Mire gondoltok most? II.

Nekünk a tanszékvezető azt mondta, hogy azért csak az egyetemeket, mert rengeteg a külföldi diák.
Azt nem tudják sokan felfogni (köztük a nagyszüleim és pár barátom szülei is, a mamámmal ma már kétszer összevesztünk ezen), hogy a kormány nem azért hirdetett krízist, mert akkora a baj, hanem hogy meg tudják előzni. Jöhetnek az emberek statisztikákkal, meg hogy Kínában és Olaszországban mennyi beteg van; azt nem értik meg, hogy ez a két ország sokkal nagyobb a miénknél, ezért nyilvánvalóan több beteg van, főleg mert 1, Kínából indult; 2, Olaszország közkedvelt turistahely. Mire az ember rájön, hogy valami baj van, legalább 2 másik embert megfertőzött, akik szintén etc, etc. S azért zárták le a határokat, azért nem engedik be a 'veszélyesebb' helyekről a repülőket, embereket, mert nem akarják, hogy nálunk is akkora legyen a megbetegedések aránya, mint azokban az országokban, ahol a legdurvább a helyzet.
A megbetegedettek fele meggyógyult, a halottak többségének már volt valami betegsége, ami miatt a szervezet nem tudta felvenni a harcot a vírussal. Ja, hogy ezt a média nem hangoztatja...
Én csak örülök annak amúgy, hogy a sportesemények többsége zártkapus lesz, és amit lehet lemondanak/eltolnak. Csak még nagyobb lenne a pánik.

Csak pozitívan, srácok: gondoljunk arra, hogy feltehetőleg a témában jártasabb emberek próbálják az emberek és a gazdaság érdekeit nézve a lehető legjobb döntést hozni. Addig meg mi figyeljünk magunkra, egymásra, maradjunk otthon, és igyekezzünk hasznosan eltölteni ezt a kényszerpihenőt. (Ezt most ilyen kinda általánosságban írtam, nem konkrét reflektálásként az eddigi párbeszédre.)
Egyébként szerintem egy ilyen helyzetben képtelenség olyan döntéseket hozni, ami nem csap oda vagy az embereknek, vagy a gazdaságnak, vagy mindkettőknek. A most otthon maradni kényszerülő (kis)iskolások mellé otthon maradni kényszerülő szülők is társulnak, akik sokan nem tudnak otthonról dolgozni, és ez a kimaradás hatalmas veszteséget jelent nekik a büdzsében, a dolog gazdasági vonatozásairól már nem is beszélve. De ha nem zárták volna be az iskolákat, az lenne a baj. Vagy a gazdaság, vagy az emberek, a kettőnek egyszerre most nem lehet jó. Sajnos ez ilyen.

Nem is beszélve arról az elképesztő nyomásról, ami az egészségügyre nehezedik egy járvány idején. Magyarországnak amúgy is gondjai vannak az egészségüggyel, fogy a munkaerő, sokszor nincs mód a megfelelő ellátásra, és ha most egy járvány következtében hirtelen a szokványos betegszám sokszorosa rohanja meg a kórházakat, akkor nemhogy őket nem tudják majd ellátni, hanem a többi beteget sem. Az egészségügyi szektorban dolgozók kimerülnek, a készletek fogynak, az eszközök szintén... És akkor tök mindegy, hogy amúgy milyen gyógyulási arányai lennének a "mezei influenzánál nem veszélyesebb COVID 19-nek" (ez amúgy szerintem bullshit, de erről lehet vitatkozni), ha nem tudják a betegeket ellátni, sokkal kevesebben élik túl. Ezt sokkal jobb elkerülni ilyen intézkedésekkel, mint aztán az összeomlás szélén a visszafordításért pedálozni.

Csak az a baj, hogy a témában jártas emberek nagyon sokmindent elhallgatnak, valamint bizonyos "intézkedések" be sincsenek tartva. Határ mellett lakom, anyukám naponta ingázik Szlovéniába és az állítólagos szigorú ellenőrzés annyiból áll, hogy "mehetsz tovább, ha nincs olasz rendszámod". Az rendben van, hogy a tényleges határlezáráshoz nagyobb krízis kéne, de Szlovéniában már van halott, 200 feletti beteg, így ellenőzés nélkül simán behozzák onnan is csoportosan a vírust.
Azt meg erősen kétlem, hogy lenne minden körzetben megfelelő kórházi felszereltség. Nem akarok belemenni a politikába, mert mindnekinek lehet saját véleménye/szemlélete (még ki is dobnának innen politizálás miatt lol), de a kórházaink eleve színvonal alatt vannak. Ha eleve nem lenne így félvállról véve az állítólag szigorú határellenőrzés, akkor lehet, hogy az intézményeket sem kellett volna bezárni.
Nem kötekedésből írom neked, hanem csak véleményt mondok arról, hogy Magyarország rohadtul nincs (sajnos) felkészülve erre.
Mindegy, szerintem is mindneki maradjon a fenekén otthon amennyire lehet, de sajnos ezt sem lehet kivédeni teljes mértékben. Sokan járnak még dolgozni, ők ugyanúgy terjeszthetik a családjukban a betegséget. Majd lesz ami lesz.

Igazából ezt akartam átadni, amit mondasz, lehet, hogy nem jól fogalmaztam meg, ezért nem sikerült, de tényleg nincs rá felkészülve az egészségügyi rendszerünk. Ez sajnos tény. Kis létszámot talán el tud látni (mármint a koronavírus fertőzöttek közül), de egy tömeget már nem. Amúgy is túl van terhelve a rendszer, egy ilyen járvány teljesen hazavágná az egészet. Olaszországban is hasonló gondok vannak, pedig az már a "fejlett nyugat" hozzánk képest, vagy mi. Sajnos nem kell ahhoz Magyarországon lenni, hogy egy járvány teljesen leterhelje az egészségügyi ellátórendszer minden ágazatát. Csak ha tovább romlik a helyzet, akkor az amúgy is instabil rendszer még tovább romlik, ennek érdekében célszerű otthon maradni annak, aki tud, és lehetősége van rá. (Nyilván ez nem vonatkozik azokra, akik nem tudnak otthonról dolgozni, vagy egyéb okuk van rá, hogy kimozduljanak.) Arról is csak az előző kommentem megfogalmazása után hallottam, hogy amelyik gyerekekkel nem tudnak felnőttek otthon maradni, nekik biztosítanak felügyeletet az iskolában, szóval nem muszáj annak a felnőttnek kiesnie a munkából, aki otthonról nem tudja ellátni a feladatait.
Egyébként nagyon elszomorító, amit mondasz, hogy ennyire nem szigorú és következetes az ellenőrzés. Hallottam már erről én is híreket, de sose tudtam megítélni, mennyire lehet ezeket komolyan venni. Inkább nem is írom le, én mikről olvastam, azok durvábbak is, és nem akarok szorulni érte, hogy rémhíreket terjesztek, vagy hasonló.
Ja, és egyáltalán nem veszem kötözködésnek, tök kulturáltan megfogalmaztad az álláspontod, így lehet vagy érdemes nézőpontokat ütköztetni szerintem. (Az meg már csak a jéghegy csúcsa, hogy én is csak leírom azt, ami a fejemben van a témában, és bármikor kiderülhet, hogy tévedek. Szóval ha valami ökörséget írok, nem is baj, ha valaki figyelmeztet.)

Na, valami hasonló van Ausztria felé is. Megkérdezik honnan jöttél, aztán igazából ennyi. Legalábbis annál a határátkelőnél, amin keresztül anyu jár dolgozni. Pedig sokkal szigorúbb intézkedésekre számítottunk.

Most már hivatalosan le vannak zárva a határok. Anyukám még mindig gond nélkül járkál dolgozni nap, mint nap. Tegnap a testvérem is volt külföldön és még szó sincs arról, hogy önkéntes karantén vagy valami. Mellesleg úgy engedték be, hogy nem volt nála a magyar személyigazolványa,csak a szlovén, de anyukámmal volt, akinek van és beengedték őket. Nyilván nem azt akarom, hogy őket ne engedjék be, de ha ezt mindenkivel eljátszák... Ráadásul a legtöbb embernek esze ágában sincs a házában gubbasztani ahogy én észreveszem.

Majdnem egy órája ért véget az első videochaten lezajló orosz órám, és meg kell mondjam, hogy egyáltalán nem volt rossz. Személy szerint iskolában mindig feszengve érzem magamat ezen az órán, de most, hogy itthoni környezetben lehettem, sokkal jobb volt a közérzetem, és szerintem ez meg is látszott. Még mindig azon vagyok, hogy így bonyolultabb lesz (második) nyelvet tanulni, mintha bent lennénk, de már nem látom megoldhatatlannak. A tanár is másként viselkedett kissé, természetesen pozitív értelemben.
A mai napon vár rám nem kevés történelem jegyzetelés (alapórás és faktos is, plusz beadandók, miegymás), hétvégén belevetem magamat a bioszba, aztán majd csak alakul valahogy. Bár, azt még mindig nem értem, hogy ha szerencsétlen faktos tanárnőm, aki van vagy 70-75 éves, és többször is kifejtette, hogy nem szeret digitális kütyük közelében lenni és használni őket, képes használatba venni a Classroom-ot, akkor kedves filozófia meg művészettörténet tanáraim miért nem. Ja, hogy nem akarnak tanítani, és ez most még inkább meglátszik, mint az iskolában... jogos. már csak ez a kettő tantárgyunk hiányzik, és még egyik sem adott magáról életjelet. Nem, mintha hiányozna bármelyik a kettő közül (érdekesek lennének, ha olyan tanár tanítaná, aki szereti is és nem alszol be a hangján), de a mi nyakunkba fogják varrni, hogy miért nem segítettünk nekik... alig várom.

Vállalati pénzügyekből alakulnak a dolgok. A tanárnőtől kaptunk minta röpdolgozatot, hogy fel tudjunk készülni; tudjuk, hogy egyáltalán hogy néz ki. Rosszabbra számítottam, talán nem lesz olyan gáz.
A matek tanárom csak elküldte, hogy melyik könyvből kell átnézni az adott tananyagot, még szerencse, hogy van külön tanárom, aki segít majd felfogni a dolgokat. Nagyon nincs kedvem megbukni és jövőre újra felvenni a matek kettőt. *gyors lekopogom, hogy nem lesz ilyen*
A többi tanárnak se híre, se hamva - bár az is igaz, hogy mi majd hétfőn kezdünk.
A hetem egyik legjobb pillanata amúgy, hogy a tanár, akit konzulensnek kértem fel a szakdogámhoz, megkérdezte, hogy hogy vagyunk, minden rendben van-e. Nem nagy dolog, emberi kedvesség meg minden, de azért jól esett. Nagy unalmamban legszívesebben nekiállnék a szakdogámnak, csak előtte ki kéne küldeni a kérdőíveket, amiket először le kéne fordítani németre - és én ehhez vagyok lusta Na mindegy, marad Tolkien.

Egyébként, anyuék még többet dolgoznak, mint eddig, gyakran 10-10,5 órában. Hiába, élelmiszeripar és az osztrákok (is) bepánikoltak, mindent is megvesznek. A határokon annyi változott, hogy most már 2,5 órát kell várniuk arra, hogy visszajöhessenek Magyarországra, Ausztria fele ez nem ennyire rossz. De azért anyu is viszi magával a kis táskáját, benne pár ruhával, mert sose lehet tudni, hogy mikor zárják le véglegesen a határokat.

Furcsa évek után visszatérni erre az oldalra, kicsit kihalt:(

------

Karantén van, próbálok nem megőrülni. Nem tudom, hogyan töltsem ezt az időt hasznosan, nincs kedvem kb. semmihez. Gondoltam rá, hogy önfejlesztésre kéne fordítanom ezt a rengeteg időt, ha egy jódarabig bevagyok zárva, de nem tudom, mit hogy csináljak, hogyan kezdjek bele.

mikor végre van időd nem gondolkozni és úgy érzed túl léptél azon a bunkó fszkalapon, akibe végre életedbe először igazán szerelmes voltál (20 évet kellett erre várnom amúgy), erre arra ébredsz fel, hogy felhív telefonon és igazából nem tudod eldönteni ez álom volt e vagy csak valóság. na mindegy, a lényeg az, hogy csak én lehetek olyan balfsz, hogy mikor már azt hittem végre sikerült lezárnom ezt a témát magamba, újra előjön. és nagyon ideges voltam, volt egy enyhébb pánik rohamom, illetve még hőemelkedésem is lett idegbajomba.

Én is aggódtam, hogy milyen lesz ez a vészhelyzet, főleg, hogy mikor a karantén beköszöntött, Spanyolországból utaztunk sebtiben haza, mielőtt mindent lezártak volna (megjegyzem, a reptereken nulla ellenőrzés volt, mindenki tojt rá, hogy egy erősen fertőzött országból jöttünk haza), és persze azóta teljesen elzárkóztam. Alapvetően jól bírom az ilyesmit (introvertált vagyok, na), de pár nap után már kezdett rám szakadni az élet minden baja. Főleg, hogy még csak a karanténunk első napja volt, de a szüleim már összevesztek a szomszéddal (előtte 20 évig békességben éltünk egymás mellett), ráadásul az egyetlen ember akit viszontláttam a külvilágból az exem volt (valamiért pont most akadt dolga a házunk táján).
És akkor... akkor az egyik legeslegnagyobb kedvenc zenészem, akitől már nem sokra számítottam ilyen téren (a három éve feloszlott HIM énekese) kiadott három új dalt, amik legalább olyan csodálatosak szövegre és hangzásra is, mint amiket anno az együttessel csinált. Tökéletes időzítés, tökéletes zene Ez lassan egy hete volt, de még mindig a varázsa alatt vagyok. Az enyhén kaotikus egyetemi távoktatáson mondjuk nem segít, de az, hogy két beadandó megírása között a poraiból megéledt kedvenc zenészem új dalait hallgatom, sokat javít az életminőségemen.

nem volt egyszerű, de végre lezártam a "barátságot" azzal a lánnyal, akiről már többször panaszkodtam itt. kíváncsiságból visszanéztem miket is írtam és már sokkal hamarabb el kellett volna fogadnom, hogy ez bizony egy mérgező barátság volt, szinte semmi több. voltak szép emlékeink együtt, de nem éri meg ezekbe kapaszkodni, ha közben úgy viselkedik velem, ahogy.
igazság szerint ő kezdett el kiabálni velem egyik órán (megint lenéző volt másokkal, maró utálattal beszélt róluk, én meg annyit kérdeztem, hogy "nem mindegy ők mit csinálnak?"), megpróbált megalázni az egész osztály előtt, de rosszul sült el a dolog, mert így a többiek is látták, hogy nem olyan, mint amilyennek magát mutatta.
már lassan harmadik hete nem vagyunk beszélőviszonyban és meglepő, de nem hiányzik.
mindent összevetve azért büszke vagyok magamra, bár sokkal jobb lett volna, ha hamarabb véget ér ez a "barátság".
a digitális oktatás az első hét után egész pozitív csalódás lett. ez a hét összeszedettebb volt, meg szerintem egész szépen belerázódtak a tanáraink is, meg mi is. egész ügyesen osztom be az időm, egyensúlyban van az alvás, pihenés és tanulás is, és még arra is van idő, hogy a barátaimmal beszéljek és tartsam a kapcsolatot. az érettségi miatt továbbra is izgulok, de inkább örülök a kisebb apróságoknak és nem az aggódásra figyelek.

Kezdem megszokni ezt a helyzetet, éppen ideje volt már.
Viszonylag normálisan beosztottam az időmet, megpróbálok egyensúlyt teremteni a tanulás és a pihenés között. Az elején furcsa volt, de egyre jobb röpdolgozatokat írok és most már az online órákon is tudok rendesen figyelni. Emellett már majdnem 20 oldal kész a szakdolgozatomból - ami amúgy másfél év múlva kell, de who cares.

A rossz dolog ebben az egészben (a nyilvánvaló dolgokat nem számítva), hogy anyukám 13 napja (nem, ugyan miért számolnám) elköltözött itthonról, mert ők még mindig dolgoznak és nem akar semmit hazahozni a nagyszüleimnek. Illetve, apukámhoz se tudok menni, mert hiába építőipar, még náluk is folyik a munka. Szóval marad a messenger videóhívás. Éljen.



Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy nekem két ilyen emberhez volt "szerencsém". Az egyikük óvodától nyolcadikig volt a legjobb barátnőm, aki egyik napról a másikra úgy döntött, hogy nem szól hozzám, majd egy pár hét múlva, mintha mi se történt volna. A barátság akkor szűnt meg, mikor már nem írt többet, mert megunta, hogy mindig ő keresett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én tényleg nem kerestem, mert úgy gondoltam és még mindig azt gondolom, hogy nem volt fair részéről az ignorálás. A másikukkal középiskolában ismerkedtem meg és az első egyetemi évem után szakadt meg a kapcsolat. Hihetetlenül toxikus ember volt, aki megsértődött, ha nem mentem el vele inni, holott tudta, hogy az azt követő héten 4 zhm lesz, aki mindig mindenért engem hibáztatott, aztán egy idő után meg mintha semmi nem lett volna. Ha meg tényleg tudta, hogy az ő hibája, inkább megkért, hogy ne beszéljünk róla. Egy idő után már csak akkor keresett, mikor kellett neki valami, de amúgy nem érdekelte, hogy mi van velem.

A lényeg az, hogy az elején rossz, sokszor gondolsz rá, a barátságotokra, az emlékekre, aztán egyre jobb lesz. Észreveszed, hogy szebbek a napjaid, mert nincsenek konfliktusok, senki nem mondja, hogy te vagy a rossz. És ahogy írtad, egy idő után hiányozni se fog. Én abban is biztos vagyok, hogy találsz sokkal jobb barátokat.

Hera: [about Hephaestus] this bitch ugly
Hera: [throws Hephaestus off Mt. Olympus] Y E E T

sajnálom, hogy ilyen emberek vettek körül,viszont nagyon szépen köszönöm, hogy elmondtad ezeket! a kedves szavakat pedig külön köszönöm szépen! úgy lett, ahogy mondtad: eleinte még többször gondoltam rá, meg ez lehet, hogy gyerekes, de egyik telefontokom is tőle van, ezt lecseréltem, elpakoltam azokat a cuccaimat, amik rá emlékeztettek de már sokkal jobb, szinte nem is gondolok rá és sokkal boldogabb vagyok. nincs itt a negativitása, ami lehúzna és nem kell a gondjaival foglalkoznom.
viszont ebben a karanténhelyzetben látszódik igazán, hogy kiket mondhatok barátoknak és már közülük páran messze jobb hatással vannak rám, mint ő volt. páran még pozitív csalódások is voltak, ennek meg azért örülök
még egyszer köszönöm❣️

Jelenleg anyukámon, aki február 21.-én hagyott el örökre, és remélem egy jobb helyen van. Kicsit haragszom rá, hogy nem ment időben el az orvoshoz, és magamra is, hogy nem parancsoltam erőteljesebben rá. Talán akkor még mindig itt lenne velünk. Elképesztő nehéz túl jutni egy szülő halálán, főleg hogy ilyen fiatalon kellett távoznia. Annyira hihetetlen még mindig. Nagyon hiányzik, és nap mint nap történnek dolgok amiket szeretnék vele megosztani, és nyúlnék a telefonhoz, megosztani vele ezeket az apró vagy nagyobb történéseket, de aztán mint akit fejbe vágnak villan be, hogy ezt többet nem tehetem. Nehéz másfél hónapon vagyok túl, és messze nincs még vége sajnos. Viszont próbálok pozitív maradni, amennyire lehet egy ilyen szituációban.

A mai napon voltak az első online óráim (eddig minden tanár megoldotta prezentációkkal, hangfájlokkal és beadandókkal), négy hét után először viszontláttam néhány csoporttársamat és tanáromat, és hirtelen nagyon rám tört, hogy hiányzik az egyetem és a budapesti életem. Főleg, hogy most már biztos, hogy a vizsgaidőszakban sem megyünk vissza. Csak abban reménykedem, hogy nyáron már találok munkát Budapesten.
Élvezem azt is, hogy most a családommal vagyok és vidéken lehetek, de igazából nagyon jót tett a lelki egyensúlyomnak, mikor ott volt a saját kis életem amit kialakíthattam, főleg, hogy mikor két éve elköltöztem, egy nagyon szerencsétlen időszakot is magam mögött hagytam. Jót tett nekem az egyetem meg az ottani barátaim, a környezet, de most szeptemberig ki kell bírnom valahogy. Na persze alapvetően szinte még élvezem is a social distancinget, viszont most kicsit elszontyolodtam. De biztos minden így a legjobb.

általában nem szeretem siettetni az időt, de most nagyon nem bánnám, ha már érettségi után lennénk.. már enyhén szólva elég abból, ami körülötte megy egy hosszabb rant előadására készültem ezzel kapcsolatban, de felesleges több ok miatt. de akkor is vicces, hogy pont az érintettek szava számít a legkevésbé (:

viszont valami jó is, ami kimaradt az előbb:
nagyon sok szorgalmit kaptunk magyarból, amiből többet meg is csináltam gyakorlásként, majd visszaküldtem. ma pedig megkaptuk a részpontokat és valami 805 pontom lett és minden vicc nélkül feldobta a hetem

Vívódom, hogy ranteljek-e. Nem szeretek panaszkodni, de most nagyon rámférne.