Starity

Egykori álompárok — kikkel vannak most együtt?

2013. február 14. 13:01   |   Szerző: prézli

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tíz celebpár, akik a bulvármagazinok rendes szereplői voltak. Majd szakítottak, és a felhajtás eltűnt. Nézzük, mi van most velük.

hirdetés
Egykori álompárok — kikkel vannak most együtt?

A bulvárlapok kedvencei voltak, a legeslegeknek lettek kikiáltva, lestük minden mozdulataikat. Aztán kapcsolatuknak vége lett. 10 celebpár, akiknek útjai mára már elváltak, de még mindig beszélünk róluk.

Kirsten Dunst & Jake Gyllenhaal

Kirsten a Pókembernek köszönhetően 2002 egyik legfelkapottabb színésznője volt, és szerzett egy jóképű barátot is Jake Gyllenhaal személyében, akit a 2001-es Donny Darko tett híressé. A fiatalok két évig voltak együtt, 2004-ben szakítottak. Kirsten csak három év elteltével talált párra, amikor összejött Johnny Borrellel, most Garrett Hedlundot boldogítja. Jake 2006-ban randizott Natalie Portmannel, majd a frissen elvált Reese Witherspoont cserkészte be. 2010-ben rövid életű kapcsolata volt Rachel Bilsonnal, majd 2011-ben Olivia Wilde-dal járt. 2012 elején három hónap után szakított Taylor Swifttel. Híresztelések szerint jelenleg szingli.

Vanessa Hudgens & Zac Efron

Vanessa Hudgens és Zac Efron kapcsolata igazi tinirománc volt. 2005-ben, a High School Music első részének forgatása alatt melegedtek össze, és öt évig húzták egymás mellett: 2010 decemberében szakítottak. Zac tavaly Lily Collinsszal járt, most nincs barátnője. Vanessa egy éve Austin Butler barátnője.

Reese Witherspoon & Ryan Phillippe

Reese mindössze 21 éves volt, amikor találkozott Ryannel a születésnapi buliján. Egy évvel a megismerkedésük után eljegyezték egymást, és 1999-ban össze is házasodtak. Együtt szerepeltek a Kegyetlen játékok című filmben, majd Reese életet adott első gyereküknek, egy kislánynak, akit 2003-ban egy kisfiú követett. Úgy tűnt, hogy kapcsolatuk stabil, azonban 2006-ban beadták a válókeresetet. A szakítás oka állítólag az volt, hogy Ryan irigyelte felesége sikereit, és a hírnév miatt eltávolódtak egymástól. Reese 2007-ben Jake Gyllenhaallal kezdett kapcsolatot, majd 2010 februárjában a magyar származású Jim Tothtal jött össze. Decemberben megtörtént a lánykérés, 2011-ben pedig az esküvő. A párnak 2012 szeptemberében született kisfia. Ryan a válás után Abbie Cornishsal kezdett el randizni, majd 2011-ben Amanda Seyfriednél kötött ki, de kapcsolatuk nem tartott fél évnél tovább. 2011-ben gyereke született exétől, Alexis Knapptól, jelenleg a 20 éves modellel, Paulina Slagterrel jár.

Hilary Duff & Joel Madden

Kétségtelen, hogy furcsa páros voltak együtt, de Hilary igazi nővé vált, és tündökölt Joel mellett. 2005-ben, Hilary 18. születésnapi buliján fedték fel, hogy egy párt alkotnak. Mivel a korkülönbség nyolc év volt köztük, nem jósoltak nekik nagy jövőt. Egy évvel később szakítottak. Hilary 2007-es albumát, a Dignityt a szakítás fájdalma itatta át. Ma már mindketten szülők. Joel 2006-ban összejött Nicole Richie-vel, aki két gyereknek adott életet. 2011-ben összeházasodtak. Hilary 2007-ben kezdett el randizni Mike Comrie-val, 2010-ben feleségül ment hozzá, tavaly márciusban pedig világra hozta kisfiukat.

Jennifer Lopez & Ben Affleck

Tíz éve ők voltak az akkori Angelina JolieBrad Pitt-páros, csakhogy imádtak beszámolni szerelmi életük minden apró történéséről, így nem is csoda, hogy a mai napig közeli barátok. Miután JLo elvált Cris Juddtól, a nyilvánosság előtt felvállalta kapcsolatát Ben Affleckkel. 2002 novemberében jegyezték el egymást, és a média a „Bennifer” nevet akasztotta rájuk. Az eljegyzéskor jelent meg Jennifer harmadik albuma, a This Is Me... Then, amin helyett kapott egy dal Dear Ben címmel. Ben a Jenny from the Block videoklipjében is feltűnt. 2003-ban elkészült közös filmjük, a Gengszterrománc, amely csúfosan megbukott. A kritikusok minden idők egyik legrosszabb filmjévé kiáltották ki. 2004-ben Jenny kapott egy kis szerepet Ben filmjében, az Apja lányában. Nem sokkal később felbontották a jegyességüket, és Jennifer Marc Anthony oldalán kötött ki. Egy héttel azután, hogy Marc elvált előző feleségétől, elvette Jennifert, aki 2008-ban ikreknek adott életet. 2011-ben beadták a válópert, azóta a nála 18 évvel fiatalabb Carper Smarttal alkot egy párt, aki egyik dalának, a Dance Againnek a videoklipjében is szerepelt. Ben megmaradt a Jennifereknél, csak Lopezt cserélte le Garnerre. 2005-ben összeházasodtak, ma három gyereket nevelnek közösen.

Sienna Miller & Jude Law

A brit sajtó imádott csámcsogni rajtuk, ami érthető is: tökéletesnek tűntek egymás mellett. 2003-ban az Alfie forgatása alatt melegedtek össze, 2004 karácsonyán jegyezték el egymást. 2006-ban szakítottak, miután kiderült, hogy Jude megcsalta barátnőjét a gyerekei dadusával. 2009 végén újra összejöttek, 2011 februárjában különváltak útjaik. Siennát még abban az évben Tom Sturridge színész vette le a lábáról, tavaly nyáron adott életet lányuknak. Jelenleg jegyben járnak.

Britney Spears & Justin Timberlake

Annak ellenére, hogy Britney és Justin már több mint tíz éve szakítottak, a bulvársajtó a mai napig foglalkozik velük, főleg most, hogy az énekesnő szakított vőlegényével. Britney 17, Justin 18 éves volt, amikor összejöttek. Kapcsolatuk 2002-ig tartott. A különválás oka az volt, hogy Britney megcsalta Justint egy táncossal, bár ő ezt tagadta. Az énekes Cry Me a River című dalában énekelte meg fájdalmait, amely hatalmas siker lett, és Grammy-díjat is kapott érte. Britney is írt a szakításról egy dalt, az Everytime-ot, amely szintén nagy népszerűségnek örvendett, és innentől mindkét sztár élete nyitott könyv lett. Justin 2003-ban a nála kilenc évvel idősebb Cameron Diazzal kezdett viszonyt, 2006-ban szakítottak. Később hírbe hozták Scarlett Johanssonnal, aki a What Goes Around... Comes Around-videoklipben alakította a szerelmét. 2007 májusában Jessica Bielt csavarta az ujja köré. 2011-ben szakítottak, de később újra összejöttek. Tavaly házasodtak össze. Britney 2004-ben Las Vegasban feleségül ment egyik gyerekkori barátjához, Jason Alexanderhez. Házasságuk mindössze 55 óráig tartott. Nem sokkal később Kevin Federline-nál kötött ki, akivel össze is házasodott. 2005-ben és 2006-ban is fiaik születtek. 2007-ben váltak el. 2010-ben kezdett el randizni ügynökével, Jason Trawickkel, és az eljegyzésig jutottak.

Jennifer Aniston & Brad Pitt

Jennifer és Brad 1998-ban találkoztak, 2000-ben titokban kimondták a boldogító igent. Házas éveik alatt mindketten Hollywood legsikeresebb színészei lettek. 2005-ben elváltak. Az ok Angelina Jolie volt, ugyanis Brad a Mr. & Mrs. Smith forgatásán összejött a színésznővel, aki nem sokkal később bejelentette, hogy várandós első közös gyerekükkel. A párnak 2006-ban született kislánya, Angelina 2008-ban ikreknek adott életet. „Brangelina” hat gyereket nevel: három sajátot és három örökbefogadottat. 2012 áprilisában, hét év után jegyezték el egymást. Jennifer 2006 szeptemberében randizni kezdett Vince Vaughnnal, de kapcsolatuk decemberben már véget ért. 2008-ban John Meyerrel mutatkozott, de nem sokkal később szakítottak, majd 2009-ben újra összejöttek rövid időre. 2012-ben Justin Theroux megkérte a kezét.

Gisele Bündchen & Leonardo DiCaprio

Leonardónak mindig is sikerült a legszebb nőket megkapnia, 2005-ben pedig a világ leggyönyörűbb nőjének megválasztott Gisele Bündchennel mutatkozott. A pár 2000-ben találkozott először, és 2005-ig se veled, se nélküled kapcsolatban voltak. 2004-ben a People magazin az Év legszebb sztárpárjának választotta őket. Miután szakítottak, Leo Bar Refaeli modellel kezdett el járni, 2011-ben lett vége a kapcsolatuknak. Abban az évben becserkészte Blake Livelyt, de szerelmük nem tartott sokáig, néhány hónap múlva útjaik különváltak. Tavaly októberben szakított Erin Heathertonnal, akivel egy évig volt együtt. Gisele 2006-tól Tom Bradyvel alkot egy párt. 2009-ben házasodtak össze. 2009-ben fiuk, 2012-ben lányuk született.

Scarlett Johansson & Ryan Reynolds

Scarlett mindig is próbálta elrejteni a magánéletét, mondván „mindenkinek van magánélete, de az nem tartozik a szakmára”. Azonban nehéz nem tudomást szerezni róla, ha valaki a világ egyik leghíresebb színésznője. Scarlett és Ryan 2007-ben kezdtek el randizni, 2008 májusában megtörtént az eljegyzés, szeptemberben pedig össze is házasodtak. 2010-ben jelentették be, hogy válnak, a pert 2011-ben véglegesítették. A színésznőt nemrég kapták lencsevégre új udvarlójával, a francia újságíró Romain Dauriackkal. Ryan 2011 szeptemberében jött össze Blake Livelyvel, akit tavaly szeptemberben feleségül vett.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek