Mire gondoltok most? II.

Szeretem azokat a találkozásokat, amelyek nincsenek előre tervezve. Sétáltok a kihalt város utcáin, elmentek egy csomó olyan hely mellett amikhez közös emlék köt. Tele pofával röhögtök a belsős poénjaitokon és szinte csak tőletek visszhangzik az alvó város. Mire esni kezd az eső, már az autóhoz értek, ahol aztán sokáig csak zenéket hallgattok, a klasszikustól kezdve a punk rockig. Doboltok egymás kezén, mint akinek az élete múlna rajta, meg különböző hangszerek hangját utánozzátok versenyszerűen. Egyszerűen csak szeretem az ehhez hasonló estéket, vele.

Imádom a családomat, de akkor se fogom soha megérteni, hogy hogy lehet egy történelmi eseményről háromféleképpen vélekedni? Meg egyáltalán minek? Megtörtént vagy nem, kész elmúlt. Most a jelen van azzal foglalkozzunk már, meg a jövővel, de azzal hogy akkor most Dózsa egy áruló volt e vagy hős, vagy Széchényi akkor most megérdemli a legnagyobb magyar nevet, vagy egy kis piszkos külföldi volt, aki Magyarországon élt és még annyit se tudott magyarul, hogy "helló, szia, jó napot, jó estét"... Elmélkedni lehet, azzal nincs is semmi gond, de a történészek is hazudnak annyit, egyik generáció 50-ben úgy tanulta, 60-ban a másik 70-ben a negyedik, én 2010-es években megint másképp... hol érdekel ez bárkit is? Politika. Papám is elmondta már, amíg x párt van az élen erről nem lehet beszélni, amikor meg y akkor meg arról nem...

Ez az egész annyira mese, hogy csak na. Senki nem ismerte személyesen egyiket sem, nem lehet tudni akkor most ki mond igazat, melyik az igaz és melyik nem... Ez most olyan mint a sztároknál, akit nem ismerünk személyesen nem mehetünk ölre, hogy már most xy akkor se csalta a férjét hiába állítja azt yx... Persze, hogy kedvence az embernek és védi, én is ezt teszem, mert miért is ne. Néha unatkozom jól esik hinni abban, hogy jó ember az akit kedvelek nem egy utcasarki, de amikor már 20-an állítják, hogy csalja a férjét, 2 meg azt, hogy nem (mármint persze olyanok akik ismerik nem 20 utáló meg két rajongó, hanem úgy közeli ismerősök, barátok stb.), akkor el lehet gondolkozni.

Na mindegy, csak komolyan elgondolkodtató, hogy a Húsvét sem zajlik politika mentesen. Na de aki elolvasta a bejegyzésem -meg az is aki nem, csak az utolsó részt-, annak Boldog nyuszit! Aki holnap még pihen, annak kellemes pihenést, (józanodást?). Aki pedig dolgozik annak kitartást!

Nincsen annál jobb, mint amikor újra űzheted a legkedveltebb foglalatosságodat, ráadásul megkaptam a második kedvenc modellem adatlapját.

Még csak most tervezgettük, hogy ki hova megy tovább. Ültünk a felvételi előkészítőkön, aztán megírtuk a központit, majd mindenki túlesett a szóbeliken is. Még csak most kérdezgettük egymást, hogy ki hányadik az ideiglenes rangsorokban, majd biztattuk a másikat, hogy így már simán benn van. Most meg pár nap és kiderül, hogy kit hova vettek fel. Ez durva.

Ééés akkor itt vagyok én, akit szétvet az ideg amiatt, hogy hova vették fel, viszont emellett már azt tervezgeti, hogy hogyan mondja meg az új osztálytársainak, hogy nyáron fesztiválozni akar egy napot, de nincs kivel elmennie és közülük kéne valaki. Ez szép hosszú mondat lett, a nyelvtantanárom megdicsérne.

Rendesen rosszul érzem magam, hogy ennyire nincs erőm írni... 2016 júliusában publikáltam a fanfictionöm prológusát Wattpadra, annak reményében, hogy ott többen olvassák majd az írásomat, meg talán kapok kommenteket. Igazából büszke is voltam arra, hogy sikerült kitalálnom egy történetet, amit szeretnék is végigírni, mert az eddigi hosszabb írásaimnak az lett a vége, hogy pár rész után kitöröltem őket, mert nem tudtam folytatni, nem olvasta senki, stb. Na, ehhez lenne ötletem, de egyszerűen nem tudom elkezdeni, és nem tudom, mit kezdjek vele... Azóta sem tettem fel új részt, és el sem kezdtem az első részt (megjegyzem, nem tervezem hosszúra, maximum pár rész, de azokat a részeket kb 4000-5000 szóra tervezem), viszont kapom rá a kommenteket, hogy várják a folytatást, én pedig már rendesen el vagyok keseredve saját magamtól, amiért egyszerűen nem tudom megírni legalább az első részt... Kitörölni pedig nem akarom, mert kivételesen nekem is tetszik, és annak is örülök, hogy vannak, akik értékelik. Egyenlőre csak abban reménykedek, hogy nyáron tudom folytatni az érettségi után

az érzés, amikor te már akkor elkezdtél ship-elni két karaktert, amikor először találkoztak (megjegyzem, ez volt másfél éve), de rengeteg ember csak rázta a fejét, hogy úgyse lesz ebből semmit, aztán a sorozat elmúlt nyolc epizódjában több utalás is van arra, hogy együtt lehetnek; főként, hogy az egyik fél meleg. azok az emberek pedig, akik régebben nem hittek benne, mindenhol kiposztolják, hogy mégiscsak lehet ebből valami, te meg csak magadban üvöltözöd, hogy "én mondtam, haver". felülmúlhatatlan.

On: tegnap rávettem magamat, hogy elkezdjem a Thirteen Reasons Why-t, most tartok a tizedik résznél, de pont innentől nincs fent sorozatbaráton a felirat, én meg amilyen életképtelen vagyok, nem tudnám megmondani anélkül, hogy mit mondanak. szóval marad nekem az, hogy reménykedek, hogy még ma, vagy holnap felrakják a fordítást, utána meg visszatérhetek a földrajz és a matematika csodálatos világába. alig várom. ráadásul, egyáltalán nincs kedvem visszamenni a rengeteg p*raszt közé, akik egytől-egyig mind idegesítenek. remek, komolyan.

annyira, de annyira ismerős. csak velem nem az első rész fogott ki, hanem a 25. szóval, ja, kicsit sem volt lelkiismeret furdalásom, mikor be kellett jelentenem a talán soha véget nem érő szünetet az eddigi legjobb történetemnél....

ha valamelyikotoknek van kedve kuldhet nekem (sajat) fanfiction/tortenet/novella linkeket, szivesen olvasgatok ^^ ...ha idom engedi, megint el vagyok csuszva a hataridokkel es jelenleg belevetettem magam a foldrajzi zonaidok meg az orosz irodalom szepsegeibe...

Az ilyen minden íróval előfordul, emiatt nem szabad bánkódnod. Velem sorozatosan szokott előfordulni, hogy hetekig, hónapokig nem írok, pedig időm, lehetőségem lenne rá. Amikor egy hét szabin itthon voltam, írhattam volna, de nem ment, egyszerűen úgy éreztem, hogy nincs kedvem pont azt a sztorit tovább írni. Ilyenkor az a legjobb, ha az ember leteszi, pihenteti, és majd akkor veszi elő, ha úgy érzi, menne a folytatás. Ne feledd, ha a fiókodnak írod a regényedet, akkor szenvedélyből írsz, ami sokkal másabb, mintha kényszerből csak azért, hogy sok olvasódnak kell a folytatás. Akinek igazán felkeltetted az érdeklődését, az fél évvel később is el fogja olvasni a folytatást. Tudnám neked ajánlani a a publio.hu blogját, ahol is írással, írás fejlesztésével foglalkozó szakemberek adnak tippeket, tanácsokat kezdő és haladó íróknak. Az elmúlt félévben az ő oldalukat tekintettem etalonnak ez ügyben, és úgy érzem, hogy rengeteget fejlődtem, valamint megtanultam túllendülni az írói válságokon. Most már csak az a bajom, hogy sokat dolgozok, és nincs időm írni.

Sikeresen a szünet utolsó napjára hagytam minden tanulást, és igazából az a pár óra sem segít, amit azzal nyertem, hogy mégsem találkozom ma a barátommal, mert így még a kedvem is sz*r, és egyszerűen nem tudom rávenni magam, hogy nekiálljak elmerülni a kombinatorikában, az elektrosztatikában, az oxigéntartalmú szerves vegyületekben, a retorikában és a török kori Magyarországban (és még rajzórára is kéne valami kreatívat alkotni, és nekem még az se megy like wtf).
Csak simán elfáradtam. Most már igazán átugorhatnánk ezt a maradék két hónapot. A jegyeim se rosszak, a fő célom is elértem, és az osztálybeli barátaim sem utálnak még, a csúcson kéne abbahagyni.

De meg tudok ijedni egy ártatlan egértől... Bejött a szobámba, valahogy. Bár azt sem tudom hogyan, mivel az ablak nem rég lett újraszigetelve. Zenét hallgattam, az újságtartó a földön, és mintha valaki ki akarná venni az újságot. Meg is moccant, gondoltam, csak valami légy vagy valami. Aztán bement a fotel alá, én meg a mellette lévő fotelben ültem és akkorát, de akkorát sikítottam, hogy "vá, egér!", hogy apa bejött és mondta, hogy tuti találgatok. (Természetesen az egér már nem volt ott, mondjuk a sikításomtól...) És kijött a szekrény mögül és úgy megijedtem... Nem is tőle, hanem a hirtelen mozdulataitól. Most már nem a szobámban, hanem a konyhában gépezek.

Annyira boldog vagyok! Nyáron két terepgyakorlatra megyek, és az egyik, amire nagyon be szerettem volna férni, befértem!

Sőt, 3 nap múlva meglesz a 4. hónapom cigi nélkül! Túlteljesítettem a nyári lerakásom, remélem, hogy innen már tényleg nem fordulok vissza és nem gyújtok rá többet.

Nekem a pókkal van így, nyugi. Volt egy az ágyam felett a plafonon, direkt megkértem páromat, hogy úgy üsse le, hogy NE ESSEN LE. Aha, hát nem leesett? Szóval kisebb sokk után végül befújtunk mindent Biokillel, átkutattam az egész ágyat a pók után. Ez tegnapelőtt volt, azóta nincs meg, tehát remélhetőleg meghalt. Egyszerűbb lett volna a plafonhoz tartani a macskám, mert ő a pókokat is megeszi. (a művelet alatt sajnos azonban ő azzal volt elfoglalva, hogy beleegyen a müzlimbe, szóval aznap nem reggeliztem, neki meg az volt a büntetése, hogy ment a hasa, mert nem tudja magáról, hogy laktózérzékeny és nem ihat tejet. :') )

A pókoktól én is félek, nem vagy egyedül. Amikor meglátok egyet, szaladok az irtóért apához és kb. ilyesmi, amit Te is leírtál.

néhány ember miért az én életemmel van elfogalva?

uhh Én nagyon pocsékul érezném magam, ha nem folytatnám az enyémet. Ha már olyan sok időt eltöltöttem azzal, hogy kigondoljam a cselekményt, nem szeretném, hogy kárbavesszen


Igazad van, megpróbálok nem idegeskedni ezen akkor. Amint lesz időm és kedvem, úgyis folytatni fogom. Nem tudom, hogy az mikor lesz, de addig is megpróbálom nyugodtabban kezelni ezt a helyzetet Az oldalt pedig mindenképpen megnézem, köszönöm

Őrület, hogy április közepe van és azt beszélik ,hogy havas eső várható a magasabb égtájakon és fagypont alatti fokok.
Komolyan, mintha Észak-Európába lennénk, amivel nincs bajom mondjuk, de tényleg kezdek hinni benne évről-évre, hogy a tavasz és az ősz elfog tűnni a szélsőséges időjárások végett.

valaki árulja el nekem legyen kedves, hogy miért jó az, hogy facebookon a sok tömeg pcsa kiír egy bölcs idézetet az életről, erre mellé csatol egy pózolós, combvillantós képet
társadalom, egy kicsit sokat ittál a tegnapi bulin...

éljenek az 'egyedi' emberek.

Vicces, amikor a tanárok kellemes szünetet, és sok pihenést kívánnak úgy, hogy annyi házit és tanulnivalót adnak, hogy nem elég rá a szünet... érdekes..