Olvasol? II.

Alig várom hogy végre megkapjam és elkezdhessem

Darren Shan: Gyilkos születik
Nem, még nem olvastam el, csak háromszor, ugyan, mi az nekem... Imádom ezt a könyvet és olyan fangörcs tör rám, valahányszor elolvasom, hogy azt elmondani nem tudom. Larten, Seba, Vancha, minden kedvenc szereplőm itt van. Igaz, Vancha drága csak egy rövid időre, de már az is épp elegendő arra, hogy felvisítsak a nevét olvasva. Iiiiimááááádoooom az egészet, úristen. Szeretem, hogy Lartennek végre megismerhetjük azt az oldalát, ami a Vámpír-könyvekben olyan gondosan el van rejtve, szeretem, hogy végre nem olyan kimért és érzelemmentes és szeretem, hogy ez semmit nem vesz el a karaktere varázsából. Mikor 2014-ben megkaptam ezt a könyvet, féltem, hogy ha megismerem Mr. Crepsley énjének azt a felét, ami eddig rejtve volt, csökkenni fog a karakterének az "értéke", hiszen egy mindig precízen fogalmazó, tényleg totálisan kimért, érzelmeket csak szökőévente egyszer mutató vámpírnak szoktam őt meg és nem akartam, hogy ez megváltozzon, mert pont ezért szeretem a karakterét. Szerencsére azonban ez a sorozat semmit nem rombolt le a már megismert Larten varázsából és még a dühkitörése is imádnivaló, esküszöm, fetrengek a röhögéstől, valahányszor olvasom, mert igen, Larten Crepsley ilyet is tud! És úristen.
Azért a végére Darren szokás szerint bedobott egy kis fricskát (nem is ő lenne, ha nem tette volna) és előhozta nekünk a jó öreg Desmond Tiny-t, akit szívem szerint elevenen nyúznék meg, pedig nem vagyok egy erőszakos alkat. Eh.
"– Csupán véletlen lenne, hogy ma este keresztezték egymást az útjaink? – Az alacsony férfi arcára ravasz vigyor ült ki. Elgondolkozva simogatta a mellényzsebéből kilógó, szív alakú zsebórát. – Vagy ez maga a végzet?"

Abbi Glines: A jövőm

Részlet a véleményemből:
"Nem bírok rájönni, mégis milyen őrült szeszélytől vezérelve írhatta meg az írónő ezt az úgynevezett „trilógiazáró kötetet”, merthogy kicsit is reálisan megközelítve, ez a rész megcsúfolása ennek a fogalomnak. Ez a regény olyan mélységben elüt a megelőző részektől, kilóg a kötetek sorából, mintha egy flamingó keveredne egy sereg holló közé, madár mind a kettő és mind a kettő repül, de más hasonlóság aligha lelhető fel. Az első két könyv esetében adott volt valamiféle kapocs, a történet rendes továbbvitele, de ez… Ez mi volt?! Milyen szert szedett be Abbi, aminek a hatása alatt az pattant ki a fejéből, a trilógia-vezetési szabályokat sutba dobva megír valamit, ami annyira nincs köszönőviszonyban az előzőekkel, annyira nincsen semmilyen szinten előkészítve, hogy akár önálló kötetnek is titulálható?! Gyanítom nem ugyanattól vásárolja a cuccot, mint anno King bácsi, mert nála építő jelleggel hatott. Nem köntörfalazok, számomra ebből a sztoriból olyan szinten volt felesleges trilógiát kerekíteni, mint Axl Rose-t totálisan leszedálva kilökni a színpadra; merthogy erőlködünk, mint a meszes és mutatjuk, ilyenünk is van, de az elvárható teljesítményszint Pagan emlékeihez hasonlóan…hiányzik. "
A teljes véleményem a blogomon:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/10/abbi-glines-ceaseless-jovom-existence.html

Josh Malerman: Madarak a dobozban

Részlet a véleményemből:
"Malorie két gyerkőcével vakon vág bele a 30 km-es utazásba a folyón, de nektek tágabbak a lehetőségeitek, nem kell felkészületlenül kezdeni a kalandot, ugyanis a Madarak a dobozban olvasása különleges óvintézkedéseket kíván meg:
1. -> A megfelelő indulási időpont kiválasztása elengedhetetlen; ez lehetőleg szürkület utánra essen, a legjobb az éjszaka közepe.
2. -> Szabaduljatok meg minden zajforrástól a tíz-tizenöt méteres körzetetekben, se zene, se tévé, se háttérben diskuráló családtagok, a figyelemmegoszlás végzetes kimenetellel hathat az élményre.
3. -> Keressétek meg a saját dobozotokat, amibe belemászhattok. A legtökéletesebb a célra egy kiürített ruhásszekrény, melynek optimális esetben nem Narniába nyílik a hátulja, (Aslan és a fehér boszorkány csak szükségtelen zavaró tényezők lesznek) de elegendő egy zárható helyiség, ami kellően apró ahhoz, hogy előcsalogassa a klausztrofóbia mumusait – az ablakokat fokozott óvatossággal kezeljétek ebben az esetben!
4. -> Csökkentsétek minimálisra a fényforrást magatok körül, kis olvasólámpa vagy fejlámpa bőven elegendő.
És végezetül; jól szervezzétek meg a percbeosztásotokat, hogy lehetőleg egyszerre gyűrhessétek le könyvet, mert ha egyszer a doboz fedele rátok zárult, a kijutást követően nem lesztek a régiek. A lényekre nézés nélkül is megőrültök, mégpedig a várakozástól és ameddig nem tudtok visszatérni a doboz biztonságába, olyan lesz, mintha szemfedővel bóklásznátok a napirendetek rubrikái között. "
A teljes véleményem:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/10/josh-malerman-bird-box-madarak-dobozban.html

Mihail Kamjanyicin - Darabont
hogy őszinte legyek, nem vagyok nagy történelem rajongó, de valamiért van egy fajta "orosz" mániám, így konkrétan minden érdekel, ami velük kapcsolatos. összességében tetszett a könyv; a Második vh-s eseményeket írja le, csak éppen nem a megszokott a "magyarok jól megszívják-minden fos" szemszögből. az akkori Szovjetunió egy kémet küld hazánkba, hogy jelentse az ott történteket, de számos más szál is van a cselekményben. különösen szimpatikus volt, hogy maga a főszereplő is kevert nemzetiségű és vagy 45 nyelven is beszélt folyékonyan. itt-ott zavaróan sok volt a leírás, de nekem tetszett.
Rachel Ward - Számok
nem voltak benne jó karakterek, sőt, úgy alapból karakterek sem, alig bukkant fel pár ember a sztori során, ők is sablontulajdonságokkal rendelkeztek. nem igazán tetszett, bár maga az alapsztori nem lett volna rossz, ha a szereplők nem ennyire semmilyenek és esetlenek...
Douglas Coupland - A-generáció
ez egy nagyon furcsa könyv. az eleje nem tetszett, se az összecsapott, eléggé érthetetlen vége. azt sem értem, miért pont méhek. lényegében van öt karakterünk összezárva a saját ellenségükkel, és azt a feladatot kapják, hogy történeteket meséljenek (amiknek később fontos köze lesz a jelenhez is). nos, ezek a sztorik vitték a könyvet viszont, mert baromi érdekesek voltak, különböző eszmék és nézőpontok alapján íródtak. a nyelvünk keletkezésétől kezdve egy olyan világig, ahol állatok éltek és ők ették az embereket, nem pedig fordítva, mindenfajta "mesék" voltak úgymond.

régebben sokat olvastam mostanaban pedig egyre ritkábban

Igen ! ^^ Én mindig olvasok valamit ! Jelenleg a Szent Johanna Gimi utolsó két kötetét olvasom , meg nagy kedvenceim lettek a LOL könyvek.

Kelly Creagh: Oblivion - Ébredés (Nevermore 3)

Részlet a véleményemből:
"Ahhoz, hogy Varent ki lehessen szabadítani Lilith karmai közül és a mi világunkat meg lehessen menteni az álomvilágtól, kétségkívül szükséges volt a címben emlegetett Ébredés, aminek a bekövetkezését olvasóként kénytelen-kelletlen el kellett fogadnom, bármekkora fizikális és lelki kínt jelentett felébredni abból a varázslatos, horrorisztikus, gótikus, festői és a maga módján romantikus és gyönyörű álomból, amit ez a könyv és a Nevermore-sorozat jelentett a számomra.
Kérlek, nézzétek el nekem, ha kicsit szellősen vagy zavarosan, esetleg rám nem jellemző csöpögősséggel fogok fogalmazni, de habár nevetségesen hangzik, momentán egyedül azon képes teljes erőbedobással kattogni az agyam, hogy felcsapjam az Obliviont és azonnal újraolvassam, azonnal újra átéljem ezt a bámulatos élményt, amire bizton állítom, megérte végeláthatatlannak tűnő ideig várni. ❤ Kelly újra és újra ámulatba tudott ejteni, minden egyes fejezetben olyan szinten le tudott nyűgözni ennek a káprázatos világfelépítésnek a kártyalapjainak a kavargatásával, amire bevallom, óriási Nevermore-fanatikus létemre se számítottam, szépen sorjában varrogatta el a szálakat és emellett tudott újat, ismeretlent mutatni. Valamit, ami… leírhatatlan, hacsak nem bánik az ember olyan mesterien a szavakkal, mint Kelly vagy Mr. Poe. Ilyen egy tökéletes trilógia zárás"
A teljes véleményem a blogomon:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/10/kelly-creagh-oblivion-ebredes-nevermore.html

J. R. Moehringer: Sutton

Részlet a véleményemből:
"Ha az amerikai gengsztereket emlegetik, legtöbben Caponéra asszociálnak és ezzel én is így voltam. Nem lehet a két embert egy lapon említeni, mert egyértelműen „más műfajt képviseltek a szakmában”, ahogy arra valamennyi csalódottsággal a történetben frissen szabadult Suttont kísérő fotós is rávilágított, de Sutton is legalább annyira megérdemli a figyelmet, mint a véresebb módszereket preferáló kollega. Összesen két fejezet kellett ahhoz, hogy arról ábrándozzak, milyen jó lenne megnézni egy Sutton életéről szóló filmet is kiegészítésként és ennek a gyorsan feltörő, erős gyökeret vert szimpátiának Sutton megragadó személyisége az oka, amit az író remekül megformált minden szükséges rétegével. A jelenben játszódó részeknél egy sokat látott, sok mindent megélt, mégis végtelenül romantikus beállítottságú vén rókát kapunk, akiből az évekkel egyáltalán nem szivárgott ki a ravaszság a látszat ellenére se és, aki előszeretettel használja arra az egyedi, némileg karcos humorérzékét, hogy a szabadulási utáni első napjában nyakába sózott fiatal riportert és fotóst szekírozza. Az ehhez járuló sztorizgatós, életbölcsességeket osztogató pillanataiban emlékeztetett egy kicsit Rocky Balboa öreg kiadására ’ A múltban az őt ért hatásokkal arányosan, folyamatosan alakuló jellem kalauzolja el az olvasót Sutton életének meghatározó állomásain, egy kétségkívül szeretnivaló, a munkája ellenére is szilárd elveket valló és ezáltal brutális körökben is tiszteletnek örvendő, intelligens, tudásra vágyó, kreatív szereplő formájában."
A teljes véleményem:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/11/j-r-moehringer-sutton.html

Zoe Sugg: Girl online 2.
- meglepően jó könyv, fordulatos történet, aranyos karakterek, egy olvasásra megfelelő, nem bántam meg
Amie Kaufman, Meagan Spooner: These broken stars
- ez is meglepően jó sorozatnyitó kötet, gyönyörű borító, romantikus sci-fi könyvek közt elég jó, de nem lett kedvenc
Hannah Kent: Rekviem egy gyilkos asszonyért
- rabul ejt, igaz történeten alapul, megismerteti az olvasóval Izland egy másik oldalát, lenyűgöző hangulat, remekül felépített cselekmény, érzékletes képek, árnyalt karakterek
Jodi Picoult: Magányos farkas
- kedvenc könyv lett a szerzőtől, feszült történetvezetés, nagyon jól kidolgozott karakterek, jó stílus, profi
Philip Pullman: Az Úr sötét anyagai trilógia (Északi fény/Az arany iránytű, A titokzatos kés, A borostyán látcső)
- elkalauzol egy másik világba, azaz világokba, lenyűgöz, érdekes minden oldala,az első részből készült film is elég jó, de az olvasásélményt nem pótolja, én odavagyok érte

nem tudom, miért térek mindig vissza ebbe a topikba, amikor szerintem az én beszámolóim úgy sem olvassa senki xd. szeretem viszont látni, mások milyen könyveket vettek a kezükbe, mert nem mindig van ötletem, mit is olvassak legközelebb.


Kim Suki - Nélküled mi sem vagyunk
nagyon felkapott lett mostanság Dél-Koreával foglalkozni, ám engem a félsziget északi részének rejtelmei és sötét részei legalább ennyire foglalkoztatnak. a történet a mindenki által jól ismert Phenjanban játszódik, az ország híres egyetemén. nagyon tetszett, ahogy bemutatja, mennyire elzárt is ez a kultúra a világtól:a gyerekektől már egészen kiskoruk óta belenevelik azt, amit az állam elvár tőlük. Észak-Korea nagy részén hatalmas szegénység uralkodik és magát az egyetem területét sem lehet elhagyni, sőt, konkrétan semmit nem csinálhat az ember, mert mindenét lenyomozzák ugyabár. a főszereplő egy dél-koreai származású tanárnő, aki egész éltében amerikában élt, viszont elhatározza, hogy tanárként fog dolgozni az észak-koreai egyetemen és angolt tanítani. igazából ez egy elképzelhetetlenül más ország, mint a déli Korea, a könyv remekül leírja az ellentéteket de ebbe most nem mennék bele. kár érte, hogy a sztori még Kim Jongil idején játszódik, a halálával ér véget, de Kim Jongun uralkodásából már semmi nincs benne...talán majd egy másik könyvben, ami aktuálisabb. ami nagyon zavart az a nevek fonatikus leírása, de ezzel nem csak itt akad egyébként problémám.

Ken Kesey - Száll a kakukk fészkére
ahogy a matektanárom fogalmazott:kellemes reggeli olvasmány így nulladik és első óra között. iróniát érezni kell persze. számomra elég nehezen indult be a sztori és sok a túlrészletezés, de lehet, hogy nélkülük nehezebb lenne beleképzelni magunkat a cselekménybe. szerintem ez elég híres iromány, nemtitkoltan emberi roncsoknak, csődtömegeknek állítja be a szereplőket az elmegyógyintézetben, a legkör, az ápolók és az őrület pedig tesz róla, hogy azok is maradjanak. egyik legkedveltebb motívumom a könyvekben például a lázadás. nem tudom, elolvasnám-e mégegyszer, mert kissé nehézkes volt, de ez függ emberi korszakoktól és hangulattól is. megrázó, brutális, kegyetlen, de ilyen a torzult emberiség. mindenesetre tervezem megnézni a filmet is. aki arra tanított, hogy sárkányok nincsenek, aztán elvezetett a barlangjukhoz.

Stephen King - 112263
rég voltam ennyire belemélyedve egy könyvben, napi 3-4-5 órákat is olvastam, ami el is kellett, elvégre bő 1100 körüli oldalról beszélünk. nem vagyok különösebben történelem rajongó, de nagyon érdekes volt. a főszereplőnk azt a feladatot kapja, hogy menjen vissza a Nyúlüreg nevezetű, időgépként funkcionáló szerkezettel az időben. mindig 1960-ba kerülhet azonban vissza, és szigorú szabályok is vannak a múlt megváltoztatásával és a visszatéréssel kapcsolatban, de ezt most hagyjuk. őszintén szólva azért kezdtem el, mert egy számomra fontos személy, akivel szívesen beszélgetek is olvasta a könyvet/nézte a sorozatot, így én is megtettem mindkettőt és nem bántam meg. plusz alapból szeretem King munkásságát és az elméjének érdekes szüleményeit. azért is szeretek műveket olvasni, amik egy történelmi eseményre (is) épülnek, mert rengeteg új információval és részlettel gazdagodhatok, amikre magamtól egyébként nem biztos, hogy ennyire beleásnám magam, mint például a Kennedy-gyilkosság. a befejezés is nagyon szép volt, nem maradt bennem hiányérzet, továbbá a sorozat is igényes, én nagyon ajánlom mindenkinek.

Anne Puryear - Stephen él
hogy teljesen őszinte legyek, voltak részletek, amiket kihagytam a könyvből, ami olvasás közben főbűn ugye. de valahogy nem érdekelt maga az anyuka története, inkább a betegség megjelenésére és a depressziós viselkedés következményeire koncentráltam. nagyon közel áll hozzám a téma, bár hál istennek egy ideje nem voltam veszélyesen lehangolt. még mindig alulértékelt mentális betegség, sajnos napjainkban is. én sokat gondolkozom rajta, hogy lehet egy depressziós emberen segíteni, de ez irdatlanul nehéz kérdés mert ahány lélek, annyiféle megbetegedés, lemenetel és végkimenetel. távolról sem olyan egyszerű, mint a sok okos leírja a különböző netes cikkekben. de most nem is ebbe szeretnék belemenni. sok mindenben nem értettem egyet az íróval, én például nem hiszek abban, hogy halálunk után energiamező maradna belőlünk és kapcsolatba léphetünk valamilyen módon a szeretteinkkel. szerintem az anyuka sohasem jött rendbe teljesen, csak nem volt képes elfogadni, hogy ő is mentális beteg. sokan elfelejtjük azt is, mennyire fontos egy fejlődő személyiség számára a biztos családi háttér, ami rengetegeknek nem adatik meg. szerény véleményem szerint a betegségek és személyiségzavarok számos része a családi háttérre vezethető vissza. szép könyv és megható is, de valamiért nem tetszett annyira az írónő stílusa és fogalmazása.

M. J. Arlidge: Ecc, pecc

Részlet a véleményemből:
"Lehet én találkoztam már túl sok alkotással a műfajban és azért pergett valamennyire rólam a helyzet súlyossága, de az alapötlet fényében egy igazi hardcore elmebetegre számítottam, egy olyan sorozatgyilkosra, akit zsigerből gyűlölhetek. Ehhez képest a kiindulási problémáját illetően, végül neki adtam igazat és nem annak, akinek szurkolnom kellett volna a szerző szempontjából. Fura egy szituáció. Mint ahogy az is, hogy sokszor az a benyomásom támadt, hogy nem a bűntény itt a lényeg, hogy ez az eset is csak egy a száz közül, amit a szokásos séma szerint, valamennyi szakmabeli közönnyel igyekszik megoldani Helen és a csapata és nem egy olyan ügy, ami megragad és nem ereszt, bemászik a bőröm alá, aminek valakinek az életében nagyon is jelentős súlya van. Mindezzel pedig arra akarok kilyukadni, hogy nagyon érződött, hogy M. J. Arlidge eredetileg bűnügyi sorozatok epizódjainak a forgatókönyvét írja és nem regényekre van berendeződve, magában a felépítésben és a szereplők kibontásában, érzések közvetítésében egyaránt. Többnyire olyan volt, mintha a könyv szereplői, az események és köztem lenne egy üvegfal, amit se átmászni, se megkerülni, se áttörni nem lehet. "
A teljes véleményem a blogomon:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/11/m-j-arlidge-eeny-meeny-ecc-pecc-helen.html

Andrew Lucas McIlroy: Árnyból az angyal

Részlet a véleményemből:
Azt, hogy a kedvenc hazai íróm ajánlása díszeleg a borítón, már egy biztató jelnek vettem, amikor meghozta a könyvet a futár, de azért azt még így sem mertem feltételezni, hogy ennyit fog nekem adni ez a történet. Azt gondoltam, adott lesz egy furcsa képességekkel bíró kisfiú, akit a védelmezői hozzásegítenek a kellő mennyiségű nehézségek után, hogy a habzó szájú, vallási őrülteket megfékezve megváltsa a világot… és az alapfelállás fájdalmasan leegyszerűsítve ez is. Viszont hamar megvilágosodott, hogy amit leírtam, mégiscsak a legkülső matrjoska baba, aminek a belsejében egy kisebb regimentnyi további baba rejtőzik, arra várva, hogy az olvasó elérjen hozzájuk és kihúzza őket. Hopp egy kis elf történelem, hopp egy kis boszorkányság, hopp egy kis vérfarkas átok, hopp egy kis politeizmusos mitológia, hopp egy őrző-védő angyal, hopp egy kis démonok szőtte ördögi terv, hopp egy titkos rend, hopp egy világok sorsát átformáló háború, hopp egy mindent új nézőpontba helyező csavar és nem győztem felkaparni az államat könyv középső, ragasztott részéről, hogy folytathassam a sztori olvasását.
A teljes véleményem a blogomon:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/11/andrew-lucas-mcilroy-arnybol-az-angyal.html

Anna Banks: Nemezis - A szeretett ellenség

Részlet a véleményemből:
Az írónő szirénes sorozatának nyitó kötete megfogott annyira, hogy örömmel nyissak az új műve felé is és nem túlzok, ha azt mondom, csupán fejezetek kérdése volt, hogy a történet bújása oly nélkülözhetetlen legyen a számomra, mint serubelieknek és theoriaiaknak a cselekményben minden fejfájás forrását jelentő különleges elem, a spektórium. Meglepődtem, amikor a köszönetnyilvánításban betekintést nyertem abba, Anna milyen körülmények között alkotta meg a Nemezist, a történeten egyáltalán nem érződtek az ott leírtak, sőt. Letagadhatatlanul YA, a műfaj általunk összes áldott és átkozott vonásával megspékelve, de szerintem sokkal komolyabb és összeszedettebb lett ez a regény, mint az előző. Csiszoltabb. Míg a Poszeidónban főként a humor és a könnyedség tolta a szekeret, a Nemezisben már az olvasók elé tárt világ orozta el a legnagyobb jutalmat. Kiskoromban őrületesen rajongtam az ókori Egyiptomért, nem bírtam betelni a történelmükkel, a legendáikkal,- és azokkal a több tíz kilós, ezeket összegyűjtő lexikonokkal, amiket nem bírtam akkor még felemelni segítség nélkül - így a nosztalgiának is benne lehet a keze a dologban, de olyan colpo di fulmine módon érkezett a szerelem a világfelépítés, a theoriai kultúra irányába. Az a mesebeli hatás érvényesült, amikor fizikálisan ugyan a kedvenc foteletekben vagytok, de jelentősebb részeitek Theoria palotájában, a sivatagban vagy a Nefari folyónál bóklásznak, amikor a mi dimenziók falai elmosódnak és teljesen átszellemültök a könyvbe és ezzel nem bírtam betelni.
A teljes véleményem:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2017/11/anna-banks-nemesis-nemezis-szeretett.html

Már hat hónapja, hogy kivettem a könyvtárból Jane Austen: Büszkeség és balítéletét (még szerencse, hogy a könyvtáros jó ismerõsöm ), a héten pedig sikerült kiolvasnom a könyv maradék háromnegyedét, amivel az elmúlt hónapokban sehogy sem haladtam. Mondhatom, csak úgy faltam a lapokat, nagyon tetszett Austen írói stílusa, a történet gyönyörû és tanulságos, a szereplõk pedig nem várt módon nagyon is a szívemhez nõttek. Néhányukat gyûlöltem, egyeseket sajnáltam, míg másokon mosolyogtam és szerettem õket. Mr. Darcy egyértelmûen a kedvencemmé nõtte ki magát, a karakterfejlõdése figyelemreméltó, számomra ez a legjobb rész a könyvben.
Alapvetõen nem számítottam arra, hogy ennyire élvezni fogom, de önmagamat is megleptem azzal, hogy mennyire lekötött a történetet, annak ellenére, hogy a 2005-ös filmes feldolgozást már korábban láttam, így természetesen tudtam mit várhatok majd a sztoritól.
Egyértelmûen 10/10*.

Mert néha eszembe jut, hogy ide is lehet írni. xd Igazából rengeteg könyvet olvastam el, amióta utoljára írtam ide, csak nálam a véleményezés a kiolvasás után zajlik le, mert később már nem tudom úgy összeszedni a gondolatataimat..
Hilari Bell: Kobolderdő
Ahogy megláttam a könyvtár polcain ezt a kötetet, tudtam, hogy ezt el kell olvasnom. Óriási pozitív csalódás volt, mert attól féltem, hogy az írónő nem fogja tudni megteremteni azt a hangulatot, ami egy ilyen fantasy-mese elengedhetetlen kelléke. Viszont Makenna karaktere csodálatos lett, én rettentően sajnáltam, hogy ilyen szomorú kiskora volt, de az, hogy a koboldok vezére lett, talán kicsit enyhítette a gyászát. Tetszett, hogy két szemszögből íródott a könyv- egyszer Makenna, aztán Tobin oldalán olvashattam a cselekményt, és bár E/3-ben írt az író, talán így zárta ki azt, hogy a könyv tele legyen a szereplők belső gondolataival. Mindenesetre a fordulatokra számítani lehetett, engem valahogy egyik sem ért váratlanul, de ettől még nagyon is élvezhető könyv volt. Kissé kiforratlannak tűnt ez a kitalált világ, de remélem, hogy egyszer megjelenik a Kobolderdő két folytatása is magyarul, nagyon kíváncsi lennék rá. A könyv vége szép lezárást kapott, egy pillanatig azt hittem, hogy ez meghiúsul, de szerencsére nem történt ilyesmi. Elmosolyodtam, amikor Tobin végül meggondolta magát, és Makennával ment a Másik Világba, viszont Cogswhallop és pár kobold sajnos nem ment utánuk. Ezért (is) érdekelne ennek a történetnek a folytatása, remélem, nemsokára elolvashatom. :')

Brian K. Vaughan & Fiona Staples: Saga, Vol. 3 - Saga, Vol. 7
Sikerült kivégeznem az összes megjelent részt, és te jó ég, az utolsó vége. Még szeptemberben olvastam őket, de a mai napig fáj, ha visszagondolok rá. Most is csak azt tudom mondani, amit múltkor az első két részről, nem véletlenül olyan felkapott ez a képregénysorozat, minden egyes része egy kincs.

Arwen Elys Dayton: Traveler (Klánok háborúja 2.)
Őszintén, nem akartam elolvasni a második részt, mert az első nekem harmatgyenge volt, nem voltak szimpatikusak a karakterek, a történetet is egy nagy kuszaságnak éreztem, nem láttam értelmét, hogy nekiálljak a Travelernek. Végül az egyetlen valamirevaló karakter vett rá, mégpedig Maud. Nem gondoltam volna, de pozitív csalódás volt a folytatás, örülök, hogy végül elolvastam. Sokkal jobb volt, mint az első, a karakterek végre elkezdtek értelmes emberek módjára gondolkodni, a történet is haladt valamerre és külön tetszettek Catherine részei. Ha valakinek nem jött be az első rész, ajánlom azért, hogy adjon még egy esélyt ennek a trilógiának, a Traveler lényegesen érdekesebb, mint a Seeker.

Leslye Walton: Ava ​Lavender különös és szépséges bánata
Ez a könyv furcsa, de ugyanakkor gyönyörű is, pont ahogy azt a cím sugallja. Tele van abszurd jelenségekkel, nem egyszer be kellett csuknom a könyvet és el kellett gondolkodnom azon, hogy mi a fityfenét olvasok én, de összességében ezek adják a regény hangulatát, ezek teremtik meg azt az atmoszférát, ami teljesen elvarázsolja az olvasót. Ennek ellenére számomra nem volt egy könnyű olvasmány, mert varázslatos a hangulata, de emellett annyira gyötrően szomorú és tragikus, az én szívem túl gyenge az ilyenekhez. Ami a regény vége felé történt Avával, az annyira szíven ütött, hogy azóta se tettem túl magam rajta, a relatíve boldog végkifejlet ellenére sem. Azt viszont be kell ismerni, hogy pont emiatt a szomorú hangvétel miatt működött ilyen jól ez a könyv, és bár én nem tartozom azok közé az emberek közé, akik szeretik a szomorú könyveket és a szenvedést, mégis örülök, hogy elolvastam, az biztos, hogy egy jó darabig nem fogom elfelejteni ezt az élményt.

Morgan Rhodes: Falling Kingdoms - Királyok ​harca (Falling Kingdoms 1.)
Ezt a könyvet a Trónok harca YA verziójaként emlegetik, hát maradjunk annyiban, hogy attól elég messze van. Vegyes érzéseim vannak, mert szimpatikusak voltak a karakterek, a történet is tetszett és vannak itt érdekes potenciálok is, amik gondolom a későbbi részekben szépen ki lesznek bontogatva, de valami mégis hiányzott belőle. Aztán a végén rájöttem, hogy mi az, ennek a regénynek az egyetlen célja az, hogy felépítsen egy alapot további részeknek. Mintha egy előzménykönyvet olvastam volna. Teljesen olyan érzésem van, hogy - bár nem olvastam a többi részt - ez a könyv tök felesleges a történet szempontjából, a folytatásban két mondatban össze lehetne foglalni, hogy mi történt és ugyanúgy működne a sorozat. Persze lehet, hogy ha elolvasnám a többi részt megváltozna a véleményem, és ha már itt tartunk, remélem lefordítják őket, mert annyira azért nem lett nagy kedvenc, hogy angolul elolvassam őket, viszont érdekel.

Amy Ewing: Az ​Ékkő (The Jewel-trilógia 1.)
Ezt a könyvet azért szemeltem ki magamnak, mert szükségem volt valami könnyű olvasmányra, megláttam a borítót, elolvastam a fülszöveget, mondom oké, ez elég langyinak tűnik. Mint kiderült a borító és a fülszöveg is elég megtévesztő, nem egészen olyan ez a regény, mint amilyennek tűnik. Én is meglepődtem, de kellemeset csalódtam, elsősorban a sötét hangvétel miatt. Nem valami egyedi alkotás, konkrétan A szolgálólány meséje csak varázslattal, de tetszett. Plusz a vége egy nagy pofon volt, utálom a könyveket, amik fordulattal érnek véget, mert szenvedés minden egyes perc, amit nem azzal töltök, hogy megveszem a folytatást, amire így karácsony előtt lehet nem kéne költenem.

J.K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
J.K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg
Most komolyan mondjam? Imádtam mindkét könyvet. Nem szoktam shippelni, de Harry és Ginny párosáért oda meg vissza vagyok. Amúgy eskü, olyan érzésem van, mintha izgulnék a hetedik rész miatt, pedig tudom mi történik benne.

George R. R. Martin - A ​Hét Királyság lovagja
Uuuuu. Ez a könyv valami eszméletlen volt. Rettentően hamar kiolvastam, magával ragadott az egész történet, mert Martin könyvei ténylegesen beszippantják az olvasót. A szó szoros értelmében nem tudtam letenni.

Jennifer A. Nielsen : The False Prince – A hamis herceg
Ez a könyv valami eszméletlen volt. Jaron karaktere azt hiszem, tökéletes lett- hogy mennyire rafinált, előregondoló és okos. Azt hiszem, emiatt jutott el addig, ameddig, és emiatt ilyen izgalmas a könyv. Nem is tagadom, hogy a koronázási résznél potyogtak a könnyeim, egyrészt, hogy mindjárt vége a könyvnek, másrészt, annyira megfogott a történet és a karakterek hitelessége, hogy a könyvlistámon kissé előbbre rakom a trilógia többi részét, minél hamarabb folytathassam ennek a sztorinak a végkifejletét.