Ismét Magyarországra látogat a Nightwish
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jövőre hatalmas visszatéréssel készül Finnország egyik legnépszerűbb metálzenekara.

Mint ismeretes, a finn formáció tavaly ünnepelte fennálásának huszadik évfordulóját, ennek alkalmából pedig jövőre turnéra indulnak majd, valamint a különleges koncertsorozat mellé két válogatásalbumot is piacra dobnak majd, mely korongok a Decades elnevezést kapták. A Tarja Turunen énekesnővel alakult csapat egyébként jövőre újabb ünnep elé néz, ugyanis második - és egyben egyik legsikeresebb - lemezük, az Oceanborn jövőre lesz húszéves, így vélhetően ennek jelképeként is fognak majd valami különlegességgel készülni.
A srácok egyébként néhány órája osztottak meg további helyszíneket, ahol majd előadják a nem mindennapi repertoárjukat, így kiderült, hogy a magyar rajongók sem fognak szomorkodni, ugyanis Tuomas Holopainen és csapata 2018. november 20-án a Budapest Arénában fog majd egy felejthetetlen show-t adni.


Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Elárulta, mi ennek az oka.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Interjút adott a színész.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.