennyit? Tényleg ennyire hülye vagy!? Ráadásul tudod, hogy az hogy fáj? Nem, nem és nem!"

Szóval így reagált anyám arra, hogy felvetettem az industrial piercing ötletét. Nem baj, akkor is lesz, tanév végéig még ráveszem valahogy.

Arra jöttem rá, hogy utálom az osztálytársaimat - és asszem, ők is engem. Lehet, hogy csak az a gond, hogy nem megy nekem ez a szocializáció dolog, de egyszerűen annyira tud idegesíteni a tudatlanságuk, az álszentségük, a képmutatásuk... Aláírom, én sem vagyok egy remek ember, de, hogy annyira érzéketlen, és koromhoz képest éretlen lennék, mint ők, azt nem tudom elképzelni. Persze lehet, hogy velem van a baj - valójában ez elég könnyen megeshet -, de valahogy nem találom humorosnak, hogy ma egy poénosnak szánt mondatom miatt berágtak, és eldugták az innivalóm (oviban érzem magam, komolyan, de ettől még rosszul esett, mert belegázoltak a pici lelkecskémbe), és azzal a kijelentésükkel sem szimpatizálok, miszerint a pszichológus hülye, aki hülyéket gyógyít (öhm, mikor is megyek pszichológushoz? ja, igen, jövő hónapban). Én nem tudom, mi van itt, de nagyon azt érzem, hogy piszok szar helyre kerültem, és várom az év végét, hogy kereshessek valami másik képzést, mert csak egy hete vagyok ezekkel, de már most megőrülök.

Shiiit, letört a szeretett karórám csavarja, és nem valószínű, hogy meg lehet csináltatni, már csak azért sem, mert külföldi T.T