Olvasol? II.

Dan Brown egyik legjobb könyve, szerintem nem fogsz csalódni.

Pár perc alatt (sajnos) elolvastam Neil Gaiman kis meséjét, a Szerencsére a tej-et. Komolyan ez az ember egy zseni, imádom az írásait. Úgy röhögtem a tömegközlekedésben, hogy szerintem mindenki buggyantnak gondolt. A legutóbbi regényem pedig Boyd Morrisontól A bárka volt. Olyasmi stílusban írt, mint Dan Brown, nyomkövetős, merénylős, kalandozós könyv, izgalmas volt. Most pedig Pierce Browntól A vörös lázadást kezdtem el, de elég lassan haladok vele, mert iszonyat depressziós hangulatba hoz... Meg a képregénybörzén beszereztem egy csomó mindent, úgyhogy inkább azokat olvasom. Pedig haladnom kéne vele, mert már megjelent még egy könyv, amit olvasni akartam, áprilisban pedig jön a Halálkúra (az Útvesztő trilógia 3. része).

Tegnap jött meg John Green: Papírvárosok címû könyve. Hát, nem mondom, kíváncsi vagyok. Eddig sem a Csillagainkban a hiba, sem az Alaska nyomában, de a Katherine a köbön sem nyert meg magának, mindegyiket a 21. század egyik legrosszabb írásának tartottam. Talán (de csak talán) ez lesz az a könyv amivel egy kis szimpátiát szerezhetek John Green munkássága iránt. Eddig a 36. oldalon tartok, egész jónak tûnik eddig, remélem nem bánom meg, hogy pénzt költöttem rá.

Terveim szerint ma kezdek hozzá egy Lauren Kate könyvhöz, ami a Fallen sorozat kiegészítő kötete. Fallen in love a címe,Szerelemben.

Elég sok minden történt azóta, hogy utoljára itt jártam. Dan Brown: A Da Vinci-kód című könyvének elég hamar a végére értem, nagyon izgalmas és erős sodrású, lendületes könyv volt, nekem tetszett. Utána Kosztolányi Édes Annája következett, ami csak egy napos olvasmány volt, viszont nekem rendkívüli módon tetszett. Tegnap kezdtem el a Nehéz időket, ami szintén egy jó választás volt, egyáltalán nem unalmas, nekem tetszik, Dickens stílusát egyébiránt is nagyon kedvelem.

Hú, belemerültem ebbe a lázadásba, basszus ez egy futurisztikus, komoly hangvételű Harry Potter. A nehéz kezdés után iszonyat érdekes kezd lenni.

Jaj, hát az új kedvenc könyvemet, -Andy Weir: A marsi (The Martian)- már 2x olvasom ki. Először február közepén, kőkemény 37 óra alatt végeztem ki, most pedig lassan, de teljesen koncentrálva estem neki. L E T E H E T E T L E N! Így, nagy betűkkel, üvöltve, kiáltva. Régen volt olyan, hogy egy könyv akkora hatással volt rám, mint ez. Olvastatja magát, emlékszem február 13-án vettem meg este az Allee-ban és amíg haza nem értem a BKV-val, konstans olvastam. Hazaértem, elmentem bulikázni, megint hazaértem hajnalban és olvastam tovább. Na, ennyire jött csak be a könyv.

Hard Sci-fi -életemben először olvastam ilyen fajtát-, de teljesen érthetően magyaráz, még azok is megértik, akik IQ-nuku -k a reál tárgyakból -jelen pillanatban szerény személyemre gondoltam Tök jó, mert nem csak a szerencsétlen, pórul jár Mark Watney történetét követhetjük nyomon, hanem a földi eseményekbe is bepillantást nyerhetünk.
Az írónak rengeteg kutatómunkája lehet ebben a könyvben, minden tudományosan meg van magyarázva benne. Nem csodálom, hogy rögtön meg is filmesítik -nem is akárki, Ridley Scott!- és persze, hogy itt forgatják nálunk A szereposztás ennél tökéletesebb nem is lehetne, és én legfőképp -így látatlanban legalább is- Lewis parancsnokkal vagyok megelégedve. Jessica Chastain tökéletes rá, annyira látom magam előtt, hogy ő az, aki rohangál a Marson.

Egyszóval, ez a könyv maga a tökély. Újra meghozta a kedvem az olvasáshoz. Pure perfection. Eddig is nagyon érdekelt a világűr, és főleg a Mars, de ezek után... Hohó, a végső lökés a teljes szerelembe eséshez az volt, amikor megláttam, hogy van egy olyan kráter a Marson, hogy Ada-crater. Milyen menő már, a becenevem Kár, hogy buta vagyok a természettudományokhoz, simán mennék ezek után valamilyen mérnöki szakra vagy tudom is én. Én is űrhajós akarok lenni!

10/1000000000

U.i: Olyan jó, hogy lehet egy könyvet elolvasni úgy, hogy nem akarok cukormérgezést kapni a sok nyáltól és fluff-tól, mint a mostani romantikus csodákban.

És a végére, a stáblista, csak úgy megemlítem: Matt Damon, Sean Bean, Kate Mara, Sebastian Stan, Kristen Wiig, Jessica Chastain, Michael Pena!!!444!!!4!4

Befejeztem a könyvet, és bevallom őszintén Roland története került a legközelebb a szívemhez Lauren remek kis regényt írt.

Anyutól tegnap megkaptam a húsvéti ajándékomat, 3 könyvet. A LOL sorozat Kivédhetetlen szerelem című kötetét el is kezdtem olvasni, s eddig nagyon tetszik. Amint ezzel a három könyvvel végeztem ( maximum 2 hét ), lesz még egy utam a könyvesboltba pár John Green könyvért, mert a nagyszüleimtől pénzt fogok kapni, így azt is könyvekre költöm majd el.

Én nemrég kezdtem el olvasni Lauren Kate: fallen könyveit. Időhiány miatt elég lassan haladok. A passionban nekem Luce néha kifejezetten idegesítő. A végére remélem kiderül pár dolog

Colleen Hoover - Ugly Love

Szeretem CoHo történeteit, mert szerintem a new adult műfaj egyik legigényesebb képviselője. A történet itt is egész' jó és tartogat váratlan (vagy inkább előre tervezett) fordulatot, de ez most nem igazán nyerte el a tetszésem. Vagyis mást kaptam mint vártam. A következők a szabályok; soha ne kérdezz a múltról és ne várj semmit a jövőtől! Nem tűnik nehéznek. Igen ám, de nehéz ezt betartani, különösen, ha a szíved érintetté, a szerelem pedig fájdalmassá váik. A két főszereplőnek sikerült elérniük nálam, hogy ne drukkoljak a happy endjüknek, mivel külön külön idegesítő karakterek voltak, együtt viszont katasztrofálisak. Sokszor fel is húztam magam rajtuk. A csaj (Tate) egy érzelmi lábtörlő, aki azt a maradék önbecsülését is sutba vágja a dögös fickóért, akinek a tolerancia szintje alacsony.
Érdekelt, mi sült ki a sok drámából. Ez most nem kavarta fel a lelkemet, mint a Hopeless, viszont számos megválaszolatlan kérdést hagyott maga után.

Tegnap este sikerült is befejeznem. Nem mondanám, hogy a kedvenc könyvem, de John Green-tõl határozottan kedvenc, mivel ez volt az egyetlen könyve amit nem szenvedéssel olvastam végig. Quentin-t, a fõszereplõt, kifejezetten kedveltem, habár voltak pillanatai amikor legszívesebben fejbevágtam volna. A másik fõbb szereplõnk, Margo volt az aki felhúzta a könyv végére az agyamat. Az elején még kifejezetten kedveltem, és meg is tudom érteni, hogy miért hagyta Orlandóban az egész életét és miért nem akar oda visszatérni, sem a nyár után kezdõdõ fõiskolájába. De egyben teljesen felelõtlen egy csaj, néha rosszindulatú és olykor-olykor lenézõ is tud lenni. A mellékszereplõk tetszettek, mint például Ben, Radar vagy Lacey (nagy kedvencem). A végétõl mégis többet vártam volna. Olyan mintha hiányozna legalább 10 oldal, rengeteg kérdés maradt bennem a befejezés után.

Már egy ideje porosodik a könyvespolcomon a Holtodigland című könyv. Eddig azért nem kezdtem hozzá,mert úgy gondoltam ez egyhuzamban fogom lenyomni,nem akarok vele szenvedni,és erre tökéletes a most kezdődő tavaszi szünetem. Gillian Flynntől sokat várok ám.

Hát talán szégyen és gyalázat, de még alig kezdtem el máris feladtam. Talán majd ha több türelmem lesz. Még nem vagyok kész rá úgy érzem. Nem sok időm volt az utóbbi időben semmire, szóval olvasásra sem nagyon, de azért nem mondhatni, hogy egyáltalán nem olvastam. Háziolvasmányként el kellett olvassuk a Fanni hagyományait, ami egy csekély 50 oldalas kis naplószerű regény, és bár én soha egyik kötelező olvasmányt sem szerettem, de ez valahogy tetszett. Mivel bele jöttem ezekbe az iskolai olvasmányokba, jelenleg Az Ifjú Werther szenvedéseit olvasom, ami ugyancsak magyar órára kell majd, és ez is nagyon, de nagyon megtetszett. Mindjárt végeztem is vele. Eddig 9/10.
Időközben még az Alíz Csodaországban első két részét is elolvastam (angolul, hozzáteszem). Egyre jobban szeretek angolul olvasni, eredetiben sokkal nagyobb az élvezet. Már-már kezdem unni a lefordított regényeket, de azért még elmennek.
Most kezdem el a Végzet Ereklyéi 4. részét, A Bukott Angyalok városát. Remélem nem csalódok majd benne, mivel a 3. rész története számomra kiválló volt, a kedvenc részem eddig a sorozatból.

Nem rég fejeztem be, és nem találok szavakat. Több mint, amit meg lehet magyarázni. Gillian tökéletes karakter alkotott Amy által. Nem tudnám azt mondani, hogy gonoszt, vagy pszihopatát ,mert egyszerűen nem. De a könyv hihetetlenül valóságos képet ad az emberi természet sötét hálóiról. Tényleg hihetetlen volt és egyszerűen nem tudok azon továbblépni ,hogy hamarabb nem olvastam el.

Ma este fejeztem be D. Preston és L. Child újabb csodálatos könyvét, melynek címe a Csendélet Varjakkal volt. Jelenleg pedig egy másik könyvüknek áltam neki, a Kénköves Pokolnak, valamint mellette olvasom még a Szabadság Ötven Árnyalatát is. Az utóbbit inkább csak megszokásból olvasom el, mivel az elsõ kettõ részhez is volt szerencsém. Igaz, a második része már nem volt "annyira" pocsék, így adok egy esélyt ennek is.

Jelenleg Sarah Dessen Figyelj rám! című művét olvasom. Egy tumblr poszt miatt figyeltem fel a könyvre, még eléggé az elején járok, úgyhogy túl sokat nem tudok róla mondani... Nem tűnik rossznak, de nem hiszem, hogy valaha is a kedvenc könyvemként fogom emlegetni.

Frissen érkezett a mai postával egyenesen Angliából.
Elolvastam pár oldalt, többnyire értem is, remélem mire a végére érek, sikerül megérteni. (Aztán kezdhetem előröl)
A sorozatot már láttam, és most alig várom, hogy olvassam. Megyek is...

Nem gyakran szoktam ilyet, de párhuzamosan olvasok két könyvet. Az egyik Nalini Singh Shield of Winter című műve, amit egyszerűen imádok. Ez persze nem meglepő, hiszen Ms. Singh mentál-alakváltó világába teljesen beleszerettem.
A másik pedig a Dear John Nicholas Sparks-tól. Kicsit lagymatag, kicsit talán túl rózsaszín, a főszereplő pasi pedig nem kicsit tűnik idiótának, de azért végigolvasom. Néha kell ilyen is.

Tegnap befejeztem, és kellemesen csalódtam benne Az eleje kicsit lassan indult, de körülbelül a 80. oldal után már le se bírtam tenni. Kicsit keserédes volt, hiszen amellett, hogy romantikus könyv néhány elég komoly téma is központi szerepet kapott benne, többek között a táplálkozási zavar, a szexuális bántalmazás és a kommunikáció hiánya a családokban, de szerencsére a végén mindenki, aki megérdemelte megkapta a boldog befejezést
Most szintén Sarah Dessentől olvasok egy könyvet, mégpedig az Altatódal-t

Hamar a végére értem ennek a könyvnek is, aztán belevetettem magam Katie Fforde: Francia kaland című könyvébe. Pár szóval is remekül lehet jellemezni: könnyed, humoros, romantikus. Nem is túl hosszú, bár ez a fajta lebegtetés nem igazán az én műfajom. A szenvedély nagyon hiányzott nekem ebből a könyvből. Majd tegnap délután hozzáfogtam Leila Meacham: Rózsák című lehengerlő kötetéhez. Szóhoz sem jutok, még nem értem a végére, de ez a könyv olyannyira letehetetlen, hogy egyhuzamban elolvastam négyszázat a hatszáz oldalból. Lendületes, titkokkal terhes, nagyon jó romantikus családregény, összekapcsolja a jelen és a múlt szálait. Egy élmény olvasni.