Ez volt az a pillanat, amikor Miley Cyrus rájött, hogy véget ért a házassága
Az énekesnő visszaemlékezett arra a napra, amikor rájött, hogy el kell válnia.

Miley Cyrus ezúttal egy fájdalmas emlékről mesélt TikTokon: arra a pillanatra gondolt vissza, amikor rájött arra, hogy véget ért a házassága Liam Hemsworth-szel.
A Glastonbury Fesztivál júniusban volt, ekkor született a döntés, hogy a házasságunk Liammel, - ami persze szeretetből született, és azért, mert már 10 éve voltunk együtt, ugyanakkor egy traumából is. Szóval a koncert napján döntöttem el: többé nem működik, hogy abban a kapcsolatban legyek.
Cyrus és Hemsworth Az utolsó dal című film forgatásán jött össze, többször szakítottak, és 2018-ban egy erdőtűz következtében leégett közös malibui otthonuk. Ennek a traumának a hatására döntöttek úgy Miley szerint, hogy össze akarnak házasodni. A kapcsolatuk azonban egy évvel később véget ért.
Az énekesnő hozzátette, nagy erőfeszítés volt számára, hogy a fesztiválon ne zuhanjon össze a lelki problémái miatt:
Ez is egy olyan pillanat volt, amikor a munka, a fellépés, a karakter prioritást élvezett. És azt hiszem, ezért olyan fontos számomra most, hogy többé ne ez legyen, hogy az emberi szempontok kerüljenek előtérbe.
- árulta el a híresség, feltehetően arra utalva, hogy nemrég kijelentette, nem tesz jót neki a turnézás.
via Page Six
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Újabb fordulatot vett a dráma.
Újabb csúnya celebválás?
Júliusban hunyt el a sztár.
Új életet kezdett a híresség.
A színésznő Sophie pártját fogja.
Kiderült, mihez ragaszkodik.
Felvállalták a kapcsolatukat.
Közösen ebédeltek, mint egy család.
Ő is felköszöntötte a kicsit.
Nagyon csúnya fordulatot vett a szakítás.