Melyik a kedvenc zenei stílusod és miért?

Így nagyvonalakban metal... hogy miért? Mert a bandák maguknak írják a dalokat, nem egy csoport dolgozik rajta, aztán ők meg előadják és learatják a dicsőséget. A metal, mert ott nem az van, hogy tehetségesnek tartod magad, szóval bemész egy tehetségkutatóba és felfedeznek, és kész, hanem. Ha tehetségesnek tartod magad, akkor gyűjtesz még magad köré egy csapat tehetséges embert, összeálltok zenélni, és a nullától küzditek fel magatokat a csúcsig. A metal, mert a daloknak lelke van, nem csak egy sz*r, értelmetlen szövege. És végül a metal, mert... mert szeretem. 

A pop-ra szavaztam, mert a "Mindent meghallgatok" az kicsit túlzás. De majdnem mindent

Metal. Miért? Milliónyi oka van, sokan azt hiszik, hogy csak a lázadásról szól. Nyugodtan meg lehet kövezni, de én nem így vélekedem. A metal egy életstílus. Egy olyan életmód, ami az igaz módja az életnek.
A valódi zene az életről szól. A fájdalomról és a bánatról, amit az ostobák okoznak nekünk, a gyűlöletről, aminek a lángját ők gyújtották be, de ugyanúgy szólhat az örömről vagy akár a szerelemről is, mert az is az élet, az egyetlen egy megkötés, hogy igaz legyen, igaz, őszinte és szívből jövő. Mindemellett az összetartásról és a kitartásról is szól. Hol máshol találsz ilyet?
Kitartás, kitartás mert a legtöbb zenész a létező legnyomorúságosabb körülmények közt tengődött, olyan helyzetekben, amikor csak magára számíthatott, aztán persze ők is fejlődtek, később már egymásra is számíthattak, itt lép be az összetartás. De csak egymásra.  Nem sétáltak be egy fűtött terembe és nyávogtak egy kicsit, hogy valaki azt mondja, hogy 'Jó ez, mehetsz a rádióba'. NEM! Ők küzdöttek! Mocsokból és nyomorból tehetségük és kitartásuk hozta ki őket, ezért MINDEGYIKÜK hatalmas Tiszteletet érdemel.
Amit legjobban szeretek benne az mégis maga a létezése.Azt, hogy mindig milliónyi apró dolog szól és közösen ad valami mennyei szólamot, azt, hogy az a szólam a testem legmélyéig hatol, hol megnyugtat, hol erőt ad, mert MAGAMAT találom benne, az ő érzéseik olyanok, mint az enyémek. Sőt, a véleményem is ugyanolyan, azt, hogy nem csak szeretem, vagy megértem, hanem, átérzem a zenét.
Persze nem szabad elfelejtenem az 'utóhatását' sem, mert e csodának köszönhetően otthonra leltem, sőt családra. Egy olyan otthonra, ami mindig biztonságot nyújt, s egy olyan családra, ami mindig megért és megbocsát.
Röviden - igen, ez rövid - szólva ennyi.

Istenem. Ezt más meg sem fogalmazhatná szebben:)

Metal. Miért? Milliónyi oka van, sokan azt hiszik, hogy csak a lázadásról szól. Nyugodtan meg lehet kövezni, de én nem így vélekedem. A metal egy életstílus. Egy olyan életmód, ami az igaz módja az életnek.
A valódi zene az életről szól. A fájdalomról és a bánatról, amit az ostobák okoznak nekünk, a gyűlöletről, aminek a lángját ők gyújtották be, de ugyanúgy szólhat az örömről vagy akár a szerelemről is, mert az is az élet, az egyetlen egy megkötés, hogy igaz legyen, igaz, őszinte és szívből jövő. Mindemellett az összetartásról és a kitartásról is szól. Hol máshol találsz ilyet?
Kitartás, kitartás mert a legtöbb zenész a létező legnyomorúságosabb körülmények közt tengődött, olyan helyzetekben, amikor csak magára számíthatott, aztán persze ők is fejlődtek, később már egymásra is számíthattak, itt lép be az összetartás. De csak egymásra.  Nem sétáltak be egy fűtött terembe és nyávogtak egy kicsit, hogy valaki azt mondja, hogy 'Jó ez, mehetsz a rádióba'. NEM! Ők küzdöttek! Mocsokból és nyomorból tehetségük és kitartásuk hozta ki őket, ezért MINDEGYIKÜK hatalmas Tiszteletet érdemel.
Amit legjobban szeretek benne az mégis maga a létezése.Azt, hogy mindig milliónyi apró dolog szól és közösen ad valami mennyei szólamot, azt, hogy az a szólam a testem legmélyéig hatol, hol megnyugtat, hol erőt ad, mert MAGAMAT találom benne, az ő érzéseik olyanok, mint az enyémek. Sőt, a véleményem is ugyanolyan, azt, hogy nem csak szeretem, vagy megértem, hanem, átérzem a zenét.
Persze nem szabad elfelejtenem az 'utóhatását' sem, mert e csodának köszönhetően otthonra leltem, sőt családra. Egy olyan otthonra, ami mindig biztonságot nyújt, s egy olyan családra, ami mindig megért és megbocsát.
Röviden - igen, ez rövid - szólva ennyi.

Nekem egyértelműen a  punkrock és poppunk, azon belül pedig a Green Day
Most bocs a kisregényért , de ezt le kell írnom (akit nem érdekel nyugodtan ugorja át a kommentem )
A Green Day tagjai 13 éves koruktól fogva, soha, egyetlenegy percre sem álltak meg, mindig a célon tartották a szemüket, és sose adták fel. 
17 éves kora környékén Mike egyszerre zenélt, keményen tanult, és dolgozott, hogy el tudja tartani magát, mert a nevelőanyja egy semmirekellő volt. Saját erejükből másztak fel oda, ahol most vannak. 
Kis koszos pubokban játszottak, annyi pénzért, hogy három koncertből jött össze egy sör ára. Nem volt pénzes producer, menedzser, vagy bárki más, aki támogassa őket. (Nevelő)Szülők, barátok elvesztése, halála... Minden bajt átvészeltek, és szívósan küzdötték magukat előre. 
Akkoriban nagyon-nagyon sok olyan együttes volt, mint a Sweet Children/Green Day. Minden második tinédzser egy ilyesmi bandában játszott, és mind ugyanazt akarta. De hol vannak ezek most? Ki emlékszik pl. a Crummy Musiciansra? Vagy sok-száz más bandára, akiknek még a neve sem maradt fent az öbölbeli punk történelemkönyvében? Senki. A Green Day (és az Operation Ivy, de sajnos nekik is végük lett) azon kevés bandák közé tartozik, akik még mindig itt vannak, mert képesek voltak rá. Mert tudtak küzdeni az álmukért. Ennek eredménye volt, hogy (a zenéjüktől és hozzáállásuktól teljesen lenyűgözött) Larry Livermore és a Lookout Records felkarolta őket. 
19 évesen már egy másik kontinensen (gy.k. Európában) turnézgattak. Nem volt puccos turnébusz, vagy hotelek... Általában igyekeztek összehaverkodni valakivel, akinél meghúzhatják magukat éjszakára. Ez gyakran sikerült, mivel jó arcok voltak, de ha nem... Akkor maradt a busz padlója. De még ha minden este pihe-puha ágyikóban alhattak volna, egy éppen-csak-hogy-felnőttnek akkor sem könnyű ilyen messze lenni az otthonától. Pláne, ha addig maximum a szomszédos városban járt. Azt, hogy a turné közepén ellopták az összes pénzüket, vagy hogy egy olyan országban ment tönkre a torzítópedáljuk, ahol három ember tudott angolul (és azok is ők voltak), már meg se említem. 
Aztán jött a Kerplunk, és... hát igen, a Dookie. Ha te imádod a GD-t, akkor le sem kell írnom, hogy a Dookie milyen magaslatokba repítette a három kis koszos punk-kölyköt. Nagyon sokan szeretnek azon lovagolni, hogy a lemezkiadó-váltással eladták magukat, de azok sok mindenről megfeledkeznek... Például azt is nagyon kevesen tudják, hogy az első lemezek után még mindig a Lookout kapja a jogdíjakat, a fiúk csakis így voltak hajlandók belemenni a szerződésbe. A másik pedig az, hogy Larry Livermore is támogatta a kiadóváltást. Szerette a fiúkat, és nem akarta a saját, önös érdekei miatt elvenni tőlük ezt a nagy esélyt. Lehet mondani, hogy ilyen nincs, de akkor még igenis volt. Voltak olyan emberek, akiket nem a pénz irányított. De hiába igyekeztek önmaguk maradni, jött a sok gyűlölet, és a "Dögöljön meg Billie Joe" graffitik a Gilman Street falán. A Warning: -on lévő Castaway is ezért íródott. Billie Joe tudta, hogyha elkészíti ezt az albumot, akkor az összes régi punk haverja ki fogja tagadni. És ez az, ami a Green Day-ban nagyon lényeges: sose érdekelték őket a címkék, stílusok, skatulyák, hanem olyan zenét játszottak, ami nekik tetszett. 
És ez után még sok mindent lehetne mondani... A Cigarettes and Valentines album eltűnését, az együttes szakadékra sodródását az American Idiot megjelenése előtt, vagy akár a közelmúlt történéseit... De igazából a kérdésedet talán már megválaszoltam. A Green Day azért lett híres, mert volt bennük egy olyan küzdő erő, és lelkesedés, ami csak nagyon kevesekben. persze ez még jó néhány hasonló bandára is igaz. 
Maga a műfaj nekem nagyon tetszik, szimpatikus, a számok mondanivalóját át tudom érezni .. röviden ezért.