Ma éppen mivel van tele a tököd?

Ezzel sajnos nem csak ma van tele....
Ha valaki olyasmi miatt panaszkodik nekem amit egyébként Ő is megtesz másokkal, pl. velem. És ezt nem veszi észre. Hátőizé érdekes.

Mostanában folyton ez megy, megszoktam, hogy néha leáll 2-3 percre az egész oldal (lehet, hogy csak nálam, nem tudom), de most rohadt elegem lett, mert megírtam egy kilométernyi szöveget, és pont a küldés gombra kattintva adta meg magát a rendszer. Ahj, itt szentségeltem fél órát, mire történt valami...

Nekem is szokta ezt csinálni, mindig hajnali háromkor.

Az öcsémmel mindig sikítozik

A javidgatással.....

Mentem volna moziba és korizni kettő jó barátommal, de persze beszervezték azt az osztálytársainkat akit legjobban utálok, mivel álszent, és kétszínű, de most ne menjünk bele a részletekbe. És így négyen mentünk volna, de én biztos nem fogok azzal a csajjal menni. Oké, erre ő el kezd nyafogni hogy ő nem jön.. Okkkééé

Most erre mit mondjak? Nem érzem magam bunkónak, de kövezzetek meg, ha ezzel a szöveggel valami rosszat mondtam...

Igazából nincs okom panaszra, hiszen én választottam ezt a munkát...

Már három hónapja a 'mi autónk' gyárban dolgozom, már lassan elegem lesz belőle. A kezeim leszakadnak, lassan olyanok lesznek, mint a velociraptorok karjai... a hátam bármilyen kis érintésre érzékeny, vagy csak oldalra fordulásra olyan, mintha éppen ketté szeretne törni, a lábaim... azok egész jók, csak úgy néznek ki, mintha festékes vödörbe léptem volna, és nem akarna lejönni. A csoportom talán az egyik legjobb csapat, igazán kis családias, és aranyosak, egytől egyig.

Azonban...

Nem értem az oktatási, és a munkáltatói rendszereket. Nem csak én dolgozom gyárban a velem együtt végzettek közül, hanem, mindenki. Szó szerint. Hiába kerestünk mindannyian állást, 1-3-5-10 év tapasztalat, felső fokú angol nyelvvizsga min., majd egy B kategóriás jogsi, és persze felsőfokú tanulmányok az alapszint, amivel már talán van esélyed. Voltam többször is állásinterjún, ahol nem győztem említeni, hogy NÉMETET tanultam, érettségim plusz szakmám van, ill. pályakezdő vagyok. Ezeket valahogy átugorják a kedves kollegák, akik hívnak interjúztatásra, és mindig a következő kérdéseket kapom: 'Maga tud angolul? - Persze, németet tanultam, de emellett anyanyelvi szinten beszélek magyarul. Volt már tapasztalata hasonló munkakörben? - Persze, a pályakezdő megjelelölés természetesen csak szemfényvesztés, már 5 éve keményen dolgozom, hogy eltarthassam... ja ez egy másik sztori... - Jogosítványa van? Persze, csak azért nem tüntettem fel, nehogy megtudják, hogy a József városin vásároltam...

Na jól elkalandoztam... szó mi szó, a hátam hetek óta teljesen kész van, és félek forgolódni vagy akárcsak nyújtozkodni, a gyógyszerek semmit nem érnek, mert már december eleje óta ezekre vagyok kényszerülve. A 300 kilós kalodákat szerencsére már nem nekem kell cserélgetnem, de ma még is kellett. Le voltam maradva, már húsz perce szóltam, hogy kéne segítség a cseréhez, de csesztek jönni. Kicseréltem magamnak, amit nem kellett volna, de mi mást tegyek, ha ezek miatt lemaradok? Beállt a hátam, a nap hátra levő részében már csak árnyéka voltam egy szétrothadt zombinak is, ahogy ott tengtem-lengtem. Persze mire kicseréltem a kalodát a drága művezetőnk szólt egy TL-nek, hogy kéne segítség. Én meg ránéztem, és vigyorogva: 'Kösz, basszus, már kicseréltem, de a hátam beállt.' 'De szólj nyugodtan, jövünk és segítünk.' 'Ahhha, és 20 percig kell rátok várnom...' azzal eltipegtem.

Annyira idegesítő, hogy az hihetetlen, és csak csodálkoznak, miért vagyok állandóan morcos... hát ezért. Mert instantp_csök...

Nem elég, hogy az utcánk a hó olvadása miatt egyébként is tiszta mocsár, de most még az esőnek is szakadni kell, ahogy csak a csövön kifér. Nem lehetne már nyár?

Olyan egy utolsó önző kis libának érzem magam. Az egyik legrégebbi barátnőm ma összejött valakivel, és vele együtt kéne örülnöm, de olyan nehéz. Anno, még általánosban öten voltunk legjobb barátok, ez a lány, én meg még három másik (mikor átjöttünk gimibe "feloszlottunk" de most nem ez a lényeg). Szóval, amikor ebből az ötös bagázsból az első lány bepasizott, és elmondta, vele együtt, őszintén örültem. A másodiknál már kicsit aggódtam, de még miatta is nagyon boldog voltam. A harmadiknál csak legyintettem, az elég várható volt (mindig az a lány volt köztünk a menő csaj). És most a negyedik is sorra került, és én meg olyan hülyén érzem magam. Egyrészt, mert már tényleg nem tudom mi bajom van, hogy senkinek sem kellek, vagy csak azoknak akiknek már kb. bárki jó lenne, másrészt, mert egyáltalán foglalkozok ilyen dolgokkal. Van még pár barátnőm, akik hozzám hasonlóan kilátástalan helyzetben vannak, de ők nem paráznak ezen, teljesen leszarják, és ettől érzem magam igazán hülyén, amiért én nem tudok ehhez így hozzáállni. Komolyan, szinte szégyellem magam, amiért ebből képes vagyok problémát csinálni.

Ma csak azt hallom hogy a központi felvételire készüljek!
Gyakorolj, tanulj
Áhhh már nem bírom de legalább szombaton túl leszek rajta!

Még mindig nem hiszem el, hogy Alan Rickman meghalt. Tényleg olyan érzés ez, mintha a gyerekkorom egy kis darabkája is vele halt volna el, hiszen most már a HP-filmek sem lesznek ugyanolyanok. Alant 13 éves korom óta imádom, közel 8 éve követtem a munkásságát végig. Mindig is tiszteltem, hogy milyen alázattal és elkötelezettséggel végezte a munkáját. Nagyon fog hiányozni mindene: a hangja, a sármja, a filmjei, színházi darabjai, egyszóval mindene. Nyugodj békében, drága Alan!

PS.: hú de felcseszték az agyam a 444.hu-s cikk alatt pár kommentelő. Tök jó, hogy tudják, mennyire szerettem vagy nem szerettem őt, mi fáj nekem és mi nem, illetve hogy én mennyire divatból osztom meg a hírességek halálát (Bowie, Lemmy, Alan...)

Hitfanatista, narancsszínes Apuka, aki nagyon imádja keverni a vallást a politikával, holott egyikhez sem ért relatíve semennyire & szokásos szintet hozó extrém netfüggő, érzelmi hullámvasút Anyuka & a többi, iskolán belüli t*rpák.
Mindenki mennyire csodálkozik, hogy a gyerek ku rvára nem tud normális kapcsolatokat kialakítani, nem mer őszinte lenni, senkit nem szeret (k), meg amúgy érzelmileg is egy labilis pöts. Köszike fentebb említettek.
Nektek meg a figyelmet az egyébként rohadtul nem sanyarú sorsomról.

Már hetek óta fáj a bokám, de sajnos egyre rosszabb, nem akar elmúlni az ínhüvelygyulladás. A napi rengeteg lépcsőzés pedig különösen nem használ neki, alig bírok lépcsőzni. Fogalmam sincs, hogy fogom túlélni a jövő hetet.

Magammal, ugyanis nagyon jól tudom, hogy tételeket kéne kidolgoznom, mert egyáltalán nem haladok velük, ehelyett épp most írom le, hogy tök nem azt csinálom.
Szóval ja, a lustaságommal.

Az embernél nem egyszer fordul meg, ha a baráti körből egyedül ő marad hoppon és kevesebb időt szánnak egymásra a barátok. Nem kell hülyének érezned magad, ez teljesen normális dolog, ha szeretnél magad mellé valakit.
Én idén leszek 20, de arról sincs fogalmam, hogy milyen egy randi vagy egy fiúval kettesbe lenni. Néha nem érdekel, néha igen. Elég nehéz megmagyarázni ezt a dolgot mondjuk, mert nekem nem akárki kell.
A lényeg az, hogy nem szabad kétségbe esni e miatt. Úgy is jönni fog, ha kell.

A volt pasimmal..

Egy videójába a bemutat,hogy b**d m*g Szabina! és a képeimet is bemutatja!Hát köszönöm kedves youtube,hogy erre kitaláltátok a spam avagy jelentést.. Anyámnak is mutattam,hogy jelentse,vagy írjon remélem,hogy minél hamarabb lemegy ez az ügy

Oké, szóval a pendrive-omon tárolom minden cuccom, mert elég rossz a gépem, és konkrétan bármikor csődöt mondhat, én pedig nem szeretném megkockáztatni, hogy eltűnjenek a fontos képeim, videóim, stb. Legalábbis nekem fontos, na... Most nézem a pendrive-om, pakolgatom fel rá a cuccokat, és szemet szúrt, hogy az a mappa, amibe az öcsémről készült képeket gyűjtöttem, egyszerűen nincs. Végignyálaztam az összes mappát, hátha belekerült valamelyikbe, és a következő, amit észrevettem, az az, hogy a "Család" mappán belül is mindössze 5-10 kép van az amúgy elég tetemes mennyiségből. Azokból a képekből, amiket sok hosszú éve gyűjtök, és nincsenek meg máshol. Egyszerűen nem értem, mert mindig lecsatlakoztatom a pendrive-ot, mielőtt kihúznám a gépből, meg minden, szóval tiszta ideges vagyok. Az öcsémről kapásból volt vagy 200 képem, és most egy sincs. Ez elég gáz. Hogy ezzel mégis mi lett, azt nem értem, de kissé kiakadtam.

a nővérem lassan a sírba fog vinni.a pasija nincs otthon, így nem tud átmenni hozzá és most tökre unatkozik, ezért engem bsztat a nem létező szerelmi életemmel.az ilyen viselkedésével nagyon irritáló tud lenni.

*hármast kapok egy (számomra) jelentéktelen tárgyból, amit félév végén egyébként is leadok:* Anyám kétségbeesik, elhord minden utolsónak, siránkozik egy sort hogy "de miért nem vagyok képes megtanulni" stb.
*ötöst kapok abból a tárgyból amiből faktra szeretnék járni és emelt érettségit tenni:* Meg se hallják amikor mondom, vagy legalábbis magasról tesznek rá. Nyilván minden erejüket felemészti, hogy a hibáim miatt bszogassanak