Mire gondoltok most? II.

Sose tudtam azonosulni azokkal az emberekkel, akik a húszas éveik elején már keserűen hangoztatják, hogy milyen öregnek érzik magukat. De most egy unalmas órámban nézegettem pár videót a "Teens React..." sorozatból, és komolyan fura érzés volt Foggal körömmel kapaszkodok abba a pár hónapba, ami még a tízes éveimből maradt, de ezeket a kisfilmeket nézve kb. úgy érzem, engem is egy szakadék választ el a mai tiniktől. Szemlátomást kamaszkoruk virágában lévő gyermekek voltak a videókban, pedig többen közülük bevallották, hogy még a világon sem voltak mikor Avril Sk8er Boi című klasszikusa megjelent Az én fejemben meg még mindig az van, hogy én vagyok a tinikor közepén, és a 2000-2001 - es generáció meg épphogy kezdi kiforrni magát. Még azt sem szoktam meg, hogy nem kérik el a személyimet ha alkoholt veszek.
És most töltök magamnak egy pohár bort és megyek órarendet tervezni Neptunra.

Megint hosszabb rant.

Első: Mindenkinek meg van, amikor az egyik kedvencedet hirtelen, a semmiből előbukkanva egy olyan is hirtelen "imádni" kezd akit a könyököd hegyére sem kívánsz? (Amúgy igazándiból nem szereti, csak próbál valaki kedvéért menőzni vele, mert akit épp majmol, az épp azt hallgat) Idk, ez az én kedvemet úgy el tudja rontani, bár lehet én vagyok aki túl érzékeny.

Második: Néhány ostoba kislánytól már égnek áll a hajam. Amerikában úgy isteníti néhány 12 éves a kommunizmust, hogy igazából fingja sincs róla. Most biztos megfordul a fejedben, hogy engem miért zavar, ha valaki kommunista. Nem zavar. Az egyik legjobb haverom is szocialista/kommunista. DE: Ők azért akarnak kommunizmust, mert az milyen jó lenne az LMBT+ közösségnek, mert a kommunizmusban mindenki egyenlő, és hogy elvehessék a gazdagok pénzét, mert az összes gazdag bekphatja. Also, fck capitalism Én így megfejeltem a billentyűzetet. Értem én a miértet, de mégis.

Három: Imádom, amikor az emberek beleszaladnak abba, hogy nem ismernek fel. Megesik, de na.

Négy: Amikor már olyan vad sztorikat hallasz, de a másik fél még mindig elhiszi, hogy mindem szavát benyalod két dolgon gondolkodtat: Te vagy túl jó színész vagy ő nem veszi észre, hpgy mennyire gázul viselkedik azzal, hogy még a csillagokat is lehazudja.

Megint én, és probléma azzal, hogy a régi zenéket szereted, avagy az életem problémái prt 284930

Személy 1: Mi a kedvenc dalod?
Személy 2: Oh, az I don't care Ed Sheerantől. Neked?
Személy 1: Ariana Grande - 7 rings.
Személy 3: A Bad Guy. És neked?
Én, amit gondolatban mondok: De Do Do Do, De Da Da Da.
Én, amit a valóságban mondok: A King of Pain, The Police.
Személy 2: Ki?
Én: Every Breath You Take? Roxanne?
Személy 3: Én már hallottam a Roxannet, de nem tetszett.

~ megtörtént beszélgetés alapján.

Nem leszólom azokat, akik mást hallgatnak, csupán elmeséltem a nyomoromat. xd

ennyire önelégült még soha az életben nem voltam. esztétikus, részletes, meg merem kockáztatni, hogy szinte már súrolja a tökéletességet <3

-> van egy srác, akinek a szülei az én szüleim a legjobb barátai. amikor kicsik voltunk rengeteg közös programunk volt, állandóan együtt volt a két család. aztán ahogy nőttünk fel, neki mi (khm én is, mert vagy egy laza 5 évvel lehetek nála fiatalabb?) szóval cikisek lettünk, meg a szülei is. ebből adódóan egyre kevesebbet találkoztunk és ha igen, akkor meg mindig lenéző volt velem. még anya mondta, hogy olyan tüntetően ment mindig elől, nehogy mellettem kelljen menni, vagy közel kell, hogy menjen a szüleihez.. szóval eléggé égő volt.. mindig (most szüleit idézem) játszotta a nagymenőt, az állandóan elfoglaltat, meg, hogy szinte szívességet tesz azzal, hogy velünk van.. na, és ezek után már abszolút nem bántam, hogy mivel nincs tesóm ilyenkor 4 felnőttel mentünk ide, oda, mint régen. nos, igazából itt lenne vége a háttérinfó résznek és most jön a lényeg:
egyik nap rám ír messenger-en, hogy véletlenül nem jártam-e Veszprémben aznap. merthogy ő látott engem. vagy 3-szor néztem meg a chat fejet, hogy ez tényleg ő és igen. komolyan nem tudtam elhinni, hogy írt, és ráadásul egy ilyen dumával.. vagy 6 éve beszélhettünk utoljára..? és most meg így derült égből.. mesélem anyának, aki éppen húst szelt, és szabályosan megállt a kezében a kés. bizony, ő sem akarta elhinni, pont mint én. aztán amikor közölte, hogy ne szórakozzak és az orra alá dugtam a telót olyan szinten ledöbbent. szerintem mondjuk kicsit jobban is, mint kellett volna.. akkor ugye visszaírtam neki, mondtam, hogy nem, mert épp teljesen máshol voltam, erre meg megkérdezte, hogy vagyok. anya meg majdnem dobott egy hátast... a szülők tartják a kapcsolatot továbbra is, szóval anya az ő anyjától tudja, hogy a srác eléggé magányos, a haverjai meg szépen szétszéledtek és "hiányzik neki a tini társaság".. de hogy annyira, hogy pont nekem írjon...? nem magamat szólóm le, csak azért az elő infók ismeretében szerintem érthető a reakcióm. nem igazán tudom, hogy erre amúgy hogy kéne reagálni.. "ha nincs ló, jó a szamár is"

-> arról volt szó, hogy szeptember első vagy második hetén megyek vezetésből vizsgázni. de tekintettel arra, hogy a hónapban 2-szer voltam vezetni és már nem is megyek, ugrott ez is. megértem, hogy a vizsgázók a fontosak, ez rendjén is van, de ha így érett a vizsga, akkor nem kéne nekem is meghajtani..? csak mert megint suli lesz és azok a heti 1 órácskák, amiket suli közben csináltam még júniusban/ májusban (!!!) édes kevés lesz. többen is vezetnek nála és én meg ennyire későn esek haza a suliból.. júliusban szépen belendült azt hittem minden terv szerint megy és augusztus végére meglesz a vizsga.. és most itt vagyok nyár végén és még most sincsen meg teljesen a 30 óra!! és ennek tetejében még hétköznaponként fixen tudom (bár a napot nem), hogy csak 1 esetleg néha 2 szabad délutánom lesz és pluszba ő szombaton csak dél körülig van.. (tudom, neki is bőven jár a szabadnap, csak tényleg nem tudom, hogy férek majd bele.. ezt próbáltam szemléltetni. nem akarom, hogy bárki is azt higgye, hogy sajnálom tőle a hétvégét! kijár neki is bőven.) én el voltam keseredve, apa meg mintha fel is lett volna háborodva kicsit.. nem túl kellemes szitu, de majdcsak lesz valahogy.

-> a pozitív rész szóval tegnap is voltam lovagolni, és bár nem ment minden annyira jól, száraz zivatar volt végig, a lovak lusták voltak és érezték a frontot. és sajnos én sem voltam a toppon. kicsit kemény is szoktam magamon lenni, és bántott is a mai teljesítményem. a lovak meg ugye kiválóan megérzik a lovasok érzéseit és a paci, akivel ma voltam eléggé érezhette, hogy kicsit el voltam keseredve. úgyhogy amíg a következő lány beállította a kengyeleket, addig én fogtam a lovat és egész végig bújt hozzám, kérte, hogy simogassam őt meg vakargassam az orrát és nagyon aranyos volt velem. odatette egy picit a vállamra a fejét, és volt egy olyan pont, ahol mintha szabályosan átölelt volna a fejével. jó ez furán hangzott, de kérlek nézzétek el, aludtam vagy 3 órát és egész nap ide oda rohangáltam szóval egy szó, mint száz, nagyon aranyos volt és sikerült felvidítania, komolyan nem tudom elmondani mennyire jólesett és milyen természetes volt ez tőle ja és az edző is végignézte és olyan kedvesen nézett minket nagyon nagy szükségem volt már egy kis szeretet adagra, szóval nagyon hálás vagyok

Mivel a mai napomat is egyedül töltöm, ezért szerintem elolvasok valami ponyvát, majd nézek valami buta animét vagy spanyol sorozatot, mert azoknak végtelen sok része van, miután mikóroztam magamnak egy adag pörköltet, mert más örömöm nincs az életben. Yup, I'm a homebody.

Isn't it relatable?

előre is elnézést a negatív hangvételért, akinek épp jó napja van, az jobb, ha megkíméli magát a nyavalygásomtól lol.
igazából nem is tudom, hogy hol kezdjem. az elmúlt hetekben, sőt, hónapokban kissé besokalltam. tavasszal sajnos vagy nem sajnos, de több embert is ki kellett zárnom az életemből, többek között azért is, mert úgy éreztem, a velük való kapcsolatom már inkább csak deprimál, ahelyett, hogy töltene, építene engem. ezt volt, aki megértette, és volt, aki nem. elég nehezen mondok le az emberekről, és úgy gondolom, sok esélyt adtam már mindenkinek (valakinek talán többet is, mint kellett volna), viszont ha egyszer kimondom, hogy vége, akkor én azt úgy is gondolom. fájt ugyan a döntés meghozatala, de az még rosszabb érzés, hogy vannak, akik még ezt sem tudják tiszteletben tartani. én tényleg nem értem, mi jó van abban valakinek, hogy olyat zaklat folyamatosan, aki világosan a tudtára adta, hogy nem akar vele többé semmilyen kontaktot. és ha még csak erről lenne szó... az idei nyarat a feltöltődésre szántam volna, ám ezzel szemben egy nyugodt hetem nem volt. valaki mindig bekavart. ha pedig nem magánéleti zűröm volt, akkor akadt más is, de abba inkább nem mennék bele...
kb. két hét múlva kezdődik a suli, hamarosan pedig fel kell vennem a tárgyaimat, azonban szerintem még egy tanévet se kezdtem ennyire motiválatlanul és kedvtelenül. a környezetemben úgy tűnik, mindenki megbolondult, én meg most abszolút nem tudok a sulira koncentrálni. pedig nem ártana *sigh*. nem lehetne mindenki chill? sokkal jobb hely lenne a világ, ha az emberek egyszerűen kedvesen, vagy minimum normálisan viselkednének a másikkal, és nem a feszültséget generálnák állandóan, illetve nem ott tennének be, ahol csak tudnak.

Nem is tudom, hogy jött ez az egész de elkezdtem itt Starity-n nézegetni a profilom, meg, hogy miket és hova kommentelgettem. Megmondom őszintén jókat nevettem és sokszor el is gondolkodtam. El is felejtettem, hogy ilyen szinten ki írtam magamból az érzéseimet itt. Úgy döntöttem ezeknek a hatására, hogy felelevenítem a régi szokásom és írok ide, de láttam, hogy kb. abban az évben amikor én is befejeztem az ide való írást a fórum is megszűnt és akkor találtam rá erre.
Egyébként sokat rinyáltam a suliról, most pedig bárcsak ott kezdenék szeptemberben. Sokat rinyáltam, hogy mennyire nem ért meg senki, mennyire egyedül vagyok és kiközösített, ami még mai napig így van.
Ezeken kívül még 1 bizonyos személy tőlem várja a világ megváltását úgy, hogy ő semmit sem tesz ez ügyben felém.

*lassan rá kell hangolódnunk az új félévre, szenvedni a Neptunnal meg a tárgyfelvétellel*
Csoporttársaim: Minek kell ez, annyira kellemes nyugis volt a nyár, most meg újra itt ez a sok feszültség, nem lehet kibírni
Én, miután a fél nyarat munkában töltöttem, plusz minden második héten ideg-összeroppanást kaptam az életképtelen diákszövetkezet miatt:

Nos, nem is tudom, hogy hol kezdjem. Talán egy kis panaszkodásal.
Most ebben a szent percben, na jó, kb 10 perce estem haza a nyaralásomból. Nagyon nem úgy sikerült ahogy én azt elterveztem. Mint később megbántam, elhívtam egy barátnőmet aki már közel se mondható barátnak. Egész idő alatt elégedetlenkedett, flegmázott velem, noha tudta előre, hogy mi lesz a program és hova megyünk. Kb felém se nézett, vagy ha igen, akkor a saját ökörségét nyomatta. Nagyon fárasztó volt ez nekem agyilag, mivel egy ilyen introvertált majmot mint én szerintem keresve is nehézkes lenne találni. Ráadásul eléggé bántott, hogy szinte csak marrni tudtuk egymást. Mondjuk arra is rájöttem, hogy nekem nagyon nehezen megy az alkalmazkodás így családon kívül. Én se vagyok egy egyszerű eset.

A másik pedig az, hogy ez a nyár nekem valamiért gyorsabban elreppent mint az eddigiek. Itt a suli a nyakamon és én még ngyon nem állok rá készen. Perszepersze mindenkire ez vár. Egyedül az vigasztal, hogy ez a végzős évem lesz. (érettségit leszámítva, mert a hátam közepére se kívánom).
Viszont, hogy picit pozitív is legyek, hétvégén együtt megyek azzal a sráccal egy "buliba", akiért 9.-es korom óta odavagyok. Bár magamat ismerve ebből se lesz semmi, de legalább előre örömködök, ha már utána úgyse fogok

egyre többször döbbenek le a mai tiniken.. tegnap voltam a suliban pár barátnőmmel tankönyveket rendezni, amikor jöttek a kicsik, és az egy dolog, hogy nem köszönnek a bent ülőknek - nekünk, de hogy a könyvtárosnak se..? és volt pár fiú, aki képes volt visszaszólni a könyvtárosnak, meg nagy arccal volt. szép kis bemutatkozó volt, mondhatom.. kimenetelnél sem köszönt egy gyerek sem.. csak nekem fura ez? mert én néha nagyon fent tudok azon akadni, ahogy néhány gyerek/ tini tud viselkedni.
amikor mi voltunk az ő helyükben nagyokat köszöntünk, előre engedtük a nagyokat, végzősöket meg főleg. köszöntünk a tanároknak, előre engedtük őket, tisztelettudóak voltunk. jó mindig is volt pár visszaszólósabb, de alapjáraton megvolt az alapvető tisztelet és jólneveltség is. (ebben persze szülőnek is szerepe van)
tavalyi kicsik meg már kapásból úgy pakolták magukat a folyosón, mintha övék lenne a suli és elvárták volna, hogy a nagyok menjenek nekik félre. az öltözködésről meg sminkről nem is beszélve.. én ha sminkelek nálam az egy nagyon vékony szemceruza csíkban kifúj, és ennyi. haspólónál is rövidebb pólóban, ami itt divat, meg szimplán eszembe se jutna suliba menni.
pár kicsi meg profibban csal dogáknál, mint pár osztálytársam.. én egész életemben 1-szer néztem bele könyvbe doga alatt és az is padtársam könyve volt és együtt kerestük a választ egy kérdésre. és ennyi, sosem csaltam. erre a kicsik meg kapásból minden dogánál képesek puskázni, nekünk meg vén diákoknak meg csak panaszkodik a többi tanár róluk. persze név nélkül. mondjuk próbáljanak érettséginél csalni, vagy vizsgán.. mindegy nem is az én dolgom, csak nagyon le tudok döbbenni.
utolsó gondolat erejéig hozzátenném: tisztelet a kivételnek, mert szerencsére mindig akad pár.

azt hiszem, így az évnyitó előtti estén török össze véglegesen... nem szeretném ezt az évet. nem fog menni sem a szakmais vizsga, sem pedig az érettségi. tudom, érzem. ez a 4 év is mehet a kukába, nem tettem semmi olyat, amire ha visszaemlékeznék, jó érzéssel töltene el. nem buliztam, nem igazán szereztem barátokat sem, szerelmes sem voltam. sok velem egykorú nagyon sok dolgot megtapasztalt már (jót és rosszat egyaránt), én meg semmit... megint visszatérünk oda, hogy naponta el kell játszanom a boldogságomat, esténként meg addig sírni, amíg el nem alszok. nagyon sok szar dolog történt velem, amire nem jó visszaemlékezni, örülnék, ha ki tudnék törölni mindent az emlékezetemből... vagy legalábbis jó élményekkel helyettesíteni azt. de nem... vannak dolgok, amikkel sajnos kénytelen vagyok együttélni. ezekről nem is szeretnék beszélni... nem is tudok.

habár túl sok ember nem fog hiányozni az osztályomból (a legtöbbjükkel soha nem is beszélgettem), valahogy mégis rossz érzés, hogy ennek hamarosan vége lesz... ha nem is alakítottam ki szoros kapcsolatokat, de itt leginkább volt pár ember, akivel eltölthettem az időmet. és azt hiszem, ez fog a leginkább hiányozni. félek, hogy ha mindennek vége lesz, egyikőjüket sem fogom már érdekelni... meg úgy alapjáraton senki mást sem. komolyan kétlem, hogy nekem valaha is lesz egy legjobb barátom vagy bárki ahhoz hasonló. egyetemre nem fog eljutni, úgyhogy ez az "ismerkedési lehetőség" kiesik a számomra. egyedül fogok meghalni a szobámban, köszöntem.

a legjobb, hogy még el sem kezdődött, de már most érzem, hogy ebben a tanévben sem lesz változás az életemben. három évet már elcsesztem, a negyedikkel sem leszek másképp. ebbe a topikba meg szerintem még semmi pozitívat sem írtam... nem is fogok egyhamar.

őszintén rosszabbra számítottam az iskolával és az évnyitóval kapcsolatban. bár, először is, az osztályfőnököm kikészít azzal, hogy állandóan minket fényképez és még egyéni képeket is csinált - az enyém borzasztó lett, az arcom pedig tele volt pattanásokkal, mint mindig -. sajnos holnap mindjárt a leghúzósabb nap lesz, de a csütörtök és a péntek nem is lesz annyira vészes. ez az órarendem:

hétfő - kémia, matek, rajz, irodalom, nyelvtan, osztályfőnöki, ebéd, tesi
kedd - matek, földrajz, fizika, technika, tesi, töri, ebéd, hittan
szerda - ének, irodalom, töri, biosz, ebéd, matek, tesi
csütörtök - földrajz, fizika, nyelvtan/matek, nyelvtan/matek, tesi
péntek - biosz, angol/infó, angol/infó, tesi

Hogy a lótúróban lehet így összeállítani egy órarendet mint a mienket? Ezen kb az egész osztály ki van akadva, de még a szerencsétlen ofőm is. Rengeteg lyukas órával, ami azt eredményezi, hogy 9. órám is lesz. Csak a mi osztályunké lett ilyen szétszort. Nincs idén sok tárgyam, végzős vagyok, azt hittem, hogy legalább majd most nem kell sokáig az iskolában rohadnom. Téves.
Valamint első nap a nyakunkba zúdított már minden lényegtelen és lényeges információt is az osztályfőnök, egész végig továbbtanulásról, érettségiről papolt én meg a sírógörcs szélén álltam, hogy nagyon nem akarom ezt.
Az osztály fekete báránynának érzem magam mindenben. Társasági életben, tehetségben, okosságban és kitartásban is. Nem tudom, hogy mások csak kifelé mutatják azt a sok pozitívumot, vagy valóban ilyenek?

el se hiszem, de sikerült úgy felvennem a tárgyaimat, ahogy szerettem volna. medzsik. mondjuk a hétfő (more like hatefő) elég gyilkos nap lesz, este 7-ig bent leszek, yikes.
a Neptun persze ettől függetlenül is kiakaszott már korán reggel, viszont így, hogy egy viszonylag vállalható órarendet hoztam össze, gyorsan túltettem magam rajta lol.

Mikor megismerkedsz egy sráccal, aki normális, okos, kedves és jól is néz ki, de neki az egyik barátnőd tetszik. FML

Nem is tudom ismét hol kezdjem és úgy érzem, ha bele is kezdek a szenvedésembe akkor az nem két sor lesz. Sad but true. Szóval, nem is olyan régen írtam a fórumon, hogy beadtam a felmondásomat - most már mondhatom - volt munkahelyemen. Sajnos vagy nem sajnos, de nem úgy telt azaz egy hónapom mint ahogyan én azt szerettem volna. Kezdődött ott, hogy a dátumok amiket beleírtam állítólag nem voltak megfelelőek. Még aznap bementem a vezetőséghez, hogy átírjam a hibákat, erre közölték, hogy a papírt amit írtam széttépték is kihajították a kukába, szóval ez annyit jelentett, hogy a régi felmondásomat nem tudtam átmásolni egy másik papírra úgy, hogy a vezetőségnek is jó legyen. Helyette ott helyben
és sürgetve kellett megírjam és ha ez nem lett volna elég, az írásomba is belekötöttek. Ezt követően pedig az augusztusi hónapom maga volt a pokol; a beosztásom katasztrófa volt és alig voltak pihenőnapjaim, mindemellett pedig minden egyes levegővételembe és mozdulatomba belekötöttek. Már a hónap végén úgy mentem be dolgozni, hogy fájt a hasam az idegességtől és sírógörcsöm volt. Ráadásul még az is rátett egy lapáttal, hogy az egyik legjobb barátnőm, akivel közösen dolgoztam ott, elég távolságtartóan és ridegen kezdett el hozzámállni. Emiatt még kellemetlenebbül éreztem magam, mert nem bírtam meglenni vele egy légtérben. Utolsó munkanapomon egyébként miután hazaértem sírva ültem le anyukám mellé, hogy végre minden problémámat kiadhassam neki magamból, mert fogalma sem volt róla, hogy mi zajlik bennem. Folyamatosan csak azt látta, hogy szomorúan indulok el és jövők haza a munkából. Úgy hogy iszonyatosan örülök annak, hogy végre sikerült eljönnöm onnan. Sokkal nyugodtabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzem magam még annak ellenére is, hogy pár nappal később már az iskolapadban kellett kezdenem a szeptembert. Egyébként volt még bennem annyi, hogy bemenjek és elköszönjek azoktól az emberektől akikkel egy osztályon dolgoztam és nem találkoztam velük az utolsó munkanapomon. Mert őket szerettem és szerettem velük együtt dolgozni.

Nos, ha már iskola, akkor igen, hivatalosan is egy év után beültem újra iskolapadban ülök. A sulival úgy igazából nincs problémám, bár a mosdó megrémített úgy, hogy inkább nem iszom egész nap. Az osztálytársaim érdekesek, ettől függetlenül a női részével már egész jól kijövök. Viszont borzasztóan zavar az emberek hozzáállása a tanuláshoz. Tudtam, hogy ebben az iskolában csak ilyen lekakilom az egészet stílusú diákokkal fogok összefutni, de nem gondoltam volna, hogy ennyire durva lesz a helyzet... Az osztályfőnököm egy tündér. Egy rossz szavam nincs rá, ráadásul szerintem remekül tanít - már ha hagyják szegényt. Remek humora van, szóval a marhaságainkon együtt nevet velünk. Viszont annak ellenére, hogy ilyen fazonokkal vagyok körülvéve próbálok odafigyelni mindenre, hogy azzal az osztályzattal vizsgázzak le, amit el is elvárok saját magamtól.

Viszont napok óta gyötör a bűntudat. A helyzet az, hogy igen ki fogok jutni a GOT7 berlini koncertjére egy barátnőmnek köszönhetően VVIP jeggyel, de egy másik barátnőmnek erről fogalma sincsen. Egyébként ez a két barátnőm nem ismerik egymást. Ami miatt viszont nagyon rosszul érzem magam, hogy hogy közöljem a barátnőmmel ezt a helyzetet. Egyébként látom rajta, hogy amúgy nem is igazán vágyott ki rá és nem szívesen adna ki pénzt erre a kiruccanásra, de akkor is... Bár a többi barátnőm szerint nyugodtan álljak elé és mondjam el, hogy ez a helyzet és igen én élek azzal a lehetőséggel, hogy az elsők között menjek be a koncertre és találkozhassak az ultimate bandámmal, mert nem haragudna meg rám. Ettől függetlenül a kérdőjelek a fejemben ott vannak, mi van ha mégis..? Viszont valamilyen szinten meg látom a barátnőmön, hogy amúgy tényleg nem érdekli, mert ha én nem hozom dobom föl ezt a témát nem is beszél vagy kérdez róla semmit.

órarendileg a nulladikos év után ez a valaha volt legjobb! bár buszokkal kicsit meg vagyok lőve, nagyon baráti egy órarend! a csütörtök ronda kicsit, meg lassú, de a többi nap viszont nagyon könnyű és abszolút nincsen velük semmi gond, és a lyukas óráim is pont tökéletes helyen vannak, szóval nagyon boldog vagyok komolyan, ódáig vagyok, hogy végre a tavalyi borzalmas után ilyen szupert kaptunk! egyszerűen imádom és nincs is benne a csütörtöktől eltekintve benne kivetnivaló, laza és teljesen rendben van

Annyira utálom ha utánoznak! Főleg ha valaki ezt ilyen feltűnően műveli, mint ez az illető...aztán meg azt játssza mintha ő milyen eredeti lenne közbe meg annyi eredetiség sem szorult belé, mint egy krumpliba.
*csak engem idegesítenek az ilyenek?*

Éljen az egyetemi félév harmadik hete. Pont annyi óránk volt már, hogy beindultak a rendszeres zh-k, prezentációk és beadandók, közben mindenki lebetegedett, nekem a szemem lobbant be, de már rá se merek keresni a tüneteimre, mert legkorábban holnap délután jutok el orvoshoz, és ha valami borzalmat diagnosztizálok magamon a webbeteg és a házipatika segítségével, akkor nem tudom, hogyan fogom most végigtanulni az éjszakát (pedig azt kéne). Ez az a pont, amikor legszívesebben sírva szaladnék vissza a szüleimhez, de ez konkrétan kivitelezhetetlen. Emlékszem, mikor gimiben még folyton elvágyódtam az akkori környezetemből, aztán meg az egyetem első évében hiába voltak háromnapos hétvégéim, kb sose utaztam haza. Most meg, mire meguntam a nagy függetlenkedést, olyan órarendem van, hogy még hétvégékre sem tudok a szüleimhez utazni. Illetve tudok, ha van idegzetem ahhoz az élet-halál harchoz, ami a pályaudvaron ilyenkor zajlik (na meg ahhoz az iszonyhoz, ami az autópályán...)
Most úgy lendületből nyakalnék kicsit abból a pálinkából, ami még nyárról maradt a hűtőmben, de nyilván elveim vannak, úgyhogy helyette savanyú ubit rágcsálok és elmélyedek az óangol irodalomban. és a könnyeimmel öntözöm a jegyzetet