Starity

Anyává válása óta most fotózták először bikiniben Chrissy Teigent

2017. február 02. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

A 31 éves szupermodell kilenc hónappal ezelőtt adott életet első gyermekének, Lunának.

Chrissy Teigen 2010 óta minden évben szerepel a Sports Illustrated katalógusában és nem csak a lap, hanem alapvetően a világ egyik legnépszerűbb és legkeresettebb modellje. Tavaly azonban a szokásosnál nyugisabb éve volt, hiszen hosszú várakozás után valóra vált az álma: anya lett. Az azóta eltelt hónapokban elsősorban a családjának szentelte magát, de mint a Sports Illustrated elkötelezett híve, kérésre hajlandó volt levetkőzni és megmutatni a testét.

Chrissy egyébként épp a közelmúltban vallotta be, hogy férjével, John Legenddel második babát is szeretnének, aki Lunához hasonlóan lombikbébi program keretein belül jönne a világra. A napokban épp amiatt bírálták a barna hajú szépséget, hogy nem természetesen úton fogant meg a gyermeke, de saját bevallása szerint évek óta küzd termékenységi problémákkal, és ha az IVF elnevezésű mesterséges megtermékenyítési módszer az egyetlen lehetősége arra, hogy gyerekei szülessenek, akkor élni is fog ezzel.

Fotó: Sports Illustrated / James Macari

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek