Olvasol? II.

George R. R. Martin: Királyok csatája

Az első könyvet körülbelül a feléig olvastam el és nagyon tetszett, de úgy gondoltam, hogy inkább nekiállok a sorozatnak. A sorozat első évada után úgy döntöttem, hogy elolvasom a második könyvet és csak úgy fogom elkezdeni a második évadot.
Eddig imádom, hihetetlenül jó a fogalmazása és olyan szinten bele tudom magam élni a történetbe, hogy le se bírom tenni a könyvet. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Jeff Kinney: Egy ropi naplója - A rideg való
Igen, az ötödik résszel kezdtem a sorozatot, pacsi nekem.
Becky Albertalli: Simon és a homo sapiens-lobbi
Ilyen egy hihetetlenül aranyos, lelket simogató LMBT könyvet nem olvastam az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában óta.
Már régóta ért ennek a zseniális, csodálatos, fantasztikus, mesteri könyvnek az elolvasása, de mindeddig sajnos nem volt lehetőségem rá. Most végre valahára eljött ez is, én pedig úgy éreztem, azonnal rá kell vetnem magam, hiszen annyi jó értékelést olvastam már erről a könyvről. Én hülye persze megnyitottam a spoileres részeket néhol és még rá is gugliztam a könyvre, szóval sajnos az elejétől tudom, ki is az a bizonyos Blue, de ez nem vett el semmit a könyv értékéből. Simon karakterét nagyon a szívembe zártam, aranyos, ahogy próbál rájönni, ki Blue és észreveszi, hogy beleszeretett, mielőtt egyáltalán megtudta, ki is ő. Tetszik, hogy egymás személyiségébe szerettek bele, csak utána jöttek a külsőségek egy kis pluszként. Imádom, hogy végre egy ilyen könyvet olvashattam. Arról nem is beszélve, hogy Blue karakteréért is odáig vagyok, egyszerűen szimpatikus, figyelemfelkeltő srác jó gondolkodásmóddal és úristen, olyan fangörcs jött rám olvasás közben, hogy még egy normális értékelést sem vagyok képes összehozni, pedig könnyezve vigyorgom (megint túlcsordultak az érzelmeim, ez van) és jézusom, ez az istenverte könyv aztán istentelenül zseniális volt.
Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában
Szóval, hogy jár az a személy, aki az egyik barátnőjének ajánlja ezt a mesterművet elolvasásra? Fangörcsös üzeneteket kap idézetekkel kiegészülve, amitől annyira rájön, hogy el kéne olvasnia ezt a könyvet, hogy kénytelen pár nappal költözés előtt lemenni a pincébe, a bedobozolt könyvek közül előszedni ezt a csodát, felvinni, és elolvasni. Igen, ez történt velem. A könyvről meg nem írok, mert korábban szerintem már megtettem.
Paul Trent/Paksi Endre: Sztárvendég a halál
Ez a könyv első olvasásra is zseniális volt, mikor valamikor 2014-ben kivettem a könyvtárból az eredeti, 1995-ös kiadását. Imádtam és nem tudom, miért. Vagy azért, mert a kedves író a kedvenc zenekarom énekese, vagy azért, mert tényleg őrületes volt. Passz. Aztán 2015 nyarán lehetőségem nyílt arra, hogy megvegyem Endre összes megjelent könyvét, amik 2011-ben jelentek meg újra a Hammer Records gondozásában, a szerző által átjavított változatban. Khm. A javítás nem az, hogy kihúzunk belőle jeleneteket. Hiányzott a gagyi dobos vicc, a Jenny-Wentworth ügy részletei, aminek egy éjszakáját teljes egészében kiszedték a könyvből… Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy ez így hiányos. Persze, ha az eredetit nem olvastam volna, ez fel sem merült volna bennem. Mindegy, másodikra is imádtam. Aztán eljött a harmadik olvasás ideje… Pár nappal az elköltözés előtt lemenni és a bedobozolt könyvek közül előkeresni a Sztárvendég a halált, mert kedvet kaptál hozzá, mondhatom, zseniális.
Igazából nem nagyon tudok mit mondani erről a könyvről, szeretem, mint Endre mindegyikét, megérte megvenni, sőt, ez a kedvencem a hét mű közül. Örülök, hogy Ted, Vittorio és Beth állandó szereplők, Ted fiát is csípem, sajnálom, hogy ebben a részben kevés szerepe volt. Imádom Vittorio eszmefuttatását arról, hogy akkor most ki is a gyilkos, imádom, hogy ott vannak végig a nem is olyan apró utalások, de egyszerűen képtelen voltam első olvasáskor rájönni arra, hogy ki a gyilkos… Pat karakterét is kedveltem, Silvert is csíptem, igazából nem nagyon volt olyan karakter, akivel gondom lett volna, de a három állandó szereplőn kívül senkit nem zártam igazán a szívembe.
Mindenesetre remek volt.

Naomi Novik - Őfelsége Sárkánya

"Úgy keltek életre lelki szemeim előtt a könyvek, ahogy olvastam őket."
- ahogy Peter Jackson mondja, úgy is van. Ennek az embernek köszönhetem, hogy kezeimbe került ez a csodás könyvsorozat első része, ugyanis a véleménye miatt gondoltam meg magam, hogy mégis kiveszem a könyvtárból, meg hát, ki tudna ellenállni egy sárkányos történelmi fantasy-nak? A szerzőnőről csak annyit, hogy áldom-csodálom őt, amiért az eredeti foglalkozása helyett írni kezdett, és megalkotott egy ilyen csodálatos világot, a valóság és a valótlanság ötvözetét. Az első oldalak olvasása közben tudatosult bennem, hogy ez a könyv valami olyat tartogat, amire egy kicsit sem számítottam, és rettentően meglepődtem, amikor bekövetkeztek a váratlan fordulatok, majd a könyv végén a csatajelenet és az egyéb, az amúgy is hatalmas izgalmat még jobban fokozó részek. A repülős jeleneteket kétszer is elolvastam, annyira megelevenedtek a cselekmények, és ki nem próbálná ki szívesen azt, hogy egy olyan sárkány hátán repüljön, ami ráadásul beszélni is tud, és még az embernél is magasabb intelligenciája van? (Gondolok itt arra, hogy Temeraire az angol nyelvet nagyon rövid idő alatt sajátította el.) A napóleoni korszak sosem vonzott annyira, de a könyvsorozat elolvasása után nagyobb figyelmet fogok fordítani rá. Összességében, imádtam ebben a könyvben azt, hogy az írónő minden egyes monumentumot élethűen készített el, és sosem éreztem azt, hogy untatna a történet. Már a második résznél járok, de úgy éreztem, mégis illene írni erről a csodás könyvről, hátha valaki kedvet kap hozzá, így hát, spoilerek nélkül, mindenkinek csak ajánlani tudom az első részt.

Jay Crownover: A tetovált srác

Részlet a véleményemből:
"A fülszöveg megtévesztő, ez nem csak egy szimpla romantikus/erotikus könyv, itt kőkeményen érvényesül a lepukkant negyeden belüli küzdelem, bár be kell látnom a szerelmes szál egy bizonyos idő után eltökélten agyon akarta nyomi az ágyon kívülre eső jeleneteket. A főhősök kapcsolatáról is szívesen olvastam, de mivel ezt a „mocskos, utcai élet” hangulatot annyira érzékletesen alkotta meg Jay, szőröstül-bőröstül a korrupt zsarukkal, akiket biztos zsebre tett már a nagy, Gengszter Végzetúr vagy a pitibb kollégái és minden más szükséges adalékanyaggal karöltve, hogy örömmel fogadtam volna valamivel több lövöldözést, több gengszterkedést, mint vetkőzést. Azzal is kiegyeztem volna az az énem, aminek mindig is ez a bűnözős vonal volt a gyengéje, hogyha legalább nem egyenlő arányban vannak felosztva a szemszögek, hanem több fejezet jut Baxnak, aki számomra érdekesebb és szimpatikusabb karakter is volt, mint a barátnője és jobban benne is mozgott a Point sűrűjében, így általa jobban átjött vele ez az… életérzés az illegális bunyókkal, amik sosem fairek, az egymás nyakában álló sztriptíz bárokkal, az utcán lézengő kölykökkel, akik keresik a bajt és tepernek, hogy egy nagykutya felfigyeljen rájuk, bármennyi veszélyt is rejt ez magában… Rövidre fogva a drága börtöntöltelék által lehetett kézzelfoghatóbb információkat szerezni a Point-beli életről és így inkább éreztem kulcsfigurának, mint Dovie-t. Benne van minden A tetovált srácban, amire egy romantikus-bűnözős regény után epekedő moly vágyhat, bár a nagy leszámolásos jelenet a megkérdőjelezhetetlen izgalmassága ellenére is kissé nevetséges kimenetellel zárult szerintem. "
A teljes véleményem a blogomon:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/08/jay-crownover-better-when-hes-bad.html

Kosztolányi Dezső - Nero, a véres költő
Borító
Még a nyár elején szereztem be ezt a könyvecskét. Imádom a történelmet, és Kosztolányi írásait is fantasztikusnak találom, így nem volt kérdés, hogy ez a könyv jön velem. Másnap el is vittem magammal az iskolába, ahol az egyik magyarszakos a fejemhez vágta, hogy nagyon sok sz*rt olvasok. ( Igen, így mondta, szó szerint. ) Kissé félve kezdtem olvasni pár nappal ezelőtt, de kellemeset csalódtam.
A történetben minden meg volt számomra, amit el lehet várni egy ilyen könyvtől: érdekes történet, ármány, árnyalt karakterek, mindez megfűszerezve egy kis misztikummal.
Nero küzdelmei az olvasó szeme elé tárják, hogy milyen is volt az a bizonyos Római Birodalom, ami egy másik kor meghatározó állama volt. Nero meg akar felelni, jól akar írni, de nincs meg hozzá a tehetsége. Mindezek hozzásegítik, hogy lelkileg összetörjön. Teljes sikertelenségnek érzi az életét. A gyilkosságok hosszú sorozata után önmagával is végezni akar, de ez sem sikerül neki.
Nem múlta fölül az Édes Annát, de ez érthető, hiszen Kosztolányi korai munkái közé tartozik.
Nekem tetszett, és nem bántam meg, hogy megvettem.
Nem lett a kedvencem, de érdemes elolvasni.

Adriana Trigiani: A cipész felesége
Ez egy gyönyörű könyv, majdnem hétszáz oldal, de hosszabb is lehetett volna. A titka az, hogy nagyon szerethető karakterekkel dolgozik, akiket egy szépséges környezetben ismer meg az olvasó, és az egész életüket végigkövetheti, így garantáltan végig fogja szurkolni a könyvet, a végén pedig elmorzsolni egy pár könnycseppet. Igazából ennyi, de remek olvasásélményt ad, szerintem mindenképpen megérdemel egy olvasást. Szívhez szóló, és remekül felépített sztoriról van szó. (Az írónő saját családjának történetéből merített, már csak ezért is érdekes lehet.)
Javier Marías: Beleszerelmesedések
Bevallom, sokáig nem tudtam mit kezdeni ezzel a könyvvel. Aki a cselekményre épülő regényeket szereti, annak nem ajánlom, de aki szereti a filozofálgatós, nagyon lassan kibontakozó történeteket, az tehet vele egy próbát. Nem lett kedvenc, de én szerettem a stílusát, és mindenképpen érdekes volt. Megdöbbentő, talán ez is egy jó szó rá.
Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában
Csatlakozom. Március óta készülök elolvasni ezt a könyvet, és most végre volt rá időm. És hogy én ezt mennyire imádtam! Még magam is meglepődtem rajta. Az igazat megvallva minden apró részletét szerettem.
Milan Kundera: Elárult testamentumok
Még a Könyvhéten vettem, de most végre sor került rá. Semmiképpen sem ajánlom ezt a könyvet elsőnek elolvasni az írótól. Mindenképpen érdemes két-három regényét elolvasni előtte, sokat dob az olvasásélményen. Jó könyv, esszéregény, nehéz olvasni, de nagyon érdekes, teljesebb képet kapunk belőle Kunderáról és a regény művészetéről. Komolyan jelen van benne a zene is. Bírál egy egész évszázadot. Aki alapvetően szereti Kundera világnézetét és stílusát, annak ez a könyv remek adalék. Afféle bónusz.
Ezeken kívül még négy könyvet olvastam azóta, hogy utoljára itt jártam. Van itt kettő antológia: Az év novellái 2013, és egy frissebb kötet: Az év versei 2017. Rájöttem, hogy nem szeretek novellákat nagy tömegben olvasni, persze ez a könyv értékéből nem von le. A verseskötet szerintem a legjobb az elmúlt évekből, jó együtt látni kortárs verseket, sokféle témában, stílusban és több korosztálytól. Az antológiákkal összességében úgy vagyok, hogy mindig találok bennük néhány nagy kedvencet, néhány kiemelkedő alkotást.
A másik két könyv két régi nagy kedvenc regényem: M. I. McAllister : A Fehér Szárnyak szigete (a trilógia 2. része, azt hiszem) és Sharon Creech: Rubin-völgy. Nosztalgiázás miatt újraolvastam őket. A második könyv engem mindig nagyon meghat, a Fehér Szárnyak szigete világa pedig mindig elbűvöl.

Michelle Hodkin: Mara Dyer eszmélése

Részlet a véleményemből:
"Nagyrészt olyan érzésem volt, mintha egy bepárásodott ablakú kocsiban gubbasztanék valami elhagyatott útszakaszon az éjszaka közepén és a fantáziám által feltunningolt találgatásomon múlik, mi vehet körbe odakint, ugyanis a pára letörlése után is a sötétség fogad a maga, alaktalan, hát borsódzást előidéző formáival, kevéske, világosságot adó holdfénnyel megtűzdelve. Morgolódhattam volna amiatt, hogy az írónő néha félretette a nagy rejtélyt, ami Maránál poszttraumás stressz szindrómát váltott ki és a szerelmi szálra vagy az őt érő iskolán belüli minősíthetetlen kezelésre koncentrált, de az ütősséget pont a homály adta. Hogy az olvasó nem veheti biztosra a szöveg alapján, hogy szerencsétlen főszereplő valóban kezd begolyózni és mindent csak hallucinál, a véletlenekbe túl sokat lát bele vagy természetfeletti oka van azoknak az eseményeknek, amik körülötte mennek végbe."
A teljes véleményem a blogomon:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/08/michelle-hodkin-unbecoming-of-mara-dyer.html

Abbi Glines: A sorsom

Részlet a véleményemből:
"A vudu szellemek és a Vilkon történetbe szövése kifejezetten épkézláb, érdekes és üdítő ötletnek minősültek, annyira, hogy mindkét témáról szívesebben olvastam volna többet, hosszabb leírásokkal, háttértörténetekkel és némi mitológiával fűszerezve, Pagan hisztijeinek a nyomon követése helyett, amik alatt változatosan kínlódó pofákat vágva, hol magamban, hol hangosan kimondva sütöttem el gonoszkodó kommenteket. Dühös vagyok Abbi-re, mert képtelen helyzetbe hajszolt: a hátam közepére se kívánom ezt a sztorit a kis utasaival együtt, mégsem enged szabadulni a történet, mert a kibontatlansága ellenére is, a világ, amiben játszódik, tetszik… "
A teljes véleményem a blogomon:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/09/abbi-glines-predestined-sorsom.html

Neil Gaiman & Michael Reaves - Ezüst álom (Köztesvilág trilógia II.)
Szerettem az első részét és a folytatás is izgi lett. Bár néha már nehéz volt követni a főszereplő számos alteregóját, nehéz fejben tartani, ha a szereplők 95%-a saját maga. Várom a befejezést.

Stephen King - A Napkutya
Két novellát tartalmaz a könyvecske. A könyvtári nyomozó egy elég komor horrormese, nekem kissé sokkoló végkifejlettel, attól függetlenül nagyon tetszett. De A Napkutya mostantól az egyik kedvenc sztorim tőle. Az olvasása közben úgy paráztam, mint anno a Ragyogás olvasásánál. Imádtam.

Rick Yancey - Végtelen Tenger
A trilógia első részét már nagyon régen elolvastam, most pedig végre eljött az idő, hogy be is fejezzem. Tegnap beszereztem mind a két részét, habár nem terveztem, hogy megveszem, nem tudtam otthagyni a könyvesbolt polcán. Ha mondhatok ilyet, sokkal jobban szeretem, mint az első részét, főleg Adu miatt, aki a kedvenc karakterem az egész történetből.

Dan Wells: Szellemváros

Részlet a véleményemből:
"A Szellemvárosban zajló briliáns elmejátékot azt teszi ennyire ütőssé, megragadóvá és szórakoztatóvá, ahogy Dan képes bármikor totálisan körbefordítani a tengelye körül az olvasó meggyőződését az addig történtekről. A könyv első felénél biztosra vettem, hogy szerencsétlen Michael fejében óriási a zavar, hogy nem fenyegeti veszély a betegsége súlyosbodásán kívül, hiszen minden, amit összehordott és, ahogy összehordta azt, röhejes volt. Logikátlan. Aztán felbukkantak a gyanús jelek, amiket mégsem lehetett annyira helytállóan megmagyarázni, a felmerülő magyarázatok hasonló mellébeszélésnek hatottak, mint azok a szónoklatok, amiket Michael korábban az elméletei mellett tartott a skizofréniával szemben és beütött az első fordulat; a regény második felében minden zsigeri megérzés és ésszerű megközelítés afelé kezdett mutatni, hogy Michael barátunknak mégse csak a saját agya az ellensége és tényleg léteznek Ők, akiknek valamilyen rejtélyes oknál fogva nincsen jobb dolguk, mint őt szívatni… És az a legfenomálisabb, hogy a nézőpont fordításoknál nem derültek ki újdonságok, konkrétan ugyanazt mondta Dan és ezáltal Michael, mint korábban is, de a tálalással sikerült mégis gyökeresnek ható változást eredményezni. Ezeknek a változásoknak a folyamatos fenntartásával pedig egy pillanatig se lehetett unatkozni, végig az ölemben volt az állam és bár alvás helyett is azon filóztam sokszor, mi lesz a végkifejlet, nem bírtam kitalálni, mivel rukkolhat még elő Dan, ami túlteljesíti azt, amit eddig mutatott. Hogy egyáltalán lehetséges-e überelni a látottakat. Nos, lehetséges volt és még mindig ámuldozok, ha rá gondolok. Csodálatos, szavakkal leírhatatlan, garantált izgalom, karöltve az örökkön-örökké hajszolt: megrág, kiköp és brutálisan összetapos érzettel. Még hónap eleje van, de azt hiszem, megvan a szeptemberi kedvencem *.* "
A teljes véleményem a blogomon:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/09/dan-wells-hollow-city-szellemvaros.html

Jordi Llobregat: Vesalius titka

Kissé félve vettem a kezembe ezt a könyvet, annak ellenére, hogy nagyon tetszett a borító, de felülmúlta a várakozásaimat. Szép történetvezetés, kedvelhető, jól kidolgozott karakterek, izgalmas sztori, kellemes megfogalmazás - már nagyon hiányzott egy ilyen regény. Hasonló jellegű, mint Dan Brown könyve, az Angyalok és démonok, annál egy kicsit finomabbnak érzem, de letehetetlen, annyi biztos. Még nem értem a végére, bízok benne, hogy a lezárás legalább annyira pörgős, izgalmas lesz, mint ahogy az eddigiek is azok voltak.

Amy Gentry: Ki ez a lány?

Részlet a véleményemből:
"A történet eleje nekem kissé elkapkodott volt és mesterkélt, röviden felvázolták, hogy hogyan hatott ki a Whitaker-Davalos család életére a 13 éves lányuk elrablása, aztán durr bele bumm módon fel is tűnt az ajtóban a fülszövegben ígért, megfelelő korú, magát Julie-nak valló nő. Az oké, hogy nem akarta az írónő a múlt ecsetelésével húzni az időt, de Julie megjelenése nekem nagyon valószerűtlen és mű volt, elmaradtak azok a reakciók a családtagoktól, pláne az édesanyától, amik életszagúbbá formálták volna az ide vágó jelenetsort. Nem kenyerem a sok csöpögés, de egy ilyen szituációba, pláne az előzmények ismeretében azért több és mélyebb érzelem kellett volna. Talán ezért nem tudtam egy darabig kellően belemerülni a könyvbe, a Julie felbukkanásával kapcsolatos első szusszanások, beleértve a kórházas és rendőrséges jelenetek, mind távolinak és merevnek tűntek, mintha egy másik térsíkon játszódnának. De egy idő után ennek a merevségnek egy része hál’ az égnek, tovaszállt és kezdett alakulni a molekula, benyomódtak a képbe azok a bravúrosra sikeredett E/3-as fejezetek, amik lényegesen érdekfeszítőbbnek bizonyultak, mint Whitaker-Davalosék nyűglődései."
A teljes véleményem:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/09/amy-gentry-good-as-gone-ki-ez-lany.html

Josh Malerman: Ház a tó mélyén

Részlet a véleményemből:
"Ez… hihetetlen volt. Az olvasás megkezdése előtt feltétlen keressetek valamilyen segédeszközt, amivel ki lehet peckelni a szemeteket, mert amikor elérkezik a pillanat, amikor a főszereplőkkel együtt lemerültök a mélybe, csak ti nem a tóéba, hanem a történetébe, akkor a kötelező jellegű, pislogás miatti megszakításokat is kész kínszenvedésnek fogjátok megélni. Kevés ehhez hasonlóan addiktív történetet hordott a hátán a föld. Csak olvastok, olvastok és mire felocsúdtok, a légzéshez hasonló létszükségletté válik, hogy megkaparintsátok a tó mélyén lévő ház titkának a kulcsát és illúziókat kergettek, ha azt hiszitek, az utolsó mondat előtt képesek lesztek szabadulni. Mert a ház nem enged. A függőjévé tesz, mint a legaljasabb, legpusztítóbb drog, a hatása alól kikerülve tett első mozdulataitok pedig olyanok lesznek, mintha vízben járnátok. Malerman ördögi profizmussal végzi a hangulatteremtést, ami egyúttal a legveszélyesebb fegyvere is a történetnek, az alapfelállás annyira nem kimagaslóan különleges, mégis egy semmihez sem hasonlítható sztori kerekedik belőle, ami ízig-vérig creepy. "
Teljes értékelés a blogomon:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/09/josh-malerman-house-at-bottom-of-lake.html

Visszakerestem és utoljára 2015 februárjában írtam ide. Hmhm. Azt hiszem azóta olvastam pár könyvet. Nem merem felsorolni az összeset, mert akkor itt lennék egy darabig, szóval gondoltam kiemelem azokat, amik valamilyen nyomot hagytak bennem.

Steven Erikson: A Malazai Bukottak Könyvének Regéje sorozat első 8 része
Azt hiszem soha nem létezett ennél tökéletesebb könyvsorozat, de tényleg. Én azt hittem semmi nem tudja felülmúlni a Tűz és jég dalát, aztán jöttek ezek a könyvek. Ezt nem is tudom tovább ragozni, egyszerűen fantasztikus az összes, a harmadik része pedig egyenesen a legjobb könyv, amit valaha olvastam. Sokoldalú főhősök, főgonoszok épkézláb indítékkal, esendő istenek, aprólékosan felépített és kidolgozott világ, a mágia, ami kézzelfogható és egyedi, Erikson szóhasználata és stílusa, hova folytassam még? Aki fantasy rajongó, annak szerintem kötelező. Kár, hogy az Alexandra így elbánt ezzel a sorozattal, kiadták 2011-ben a nyolcadik részt, majd sírt a szájuk, hogy a kutya se veszi, holott már akkor sem lehetett sehol beszerezni sem az első, sem a harmadik részt. Szívem szakad meg, de nekem sincs meg ez a kettő, kénytelen voltam letölteni őket (amit mellesleg rühellek). No de whatever. Most olvasom egyébként a 9. részt, ezt már angolul, mert nem valószínű, hogy lefordítják az utolsó kettőt sajnos.

Sarah J. Maas: Queen of Shadows – Árnyak királynője
Ez a sorozat kapott már hideget-meleget, de én egyszerűen imádom, nem tehetek róla. Eléggé hadilábon álltam az utóbbi időben a YA könyvekkel, szó szerint az összes, amit kifogtam egy rakás hadd ne mondjam mi volt, de ebben a sorozatban soha nem csalódtam még. Nagyon tetszett ez a rész is, remélem még idén decemberben kiadják a következőt.

Maggie Stiefvater: The Raven King – A Hollókirály
Annyira szép volt a vége, hogy konkrétan megkönnyeztem. Soha nem volt különösebben nagy kedvencem ez a sorozat, szerettem, de nem éreztem, hogy annyira közel állna a szívemhez, viszont így a végére megjött az érzés, hogy mocskosul fog hiányozni, és igazam is lett. Még mindig összeszorul a szívem, ha belegondolok, hogy nem lesz következő rész.

Naomi Novik: Rengeteg
Ez életem második olyan könyve, amit csak azért vettem meg, mert szép a borítója (első a Silber volt, azt is mostanában olvastam egyébként, de az a könyv akkora egy sz.r, hogy ha nem lenne szép a borítója, már rég tűzre vetettem volna), utána kerestem csak rá, hogy ezt most eszik-e vagy isszák. Olvastam, hogy sokak szerint lapos és túlértékelt, úgyhogy félve ültem le olvasni, és ilyen pozitív meglepetés ritkán ér. Nem csak jó volt, hanem egyenesen fantasztikus. Még a szerelmi szál is működött (!!), egyáltalán nem éreztem erőltetettnek. Maga a történet kreatív, Agnyeska talpraesett és nem sötét, mint az éjszaka, a Sárkány egy drámakirálynő és nem tudom hogy képes bárki is utálni, még a mellékkarakterek is érdekesek a maguk módján. Egyik legjobb könyv, amit az utóbbi időben olvastam.

Brian K. Vaughan & Fiona Staples: Saga, Vol. 1 és Saga, Vol. 2
Oké, ha szigorúan vesszük a képregények végül is nem számítanak könyvnek, de muszáj megemlítenem őket, mert rohadt jók. Egészen idáig nem igazán vonzottak a képregények, de a Sagával már egy ideje szemeztem, mert több helyen is belefutottam. Múltkor megrendeltem az első két részt, mondom csak nem lehet olyan rossz, ha mindenki imádja. Tipikusan az az eset, amikor hinni kell a hype-nak, mert tényleg nagyon jók. Azóta megvettem az összes megjelent részét, alig várom, hogy nekiálljak.

Arwen Elys Dayton: Seeker (Klánok háborúja 1.)
Ezzel még nem végeztem, kb 100 oldal van már csak hátra, de eddig az egyetlen pozitívum ezzel a könyvvel kapcsolatban az, hogy jó nagyok a betűk, így hamarabb a végére érek. Rég olvastam már olyan regényt, ahol szó szerint az összes karakter ennyire inkompetens és tehetetlen volt. Itt komolyan mindenki hülye, mint a föld. Nálam az verte ki a biztosítékot, mikor Shinobu bedobta az athame-t az óceánba, mondván így minden problémájuk megszűnik. Mondom te istentelen idióta, te. Pedig én nagyon szerettem volna, ha jó ez a könyv, olyan pozitívan álltam hozzá, hogy még a második részét is megvettem. Hát valószínűleg nem fogom elolvasni, maradjunk annyiban.

már egy jó ideje nem írtam ebbe a topikba hm...nos, itt van pár könyv, amiket olvastam a közelmúltban (nyár közepe~eddig). ismertetőt nem írnék hozzá, sem pedig véleményt, mert túl lusta vagyok ennyi olvasmányhoz külön külön, majd legközelebb

Mika Waltari - Szinuhe
Takami Koshun - Battle Royale (már másodjára, de most jobban figyeltem minden egyes karakterre)
Susannah Cahalan - Lángoló agy (a tudományos leírások az agyműködésről és a kórlapok/jegyzetek külön pluszpontot értek nálam)
Emile Zola - Nana
Franz Kafka - Az átváltozás
Kertész Imre - Sorstalanság
Stephen King - AZ (én nem félek a bohócoktól, szimplán csak nem szimpatikusak lol)
J.R. Johansson - Paranoia

A Saga egy nagyon bizarr és furcsa képregény, de nekem is nagyon bejött. Már megrendeltem a második kötetet. A rajzolása gyönyörű, a színek pedig vibrálóak.

Stephen King - Hasznos holmik
Húha, ez a könyv beszippantott. Igazából semmit sem tudtam magáról a sztoriról, a filmet sem láttam és szerintem pont ez volt a jó, mert teljes rejtély övezte magát a boltot és mézesmázos tulajdonosát. NAGYON szimpatikus volt a főszereplő páros, főleg a zsaru, szurkoltam nekik, mint állat, Kingnél ugyanis sosem tudni, hogy sírunk vagy nevetünk a végén. Vagy esetleg mindkettő.

Mark Lawrence: Tövisek Hercege

Részlet a véleményemből:
". Amikor Jorg és a legényei még csak céltalanul fosztogattak és bóklásztak a birodalomban, az időben való ugrálásokkal se békéltem meg, ugyanis örömmel olvastam Jorg múltjáról és hasonló lelkesedéssel tudtam meg, miért vált ilyenné, mi faragott belőle ennyire fiatalon egy ilyen kegyetlenül rafinált haramiát, de ezek után kissé kiábrándító volt visszatérni a jelenbe, amikor kvázi csak meneteltek. Viszont onnantól, hogy láthatóan megindult Jorg a tizenöt évesen már király leszek típusú tervének a megvalósítása felé és nem csak beszélt róla, hogy ő bizony fel fog kapaszkodni a szamárlétrán, elkapott a gépszíj és nem tudtam szüneteltetni az olvasást. Kíváncsi voltam, hogyan fogja megejteni a kivitelezést Jorg a gátlásai erősségének az ismeretében, milyen lépései lesznek a játszmában. Apropó játszma… Nagyon bejött a sakkos párhuzam! Már csak azért is, mert imádom ezt a játékot. Szemléltetve lett vele, hogy bár Jorg gyakran folyamodik a rögtönzéshez és a meggondolatlan kirohanásokhoz attól függően, éppen merrefelé ing meg a hangulata, alapvetően taktikus gondolkodású és célzás volt arra is, hogy Jorg hogyan tekint a körülötte mozgó személyekre – bábukként, amiket kedve szerint tologathat és feláldozhat a nyerő lépés kedvéért. "
A teljes véleményem a blogomon:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/09/mark-lawrence-prince-of-thorns-tovisek.html

A könyvmoly énem épp válságban van, két könyvet sikerült csak befejeznem a legutóbbi kommentem óta... Elkezdtem egyébként az Ötödik hullámot, de a feléig jutottam három hónap alatt, szóval félbehagytam, ezen kívül József Attila összes verse és versfordítása van még folyamatban egy ideje, amit azért is végigolvasok, ha futja rá az időmből.
Egyébként:
Dan Wells: Szörnyeteg úr
Wow, ez ha lehet, még jobb volt, mint az előző rész. A Nem vagyok sorozatgyilkos értékelésében azt mondtam, beteg könyv volt, de én szeretem a beteg dolgokat. Nos, betegségben ez a könyv nagyjából ugyanazon a szinten volt, mégis volt benne valami, amitől sokkal jobb volt, mint az előző. Talán az tette jobbá, hogy John hogyan küzdött Szörnyeteg úr ellen, talán az, hogy többször is összemosódtak a határok e két személyiség közt, talán az, hogy Szörnyeteg úr többször is majdnem átvette a hatalmat John fölött és egyszer át is vette, vagy csak úgy nem tudom. Az biztos, hogy a Szörnyeteg úr merően új volt. Imádtam John és Brooke közös jeleneteit, imádtam John és az anyja párbeszédeit, imádtam, hogy ilyen beteg ez az egész.
Nem igazán tudok mit mondani, ahogy az általában lenni szokott, de azt hiszem, kezdem kifejezetten élvezni azt a világot, amibe Dan Wells által kerülhetek. Még akkor is, ha ez nem egy tipikusan olyan világ, ahová szívesen bekerülnél, sehol egy Roxfort, egy Félvér tábor, egy kósza szekrény, ami Narniába vezet, itt nincsenek jó varázslók, félisten kölykök, mindenkit megmentő gyerekek és hatalmas oroszlánok… De van egy szociopatánk, aki küzd a saját démonaival, miközben valóságos démonok után nyomoz. Mi ez, ha nem zseniális?
Gayle Forman: Ha maradnék
Nagyon sokáig nem volt kedvem olvasni, mert nem találtam olyan könyvet, ami úgy igazán felkeltette volna a figyelmemet. Aztán egy kedves mollyal könyveket cseréltem és megszereztem a Ha maradnékot. Igazából nem fűztem hozzá sok reményt, nem is tudom, miért akartam elolvasni, egyszerűen csak kíváncsi voltam, mert annyian dicsérik, film is készült belőle, meg különben is, ideje a változatosságnak, nem kell mindig fantasy és krimi témában olvasgatni, nem csak Darren Shan létezik.
Nem tudom, mire számítottam, igazából úgy vágtam bele a könyvbe, hogy abszolút fogalmam sem volt, miről fog szólni. Nem olvastam fülszöveget, nem olvastam értékeléseket, nem olvastam idézeteket, egyszerűen csak nekivágtam. Nem mondanám, hogy megbántam, bár nem pont most akartam elolvasni. Egyszerűen felpattantam a 19:25-ös vonatra és annak a tudatában, hogy nincs mit csinálnom hazafelé (sötét van, a tájat nem látom, fülhallgató nincs nálam), kinyitottam a táskámat. Két lehetőségem volt: Ha maradnék és Az őrző, végül azért döntöttem a Ha maradnék mellett, mert rövidebb, hamarabb a végére tudok érni és különben is, ez elvileg valami romantikus cucc, ami nyilván könnyed téma. Hogy én mekkorát tévedtem! Ez minden volt, csak épp könnyed témájú nem. Nem bántam meg, hogy elkezdtem olvasni, mert a vonaton töltött másfél óra úgy elrepült, mintha teleportáltam volna, pedig este, egyetem után, mikor hullafáradtan arra vársz, hogy hazaess végre és bedőlhess a nyamvadt ágyadba, baromira nem szokott csak úgy röpködni az idő, sokkal inkább jár ólomlábakon. Mégis röpködött, de úgy, hogy a fénysebesség piskóta ehhez képest!
Mia történetében az a jó, hogy semmi lényegi történés nincs benne, semmi fokozott izgalom, nincsenek események események hátán, mégis minden ott van és benne van és pont így kell lennie. Mert betekinthetünk egy csellózó lány életének szakaszaiba, a lázadó punkokból avanzsálódott szülők történeteit hallhatjuk, a kisöccsel való szoros kapcsolatba is bele láthatunk és természetesen hószünet is van, hát mi lehetne ennél jobb? Összetartó, aranyos család, akik elindulnak régi barátokat meglátogatni. Alig van hó, csak mennek az utakon, szól a klasszikus zene… Igazából semmi rossz előjel nincs (vagy csak én nem vettem észre), semmi tipikus rossz előérzet nincs az olvasóban, csak mennek kocsival klasszikust hallgatva, na! Ennyi az egész. És mégsem, mert ennek a vége egy borzalmas baleset.
Igazából nem tudom, mit mondhatnék, mert ez a könyv minden olyat megadott, amire nem számítottam. Csak olyat adott. Nem gondoltam volna, hogy Mia képes lesz ilyen tisztán gondolkozni, mikor ő csak egy testetlen lélek. Nem gondoltam, hogy azt fogom mondani, a Ha maradnék az idei évem egyik legcsodálatosabb olvasmánya, nem gondoltam, hogy ez a könyv úgy kerül majd fel a polcomra, hogy azt mondom, „istenem, de megérte a csere”. Azt hittem, bánni fogom, hogy lecsaptam erre a könyvre, mert egyértelműen nem az én világom, de úristen, mekkorát tévedtem! Minden szava, minden mondata, minden momentuma, minden egyes rohadt betűje megérintett.
Külön pluszként a végére kiemelném, hogy végre valahára egy könyv, amiben a zene nem csak úgy van jelen, hogy XY zenél, hanem tényleg le vannak írva az érzések, amiket az ember átél zenehallgatás vagy zenélés közben, tényleg fontos szerepe van, tényleg számít és nem csak egy mellékszál, mint a legtöbb könyvben, hogy valaki beleszeret a rossz fiú rockzenészbe, de egyébként a zenének egy betű sincs szentelve. Örülök, hogy végre olvashattam egy könyvet, amiben a zene tényleg zene és végre visszaadja azt, amit ez jelent nekünk, embereknek.
Szóval azt hiszem, ennél jobb könyvet nem is találhattam volna a könyvmoly énem visszacsábítására.

Alexandra Bracken: Sötét elmék

Részlet a véleményemből:
"Az akció, a menekülés, a nyugalmi helyzetben is folyamatosan ott motoszkáló feszültség a fejvadászok, a PSF-esek és a többi elvetemült, hatalomra törő szervezet miatt, a képességek kiismerése, a főszereplő önfelfedezése, a barátságok alakulása és az én shippelési dugattyúimat nem túlzottan megmozgató szerelmi szál mind biztosítják a maguk módján a szórakozást, a lehető legoptimálisabb arányban, de engem mégsem ezek fogtak meg. Hanem a regénynek az ironikus, mondhatni Monopoly-jellege: bármennyire is igyekszik először Ruby, majd a kis csapat, amibe betársult, végül mindig szinte ugyanabba esnek vissza, amiből ki akartak jutni, csak másmilyen körítéssel. Ez számomra még életszagúbbá tette a történetet, nincs totális megváltás és jól megérdemelt Kánaán egy adott mértékű kínlódás letételével, csak az alattomos, állandóan lecsapó, visszatérő párhuzamok, melyekkel karöltve érkezik az elmaradhatatlan déja vu érzés; Here we go again. "
A teljes véleményem:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/10/alexandra-bracken-darkest-minds-sotet.html