Starity

25 sztárpár, akik felbontották eljegyzésüket

2017. szeptember 06. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hár sokan elavultnak tartják a házasság intézményét, a mai napig ez a legerősebb kötelék – a közös gyerek(ek) mellett –, ami egy pár tagjai között létrejöhet. Cikkünkben olyan sztárpárokat gyűjtöttünk össze, akik bár jegyben jártak, úgy döntöttek, kihátrálnak a kapcsolatból.

hirdetés

Mariah Carey & James Packer

Packer tavaly januárban, egy 35 karátos gyémántgyűrűvel kérte meg Carey kezét, ám a frigy végül nem köttetett meg, mert a milliárdos nem nézte jó szemmel az énekesnő mértéktelen költekezését, emellett nézeteltéréseik támadtak a Mariah's World című műsorral kapcsolatban is, így szakítottak.

Winona Ryder & Johnny Depp

A pár 1989-ben kezdett randevúzni, miután megismerkedtek az Ollókezű Edward forgatásán. Winona akkor 18 éves volt, Johnny pedig 27, ám a korkülönbség ellenére remek párost alkottak, és az első randijuktól számított öt hónap múlva el is jegyezték egymást. A színész ekkoriban csináltatta Winona Forever tetoválását, amit 1993-as szakításukkor meg is bánt. Tetoválását később a Wino Foreverre változtatta.

Miley Cyrus & Liam Hemsworth

Miley és Liam 2009-ben, Az utolsó dal című Nicholas Sparks-adaptáció forgatásán ismerkedett meg és szeretett egymásba, kapcsolatuk pedig rövidesen komolyra fordult. 2012-ben bejelentették eljegyzésüket, ám a következő évben már szakításuktól volt hangos a világsajtó. Három évvel később aztán sikeresen visszataláltak egymáshoz, és most is esküvőjüket tervezgetik.

Sienna Miller & Jude Law

A pár eljegyzésére 2004 karácsonyán került sor, hét hónap múlva azonban Sienna kiadta Jude útját, miután megtudta, hogy párja megcsalta gyerekei dadájával. A színész ugyan nyilvánosan is bocsánatot kért hűtlenségéért, ám nem volt mit tenni, kútba esett az esküvő. 2010-ben aztán „felmelegítették a káposztát”, ám a kapcsolatnak ismét szakítás lett a vége.

Demi Moore & Emilio Estevez

A két színész az 1985-ben bemutatott Szent Elmo tüze című alkotás forgatásán talált egymásra és rövid ideig jegyben jártak, nem sokkal később azonban úgy döntöttek, külön utakon folytatják, Demi pedig ekkor kezdett Bruce Willisszel randevúzni.

Emily Blunt & Michael Bublé

Az énekes 2005-ben jegyezte el a színésznőt, ráadásul Everything címmel dalt is írt róla, de a boldogság mindezek ellenére sem tartott sokáig – 2008-ban felbontották eljegyzésüket. Egyesek szerint eltávolodásukhoz szoros, egymáséval össze nem egyeztethető beosztásuk vezetett; mások ezzel szemben úgy vélik, a szakítás hátterében Bublé hűtlensége állt.

Paris Hilton & Paris Latsis

A két Paris ránézésre tökéletesen összeillő párnak tűnt, hiszen mindketten családjuk vagyonának örökösei, így a pénzkérdés minden bizonnyal nem képezte volna vita tárgyát közöttük. 2005-ben Latsis egy 24 karátos gyűrűt húzott Hilton ujjára, két hónap múlva azonban úgy döntöttek, mégsem működik a dolog és szakítottak.

Sheryl Crow & Lance Armstrong

A szerelmesek 2003-ban kezdett randevúzni egymással, két év múlva pedig megtörtént a nagy lánykérés, a vőlegény azonban alaposan beijedhetett az elköteleződéstől, mert pár hónap múlva felbontotta a jegyességet. Döntését később úgy magyarázta, hogy Sheryl gyerekeket szeretett volna tőle, ő azonban nem állt készen a babaprojektre.

Evan Rachel Wood & Marilyn Manson

A színésznő és a rocker 2007-ben szeretett bele egymásba, 2010 januárjában pedig a zenész gyűrűt húzott a szőkeség ujjára, aki boldogan mondott igent neki, hét hónap múlva azonban már arról cikkeztek a lapok, hogy szétmentek. Ez a hír aligha volt meglepő, hiszen Wood és Manson kapcsolatuk három éve alatt többször szakítottak rövidebb időszakokra.

Rose McGowan & Marilyn Manson

Ha már Mansonnál tartunk, meg kell említenünk, hogy zord külső ide vagy oda, a zenésznek Hollywood legszebb színésznőit sikerült behálóznia. Evan Rachel Wood mellett az egyik ilyen a Bűbájos boszorkák sztárja, Rose McGowan volt, akivel kétévnyi jegyesség után, 2001-ben szakított. „Óriási a köztünk lévő szerelem, de az életmódbeli különbségeink még ennél is nagyobbak” – írták a különválásukról szóló közleményben.

Rose McGowan & Robert Rodriguez

Exéhez hasonlóan Rose-nak is volt egy másik kútba esett próbálkozása, hiszen 2007-ben beleszeretett Robertbe, aki úgy tervezte, el is veszi őt, ám az esküvőt végül nem hozták tető alá, ugyanis 2009-ben istenhozzádot mondtak egymásnak.

Rachel Bilson & Hayden Christensen

Rach és Hayden egy évvel a megismerkedésük után, 2008-ban jegyezték el egymást. Két év múlva a színésznő sajtóképviselője megerősítette, hogy a pár felbontotta az eljegyzését, három hónap múlva aztán kibékültek, később pedig közös gyermekük is született. Tavaly ősszel ismét felbontották jegyességüket, ennek okát azonban a mai napig nem hozták nyilvánosságra.

Rashida Jones & Mark Ronson

Amilyen elsöprő volt a szenvedély a pár kapcsolatának elején, olyan gyorsan véget is ért. Mark 27. születésnapján kérte meg Rashida kezét, egy év múlva viszont nem az esküvő, hanem a szakítás időpontja jött el.

Gwyneth Paltrow & Brad Pitt

Még Angelina Jolie és Jennifer Aniston képbe kerülése előtt Brad Gwyneth-nek csapta a szelet, és nemcsak udvarolt neki, komolyan is gondolta kapcsolatukat, hiszen majdnem két év randizás után, 1996-ban fél térdre ereszkedett előtte, néhány hónap múlva azonban szakítottak.

Alexis Pheiffer & Kanye West

Kanyénak bizony Kim Kardashian előtt is volt múltja! Alexisszel például 2002 és 2008 között se veled, se nélküled kapcsolatot ápolt. 2006-ban húzott gyűrűt szerelme ujjára, másfél év múlva aztán úgy döntöttek, mégis jobb egymás nélkül.

Julia Roberts & Kiefer Sutherland

A két színész a húszas éveik elején jártak jegyben, és Julia volt az, aki pontot tett a viszony végére, mindössze három nappal azelőtt, hogy sor kerülhetett volna a menyegzőre, és lelépett Kiefer egyik barátjával.

Alanis Morissette & Ryan Reynolds

A színész 2002-ben kezdett udvarolni az énekesnőnek, akinek kezét két év együttjárás után kérte meg. Ezt követően három évig jártak jegyben, mielőtt 2007-ben szakítottak volna. Ekkor jött Scarlett Johansson Ryan életébe, akit 2008-ban, pár hónapnyi randizás után vett el, de a házasságnak válás lett a vége, és a színész végül A zöld lámpás-beli kolléganője, Blake Lively oldalán talált rá a boldogságra.

Katie Holmes & Chris Klein

Katie és Chris az ezredfordulón kattantak egymásra, és a kívülálló számára tökéletes párnak tűntek. Az eljegyzést sem siették el, 2003-ban került rá sor, ezt követően azonban lassan megindultak a lejtőn, 2005-ben pedig kimondták a végszót.

Britney Spears & Jason Trawick

A pophercegnőnek először 2009-ben volt kapcsolata ügynökével, de csak évekkel később adtak új esélyt maguknak. A pár tavaly szeptemberben mondott búcsút egymásnak, miután több, mint egy évig jegyben jártak.

Rachel Weisz & Darren Aronofsky

A színésznő és a rendező kielnc évet töltött együtt, utolsó öt évük alatt pedig jegyesek is voltak, mielőtt még istenhozzádot mondtak volna egymásnak 2010-ben. Kapcsolatukból gyermekük is született – Henry Chance idén már 11 éves.

Kate Moss & Pete Doherty

A modell és a rocksztár összesen három, eseményekben igen gazdag évet töltött együtt, és bár hivatalosan soha nem jelentették be, hogy jegyesek, Pete egy 2007-es fellépésén a menyasszonyaként emlegette Kate-et, de még abban az évben véget vetettek viszonyuknak.

Jennifer Lopez & Ben Affleck

Jen és Ben 2002-ben, a Gengszerrománc forgatásán találkozott először, és a színész még abban az évben eljegyezte kolléganőjét egy rózsaszín köves gyémántgyűrűvel, de az ékszer nem szavatolta a kapcsolat tartósságát – 2004-ben szakítottak egymással.

Megan Fox & Brian Austin Green

Brian először 2006-ban jegyezte el Megant, három év múlva azonban könnyes búcsút vettek egymástól. Egy év múlva ismét helyreállt a béke köztük és jegyben jártak, majd össze is házasodtak, de aztán 2015-ben a színésznő beadta a válókeresetet a férje ellen. Ez a szakítás sem tartott sokáig, hiszen 2016 áprilisában már újra együtt voltak és harmadik csemetéjüket várták.

Emma Roberts & Evan Peters

Emma és Evan 2012-ben találkozott és rögtön megvolt köztük az összhang, így randizni kezdtek. Kapcsolatuk 2014-ben fordult komolyra, amikor a színész megkérte kolléganője kezét, másfél év múlva aztán szakítottak egymással. Néhány hónap elteltével kibékültek, de azóta ismét elváltak útjaik, majd újra összejöttek.

Perrie Edwards & Zayn Malik

A Little Mix énekesnője és a One Direction énekese már egy éve randevúzott, amikor megtörtént a nagy lánykérés 2013-ban. A szerelmesek már az esküvőt tervezgették, amikor Zayn SMS útján kiadta Perrie útját és Gigi Hadiddel lépett tovább.

Fotó: Disney

via Vogue

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek