Olvasol? II.

spoiler alert khm

Robert Merle - A sziget

nem tudom már, hanyadik szigetről szóló könyvem, de sosem unom meg. tetszett, hogy mindkét tábor aka a britek és a tahitiak szokásait, mentalitását és kultúráját is megismerhettük elég hamar. valahogy éreztem, ki is fog és mely területeken felülkerekedni. nem is én lennék, ha nem a negatív karaktereket kedveltem volna a legjobban. az egyik szereplőben egy briliáns érvelőre leltem rá, aki okosan, eszesen és bárkit megtérítve tudta bizonyítani az igazát akkor is, ha nem is volt igaza :'D a végére mondanom sem kell, hogy sokan nem maradnak életben, talán egy kari van, akiről úgy gondoltam, megérdemli. a főszereplő speciel nekem
picit álszent volt, konkrétan egy barlangban elbújva várta meg, míg lemennek a végső összecsapások, ráadásul mindvégig az ellenkező nemre támaszkodott...de nem volt vészes. mármint ő, a könyv az tetszett mindenhogy.

Martina Cole - Könyörtelenül
örök pesszimista mivoltom révén szeretem, ha a dolgok negatív szemszögből is kapnak megvilágítást. hát ebben a könyvben csak ezt láthatjuk, ugyanis egy bizonyos társadalmi réteg, az "alvilág" mindennapjairól szól, ami magába foglalja a csalást, árulást, lopást, prostitúciót és gyilkosságot még családon belül is. főszereplőnk véres bosszút esküszik gyerekkori durva sérelmei miatt, végül is, teljesen jogosan, illetve a família többi tagjának is lesz még szerepe rendesen.

Stephen King - Carrie
ezt a könyvet most olvasom másodjára, miután megnéztem a filmet is. kicsit sem szimpatizálok továbbra sem a főszereplővel, hiába alázták konkrétan egész életében és jutott neki még egy ilyen szuper-hívő anyuka is, valahogy semleges maradt számomra. nem gondolom szörnynek, de jó sz.r sors jutott neki tulajdonképpen még az erejével együtt is, annyi szent. volt benne karakter, akit viszont én nem öl(et)tem volna meg.

Lissa Price - Testbérlők
maga az alapsztori szerintem nagyon érdekes. ha le vagyunk égve vagy pénzre van szükségünk "csupán" kölcsön kell adnunk a testünket másoknak egy időre, és meg is gazdagodhatunk. szépen kicsinosítják a főszereplőt is, harci tudása végett plusz jutalomban részesül, a testét pedig kibérli egy idegen nő. ez mind szép is jó lenne, de természetesen a rendszer meghibásodik, miért is ne, a lány body-ját pedig 'rossz' célokra használják a tudtán kívül. nem minden szereplő jelleme volt rendesen kidolgozva, sőt. de nem volt rossz könyv, egyszer mindenképp elolvasható.

Kresley Cole: Méreghercegnő

Részlet a véleményemből:
"Viharosan alakult a viszonyom a regénnyel és még mindig piszkosul mérges vagyok, elborítja az agyamat a vörös köd, hacsak rá gondolok! ’’>.< A prológus alatt tök feldobott voltam, úgy éreztem, most aztán valami irtózatosan jóra bukkantam, hiszen épp egy pszichopata karmai közé sétált be a látszólag gyanútlan főszereplő hölgyemény és elkezdte neki mesélni, hogyan élte meg a nagy apokalipszis kezdetét, a Villanást, ami eltüntette a Föld vízkészleteinek a javát, így a növényzetet is, zombiszerű retteneteket szabadított a túlélőkre és nem mellesleg megölt egy csomó embert is. Ez az alap rengeteg izgalmat ígért, türelmetlenül vártam, hogy be is következzenek. (...)
Felváltva gyűlöltem és imádtam a könyvet, forrongtam az indulataimtól és örültem, folyamatosan rohamoztak az érzések, a reakciók, amiket kiváltott belőlem a történet, szinte egyszer se voltam apatikus, pedig volt, amikor már áldásként fogtam volna fel, ha ez összejön. Ha eljutok egy olyan pontra, hogy nem tudom felbosszantani rajta magam. "
A teljes véleményemet a blogomon tudjátok elolvasni:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/07/kresley-cole-poison-princess.html

L. J. Wesley: Egy űrállomás-takarító naplója

Részlet a véleményemből:
"Nem idegesítettem fel magam az olvasása közben, ami azért öröm az ürömben, sokkal inkább a felét átlépve már hasonlóan belefásultam, mint Max a takarító életbe, közönyössé váltam a történésekkel szemben. A megszokott, rengeteget várunk, mielőtt arrébb moccannánk két centit, aztán pörgünk, mint a bespeedezett hörcsögök, életveszélyben vagyunk, de két sokkal lejjebb TERMÉSZETESEN kimászunk belőle körforgás megszámlálhatatlan ismétlődése gyökerestől kigyomlálta a kíváncsiságomat, ezért már a függővég se tudta meghozni a kívánt hatást, akkora egyáltalán nem tudott meghatni, mi lesz a karakterek sorsa, mi sül ki ebből az egészből."
A teljes véleményemet a blogomon tudjátok olvasni:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/07/l-j-wesley-egy-urallomas-takarito.html

Cormac McCarthy: Nem vénnek való vidék
Aztamindenitneki!
Cormac McCarthy az egyik legjobb író a világon, nagy kedvencem, szóval nem hagyhattam ki ezt a történetet sem, főleg, hogy a belőle készült film számomra világmegváltó mestermű.
Nagyon furcsa stílusban ír, se kötőjel, se vessző, se semmi, de úgy a könyv felénél hozzászoktam és nem folytak egybe a mondatrészek, sőt, kimondottan tetszett is. Nincs felesleg, nincs értelmetlen elkalandozás, csak a történet, az, ami éppen zajlik, a szereplők, a kietlen Texas és a hangulat.
A történet egyszerű, semmi bonyolult, mégis kérdéses a végkifejlet és meg is lepődtem a lezáráson. A szereplők nagyon jók, bár meg kell hagyni, a filmben sokkal jobban átjön a karakterek valamennyi sajátossága; hogy úgy fogalmazzak, tisztábban, világosabban látom a személyiségüket, erősségeiket és hibáikat - a könyvben kissé vázlatosnak éreztem a leírásukat. Nem rónám fel hibának, mivel maga a regény sokszor csak a tényeket hozza, emiatt pedig nem egyszer éreztem azt, hogy egy megtörtént esetről olvasok (ami egyébként a '70-es évek végi Amerikában nem is lett volna elképzelhetetlen).
Mondanivalóját tekintve az egyik legértékesebb könyv, amit valaha a kezemben tartottam. Hasonlóan éreztem magam, mikor Salinger-től a Rozsban a fogó című regényt olvastam, bár azt kell, hogy mondjam, nagyon más a téma és az üzenet. Mindenesetre a Nem vénnek való vidékben is megláttam a szépséget, ami a történet vége felé mind többször, mind erőteljesebben bontakozik ki, és nem hagy hidegen.
Lenyűgöző.

John Fowles - A lepkegyűjtő
Bocsánat az esetleges spoilerek miatt.
Bruhh. Naagyon nehéz összeszedni a gondolataimat ezzel a könyvvel kapcsolatban. Az utolsó oldalakat könnyeimmel küszködve olvastam el, aztán legszívesebben elégettem volna a kötetet. Feldühített ez a lezárás, és még most sem tudok kitérni belőle. A történetet már csak a saját fantáziámmal tudom folytatni - remélem, Ferdinand nem rabol el új lányt, de ha mégis megteszi, hív orvost és segít neki, nem úgy mint szegény Miranda-nal. Kiakadtam egy pöppet, szóval most gyorsan keresek egy happy end-el végződő könyvet, megbizonyosodok róla, hogy nem lesz se haláleset, se megválaszolatlan kérdések, és megnyugszok.

A negatív befejezés ellenére tetszett a könyv úgy ahogy, furcsa érzés volt Miranda lelki felnőtté válásának útját végigolvasni, és megismerni "Caliban" személyiségét a lány oldaláról.

szándékosan nem írok róluk regényt, és spoiler előfordulhat
Julie Buxbaum - Három Dolgot Mondj
IMÁDTAM! A titokzatos srác a gép mögül, Batman srác és a megannyi titok és izgalom. Egyik kedvencemmé vált már az első lapoknál.
10/10
Jenna Evans Welch - Love & Gelato - firenzei nyár
Aki még nem igen hallott Olaszországról; ígérem a könyv végére már mániákusan szeretne kijutni oda és megkóstolni a helyi különlegességeket, és nagyon szeretne belebotlani egy olyan srácba, mint a főszereplő lány. A történet hasonló, mint a fent említett előző könyv, csak ebben a könyvbe picit az olvasó is belecsöppen az olasz életbe, arról nem beszélve, hogy egy-két kifejezést a végére meg is tanul olaszul.^.^
10/10

Karen Rose: Közelebb, mint hinnéd

Részlet a véleményemből:
"Faith életét hónapok óta keseríti meg egy őrült, aki időközben számtalanszor megpróbálta meggyilkolni, miután a fiatal nő besokall, elmenekül a nagymamájától örökölt házába, amihez bár a gyerekkorában rossz emlékek fűzik, biztonságosabbnak tűnik, mint az otthona. Nem szoktam támogatni az ilyen üldöznek, ezért elbújunk valahol a pusztán vagy az erdőben típusú terveket, (úgyis tudjuk, hogy mindig rossz vége lesz) szóval örültem neki, amikor Faith elképzelései dugába dőltek ilyen téren és még a jövendőbeli menedéke küszöbét se tudta átlépni. Ugyanis a kulcs, amit kapott a házhoz, nem illett a zárba. Ami pedig ezt a szituációt kivételesen borzongatóvá teszi, hogy ennek az, az oka valaki lecseréltette a házakat, aki a házban lakik, aki ennek a háznak a pincéjében fiatal nőket kínoz és, aki nagy valószínűséggel pont az a férfi, aki elől Faith a családi birtokra menekült… Lehet, hogy nem hazudnak a mostanában kitöltött random zenés kérdéssorok és tényleg pszichotikus a humorom, de amikor még a kötet eleje tájékán fény derült erre az apróságra, akkor hihetetlenül jóízűt röhögtem. Ez a felállás annyira fájóan ironikus, hogy az elképesztő xD Egy elvetemült, mindenre elszánt FBI ügynök és a csapata a Faithnél vendégeskedő gyilkos nyomába ered, aki látszólag semmitől se riad vissza, hogy eltegye láb alól a ház valódi tulajdonosát. Már csak a 40 000 000 Ft-os kérdések érkeznek: Miért gyűlöli ez a fickó ennyire Faitht? Mennyi ideje rejtőzködik a pincében és addig is hány ember életét vette el odalent? A válaszok, szintén, közelebb vannak, mint hinnétek…"
A teljes véleményem a blogomon:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/07/karen-rose-closer-than-you-think.html

Stephen King - 11/22/63
Ehhez az ezer oldalas szösszenethez aztán kellett egy kis kutatómunka. Valószínűleg nem is lett volna türelmem végigolvasni, ha nem lenne benne egy kis fantasztikum és ha nem King írta volna. Így viszont elég jól haladtam vele és meg kell mondjam, élveztem is ezt a hosszabb kalandot. Viszont a végén változtatnék, de majdnem mindegyik King regénnyel így vagyok (amiket olvastam).

Stephen King - Az
Nem bírtam kivárni, míg a hamarosan bemutatandó film alkalmából a kiadó újra elérhetővé teszi ezt történetet, így kölcsönkértem egy baráttól és belemerültem teljesen. Az a helyzet, hogy a kedvenc könyvem Kingtől még mindig A talizmán és annak folytatása, A fekete ház, viszont a derry-i gyerekek (majd felnőttek) története a "bohóccal" nagyon megközelítette a KEDVENC színvonalat. Egyszerűen imádtam a lúzerek karaktereit (főleg Richie imádnivaló) és azt, hogy King mennyire valósághűen írja le a hetük fantasztikus kapcsolatát és harcukat a nagy gonosszal. Majdnem biztos vagyok benne, hogy a film töredékét sem fogja visszahozni az olvasási élménynek, de azért bizakodom, hogy nem lesz olyan rossz. Egyébként még kiskoromban egyszer fönnmaradtam sokáig és megnéztem a régi filmet, majd összesz@rtam magam rajta, csak ennyire emlékszem, de kiváncsi vagyok, hogy mai szemmel hogyan fog hatni rám. Meglessük újra, azután várjuk a szeptembert.

Debora Geary: Modern boszorkány

Részlet a véleményemből:
"Srácok, fáj beismernem a gyengeségemet, de én ezt nem bírtam. Fuldokoltam, mentőövért sikítoztam a vattacukortengerben vergődve és, ha nem kellett volna a kezeimet a felém úszó színes cukorral kidekorált fánkokba való kapaszkodásra használnom, hogy ne merüljek el menthetetlenül a szörnyű mélyben, akkor a hajamat téptem volna az összes alkalommal, amikor valakinek patakozni kezdtek a könnyei vagy más megfogalmazásban sírni kezdett és, ha továbbrugaszkodunk ebben a feltételes módban lefolytatott filozofálásban, akkor elárulom a nagy titkot, ez a hajtépés kb. két oldalanként viteleződött volna ki. És ezzel nem ért véget a buli, a kivetnivalóim a regénnyel kapcsolatban olyan hosszú sort képeznek, mint a VOLT fesztiválra bejutni akaró emberek. Azt még itt az elején nem fejtem ki részletesen, hogy bár olvastam már szektás disztópiát, vallásközpontú könyvet, egyszer sem éreztem azt, hogy az író úgy akar rám erőltetni egy világnézetet, mint ahogy Debora tette. Annak a kivesézését is későbbre hagyom, hogy mennyire sarkítottak és egysíkúak a szereplők, illetve, hogy a főszereplő valójában nem is igazán minősülhetne főszereplőnek. Ami a szirupos alaphangulat mellett a legmélyebb seb, amiből ez a kötet vérzik, hogy NINCSEN cselekmény, nincsen egy fő vonal, amin lassan, de biztosan masírozik a történet a végkifejlet felé. Az igazat megvallva ez a végkifejlet is elmenekült az őt megelőző legcsekélyebb izgalomfoszlánnyal egyetemben. "
A teljes véleményem a Goodbye Agony-n:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/07/debora-geary-modern-witch-modern.html

Jay Asher: Tizenhárom Okom Volt

Nataša Dragnić: Minden nap minden órájában
Kellemes csalódás volt ez a könyv számomra, nagyon tetszett a stílusa, különleges, ugyanakkor először kicsit furcsa volt, de szerethető. Nem lett lezárt a vége, ezt egy kicsit sajnáltam, de a főszereplők szerethetőek voltak, legalábbis nekem. Azt hiszem, ez az a fajta könyv, amire a "lélekemelő" kifejezést használják.
Sophie Jordan: Firelight, Vanish, Hidden (Firelight-trilógia)
Imádtam. Annyira, de annyira imádtam ezeket a könyveket! Sosem gondoltam volna, hogy tetszeni fog, de mégis. Nincs különbség a részek között, egyik sem gyengébb a másiknál, végig izgalmas, érdekes tudott maradni, váratlan fordulatok, kaland, és szerelem. Talán kicsit sablonnak tűnhet, de egy olyan különleges világba helyezve, hogy ez nem lényeg. Hihetetlenül meg voltam elégedve vele, és szuper karakterek voltak benne. Egy picit stílusban engem az Éhezők viadalára emlékeztet. És még valami: azok a borítók valami csodálatosan szépek.
Baranyi Ferenc: Hétköznapi istenhozzád
És: verseskötet! Még a Könyvhéten vettem meg Az év versei 2017 c. könyvet, azóta nem sikerült ugyan verseskötetet olvasnom, de ez a mű megint csak kellemes meglepetés volt nekem. Nem ismertem eddig Baranyi Ferencet, de tetszett a stílusa, voltak benne remek megoldások, és ötletek. Szerettem.
Hank Phillippi Ryan: A másik nő
Nos. Komoly problémáim voltak vele. Az első 180 oldal hihetetlenül unalmas, és ez egy 523 oldalas könyv. Egyszerre túl rövid és túl hosszú. A sztori ötlet szuper, és a megvalósítás nem sikerült. Túl sokáig tart az előkészítés, lényegtelen dolgokra fókuszálva, a vége meg el lett kapkodva. Lassan csepegteti az információt, amikor végre beindul, a 400. oldalig szárnyal, aztán megint unalmassá válik. Plusz, nekem Jane, a főhősnő karaktere egyáltalán nem volt szimpatikus. Összességében: lehetett volna jobb, izgalmasabb is.
Isabel Wolff: A legjobb kép róla
Hasonlóképpen. Először unalmas volt, itt is remek volt az ötlet. Aztán beindult, és nem állt meg. Szuperül értek össze a szálak, az események, le lett zárva a vége, szerethető karakterekkel és érdekes háttérsztorival dolgozott, fordulatos volt. A végére nagyon megszerettem. Még annyit, hogy nekem a főszereplő nem nyerte el a tetszésem, de a sztori szuper volt. Az írónőnek jó könyvei vannak, már olvastam tőle.

Szörnyen keveset olvastam azóta, hogy utoljára itt jártam, de azért nézzük.
Darren Shan: Zom-B Város
Ez a függővég egyszerűen hihetetlen és idegesítő. Mikor elolvasok egy könyvet, és függővéget tapasztalok, de a folytatás még nem jelent meg magyarul, az nagyon tud idegesíteni, de most különösen. Persze remek az érdeklődés fenntartására, de akkor is. Kínzás a könyvmolyok számára.
Egyébként az egész könyv tetszett, eseménydús volt, mint az előző kettő, és a Bagolyember felbukkanásának is örültem, meg persze a vége felé lévő többi eseménynek. Darren szokás szerint jó sztorit írt, én pedig epekedve várom a folytatást (már ha lesz).
J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
Arra jöttem rá, hogy ez a kedvenc Harry Potter részem. Mind könyvben, mind filmben csodálatos, ami részben annak köszönhető, hogy a legnagyszerűbb karakterek itt jelennek meg először: Sirius és Lupin. Ráadásul ebben a részben sokkal jobban megkedveltem Hagridot, mint az előző kettőben, imádom, hogy behemót félóriás létére milyen kis érzékeny lélek a drága.
Egyébként szeretem Rowling humorát, vannak nagyon vicces dolgok ebben a könyvben, Pitont viszont néha le tudtam volna csapni – még akkor is, ha tudom, hogy nem rosszfiú ő, csak a sértett kisgyerek szerepében tetszeleg.
Mindegy, a lényeg annyi, hogy oda meg vissza vagyok Harry Potter egész világáért. Még ha őt magát nem is kedvelem…
Laure Charpentier: Gigola
Mikor a könyv végére értem és elhelyezhettem a polcomon, csak annyit tudtam kinyögni, hogy „hmm”. Nem mintha csalódtam volna ebben a könyvben, nem mintha többre, másra számítottam volna, nem mintha várakozásaimon alul teljesített volna. Egyszerűen csak hmm. Mert kérdem én, mi ez a befejezés? Mondjuk talán célszerű volna az elején kezdenem.
Adott nekünk egy leszbikus nő, aki gyűlöli, ha kisasszonynak hívják, vagy bármi olyan megszólítást kap, ami világossá teszi nemét. Adott nekünk Párizs, a hatvanas évek Párizsa. Adott nekünk a vágy, a szerelem, a szenvedély, a gazdagság, minden, ami csak eszünkbe juthat Párizsról. És most képzeljük el, ahogy minden, minden romba dől. Ó, szóval azt hitted, olvasol majd egy csodálatos végkifejletű, könnyen emészthető könyvet? Azt hitted, prostitúció ide vagy oda, a végén Gigola igenis észhez tér? Azt hitted, rátalál a szerelem, boldog lesz és minden hepi? Ugyan, kedvesem, ne legyél már ennyire naiv… Mert ez a könyv mindent ad, csak ezt nem.
Mikor megvettem, azonnal el is kezdtem. Leültem az utcán egy padra, olvasgattam, aztán megjött anya és eltettem. Másnap Budapestre utaztam, olvastam a vonaton. Aztán hazafelé a vonaton. Hogy akkor mégis miért tartott majd' egy hónapig az elolvasása? Jó kérdés. Erre szoktam azt mondani, hogy kettőt és könnyebbet.
Az elején az volt a gondolatom, hogy nem, a Gigolát határozottan nem azért tiltotta be a cenzúra, mert a kígyófejű bot azt szimbolizálja, amit. Leszbikus szexjelenettel induló könyvecske, amit a hetvenes években írtak. Ez igen, barátaim. Nyilván a kígyós bot volt a ludas a betiltásban. *tapstapstaps* Szarkazmusba átcsapó iróniát félretéve, volt egy pont a könyvben, mikor becsuktam, feljöttem ide, megnéztem a címkéket és elgondolkoztam, miért nincs itt BDSM. Gigola birtoklási vágya, felsőbbrendűség-érzése, irányító személyisége annyira, de annyira illene egy domináns félhez… Nem mintha annyira otthon lennék a BDSM-ben, de határozottan ez volt a gondolatom. Aztán olvastam tovább. A dominánsból kitartott lesz, csodálatos. Én végig próbáltam megérteni ezt a könyvet, próbáltam úgy hozzáállni, hogy lesz ez még jobb is, de… nem. Az egyik pillanatban Gigola még Párizs sötét helyein barangol, fürdik a képletes mocsokban, úszkál a pénzben és a szexben, egy cseppnyi érzelem nincs benne, egy lelketlen férfias nő, a következőben pedig felbukkan Alice, akit még ideje sincs megismerni, máris szereti és már tocsog is nyálban a könyv… Azt hinnéd, a végéig. De nem! Mert Gigola/Laura végül ismét megmutatja, hogy ő bizony a sötétségben van otthon, ő nem javul meg senki kedvéért, ő márpedig elnyeri szíve hölgyét, még ha ehhez az is kell, amit… nos, amit tett. Szép volt, Gigola. Szép volt, Laure Charpentier...
Göthe Salmander: Legendás állatok és megfigyelésük
Nem igazán tudok mit mondani. Még mindig szívesen lennék Roxfortos, azután is, hogy elolvastam az egyik "tankönyvet". Nem volt nagy szám, de Harry-ék kis széljegyzetei nagyon humorossá tették a könyvet, imádtam a Hagriddal kapcsolatos kis odabiggyesztéseket. Vannak nagyon jó kis legendás lények ebben a könyvnek, szóval összességében nem volt rossz.
Rachel Ward: Nem enged a mélység
Nagyon sokáig vártam, hogy elolvashassam ezt a könyvet, de az elvárásaim nagyobbak voltak annál, mint amit az író kihozott a történetből. De kezdjük az elején.
Mikor először megláttam ezt a könyvet és azt a bizonyos pszicho-thriller címkét, azonnal várólistára tettem, mert a címe kíváncsivá tett, a borítója csodálatosan szép, a pszicho-thriller címke pedig csak plusz pont. De azért elolvastam a fülszöveget is, aminél szintén az az érzésem volt, hogy érdekes könyvnek nézek majd elébe, ha egyszer megszerzem, és kíváncsian vártam, mi fog kisülni mindebből. Mikor megkaptam a könyvet, a moly, akitől kaptam, azt mondta, szerinte egyszer olvasható, de ő nem szereti a vizet, így nála ez nem nyerő választás. Én sem szeretem a vizet, de ezt félretettem, amúgy sem megyek soha uszodába, vagy bármilyen fürdőbe, még a Balatont is elkerülöm, attól meg nem tartok, hogy belefulladok a kádba fürdés közben. És valóban, a szereplők vízzel kapcsolatos élményei nem tudtak meghatni. Ami igazából szomorú, hisz a vízre épít a történet. Úgy gondolom, ennek a történetnek el kellett volna érnie azt, hogy még egy vízimádó is belegondoljon abba, hogy igen, ez tényleg megtörténhet és igenis meg kellett volna ijesztenie az úszni tudó személyeket is. Erre még engem sem tudott, pedig irtózom a víztől.
Rövid könyv, gondoltam, könnyen befalom, erre azzal szembesültem, hogy napokig ülök felette, csak akkor olvasom, ha épp nagyon nincs más elfoglaltságom, egyszerűen áll az egész, ott van a könyvjelző benne, és nem az vezérel az olvasásnál, hogy márpedig tudni akarom, mi a vége, hanem az, hogy soha, semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó félbehagyni könyvet. Nem és nem. Ha kell, egy éven keresztül szenvedek vele, de nem hagyom félbe. Úgyhogy elolvastam, de nem győzött meg. Maradjunk annyiban, hogy egyik karaktert sem voltam képes megkedvelni. Carl idegesített minden egyes mozdulatával – az amnéziája mondjuk szép húzás volt –, Neisha is egy szörnyű karakter, a halott Rob kísértetéről nem is beszélve, és akkor még mindig nem tartunk Carl anyjánál és Debbie-nél. Ezekben a karakterekben egyszerűen semmi nincs. Anyuci egy tipikus részeges karakter, aki pont úgy viselkedik, mint bármely alkoholista, semmi extra nincs benne. Az egyik pillanatban szánja-bánja bűneit, megesküszik fiának, hogy innentől kezdve csak kávét fogyaszt, aztán felbukkan a már említett Debbie (aki nem mellesleg egy rosszindulatú perszóna), és mehet az egész kávé-dolog a kukába, elő az alkoholt. Neisha karakterét nem tudom hova tenni, de, hogy nem kedveltem meg, az is biztos. Carlról és Robról pedig inkább nem beszélek. Tényleg, mindenki jobban jár, ha nem mondok semmit.
Szóval nekem ez nem igazán jött be. Lehet, hogy túl magasra tettem a mércét, de ezt inkább hagyjuk. Az a helyzet, hogy Gillian Flynn egyik műve, az Éles tárgyak volt életem első pszicho-thrillerje, ami annyira mély benyomást tett bennem, hogy azóta egyszerűen nem találtam olyan könyvet ebben a kategóriában, ami képes lett volna ezt überelni. Ami szomorú.

Peter V. Brett: A Rovásember

Részlet a véleményemből:
"A Démon-ciklus sorozat maradék részeit beletehetik egy hordozható rováskörökbe és körbekarcolhatják azokkal a spéci jelekkel is, amiket Arlen az utazásai során fedezett fel, de azt hiszem, a legelvetemültebb fajta magúrok, azaz a hozzám hasonlóan friss rajongásban fürdőző olvasók távoltartására még így sem lehet bombabiztos védelmet felállítani szegény, gyámoltalan könyvek számára.
Dark-fantasy könyvhöz képest az én ingerenciámnak néha túlságosan érzelgős, máskor nem eléggé durva volt és a vége felé a nyavalyának se hiányzott az a vérszegény, szerelmi szálnak nevezett valami…de félretéve a koncentrálásra nem éppen építően ható kánikulából kifolyó zsörtölődésemet, ez a könyv nagyon megfogott. Nem tudom, hogy szimplán csak jókor talált-e meg, épp megfelelő hangulatban voltam hozzá, amikor leemeltem a polcomról vagy máskor is ilyen hatást érne el, de ez nagyon betalált és egyúttal visszahozta azt, amit már talán január-február óta nem csináltam egy regénnyel se. Mégpedig azt, hogy amikor egyszer kézbe vettem, akkor késő estig olvastam, tizenegy óra előtt nemhogy nem szívesen, hanem egyáltalán nem eresztettem el. ^^ "
A teljes véleményem a blogomon:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/08/peter-v-brett-painted-man-rovesember.html

Én ezt a trilógiát két éve olvastam, de az egyik legemlékezetesebb könyvsorozat volt, amit valaha a kezemben tartottam. Még most is emlékszek a szereplőkre, a történetre, az első oldalak történetére. Amikor elkezdtem, nem fűztem hozzá reményeket, mégis óriásit csalódtam benne, pozitív értelemben.

Most olvasom Diana élete könyvet

Jamie McGuire: Gyönyörű lángolás

Részlet a véleményemből:
"Ez a kötet egyszerre komorabb és üdítőbb hangulatú is, a körülmények fényében sokkal reálisabb, ha valami nem megy úgy, mint a karikacsapás, ami gyakran meg is esik. Tyler és Ellie is tisztában voltak vele, hogy ez nagyon nehéz lesz, épp ezért nem is sértődnek vérig minden akadálynál, mint két nagyra nőtt óvodás. Vannak nagyobb kifakadások, de csak amikor tényleg betelik a pohár és nem olyan teátrális stílusban, mint ami a megszokott. Eleinte azt hittem, a tűzoltás lesz majd a középpontban, ami végül is nem volt totálisan rossz megközelítés…csak képletesebb értelemben érvényesült. Valójában nem is az erdőket, hanem Ellie-t fenyegették a legelvetemültebb lángok, az útkeresését, az egyenesbe jövetelét, ezeknek az eloltása nagy és veszélyes feladatot jelentettek, ő és a lángokat óvni próbálók is ugyanúgy perzselődtek. Egy ilyen feladattal csak egy igazán elszánt és talpraesett tűzoltó képes csak megbirkózni."

A teljes véleményemet a Goodbye Agony-n olvashatjátok:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/08/jamie-mcguire-beautiful-burn-gyonyoru.html

Jamie McGuire: Gyönyörű pillanat

Részlet a véleményemből:
"A könyv első fele számomra rendkívül nyögvenyelős volt,a néha kisebb, néha hatalmas ugrásaival az időben, de a lényeg változatlan maradt: America és Shepley mindig szenvedett valami miatt és már én kínosan éreztem magam a közelükben, annyira átragasztották rám az egymással szemben táplált feszengésüket. A másik kínlódó-bajnok párossal, azaz Abby-vel és Travisszel ellentétben náluk nem éreztem azt, hogy a nehézségeik ellenére is alapvetően boldogok, amikor együtt lehetnek. Hogy ők egy mindenféle ragacsos érzelemben lubickoló, fiatal szerelmespár lennének elméletileg. Még csak némi kémiát se fedeztem fel köztük, nemhogy mély érzelmeket. Aztán jött a történet második fele, amikor a maga otromba eleganciájával beforgott a képbe az a mindent elsöprő tornádó és gőzerővel felfelé kezdett ívelni a sztori. "
A teljes véleményem a blogomon:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/08/jamie-mcguire-something-beautiful.html

Ted Chiang: Érkezés
A filmnek csak az előzetesét láttam, de úgy döntöttem, hogy mindenképpen a könyvet szeretném elolvasni először. Tegnap végre a kezemben tarthattam és miután este hazaértem, az első dolgom volt, hogy elolvassam legalább az első fejezetet. Hát, hű. Már a legelején éreztem, hogy ez egy nagyon jó kis történet lesz és igaz, hogy még csak most tartok a második fejezeténél, máris az egyik kedvencem.

V. E. Schwab - Egy sötétebb mágia
Rég olvastam már fantasyt, ki voltam éhezve valami mágiás világra. Egyből beszippanott a könyv, köszönhetően az érdekes és titkozatos antarinak, Kellnek és a nagyon vagány, félelmet nem ismerő Linának. Kettőjük párosa minden klisét és nyálas kommunikációt nélkülözött, egyszerűen olyan volt megismerkedésüket és kalandjaikat olvasni, mint friss levegőt szívni. Nagyon várom a folytatást.

Chuck Wendig - Vészmadarak, Halálmadarak
A könyvek borítója iszonyat jó. De komolyan, gyönyörű rajzmunka, részletesen mutatós. Valamint maguk a könyvek is iszonyat jók. Miriam egy mocskos szájú, laza csaj, egy igazi roncs, akivel még akkor is lehet nevetni, ha éppen a sz@rt is kiverik belőle. És pont ez az, ami tetszett a könyvben, annyira szabadszájúan mutatta be a karaktert és annak harcát a sorssal és saját magával, hogy faltam minden oldalát. Furcsa, hogy ha belegondolsz, maga a könyv nem valami vicces sztorit feszeget, sőt, elég depis hangvételű lenne, DE mégsem az: a beteg fekete humor egyszerűen kibillent minket a depiből és csak azért szurkolunk, hogy Miriam szétrúgja mindenkinek a hátsóját, aki b@szakszik vele.

Holly Seddon: Lélegzet-visszafojtva


Részlet a véleményemből:
"A felvillogtatott alapötlet érdekes, sok potenciált rejtő, borzongást ígérő és összességében egy élvezetes olvasmány ez a regény, de a pszicho-thrillerként való bekategorizálása cseppet sem indokolt. Nem éreztem egyszer se azt a tipikus, pszicho-bizsergést, amit az ilyen típusú könyvek adni szoktak, amikor a történet kitépi az ember zsigereit, belehajítja őket az aprítógépbe, jól megtapossa őket, aztán megpróbálja visszagyömöszölni a ragacsos, megkínzott masszát az eredeti helyére. Roppantul hiányoltam azt az igazi kemény, kegyetlenül földhöz csapós érzést, amitől se köpni, se nyelni nem lehet jó darabig. Elmaradt a mindent megrengető, talajt kitépő nagy BUMM. Ha a valósághoz híven akarnám megnevezni a Lélegzet-visszafojtva műfaját, akkor én azt mondanám krimi, abból se egy nagyon beteg példány, hanem egy lazább. "

A teljes véleményem a blogomon:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/08/holly-seddon-try-not-to-breathe.html