Olvasol? II.

Ella Barrick: Gyilkosság ​tánclépésben

Nagyon ígéretesnek tűnt számomra, hisz már a címében szerepel az általam úgy imádott tánc és krimi. Összeségében azonban nem került fel a top 10 könyveim listára.
Átlagos kriminek mondanám, ahol annyi a felmerülő gyanúsított, mint égen a csillag. A nyomozós, felderítős szál néhol eléggé leül. A valódi gyilkos csak a történet végén lepleződik le, de nem azért, mert ügyesen palástolja az írónő a személyét, hanem, mert szinte alig tűnik fel az egész könyvben.
Ami nekem nagyon pozitív volt, hogy hiteles képet festett a szalontáncok világáról, a versenyekről valamint egy tánciskola fenntartásával járó problémákról.

Martha Tailor: Donor

Most kezdtem el olvasni, de eddig csak pozitívan tudok róla nyilatkozni. Még nagyon az elején járok, de üres járatok nincsenek az tuti.

jövök rontani a levegőt, sziasztok
Molnár Ferenc - A Pál utcai fiúk

gondolom tegnap többen is észrevettétek az önjelölt kis bagázst akik aktívkodtak egy sort pár szereplő nevében - először én is körbenevettem őket, de végül, szóval végül felkeltette az érdeklődésem a könyv. persze, anno én is végig olvastam - végigszenvedtem, mint sokan mások, de akkor nem hagyott mély nyomot bennem - azon kívül, hogy úristen, 150 oldalnyi idő az életemből(!). de most, jóval idősebben s valamivel érettebben, el kell hogy mondjam, hogy ez a könyv hihetetlen, és, el sem hiszem hogy ezt mondom, de ezt tényleg mindenkinek el kell olvasnia egyszer. nem azért mert általános műveltség és 'magyarnak lenni' része, hanem azért, mert ad egy pluszt, ami nélkül, hát ami nélkül most kevesebb lennék.
(és egy kis magyar irodalom gyalázás; hivatalosan is shippelem Nemecseket és Bokát. nincs mese, őket minden fölsőbb hatalom egymásnak teremtette)

Legutóbb Gwen Coopertől olvastam a Homért. Olvastam már egyszer, de most megkaptam ajándékba, mert nagyon tetszett már akkor is. Nos, macskatartóként és macskaimádóként nagyon szeretem ezt a könyvet. Elképesztő, hogy mennyit tanulhat egy ember az állatoktól, és hogy egy reményveszettnek hitt dolog mennyire sikeres is lehet, ha akár csak egy ember is erősen hisz benne továbbra is. Nekem 10/10 ez a könyv, egyedül az volt borzasztóan irritáló, hogy az átlagosnál több elütés és félrenyomtatás van benne...

Darren Shan: Végítélet (a hozzászólás nyomokban spoilert tartalmazhat)
Ez a könyv az egyik legszomorúbb része a sorozatnak. Amikor Bill-E halálát olvastam, könnyezni kezdtem, pedig tudtam, mi jön, már nem egyszer olvastam. De akkor is, annyira szörnyű volt. És (igen, tudom, és-sel nem kezdünk mondatot) Darren ismét bebizonyította, hogy képes reményeket táplálni az olvasóban, majd az illúziót hihetetlen gyorsasággal lerombolni. Mint a Vámpír-könyvek kilencedik részében. Tehát, amikor azt hinnéd, Grubbs varázslata miatt minden jóra fordul, és Bill-E újjáéled, Darren fityiszt mutat, és totál más mederbe viszi a sztorit. Meg tudnám fojtani ilyenkor, vagy javasolnék neki egy sötét, meleg helyet, amit meglátogathatna, de közben imádom, hogy mennyi érzést ki tud váltani belőlem az írásaival.
Azért azt még megemlíteném, hogy imádtam a történet minden egyes szavát, ugyanúgy, ahogy az előző öt részét, és a következő négyét is.
Ja, és a borító szörnyű, én totál nem így képzelem el Vész herceget, de mindegy, ők tudják.

Darren Shan: Árny
Azt hiszem, ez a kedvenc részem a sorozatból. Izgalmas, szomorú, sok benne a váratlan fordulat, és hihetetlenül fájdalmas. Juni visszatérte, Dervish szívrohama, mind-mind olyan tényezők, amik még izgalmasabbá teszik az amúgy is óriási történetet. Árny kiléte pedig... elképesztő! Mindig imádtam, ahogy Darren játszadozik a történeteiben, de ez valósággal letaglóz, valahányszor olvasom. Ahogy Bec beszámol arról, ki is Árny, csak úgy libabőrözöm.
Egyébként a kis poénok, amik gazdagítják a történetet, nagyon aranyosak, némelyiken fel is nevettem.
Szóval csak egy szó: imádom.

Darren Shan: Farkassziget
A történet eleje környékén, amikor Grubbs és Dervish jeleneteit olvastam, az járt a fejemben, hogy kell nekem egy Dervish Grady. Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen kapcsolatot ápol Grubbs-szal, nagyon irigylem őket ezért, piszkosul szerencsések, hogy vannak egymásnak.
Ami a történet egészét illeti, imádom. Cápa nagyon kedvelt karakter lett a számomra, ahogy Timas is azonnal belopta magát a szívembe a furcsaságával. Az egyetlen negatívum, amit el tudnék mondani, Grubbs változása. Értem én, hogy vérfarkas lett, és eszerint is viselkedik, de néhol a kegyetlensége, az állati ösztönei kifejezetten zavaróak voltak. Nagyon szeretem a karakterét, de egy-két alkalommal megütöttem volna, ha tehetném. A végére azért megbarátkoztam az új Grubbs-szal is, és a végén lévő Dervish-es jeleneteket is imádtam, akárcsak az összes többit. Na, jöjjön a következő rész.

Darren Shan: Suttogás
Szívem szerint az összes Démonvilág rész után elmondanám, hogy ez a kedvencem a sorozatból, de ezt ugye nem lehet.
Na szóval, nagyon szeretem Kernel karakterét, úgyhogy mindig öröm, ha az ő szemszögéből olvashatok, pláne, hogy a fények is nagy hatással szoktak lenni rám. Az Öreg Lények felbukkanása tök váratlan volt, mert sikeresen elfelejtettem, mi is volt ebben a részben. A sakktáblás dologhoz csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy Darren Shan egy őrült zseni! Egyszerűen nem tudom, hogyan juthatott ilyen az eszébe. Épp sakkozott, és elgondolkozott azon, hogy „hm, talán az univerzum is a sakktábla mezőiből állhatna”, vagy mi? Hihetetlen.
Meera halála lesújtott, de legalább nem hiába történt, és magával vitte Junit.
Imádom ezt a sorozatot, de most félek belekezdeni a következő részbe, mert tudom, mi vár Dervish-re, és nagyon nem szeretném, hogy megtörténjen.

Darren Shan: A pokol hősei
Oké, na szóval most, hogy eljutottam a sorozat végére (megint), csak annyit mondanék, hogy óriási volt. Egytől-egyig az összes részt imádtam, faltam a betűket, és egy csomó szereplőt a szívembe zártam – még Vész herceget sem gyűlölöm annyira, mint kéne. Darren egy hihetetlen író, hogy mindezt képes volt megcsinálni. Egy ilyen világ megalkotásához, egy ilyen történet megírásához óriási fantázia kell, ami benne megvan – nem úgy, mint a démonokban, ahogy az gyakran említésre került a sorozat folyamán. Őszintén szólva nem tudok mit mondani, mert csak ismételném önmagam, és az előző részeknél leírt rövidke véleményeimet, úgyhogy csak annyi, hogy az egész nagyszerű volt.^^
És kivételesen hoznék egy kis versikét idézetet is nektek, de nyugi, semmi spoiler, az első rész legelején is ugyanez olvasható.
"Vész herceg a világba búmagot vet, Vész herceg gyász ütött fákat ültet.
Bent a háló közepén Vész herceg ül, mint egy vén.
Keze csonka, szeme fakó, lelkében ezernyi kígyó. Bűnök rusnya férgei alvadt véred éhezik.
Bent a háló közepén Vész herceg karma kemény.
Vörös pókszálakon mászik, kínt osztogat, elvesz bármit.
Mehet barát, jöhet galád, remény tûnik, zúdít csapást,
Holdat iszik, napot zabál, malmoz, míg eljön a halál.
Bent a háló közepén, Vész herceg, se te, se én…"

Edgar Allen Poe összes versei
Mély és sötét, magányos és bánatos...Csakúgy mint a lelki állapotom. Pont nekem való.

Paula Hawkins:A lany a vonaton
telejesen randomra vettem ki ezt a konyvet, de rengetegen kerdeztek, hogy jo-e, lattam-e a filmet stb szoval (felenk) lehet ez valamilyen alapmu, nem tudom. egy ideje nem nezek utanak a kotelezoen elolvasando/felkapott konyveknek. oszinten nem igazan tetszett, az elso feleben konkretan semmi nem tortent. pedig alapjaba veve szeretem a pszicho-thrillereket, de a pszichologianak is van rengeteg aga ugye. nem is tudom, miert is akartam elolvasni meg anno, maga a megcsalas, illetve a ferj es feleseg szereplos iromanyok sosem voltak nagy kedvenceim.

A.J. Rich:Aki a tenyeredbol eszik
ismet pszichologiai regeny, olvashatunk benne tobbek kozt az antiszocialis szemelyisegzavarrol, aldozatpszichologia es az allati jogok is megjelennek benne. remek pelda arra, hogy az emberek mennyire allatian es igazsagtalanul kepesek viselkedni, meg magukban az allatokban /ebben a konyvben kutyakban/ tobb emberiseg (es gerinc) akad, mint nemely embertarsunkban.

Darren Shan: Rémségek cirkusza
Emlékszem, mikor először olvastam ezt a könyvet. Ezzel szerettem bele Darren munkásságába, úgyhogy valamiféle spirituális tisztelettel adózom a Rémségek cirkuszának, vagy nem tudom. Az viszont biztos, hogy valahányszor cirkuszt látok, belém hasít a gondolat, hogy bárcsak létezne a Cirque du Freak, mert hihetetlen előadásaik lehetnének.
Egyébként Larten karakterét nagyon kedvelem, az első mondatával belopta magát a szívembe, és a későbbiekben sem volt ez másképp. Valójában az összes karakter, ami fellelhető ebben a műben, a szívemhez nőtt valamennyire – még Steve is.
Néha komolyan nem értem, hogyan képes Darren arra, hogy ilyen csodás történeteket írjon, de inkább nem is gondolkozom rajta, csak élvezem.

Louise Jensen: A nővér
Azt kell mondjam, őrülten jó könyv volt. Mikor Facebook-on belefutottam, azonnal tudtam, hogy ezt muszáj elolvasnom. A borítója megfogott, és, bár nem ítélünk borító alapján, azért igen lényeges szempont ez is. A fülszöveg pedig nagyon megtetszett, úgyhogy természetesen jöhetett az olvasás.
Nos, imádtam. Grace és Dan karaktere, és párosa rettentően közel került hozzám, imádtam, hogy egy barátságból alakult ki a szerelmük, de ami a legjobban tetszett a könyvben, az az ugrálás volt a múlt és a jelen közt. Mintha véletlenszerű ugrások lettek volna, úgy tűnt elsőre, de aztán rájöttem, hogy minden összefügg, nem véletlenül van pont akkor pont ott az a múltbeli ugrás, és ez szerintem nagyon ötletes.
Szinte el sem hiszem, hogy ez Louise Jensen első regénye, mert hihetetlenül lenyűgözőre sikerült.
(Függetlenül minden pozitívumtól, azért megjegyezném, hogy a borítón hirdetett briliáns csavar valahogy elmaradt.)

Azt vettem észre, hogy ezt előszeretettel alkalmazzák mostanában a könyvek borítóján, nem mindig lehet hinni nekik.

Gillian Flynn – Éles tárgyak
Fúú, hát ez… Nem is tudom, hogy mi a megfelelő szó erre a könyvre. Erőteljes? Lehangoló? Nyers? Legyen mindhárom. Igazából a Holtodiglanból indultam ki mielőtt olvastam ezt, szóval próbáltam rákészülni, mert nem gyakori nálam ez a műfaj. Szívesen látnám Flynnek ezt az írását is megfilmesítve, de csakis egy belső monológos megoldással, mert az valami hihetetlen ebben a könyvben. Nah, mindegy, nem tudok fogalmazni, annyi a lényeg, hogy nagyon jó könyv, de kell egy hangulat hozzá.

Sarah Lotz – A negyedik nap (A Hármak 2.)
A borítón agyon van ajnározva a könyv, Kingtől kezdve mindenki el van ájulva tőle. Nem tudom amúgy, hogy ezek a szerzői ajánlások mennyire hitelesek, de igazából nem is azért vettem meg, hanem mert egy nagyon érdekes könyv volt az első rész. Az a bajom ezzel a folytatással, hogy nem igazán kötött le. Másodszor futottam neki a könyvnek és az fáj a legjobban, hogy 385 oldalas és a 333. oldalig teljesen jelentéktelen az összes karakter, senki sem szimpatikus és nem érdekel, hogy mi fog történni velük. Meg igazából semmi nem történik velük, csak nagyon minimális mértékben kapunk a hátborzongatós részekből. Van nyolc szereplője a könyvnek, mindegyikkel egy fejezetekre találkozunk, de mire újra találkozunk velük, már nem emlékszünk, hogy mi történt velük , míg végigrágtuk magunkat a másik hét karakteren. Legalábbis nekem folyton vissza kellett lapoznom, hogy ez ki is volt? Ha az egész könyv olyan lett volna, mint a Nyolcadik nap című fejezet utáni részek, lehet le sem tudtam volna tenni. De ez így nagyon nagy csalódás, már csak azért is, mert valami oknál fogva nem valami olcsóak Lotz könyvei.-> (A borító lehet a ludas, mert egyébként egy mutatós kiadásról van szó.)

Rachel Caine: Az üvegház
Pár éve kezdtem el először olvasni ezt a könyvet, de valami miatt akkor abbahagytam, amit most abszolút nem értek, már régebben végeznem kellett volna vele. De mielőtt nagyon belemerülnék az értékelésbe, azt azért megjegyezném, hogy szomorú, hogy csak az első két részt adták ki magyarul, és tuti, hogy az őrületbe fog kergetni, mikor végzek a második résszel, és nem olvashatom el a többit…
Na mindegy, szóval maga a könyv. Zseniális. Egy nem szokványos vámpíros történet, amiben minden vámpírokkal kapcsolatos legenda igaz (pl. nem léphetnek be a házba, ha nem hívják be őket), de mégis valami egészen újat képes adni. Nagyon tetszett benne, ahogy Claire kissé (vagy inkább nagyon) szerencsétlen karaktere végül bátorrá válik, és a lány barátokra tesz szert. Az Üvegház lakóit pedig egyenesen imádom. Eve a dark stílusával és rettentően kedves személyiségével belopta magát a szívembe, csakúgy, mint Michael a zene iránti szenvedélyével, és a bölcsességeivel, de a legjobban Shane karakterét kedveltem meg. Vééégre egy olyan könyvbeli álompasi, aki nem egy arrogáns bunkó, hanem egy szinte teljesen hétköznapi srác, aki gyakran viccelődik, felhúzza magát, néha bunkó, máskor pedig egy hihetetlenül édes, érzelmes srác. Szóval az ő karaktere lett a kedvencem, de fura módon Amelie-t is megkedveltem, mert nem tűnt olyan gonosznak, mint a többi vámpír. Aztán persze ki tudja, mi lesz vele a későbbiekben - és nem is fogom megtudni, köszi, Agave.
Nem is szaporítanám tovább a szót, a lényeg, hogy imádtam ezt a könyvet, és szörnyen sajnálom, hogy a következő rész után nem merülhetek el jobban Claire, Shane, Michael és Eve történetében.
Off: A Twilight rajongóinak ezt mindenképpen el kell olvasniuk? Miért kell ilyet írni a borítóra? Ennek aztán az égvilágon semmi köze a Twilight-hoz. Szerencsére.

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Már nagyon sok idézetet olvastam ebből a könyvből, de sosem tudtam rávenni magam az elolvasására... Egészen mostanáig. Sosem hittem, hogy ilyen mély mondanivalója van ennek a könyvnek, de most egyszerűen mellbe vágott, letaglózott. Egy óra alatt elolvastam a rövidsége miatt, de a gondolatok, amik kavarognak bennem, nem fognak egyhamar eltűnni.
Őszintén megmondva, a legjobban az iszákos, valamint a rókás rész hatott meg, meg persze a vége, de azt kell mondjam, életigazságok vannak ebben a könyvben, azt viszont egyáltalán nem bánom, hogy csak most olvastam el. Ehhez a könyvhöz egyszerre kell felnőttnek és gyereknek lenni, úgyhogy ha máskor olvasom, talán nem értettem volna meg, mit szeretne átadni. Most értem, és, bár eddig is úgy voltam vele, hogy sosem szeretnék felnőni, most még inkább így érzem.

Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi
Meglepően jó könyv lett belőle a végére. Remek fordítás, nagyon jó mondatokkal van teletűzdelve az egész könyv, humoros és érdekes tud maradni az utolsó oldalig. Kifejezetten jó és izgalmas volt olvasni. Egy próbát megér, nem túl hosszú, olvastatja magát, egy olvasásélménynek jó.
10/8
Patricia Highsmith: Carol
Aham. Az előző könyv teljes ellentéte. Én mindenesetre imádom. Kunderához hasonló hangulata van, már ez egy jó pont, jók a jellemrajzok, jók a filozófiai kitekintések, jó a korrajz. Megérint. Egy probléma van vele: elég lapos a cselekmény, így a végére elég unalmassá válik, de a főszereplők szerethetők.
10/9

Darren Shan: A vámpír inasa
Ez a könyv sokadik olvasásra is lenyűgöző. Nem hiszem, hogy sokat tudnék írni róla, mert a véleményem átcsapna egy elfogult fangörl nyafogásába, de azért megpróbálok leírni valamit. Darren karaktere néha szörnyen idegesítő tud lenni, de egy bizonyos fokig megértem, miért nem szeretett volna embervért inni, az viszont rettentően bosszantó, hogy nem volt hajlandó okosan, megfontoltan cselekedni. Jó, mindegy, ilyennek lett megírva, ez van. Egyébként maga a történet fantasztikus, és ha nem tudnám, hogy hallunk még R.V.-ről, azt gondolnám, tuti, meghalt. Ami Samet illeti, a srác néha kissé idegesítő volt, de azért nem ezt érdemelte. Gyűlölöm, hogy Darren Shan mindig megöli a szereplőit, komolyan. Miért jó ez neki?

Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában
Szerintem ezzel el is mondtam mindent, de azért megpróbálom összeszedni a gondolataimat, bár most egész biztos vagyok abban, hogy átcsapnak majd egy érzelgős, kis cuki valamibe. (Ja, és kivételesen nem gugliról lopott képet hozok a könyvről, hanem egy saját fotót arról a napról, mikor megérkezett a könyv még nyáron, és először olvastam.)
Szóval ami ezt a könyvet illeti, valósággal beleszerettem. Régebben nem lelkesedtem annyira a Vörös pöttyös könyvekért, de ráakadtam pár olyanra, ami megfelel az ízlésemnek, és az Aristotle és Dante köztük volt - valójában az elsők közt volt. Egy hihetetlenül édes történet két - kezdetben - tizenöt éves fiúról, akik összebarátkoznak, és próbálják megérteni a világegyetem dolgait. Elsőre úgy tűnik, a fiúk teljességgel különböznek egymástól, hiszen, míg Ari inkább visszahúzódó, magában elmélkedős típus, aki nem jön ki jól az emberekkel, addig Dante könnyen elbeszélget bárkivel, a gondolatait megosztja másokkal, és a félénk jelző sem jut eszébe róla senkinek. És valahogy mégsem különböznek egymástól annyira. Gondolkoznak, beszélgetnek, nevetnek, és a legkevésbé sem olyanok, mint a legtöbb tizenöt éves fiú, ráadásul szörnyen édes, ahogy kitartanak egymás mellett. Néha nagyon sajnáltam Dantét Ari hülyeségei miatt, de összességében úgy gondolom, hogy ha lenne egy díj, amit a világ legaranyosabb könyve kapna, azt simán oda is adhatnák Sáenznek e mű miatt. Oké, tényleg, szóval lenyűgöző volt, borzasztóan aranyos, rettentően cuki, tündéri, meg egyéb édes jelzők. Mindenkinek csak ajánlani tudom. (Nem mellesleg csodálatos a borítója, imádom.)

Meglehetősen régen jártam itt.
Az elmúlt kb. két és fél év termése összesen 48 könyv. Íme a lista, mely hozzávetőlegesen az olvasás sorrendjét is tükrözi:

Eric Nylund - Halo: Az első csapás
Alyson Noël - Night Star: A szerencsecsillag
Alyson Noël - Everlasting: Örökké tartson
Claudia Gray - Balthazar
Cassandra Clare - Az angyal (Pokoli Szerkezetek 1)
Cassandra Clare - A herceg (Pokoli Szerkezetek 2)
Cassandra Clare - A hercegnő (Pokoli Szerkezetek 3)
Laurell K. Hamilton - Elnyel a sötétség
Laurell K. Hamilton - Isteni vétkek
Laurell K. Hamilton - Borzongató fény
Laurell K. Hamilton - Micah (Anita Blake, vámpírvadász 18.)
Laurell K. Hamilton - Ezüstgolyó (Anita Blake, vámpírvadász 19.)
Laurell K. Hamilton - Tigrisvadászat (Anita Blake, vámpírvadász 20.)
Oliver Bowden - Assassin's Creed: Árulás
Oliver Bowden - Assassin's Creed: Fekete Lobogó
Peter Grimsdale - Battlefield 4: A háború küszöbén
Philip K. Dick - Egy megcsúszott lélek vallomásai
Philip K. Dick - Az utolsó szimulákrum
Philip K. Dick - A halál útvesztője
Jo Nesbø - Denevérember
Jo Nesbø - Csótányok
Jo Nesbø - Vörösbegy
Jo Nesbø - Nemeszisz
Jo Nesbø - Boszorkányszög
Jo Nesbø - A megváltó
Jo Nesbø - Hóember
Jo Nesbø - Leopárd
Jo Nesbø - Kísértet
Jo Nesbø - Police
Veronica Roth - A beavatott
Veronica Roth - A lázadó
Veronica Roth - A hűséges
Veronica Roth - Négyes
Richard Castle - Heat Rises: Hőségriadó
Paulo Coelho - Tizenegy perc
Paulo Coelho - A portobellói boszorkány
James Dashner - Az útvesztő
James Dashner - Tűzpróba
James Dashner - Halálkúra
James Dashner - Halálparancs
Jo Nesbø - Fejvadászok
Andy Weir - A marsi
Dan Brown - Angyalok és démonok
Dan Brown - A Da Vinci-kód
Dan Brown - Az elveszett jelkép
Dan Brown - Inferno
Jay Asher - Tizenhárom okom volt…
Harper Lee - Ne bántsátok a feketerigót!

Rachel Caine: Élőhalottak bálja
Oké, beletörődtem, hogy magyarul nem jelentették meg a többi részt. Jó történet, de nem hiszem, hogy tizenakárhány könyvön keresztül képes lennék ezt olvasni, és szerintem könyvről könyvre csökkenne a színvonal, legalábbis abból ítélve, hogy az első rész mennyivel jobb volt, mint a második.
Azért meg kell hagyni, voltak nagyon jó részek a könyvben, és voltak elég unalmasak is, ráadásul Michael hülye döntése… tényleg hülye döntés volt. Jobban belegondolva értelmetlen is, legalábbis annyit nem tett Shane-ért, szóval nélküle is meg tudták volna csinálni, na mindegy.

J. K. Rowling: Bogar bárd meséi
Rövid, könnyen olvasható, kapcsolódik a Harry Potterhez, de néhol kissé unalmas. Azt hiszem, így tudnám jellemezni. Vannak benne mesék, amik nagyszerűek (személyes kedvencem – érthető okok miatt – a három testvér meséje), és vannak, amik kevésbé, de engem leginkább Dumbledore némelyik kommentárja zavar. Jó, tudom, direkt ilyen, de néhol kissé idegesítő. Amúgy minden más oké vele.