Mire gondoltok most? II.

A csirkéink annyira viccesek. Én adok nekik enni, megyek ki, van vagy öt tojóhely nekik, de azt látom, hogy az egyiken kettő van. Az egyik tyúk ott ül, tojna, a másik meg ott áll felette és lesi amolyan "haladjál már, én is ideülnék" fejjel . Annyira édesek tudnak lenni, imádom őket .
A macskám meg kezd lefárasztani, harmadjára szedtem ki a szekrény alól a labdáját. Konkrétan elvárja tőlem, hogy kibányásszam :'D

Ma reggel gondolkodtam és rájöttem, hogy olyan lehangolóvá vált az életem az utóbbi pár évben. A legnagyobb sikerélményem az, ha rekordidő alatt megfürdetjük az intenzív osztályt, ami valljuk be, nem épp leányálom. A napjaim összeolvadnak, mindig ugyan az van: ébredés, életundor, iskola, edzés, életundor, tanulás, életundor, alvás. Gyönyörű. Egyébként is minimum 50 évesnek érzem magam.

Gondoltam, megfűzöm egy nagyon jó barátom, hogy jöjjön már velem nyáron Pride-ra, mert tavaly is akartam menni, csak nem jött össze. Igazán nem volt nehéz rábeszélnem...
Én: Nincs kedved nyáron Pride-ra jönni velem?
Ő: Deeeeee. Istenem, de!!!
Imádom, mikor ilyen simán mennek a dolgok.

A szomorú az, amikor ezen a mondaton már nem tudsz nevetni, mert teljesen alap, hogy minden nap vagy hússzor megfordul a fejedben, és komolyan gondolod.

Épp most láttam, hogy mindjárt a mozikban a Galaxis őrzői 2, ami egyébként már nem vonzz különösképpen, csak belegondoltam, hogy 2014-ben (három éve!) még olyan messzinek tűnt az a 2017-es folytatás, és lám itt van. Durva dolog az idő.

Nem olyan rég besegítek egy cégnél, ahol dolgozik egy velem egykorú csajszi, és eskü magával raagadott egy icipicit. Sosincs kifestve, de mégis szép festetlen arccal is. Annyira pozitív a kisugárzása és végtelenül kedves. Mindig odahozza nekem a papírokat, pedig csak szólnia kellene és kifutnék értük. Ma főzött nekem kávét is, pedig mondtam, hogy én majd kimegyek és megcsinálom, de rám parancsolt, hogy maradjak a helyemen. Na jó, egy ilyen szerethető emberkébe szerintem bárki belehabarodna egy kis időre. Már csak 4 nap és valószínűleg sosem fogom többé látni, szóval még ha mernék is nyitni felé, nem mennék semmire vele, mert max. annyit vágna le belőle, hogy barátnősködni akarok csak. Ha meg már itt tartunk, szerintem nekem sosem lesz bátorságom kikezdeni egy csajjal.

Amúgy nem tudom, nekem egyszerre szomorú és vicces ez. Szomorú, mert tisztára lefesti a saját barátkozásra nem tett kísérleteimet, és vicces, hogy más mondja ki helyettem, amit mindig érzek, valahányszor megpróbálok kevésbé introvertáltan viselkedni, és nem is tudom, beszélgetni egy normális emberrel.

Szeretem mikor a fiú csoporttársam és a férfi tanárom próbálják egymást meggyőzni, hogy kinek és miért van igaza. Aztán mind a ketten nekem beszélnek, hogy "ne akarjon már meggyőzni a h*lyeségről"

Legközelebb komolyan átugrok a mekibe veszek egy nagy adag kaját, felrakom a lábam az asztalra és nézem őket. Izgalmasabb mint egy focimeccs. Vagy vajon észre vennék, ha lelépnék óráról? Lehet nem. Két makacs férfi, irtó viccesek, ahogy meg akarják magyarázni, hogy miért hülyeség, amit a másik gondol, mond vagy tesz.

Persze, szomorú is belegondolva, hogy 18 évesen úgy érzi őfelsége, hogy nyugodtan visszapofázhat a 36 tanárnak, de én már meg sem lepődök. Lényegében, nem káromkodik ő, csak érvel (vagyis valami hasonló), az meg talán elfogadható. Na de, egy szó mint száz, azért le tudnak fárasztani.

Rám írt egy ember hétvégén akinek ugyan az az érdeklődési köre, mint nekem. Olyan mintha találtam volna egy testvért. Neki nem kell magyaráznom, hogy mi micsoda. Csak írok,írok és írok és ő válaszol. Sok mindenben egyet is értünk. Még a zenei ízlésünk is kísértetiesen hasonló.
És az egyik barátnőmet érdekli a transformers ezért együtt nézzük meg moziba. *-*

Egyébként nekem is totál ismerős ez a szitu, és az a poén, hogy bármilyen gázul viselkedek, meg bármennyire átkozom magam és rágódom rajta órákig, hogy talán máshogy kellett volna beszélnem, vagy ezt vagy azt nem szabadott volna mondanom (de nem is ilyen megosztó témákban, hanem kb. a saját nevemnél, meg ilyenek ), mindig kapom, hogy mennyire rendes, aranyos vagyok. Én meg így wtf, ez hogy jött össze? Mindenesetre örülök, hogy még így is tudok úgy viselkedni, hogy nagyjából értelmesnek tűnjek. De a legjobban a kínos csendeket utálom, úgyhogy hálás vagyok, mikor olyan emberrel ismerkedek, aki alapból sokat beszél, legalább nekem addig nem kell megszólalni.

Budapesten mostanában szinte csak két fajta plakát létezik.

1. Ti dolgoztok ők lopnak. - nem politizálok, mégis rám erőltetik, akár csak az ominózus bohócos plakát esetében.
2. Exek az édenben - minden áldott nap befelé és hazafelé az arcomba van tolva a csaj nagy p*csája - a bugyival eltakart - vaginájával együtt.

Rohadtul unom már mindkettőt...

Mióta elhunyt a kutyám, másfél hónapja, minden egyes áldott éjszaka azt álmodom, hogy még él, de tudom, hogy meg fog halni. Ennek köszönhetően kb minden reggelem sírással kezdődik, ráadásul most még az egyetem is rátesz egy lapáttal. Már nem bírom, kezdek megőrülni...

Áh, engem meg folyton nyaggat mindenki, hogy meséljek valamit. A kedvencem az volt, mikor egy osztálytársam leült mellém, hogy "mesélj magadról valamit", én meg meresztettem rá nagy szemeket, hogy "hozzám beszélsz?".
Ha már felhoztad a neveket, azt szeretem, hogy akárhányszor mondom ki a vezetéknevem, senki nem érti, úgyhogy már direkt úgy mondom, hogy jól kihangsúlyozom, akkor meg mindenki néz rám hülyén, hogy miért nem beszélek normálisan.
On: A gyerekosztályon bent van egy anyuka a nagyjából 9 hónapos kisfiával, istenem, az a gyerek annyira egy tünemény. Ma pár órát ott töltöttünk velük a szobában (kevés a beteg gyerek, nincs munka), a kisfiú mindenkire ránevetett, mosolygott, bámészkodott, és annyira tündéri gyerek, hogy majdnem megzabáltam.

A mai nap jelmondata: Ni csak, ki beszél!
Hihetetlenül vicces hallani/olvasni, amikor x szidja y-t a tetteiért, miközben x ugyanazt csinálja, csak még rosszabb.

A BVB - Coffen című száma Lehet hogy azért mert itt bömböl mellettem XD

Az az osztálytársam parázik a legjobban az egyetem miatt, aki csukott szemmel oda jutna be, ahova csak akarna. Most meg itt vigasztalom délután fél öt óta. Ilyenkor olyan szerencsétlennek érzem magam, mert én tudom, hogy hülye vagyok akármihez is, de azt nem értem, hogy az okos, jó képességű emberek miért nyúzzák magukat.

tök jó, hogyha én nem írnék, eszedbe se jutnék.

Imádom a tetoválásaimat! Ma csináltattam meg őket, és egyszerűen gyönyörűek lettek. Igaz, a fél hátam le van fóliázva, és a bal csuklómon is van belőle bőven, de abszolút nem bántam meg. Tény, a hátamon lévő nagyon fájt, eléggé vérzett, de amikor belenézek a tükörbe, teljes mértékben elégedettség tölt el. Ha lemegy a duzzanat és a pirosság (mondjuk a csuklómon lévőn nem is látszik, hogy ma csinálták volna), mindenképpen hozok nektek fotókat. Abszolút nem bántam meg, és úgy gondolom, hogy ezek olyan rajzok, amiket életem végéig viselnék magamon. Az egyikbe lelkileg tudok kapaszkodni, a másikkal pedig kifejezem, hogy büszke vagyok a hivatásomra. Imádom, imádom, imádom!

Hogy a pincibe lehet megfázni tavasszal?! Télen semmi, most meg kész, vége...

Én nyáron 35 fokban hoztam ezt össze. Napi egy százas csomag zsepi, orrspray, gőzölés, torok gyógyszer és tea literszámra. Pont nyaraláskor. Ez az én formám. Minden mozdulatom egy 45 perces mise előzte meg amiből 35 alvással telt.

Aúúúúú, az aztán tényleg sz_ás. Én egyszer kaptam el valami durva vírust nyáron. 40 fokos lázzal döglődtem a 40 fokban.
Remélem most lázas nem vagyok, bár érzem, hogy nem pörgök a maxon.

Update 4:26 - Túladagoltam a Strepfen-t Walking Dead statisztának jelenleg kiváló lennék. Ágyat meg forró fürdőt! *egyébként jó dolog az éjszakás műszak, csak nem betegen*