Ma éppen mivel van tele a tököd?

Munkahelyen megengedett a munkatársak közötti hülyéskedés, még ha mindenkinek van is párja...

Múlthéten összevesztem barátommal csak azért, mert az egyik srác el akarta kérni a számomat (egyedül a főnöknek van meg, vészhelyzet esetére, de senki másnak nem adtam meg, és nem is akarom.), de nem adtam meg neki, erre megsértődött. Az volt rá az érve, hogy jobb lett volna szóban elmondani mi történt vele, mert fáradt volt az íráshoz. Szó mi szó, összevesztünk miatta, de aztán megnyugtattam, hogy ebből nem lesz semmi, mert nekem nem kell senki, csak ő. Nem adom meg a számomat minden jött mentnek, csak hogy éjt nappalá téve zaklassanak, le sem tojva, hogy ott van-e mellettem a barátom, vagy nincs. Aztán teltek a napok, lassan hozzászokom, hogy mindenki mennyire szeret hülyéskedni stb. De az, hogy az egyik srác kora reggel azzal fogad, hogy nem fog velem hülyéskedni, mert barátom van, akkor így felvillant a WTF?! fejem, mert most ez így mi? Azért nem akar velem hülyéskedni mert van barátom. Kész. Én meg lazán elküldtem a halálba, hogy azért, mert nem vagyok szingli már nem is lehet velem beszélgetni sem?! Gratulálok a férfi társainknak. (Pedig van, aki ettől függetlenül oda tud jönni hozzám, és hülyülünk, mert megtehetem, mert miért ne?!)

Az utóbbi időben egyre többet vagyok itt. :/ Na mindegy, kezdjük. Most éppen a továbbtanulással. Nagyjából két hetem van a főiskolára való jelentkezésre, ha jól számolom. Múlt tanév szeptembere óta azon agyalok, mit fogok kezdeni magammal, ha elmegyek innen, ugyanis egyszerűen gőzöm sincs. Addig megvan, hogy újságíró szeretnék lenni, ami roppant jól hangzik, szeretném is csinálni, de vannak olyan apró problémák ezzel az egésszel, mint pl. a pénz. Ugyanis a továbbtanuláshoz pénz szükséges, vagy nagyon jó bizonyítvány és érettségi az esetleges államilag támogatotthoz. Nos, én a ponthatárokat nézegetve néhány helyen abban is kételkedem, hogy az önköltségesre felvennének, nemhogy még az államira is (ami pl. a Dunaújvárosi Egyetemen 445 pontot takar ezen a szakon). És különben is, nekem sehogy sem telik ilyen 200-250 ezres tandíjra félévente. Az nagyon sok. A ráadás még az, hogy anyu mindenképp azt szeretné, ha nappalira mennék, én viszont levelezőre szeretnék menni, ha egy messzebbi sulira vesznek fel (példának okáért Budapestre), mert akkor tudnék mellette dolgozni, és meg is lehetne spórolni olyan költségeket, mint a kollégium/albérlet, utazás... És továbbra is tudnék foglalkozni az öcsémmel, aki még csak 10 éves, és képtelenség, hogy reggelente önerőből kikeljen az ágyból, és elmenjen suliba. Szóval sok minden szól a levelező mellett, pár dolog a nappali mellett, de a probléma az, hogy akárhogyan is nézem, mindkettő drága, hiszen mindössze 30-40 ezer forintnyi különbség van a kettő közt, ami ugye megint olyan, mint halottnak a csók. Úgyhogy most éppen ilyen "kivágokag*bemindent", meg "mindenkitmegölök" hangulatom van.

Nr.1.: Pofánvágott a gondolat, hogy szűk három hónapon belül már hat éve tag leszek itt a Starity-n. Hihetetlen, 15 évesen, gimnázium törpeként regisztráltam, most meg lassan már -kevesebb, mint több sikerrel - de a diplomát fogom megcsinálni.

Nr.2.: Van itthon kb. 9 db elolvasatlan könyvem, de én még megint csak A marsit akarom újraolvasni.Menthetetlenül imádom és bele vagyok szerelmesedve ebbe a könyvbe

Nincs Wi-Fi...

Leginkább az iskolával. A barátnőm, akivel hét évig voltunk legjobb barátok, otthagyott és egy osztálytársammal lettek legjobb barátnők. Ezzel még semmi baj nem is lenne, elvégre már úgysem nagyon bírtam a lányt, de a hátam mögött elmond mindenféle utolsó senkinek. És ami a legjobban idegesít: kibeszél, de közben próbálja beadni nekem, hogy neki még mindig én vagyok a legjobbja. Hagyjuk már....

anyám állandóan veszekszik velem, és a lényegtelen dolgokból is képes drámát kerekíteni.

Noise. velem pont ez történt tavaly.
Az a bajom hogy el fognak jönni újra az uncsitesómék(tegnap is voltak), az egyik 6 éves a másik 3, de ezzel még nem is lenne baj ha nem lennének olyan gonoszak, hogy a szobámat felforgatják(és persze kinek kell rakodnia), engem kikészítnek, a szüleik meg nem szólnak rájuk de bezzeg ha én szólnék rájuk akkor az már baj lenne, tegnap még a barátnőm is nálunk volt és tökre kikészült, sőt azt mondta hogy sajnál, velem dettó ha elmennek kikészülök és rakodnom kell utánuk.Szóval értitek...

Leginkább azzal,hogy össze veszett velem az egyik osztálytársam (fiú),de fogalmam sincs miért.Ez még semmi,de végül ott kötöttünk ki,hogy én vagyok a világ legnagyobb szar alakja.Az egész onnan indult,hogy megtudta,hogy szerelmes vagyok - a barátnőm már felhívta a figyelmem arra,hogy belém van esve a srác,de nyilván nem fogom tnkretenni a barátságunk emiatt,hanem valahogy a tudtára adni,hogy barát és nem több.Az újdonsült"lovagomról"pedig csak három barátnőm tud,meg a a fiú legjobb barátja,mivel akad egy csaj aki imádja tönkretenni mások kapcsolatát.Nos,nemtudom,hogy mireföl akadt ki a cimbora emiatt,de arra nem is gondolt,hogy mennyire sért meg,meg stb.....Bezzeg tükörbe nem tud nézni,hogy mennyire unalmas,amikor minden nap ír,mintha a pasim lenne,sőt mindent tudni akar....Elegem van......Oknak meg persze mindezért celbozta,hogy megváltoztam..de kérdem én hol itt a probléma? - mert szerintem Sehol,ha változtam is azért,mert az utóbbi időben sokszor mondott sértő dolgokat,hozzá teszem párszor viccnek szánta,csak nem úgy sült el.......Utálok nyafogni,de valami muszály csinálnom,hogy ne bolonduljak meg.....

És én még múltkor voltam kiakadva. Nos, a pendrive-om azóta még sz*rabb állapotba került, fokozatosan tűnnek el a cuccaim, és kaptam pár csodaszép fájlmappát, aminek kissé WTF jellege van, tekintve, hogy gőzöm sincs, mit csinálnak ott (főleg ilyen dátummal). Szóval király. Én valami vírusra gyanakszom, és ti?

Az iskolával..

Megmondják a tanárok,hogy tanulj,ne csinálj semmit!csak életed végéig tanulj!Hát..jó,hogy már nem alvás közben is..

Valentin nap mindenhol..

A testvérem barátnõjével (pontosabban mostmár csak ex-barátnõjével). Hat éve voltak már együtt, mikor minden elõzmény nélkül bejelenti, hogy szakítani akar, mert õ bulizni, szórakozni akar. A testvérem persze folyton hívta, beszélgetett vele, múlt hét csütörtökön pedig elment a csajhoz egy rózsával, valamint egy karkötõvel, amit õ készített neki – miután szakítottak, mert úgy gondolta, hogy kaphat tõle még egy esélyt. A munkahelyére ment a lánynak, mert akkor õ még dolgozott: nem tudom mit mondott neki, de a testvérem elkezdett sírni, a csaj pedig mondta neki, hogy ne szégyenítse és "takarodjon el". Ezután jött viszont a legrosszabb. A munkahely elõtt leparkolt egy kocsi és kiszállt belõle egy pasi, akihez a csaj rögtön kirohant. Kiderült, hogy õ az új barátja, akivel három nappal a szakításuk után jött össze (de már elõtte is ismerte, a bátyám találkozott is vele, de a csaj akkor azt mondta, hogy csak "barát"). Azóta szinte nem evett semmit, többször is elment a csajhoz, mert válaszokat akart kapni, hogy hogy léphetett túl rajta mindössze három nap alatt (tekintve, hogy õk hat évet töltöttek együtt). Mint kiderült egész hétvégén az új barátjával volt, csak tegnap este tudtak végre beszélni. Hét órát várt a kocsiban ülve rá, mire este kilenckor hazaért. Konkrét válaszokat nem adott neki, csak azt, hogy már nem szereti és lépjen végre õ is túl rajta. Az évfordulójuk egyébként pár nap múlva lenne...
A szüleimet nagyon idegesíti a dolog, ahogy engem is. Rettenetes nézni ahogy szenved, és nem képes túllépni, mert még rettenetesen szereti õt. Tegnap fél tizenegykor ért végre haza, ha jól tudom összesen négy órát aludt. Én meg két órán át éjszaka idegesen forgolodtam az ágyban, fájt a fejem, az iskolában pedig képtelen voltam koncentrálni, órákon majdnem elaludtam, valószínûleg a matek témazárómat is elb*sztam. Csütörtökön pedig prezentációt fogunk elõadni totál idegen embereknek, én pedig – szokásomhoz híven – megint rohadtul rástresszelek az egész dologra. Nem tehetek róla, ilyen vagyok.

Vele + egyben mindenkivel, aki azt mondja, hogy felejtsem el, mert esélytelen. Tudom, felfogtam, tisztában vagyok vele, nem is reménykedek, de azt senki se mondja, hogy felejtsem el. Nem tudom. Ahhoz hasonló ez, mint amikor felszakad a száraz bőr az ember száján, és olyan, mintha a fél arcodat lenyúzták volna. Vagy mint amikor kiszárad a szemed, és olyan, mintha homok lenne benne, és rohadtul zavar de nem tudsz vele mit kezdeni. Vagy mint amikor náthás vagy, és képtelen vagy rendesen kifújni az orrod. Vagy mint az izomláz. Nem tudok vele mit csinálni, elfelejteni a legkevésbé, pedig egyébként nem egy kínszenvedés, de rossz érzés, és nem tudok rajta változtatni. Csak várom, hátha vége lesz előbb-utóbb. Jobb persze nem, de előbb utóbb biztos más lesz ez is.

szerencsére semmivel, jó napom volt

Már megint nem lettem milliomos egy telitalálatos lottótól (((((

Ezzel a figyelemfelkeltő, szar hazugsággal...

találtam egy krva jó Dramione fanfictiont -, minden szép és jó, de mikor kezdtek volna az események sokkal izgalmasabbak lenni, mit sem sejtve akartam olvasni a következő fejezetet, de az volt az utolsó. és már esély sincs arra, hogy frissítve legyen, mivel 2010-es. szóval ja, mentem felakasztani magamat.

Jelenleg semmivel.
De még minden lehetséges.

Az egyik barátnőm mindíg úgy próbál meg "keménykedni" hogy én nem vagyok ott és hát vissza mondják és amikor mondom neki hogy akkor mond nekem és ne a hátam mögött akkor úgy csinál mintha nem is ő mondta volna. De többen is megerősítik és még akkor se akarja el vállalni. Meg azt amikor azt mondják hogy a green day sátánista. Azt nagyon utálom .

HÉTFŐ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

az ofőm köcs... úgyértem nem kedves bár ez nem újdonság