Idézet
Button autója már a harmadik körben túlmelegedett, éppen egy hűtőberendezés miatt. Persze annak a hűtőberendezésnek a versenyen már nem kell volna az autóban lennie, azt ugyanis az egyik szerelő felejtette a bal oldali oldalszekrényen lévő légbeömlő nyílásban. A biztonsági autó mögött a lassabb tempónál eleve kevesebb a menetszél, a nyílásban lévő külső minihűtő pedig még azt a kis légáramlatot is elvette a motortól, és mielőtt Button teljesen lefőzte volna a V8-ast, inkább félreállt. A címvédő összetettbeli első helyét is elbukta a mulasztás miatt (a csapat ennek ellenére sem tette lapátra a figyelmetlen szerelőt, ám biztosan nem ő kapja a hónap dolgozójának járó jutalmat)

Idézet
"Kidobtam a kormányt, egyszerűen azért, mert amilyen gyorsan csak lehet, ki akartam szállni az autóból. A baleset után a menetiránnyal szemben álltam, és az autó is kigyulladt"- idézi a Motorsport-Total.com Barrichellót.
Hehe, persze.

Idézet
Megkérdőjelezi a korábbi pilóták versenybíróként való foglalkoztatásának helyességét a Forma-1 1996-os világbajnoka, Damon Hill, aki Monte-Carlóban maga is betöltötte ezt a szerepet. A jelenleg a Brit Autóversenyzők Klubjának (BRDC) elnökeként dolgozó Hill kényes helyzetbe került, amikor Michael Schumacher utolsó előtti kanyarban történt előzésével kapcsolatban kellett állást foglalnia.
A Mercedes pilótája a Monacói Nagydíj után 20 másodperces időbüntetést kapott, amiért az utolsó körben megelőzte Fernando Alonsót, miután a biztonsági autó elhagyta a pályát. Többen úgy vélik, Hill így állt bosszút korábbi riválisán, ő azonban visszautasítja ezt, és a gyakorlat visszásságaira hívja fel a figyelmet.
"Rendkívül érdekes élmény volt, de kétlem, hogy helyes lenne versenyzőket hozni abba a helyzetbe, hogy értelmezzék a szabályokat. Azt gondoltam, csak konzultánsként kell jelen lennem, hogy a pilóták szemszögéből megvilágítva az eseményeket, segítsem a bírák döntését. Nekem pilótaként van tapasztalatom, nem jogalkotóként vagy a szabályok értelmezése terén"- idézi Hill nyilatkozatát a Times, akit az eset óta többen kritizálnak.
"Számomra azért is volt különösen kényelmetlen a helyzet, mert olyan esetben kellett döntenem, ahol Michael is érintett volt. Teljes mértékben pártatlanul jártam el, de már kaptam gyűlölködő e-maileket, amiben részrehajlással vádolnak"- tette hozzá Hill.