Starity

8 közkedvelt tévésorozat, ami regényen alapszik

2016. május 27. 16:04   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasni azért szeretünk, mert a betűket falva egy általunk elképzelt világ elevenedik meg kedvenc íróink tolla nyomán. Ezzel szemben imádjuk, amikor egy esős délután egy bögre kakaóval ülhetünk a tévé elé, hogy egy maraton keretein belül nyomon követhessük, mi történt kedvenceinkkel.

hirdetés

Mindegy, hogy olvasni vagy tévézni szeretsz jobban, ezeket a sorozatokat garantáltan imádni fogod! Ha esetleg még nem lett volna szerencséd hozzájuk, adunk belőlük egy kis kedvcsináló ízelítőt, hátha téged is úgy magával ragadnak, mint minket!

Fotó: The CW

The 100

A népszerű sci-fi dráma 2014 óta ülteti a képernyők elé a tévénézőket, ami nem is csoda a lebilincselő eseményszálnak és a bravúros stábnak köszönhetően. Maga a történet Kass Morgan azonos című regénytrilógiáján nyugszik, melynek első része 2013 szeptemberében jelent meg. A könyv a 13. helyig menetelt a The New York Times sikerlistáján, így nem csoda, ha a The CW úgy döntött, megveszi az írónőtől annak megfilmesítési jogait.

A sorozat harmadik évadának utolsó része május 19-én került adásba, a csatorna pedig már be is rendelte a folytatást. A főbb szerepekben olyan sztárok csillogtatják meg képességeiket, mint Eliza Taylor, Paige Turco, Bob Morley, Devon BosticChristopher Larkin és Marie Avgeropoulos – többek között.

Fotó: The CW

Vámpírnaplók

A Salvatore-testvérek és a bájos Elena története 1991-ben pattant ki L. J. Smith írónő fejéből, aki nem kevesebb, mint 13 kötetet írt a nem mindennapi szerelmi háromszögről 1991 és 2014 között. Amikor a 2000-es évek végén az Alkonyatnak köszönhetően ismét fellendülni látszott a vámpírbiznisz, a The CW lecsapott a regénysorozatra, és képernyőre vitte Paul Wesley, Ian Somerhalder és Nina Dobrev főszereplésével.

A sorozatbeli történet ugyan nagyban eltér a regényektől, ennek ellenére hatalmas népszerűségnek örvend a tizen-, huszonéves korosztály körében. Az Elenát alakító színésznő távozása ugyan némileg megnehezítette a folytatás forgatását, így ki került a legnézettebb műsorsávból, de az alkotók még így is beruháztak egy újabb (nyolcadik) évadra, melyet jelenleg is forgatnak.

Fotó: Freeform

Shadowhunters

A Shadowhunters Cassandra Clare 2007 és 2014 között publikált hatrészes, A végzet ereklyéi címet viselő regénysorozatán alapszik, mely kötetek megérdemelten kerültek a bestseller listák legtetejére. A történet képernyőre kerülése a természetfeletti lények iránti lankadatlan népszerűséget mutatja, ugyanis az adaptáció első része januárban került a képernyőre a Freeformnak köszönhetően, és a csatorna már be is rendelte a második évadot.

A már hazánkba is megérkezett szériában Katherine McNamaraDominic SherwoodAlberto RosendeMatthew Daddario és Emeraude Toubia játsszák a főszerepet, akiknek szintén nagy szerepe van annak közkedveltségében.

Fotó: Netflix

Orange Is The New Black

A hazánkban még kevéssé ismert, de a tengerentúlon igen nagy nézettségnek örvendő sorozat 2013 óta fut a Netflixen, ám azt csak kevesen tudják, hogy a történet főhősét, Piper Chapmant egy valós személy ihlette. A börtönsztori részben megtörtént eset(ek)en nyugszik, mely Piper Kerman emlékirata, az Orange Is the New Black: My Year in a Women's Prison alapján került megfilmesítésre.

A sorozat negyedik évadának első része jövő hónapban kerül a képernyőkre, ám a korábbi sikerek fényében a Netflix már előre berendelt három további évadot, amire a történelem során ritkán akadt eddig példa. A főszereplőt egyébként Taylor Schilling kelti életre, mellette pedig olyan tehetségeket láthatunk még a képernyőn, mint Jessica Pimentel, Michael Harney, Kate Mulgrew és Uzo Aduba.

Fotó: Starz

Outlander – Az idegen

Claire Randall történetét Diana Gabaldon vetette papírra 1991-ben, és 2014-ig összesen nyolc könyv készült róla. Maga a sztori a 18. század Skóciájában játszódik, ám nemcsak történelmi, hanem romantikus és egy izgalmas kalandszál is behálózza kedvenceink életútját. 

A könyvsorozat adaptálását 2013-ban a Starz csatorna rendelte be, melynek első része 2014 augusztusában került a képernyőre Caitriona BalfeSam Heughan, Duncan Lacroix és Tobias Menzies főszereplésével. A második évad idén debütált, annak nyolcadik része holnap kerül képernyőre az Egyesült Államokban.

Fotó: Fox

Sleepy Hollow – Az Álmosvölgy legendája

A múltból a jelenbe csöppenő Ichabod Crane kalandjait Washington Irving Az Álmosvölgy legendája címmel álmodta meg 1820-ban, ám a televízióban annak már egy korszerűsített, felújított és jócskán átírt változatát láthatjuk a Fox csatorna jóvoltából.

A történet adaptációjában Tom Mison alakítja a főszereplőt, társát pedig a stábból a közelmúltban távozott Nicole Beharie keltette életre. A széria harmadik évada a közelmúltban ért véget, a negyedik évad első része pedig előreláthatóan 2017-ben debütál majd.

Fotó: Freeform

Pretty Little Liars

A rosewoodi lányok története is egy író, nevezetesen Sara Shepard fejéből pattant ki, aki 2006-ban indította hódító útjára Alison és barátnői kalandjait, melyek végére 2014-ben tett pontot. A történetben rejlő lehetőségeket az ABC Family (azóta Freeform) látta meg, így 2009-ben megvette a megfilmesítési jogokat, egy évvel később pedig képernyőre is került Marlene King producer népszerű műve.

Ugyan a sorozat a legtöbb pontjában eltér a regényektől, ám kétségtelen, hogy annak főszereplői, Ashley Benson, Lucy Hale, Troian Bellisario, Shay Mitchell és Sasha Pieterse igen jó munkát végeznek, ugyanis az Egyesült Államok egyik nagy kedvence az ősszel már a hetedik évadával visszatérő széria.

Fotó: HBO

Trónok harca

Végezetül, de nem utolsó sorban említést kell tennünk George R. R. Martin életművéről, a Trónok harcáról is, mely nemcsak az amerikaiak, hanem az egész világ kedvence lett igen rövid időn belül. A Hugo-díjas szerző 1996-ban vetette papírra különleges történetét, melynek megfilmesítési jogáért az HBO csapott le. 

A sorozat első része 2011-ben került a képernyőre, azóta pedig a világ legnézettebb és legkedveltebb szériájává vált. A főbb szereplőket Emilia Clarke, Kit Harington, Peter Dinklage, Lena HeadeyMaisie Williams, Sophie TurnerNikolaj Coster-Waldau és John Bradley alakítják, akik e műnek köszönhetik hihetetlen népszerűségüket és hírnevüket.

via Popsugar

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek