Idézet (Törpi. @ 2013.10.22. 22:21)
Lehet, hogy csak én dramatizálom túl a dolgokat, de feljövök, és rögtön szembe tűnt az a cikk, amiben a Bieber egyik rajongója, méghozzá férfi rajongója bieberré műttette magát. Már a falat kapartam, amikor megláttam. Úristen, tudom, hogy vannak ilyen agyhalottak, de hogy ennyire?? Annyira kiakasztott. A cikkben olvastam, hogy a barátai agyon dicsérgették, és segítették őt. Ehelyett inkább egy orvost kellett volna neki keríteni. Mennyivel jobb volt, amikor még nem léteztek ilyen díszb*zi tinibálványok..
Továbbá ma ünneplőbe kellett mennünk, de persze nem is én lennék, ha nem szakadt volna szét teljesen a harisnyám, mire beértem suliba. Azt az őskori buszt küldték errefelé, egy oltári nagy lyukkal az oldalán. Tehát ott jött be a hideg levegő, én meg majd szét fagytam. Majd olyan 4 óra körül haza értem, nyugalomban, hogy holnapra nem kell tanulni. Úgy elterveztem, hogy majd olvasok, meg rajzolok picit. Erre nem tudtam létezni a szobámban, mivel a vékony falnak köszönhetően két órán keresztül a szomszéd sz*r zenéjét hallgattam, mivel az itt mellettem üvöltette.. nem tudom, mi annak a neve, de azt hallgatta, amelyikbe az a négy lány van, élen a rózsaszín vagy lila (nem tudom) hajával, akinek az a vandájreksönös a pasija.. de meg nem mondom, mi a nevük.

Na, ugyanúgy voltam ezzel..