Saját írások, novella, vers, bármi

Azt hiszem még mielött megbánom megtesz. Már egy ideje elkezdtem egy könyvet,és habár még távolról sincsen kész,most pont van annyi bátorságom,hogy kirakjam az első részét. 
A halál lehelete
Első fejezet,első rész:
A plafonomat bámulva hallgatom az esőt. Lassan és ritmusosan verik az esőcseppek az ablakom üvegét. A szél erősöik,és egyre csak erősdöik és talán már a konténer sem bírja sokáig. Ideje lenne,hogy felborul. Hogy megadja magát,hogy feladja. De mégsem teszi. Kitart. Ahogy nekem is ezt kéne tennem,pedig az év legnehezebb napjával nézek szembe. Ma pontosan 1 éve,hogy apa meghalt. Emlékszem minden pillanatra arról a napról . Ugyanúgy indult mint bármelyik másik. Felkeltem, és boldogan iskolába sétáltam ,vártam a gimnazista létem első napját,elképzeltem milyen tökéletes lesz,nevetgélek,barátokat szerzek és beilleszkedem,de még is minden kisiklott. Épp haladó irodalmon ültem és Mr.Gregorius Shakeaspera műveiről mesélt amikor anyukám berontott az órára és kiráncigált onnan. Majd egyenesen a korházba tartottunk. Egész úton egy szót sem szólt,és egy érzelmet sem láttam tükröződni az arcán. Szinte már megijesztett. Mereven vezetett ,majd megáltunk a kórházban a  182 szoba  elött. Megállt és sírni kezdett. Először nem értettem mi történik,de egy pillanaton belül  megláttam apukám élettelen testét a kórházi ágyon,meghallotam a gép szüntelen sípolását,éreztem,hogy vége. Apu meghalt. Elment,és itthagyott végleg. Anyu melletem sírt,bömbölt,de én nem egyszerűen nem tudtam sírni,semmit nem tudtam csinálni,csak áltam ott és bambám bámultam ki a fejemből. Láttam ahogy lekapcsolják az orvosi gépekről,hallotam,hogy anyám ordibál Istenehez ,de én csak álltam és bámultam a semmibe. Nem tudtam sírni. Nem akartam. Semmin nem változtatott volna,ha sírok. Nem hozta volna vissza apámat,anyám sem nyugodott volna meg tőle,csak még esetlenebbé tett volna. Ezért nem sírtam. Figyeltem ahogy elindul egy nővér apám életlelen testével a folyosón figyeltem,hogyan pusztul el a lelkem széppen lassan, keservesen ahogy apám élettelen teste egyre távoldikk tőlem. Figyeltem,ahogy elkőkészítik a kórházi a szobár a következő betegnek,figyeltem az idő múlását,de én nem mozdultam. Nem tudtam.

Te se vagy ám semmi!fantasztikusak a műveid,le a kalappal

Pár részlet : (Saját)
"Egy álmodozó lány,
aki saját Sohaországában él.
Ki örökké csak vár rád,
s még mindig csak remél..."
-
"A Sohaországom kapui nyitva állnak,
s ha becsukom szemeim,mindig ott talállak.
Azonban a valóság csak rémálom,
hol szürke ég alatt élek, s csak álmodozom. "
-
"Nehéz az élet, de meghalom még nem lehet. Elbúcsúznék már, de szívem még e földön jár, s nem enged el. "

Ha megengeded, akkor én is írnék egy leheletnyi kritikát. Igazából nem akartam elolvasni, de amint megragadta a tekintetemet az, hogy a halálról írsz, tulajdonképpen muszáj volt elolvasnom, ugyanis szerintem kevés író (sajnos nem vagyok köztük én sem) tudja igazán megfogni a halál fogalmát. Talán Tolsztoj Ivan Iljics halála művében éreztem némi borzongást, valamint az Anna Kareninában, de mostani modern, utópisztikus írásokban egyáltalán nem kaptak rá az ízére az írók. Tetszett az, hogy az elmúlást a viharos időjárással próbáltad metaforizálni, így a te gondolataidat látjuk - úgy gondolod, hogy a halál egy rossz, kellemetlen dolog, olyan mint egy viharos időjárás. Nem teljesen kaptál rá az ízére, de még ennek ellenére is úgy gondolom, hogy eléggé melankólikusra sikeredett. Viszont annak kifejezetten örülök, hogy a halott ellátás (legalábbis kis hazánkban) nem a hozzátartozók szeme láttára történik. Sajnos nekem volt részem benne és merem remélni, hogy a a büdös életben többet nem is lesz. Talán egyedül az volt vele a gondom, hogy túl sok volt benne a tőmondat, amelynek hatására kisiskolás szöveggé degradálódik az egész. Próbálj több gondolatot egy mondatba fűzni és máris sokkal élvezhetőbb lesz az olvasása.

Egy friss versem, a Holtodiglan ihlette:
Halálos futás
Az őszben vacogva
Indult el s a levegőt kapkodta
Rám találnak, lehelte
A fák súgták nevetve:
Ha meghalsz, nem lehet.
Egyenesen a Napba nézett
Ugyan, ő itt mit remélhet?
Aztán elfutott, át a mezőn,
S a Nap követte
Át az erdőn
Rohant s a levegőt kapkodta.
Ott elérte a folyót.
Nézte a víztükröt, a megoldást
Gyere közelebb, hogy megölhesselek
Suttogta a víz.
S a lány döntött
Belevetette magát, s miért?
Mert a Halott Lányt mindenki szereti.
Nem kell a léttel megbirkózni.

Te jó ég! Elolvastam az összes itt megtalálható írásod és mind gyönyörű! El sem hiszem hogy ezeket te írod,annyira szépek, igazán tehetséges vagy!

Hú... ti tényleg tehetségesek vagytok, úgyhogy kicsit félve írok ide... Életem első regényébe általánosba kezdtem bele, a főszereplője egy 16 éves modell volt aki megold valami gyilkosságot. Már nem emlékszem a pontos sztorira és félnék is elolvasni de anno lekötött, és már a huszadik oldalnál rá lehetett jönni, hogy ki tette     
Azóta több próbálkozásom is volt, melyeket a mai napig szégyellem. Bár midig tele voltam regényötletekkel (most is van a fejemben vagy 3 - egy thriller, egy fantasy és egy vicces), egy időben áttértem a fanficekre - főleg Harry Potter és Once Upon a Time dominált, de írtam Twilight paródiát is. Mindegyik befejezetlenül maradt idő/kedvhiány miatt. Ezt a Doktor Szöszi fanficemet tegnap találtam meg (igen, nem vagyok normális), ez is egy regénynek indult és egy fejezetet élt meg; aki gondolja, olvassa el (néhány éve írtam, bocsássatok meg a helyesírás az egyéb pontatlanságok miatt, higgyétek el, ez volt a legnormálisabb a régebben írt sztorijaim közül):
Első fejezet
A rengeteg fotós és riporter gyűrűjében ott állt ő. Aranyszőke haját hátradobva, rózsaszín rúzsos életvidám mosolyával folytatta a legújabb ügye kimenetelét Elle Woods ügyvédnő, alias Doktor Szöszi.
- … Az árulta el Miss Caine-t, hogy ápolatlanok voltak a körmei, nyilvánvaló munkagyűlöletből. Amikor először megpillantottam, ezt tűnt fel először, hisz a három legfontosabb bőrápolási törvényből kettő megvolt.
Az egyik férfi riporter megkérdezte:
- Mit ért ez alatt?
- Ezt minden Cosmo girl tudja – sóhajtott Elle. – Az első a bőrápolás, például arcpakolással, a második a hajápolás, mondjuk egy jó kis samponnal, a harmadik pedig a körmök ápolása.
- És hogy hogy ezt tűnt fel önnek elsőként?
 
Doktor Szöszi türelmes mosollyal válaszolt:
- Láthatólag nem tudják. Courteney Caine-ről van szó, Beverly Hills legjobb manikűröséről. Így ezt rögtön észrevettem. Miután ezt jeleztem a rendőrkollégáknak, ügyfelemet, Michael Davidsont azonnal felmentették, mert Miss Caine körme alatt megtalálták az áldozat DNS-mintáit. Nagyon csúnya ügy volt. Persze ez engem nem érint. Kiváló manikűrösöm van, Paulette Bonifante, csak ajánlani tudom őt mindenkinek. De most, ha nem haragszanak, akkor mennem kell, mert ma Brooke Taylor ma popsi-tapsi tornát tart két órán keresztül, arról pedig nem maradhatok le ugyebár, az alakom karbantartása miatt. Na, a viszontlátásra – mondta Elle, és mosolyogva távozott a zsúfolt teremből.
 
Amikor kilépett az ajtón, az újságírók és a fotósok tátott szájjal bámultak utána. Amikor pedig Elle kitette rózsaszín nyitott orrú szandiját a kovácsoltvas kapun, beleült saját, kék, nyitott fedelű Mercedesébe, aminek a rendszáma 57 BLOND. Elle elővette az iPhone 5-ét, és felhívta élete szerelmét, Emmettet, hogy helyzetjelentést adjon.
 
Eközben Emmett Richmond, a Harvard Egyetem professzora éppen órát tartott. Az ő órái voltak a leglazábbak, de a tanulók így is tiszteletben tartották, annak ellenére is, hogy Emmett eléggé nevetséges látványt nyújtott, miközben a telefonját kereste, ugyanis a férfi egyetlen szerelme, Elle, folyton átállította a mobilján a csengőhangot. Amikor mégis megtalálta, beleszólt.
- Drágám, erről igazán leszokhatnál! A hülye csengőhangjaid...
Elle ezt meg se hallotta, mint mindig.
- Szívem, most végeztem a bíróságon, hazaszaladok a sportcuccomért, aztán Brooke-nál leszek popsi-tapsi tornán úgy hatig... Nálad minden rendben?
- Igen, szívem. Én négyig tanítok, aztán hazamegyek. Este elmehetnénk abba az olasz étterembe, ami nem rég nyílt meg a sarkon. Mit gondolsz?
 
Elle belenevetett a telefonba:
- Hogy rögtön vissza is hízzam, amit Brooke-nál leadtam? Inkább később megbeszéljük, oké?
- Jó. Na, mennem kell, szia, puszi.
- Szia - mosolygott bele a telefonba Elle, majd letette azt.
 
***
 
Elle, amint hazaért bostoni lakásába, felkapta a fehér jógatáskáját, és kikapta belőle a babarózsaszín pólót és a fehér Nike cicanadrágot, majd gyorsan átöltözött. A szerelését végül egy Nike sportcipővel egészítette ki. Mielőtt újra kocsiba ült volna, megnézte magát a tükörben, és kijelentette, hogy tisztára olyan, mint egy olimpikon. Ám szavára csak egyetlen kutyája, Gyilkos figyelt, aki éppen online vásárolt. Elle odalépett a csivavához.
- Gyilkosom, van kedved velem jönni popsi-tapsi tornára, vagy inkább még netezel egy kicsit?
Gyilkos egyfajta válaszként hozzádörgölődött szőke gazdijához.
 
- Jaj, Gyilkos, olyan aranyos vagy! - sikkantott fel Elle. - Ha holnap is ilyen jól viselkedsz, és nem pisiled le Emmett kabátját, akkor veszünk neked egy új Prada szandit. Várj most egy kicsit, szívem, még kikapcsolom a gépet.
Elle néhány kattintással véget vetett a számítógép működésének, majd rárakta Gyilkosra a kedvenc rózsaszínű pórázát.
Kisétáltak az ajtón, ezt követően Elle berakta csivaváját a kocsiba, az anyósülésre, becsatolta az övét (fő a biztonság). Ekkor Elle-nek beugrott, hogy az ajtót nem zárta be (fő a biztonság). Miután végzett a művelettel, beugrott a kocsijába, és beindította a motort. Ezt követően 200-as sebességgel száguldottak Boston utcáin. Ezt illetően maradjunk annyiban, hogy Elle vezetési stílusa nem éppen... a legbiztonságosabb. Eddig vagy százszor volt balesete, ám ezeket megúszta egy-egy műköröm-letöréssel, de hát tudjuk, hogy ez is a világot jelenti Doktor Szöszinek.  Ezen balesetek oka nem szükségszerűen a sebesség volt: nagyon sokszor előfordult, hogy Woods kisasszony vezetés közben lelkesen magyarázott valamit, mondjuk Gyilkosnak, vagy Paulette-nek, a manikűrösének, és véletlenül nekiszaladt valaminek. De persze előszeretettel csüngött vadi új telefonján is vezetés közben. És olyankor annyira lefoglalták azok az események, amik Emmettel, Paulette-el, vagy például Margottal (Elle régi Delta Nus barátnőjével), hogy nem tudott az útra koncentrálni. 
 
A sportcsarnokig, ahol Brooke Taylor tartotta a popsi-tapsi tornákat, az utat sikeresen vették, bár Elle, az egyik Prada-bolt előtt elhaladva megjegyezte Gyilkosnak, hogy tekintse meg az üzletet, ahova holnap fognak jönni, persze csak akkor, ha az eb jó lesz.
Amikor beszaladtak a csarnokba, kiderült, hogy még nem kezdték el a popsi-tapsi tornát, bár már néhányan gyülekeztek. 
 
- Helló, Elle! - kiáltott rá kedvenc szőkénkre egyik legjobb barátnője, Brooke Taylor. 
- Szia, Brooke! Mi lesz ma?
- Hát lesz egy kis atlétika, aztán majd meglátjuk... Mizujs? Nem voltált popsi-tapsi tornán vagy egy hónapja!
- Igen, egy ügyfelem belekeveredett egy gyilkossági ügybe, és őt védtem. De ugye, azért nem haargszol nagyon, mert nem jöttem?
- Ugyan, Elle, ne bolondozz! Még szép, hogy nem haragudtam. Azok után, amit értem tettél... - Elle itt lesütötte a szemét, és elpirult, merthogy egykor Brooke karrierje bukással fenyegetett, és Doktor Szöszi segített a aerobic-oktatónak. Azóta is jó barátok.
 
- Képzeld, tudod, ki hívott? Vivian Kensington. Azt mondta, hogy el akar jönni a mai edzésre.
- Komolyan? Nem hallottam felőle vagy nyolc éve...
- Én meg még több ideje. Úgyhogy tökre meglepődtem, de örülök neki. Kíváncsi vagyok, hogy néz ki most a kis Viv.
- Igen... Jaj, Brooke, hallottad, hogy Tom Cruise  és Katie Holmes válik?
- Elle, erről ki nem hallott? Mellesleg szerintem Cruise volt a hibás... - kezdte Brooke, és jól elvitatkoztak az ügyön. Brooke indokait, hogy Tom Cruise volt a hibás a válásban, csak az zavarta meg, hogy több popsi-tapsi tornás is érkezett, akik aerobicozni akartak.
 
- Jó, akkor kezdjük - mondta kelletlenül Brooke. - Hölgyeim, fáradjanak beljebb, és oszoljanak szét. Mindenki egy karnyújtásnyi távolságra legyen a másiktól...
 
Ekkor egy zilált, barnásfekete hajú hölgy toppant be a terembe. Vivian Kensington volt az. Elle, mit sem törődve szőke barátnője parancsaival, odafutott Vivianhez. 
- Szia, Viv! - kiáltotta, és megölelte a lányt.
- Helló, Elle - mosolygott a másik.
- Úgy eltűntél, miután végeztünk a Harvardon!
- Igen, bocsi, Elle, keresni akartalak... csak... csak történt valami...
- Még is mi?
- Majd torna után elmondom. Most Brooke idegesnek tűnik - mondta Vivian, és a lányok hozzáfogtak a bemelegítéshez.
 
***
 
Két és fél órával később Elle és Vivian Kensington már egy kávézó teraszán beszélgettek.
- Mit akartál nekem elmondani, Viv? - érdeklődött Ele, egy bögre cappucinót szürcsölgetve.
- Hát... hogy én... én és Warner... miután végeztünk, mégis....
- Mégis mi?
- Összeházasodtunk... - Vivian mindenféle reakciót várt Elle-től, csak azt nem, hogy elmosolyodik.
 
- Tudtam - közölte a szőke.
- Öö... mégis honnan?
- Jaj, Vivian! Előttem nincsenek titkok. Mindent tudok.
- Igazán? Azt is, hogy miért akartam veled találkozni? Mert akkor megspórolnál nekem egy hosszú monológot.
- Velem akartál találkozni?
- Igen. Azt hittem, ez egyértelmű - mondta Vivian, és belekortyolt az esszpresszójába. - Azért akartam veled találkozni, mert... Mert az az igazság, hogy belekeveredtem egy... egy gyilkossági ügybe.
- Egy mibe? - kérdezte kiáltva Elle.
 
- Jól hallottad, Elle. Egy gyilkossági ügybe. Nem is akárki gyilkossági ügyébe - Viv még egyet kortyolt a kávéjából, mielőtt hozzálátott elmesélni a történetét.  - A volt harvardi professzorunk, Callahan ügyébe. Ugyanis megölték. 
- Igazán? - sikkantott fel Elle. - Erről nem is hallottam.
- Pedig tele van vele a sajtó. Na, mindegy. Ugyebár, téged még végzős korunk előtt szerződtetett egy nagyon jó bostoni ügyvédi iroda. Engem viszont nem. Én ottmaradtam Callahan vállalatánál. Egészen egy évvel ezelőttig, ugyanis nem kaptam jobb ajánlatot. Ám végül felmondtam. Ugyanis Callahan a felesége halála után megpróbált megerőszakolni engem.  Ezt te érezheted a legjobban át, hisz veled megpróbált kikezdeni, a ha jól emlékszem. Így végül otthagytam az állásom, talán Emmett mondta is. 
Elle bólintott.
- És most engem gyanúsítanak azzal, hogy megöltem Callahant, emiatt. Pedig, esküszöm, Elle nem én voltam! - Vivian hangja itt átváltott sírósba. - Ugye hiszel nekem, Elle, ugye, hiszel?
Elle ismét bólintott, majd átvette a szót.
- Komolyan, nagyon sajnállak, Vivian, de nem tudom, hogy jövök a képbe én.
- Hát úgy, hogy ügyvédre van szükségem.
 
- De, hát Viv, te is ügyvéd vagy!
- Igen, de nem olyan jó, mint te! És nekem most a legjobbra van szükségem. Rád, Elle Woods. A sajtó folyton olyanokat hoz le, hogy "Doktor Szöszi ezt az ügyet is megoldotta!", meg hasonlók. Kérlek, Elle, segíts nekem! Nagyon-nagyon kérlek! A régi barátságunk emlékére.
 
Elle, őszintén szólva nem akart belemászni egy ilyen ügybe. De elnézve Vivian könnyes szemét, megenyhült.
- Na, jó... Legyen.

Szerintem teljesen feleslegesen volt félned, nekem nagyon tetszik ez az írásod! Neked sincs hiányod tehetségből...

Köszönöm   
Bevallom, nem mindent olvastam el eddig itt a fórumon, a Holtodiglanos versedre most kerítettem sort és... wow. Iszonyat jó, érződik rajta a film hatása. Gratulálok hozzá, jelez, ha lesz verses köteted! )

Hú... ti tényleg tehetségesek vagytok, úgyhogy kicsit félve írok ide... Életem első regényébe általánosba kezdtem bele, a főszereplője egy 16 éves modell volt aki megold valami gyilkosságot. Már nem emlékszem a pontos sztorira és félnék is elolvasni de anno lekötött, és már a huszadik oldalnál rá lehetett jönni, hogy ki tette     
Azóta több próbálkozásom is volt, melyeket a mai napig szégyellem. Bár midig tele voltam regényötletekkel (most is van a fejemben vagy 3 - egy thriller, egy fantasy és egy vicces), egy időben áttértem a fanficekre - főleg Harry Potter és Once Upon a Time dominált, de írtam Twilight paródiát is. Mindegyik befejezetlenül maradt idő/kedvhiány miatt. Ezt a Doktor Szöszi fanficemet tegnap találtam meg (igen, nem vagyok normális), ez is egy regénynek indult és egy fejezetet élt meg; aki gondolja, olvassa el (néhány éve írtam, bocsássatok meg a helyesírás az egyéb pontatlanságok miatt, higgyétek el, ez volt a legnormálisabb a régebben írt sztorijaim közül):
Első fejezet
A rengeteg fotós és riporter gyűrűjében ott állt ő. Aranyszőke haját hátradobva, rózsaszín rúzsos életvidám mosolyával folytatta a legújabb ügye kimenetelét Elle Woods ügyvédnő, alias Doktor Szöszi.
- … Az árulta el Miss Caine-t, hogy ápolatlanok voltak a körmei, nyilvánvaló munkagyűlöletből. Amikor először megpillantottam, ezt tűnt fel először, hisz a három legfontosabb bőrápolási törvényből kettő megvolt.
Az egyik férfi riporter megkérdezte:
- Mit ért ez alatt?
- Ezt minden Cosmo girl tudja – sóhajtott Elle. – Az első a bőrápolás, például arcpakolással, a második a hajápolás, mondjuk egy jó kis samponnal, a harmadik pedig a körmök ápolása.
- És hogy hogy ezt tűnt fel önnek elsőként?
 
Doktor Szöszi türelmes mosollyal válaszolt:
- Láthatólag nem tudják. Courteney Caine-ről van szó, Beverly Hills legjobb manikűröséről. Így ezt rögtön észrevettem. Miután ezt jeleztem a rendőrkollégáknak, ügyfelemet, Michael Davidsont azonnal felmentették, mert Miss Caine körme alatt megtalálták az áldozat DNS-mintáit. Nagyon csúnya ügy volt. Persze ez engem nem érint. Kiváló manikűrösöm van, Paulette Bonifante, csak ajánlani tudom őt mindenkinek. De most, ha nem haragszanak, akkor mennem kell, mert ma Brooke Taylor ma popsi-tapsi tornát tart két órán keresztül, arról pedig nem maradhatok le ugyebár, az alakom karbantartása miatt. Na, a viszontlátásra – mondta Elle, és mosolyogva távozott a zsúfolt teremből.
 
Amikor kilépett az ajtón, az újságírók és a fotósok tátott szájjal bámultak utána. Amikor pedig Elle kitette rózsaszín nyitott orrú szandiját a kovácsoltvas kapun, beleült saját, kék, nyitott fedelű Mercedesébe, aminek a rendszáma 57 BLOND. Elle elővette az iPhone 5-ét, és felhívta élete szerelmét, Emmettet, hogy helyzetjelentést adjon.
 
Eközben Emmett Richmond, a Harvard Egyetem professzora éppen órát tartott. Az ő órái voltak a leglazábbak, de a tanulók így is tiszteletben tartották, annak ellenére is, hogy Emmett eléggé nevetséges látványt nyújtott, miközben a telefonját kereste, ugyanis a férfi egyetlen szerelme, Elle, folyton átállította a mobilján a csengőhangot. Amikor mégis megtalálta, beleszólt.
- Drágám, erről igazán leszokhatnál! A hülye csengőhangjaid...
Elle ezt meg se hallotta, mint mindig.
- Szívem, most végeztem a bíróságon, hazaszaladok a sportcuccomért, aztán Brooke-nál leszek popsi-tapsi tornán úgy hatig... Nálad minden rendben?
- Igen, szívem. Én négyig tanítok, aztán hazamegyek. Este elmehetnénk abba az olasz étterembe, ami nem rég nyílt meg a sarkon. Mit gondolsz?
 
Elle belenevetett a telefonba:
- Hogy rögtön vissza is hízzam, amit Brooke-nál leadtam? Inkább később megbeszéljük, oké?
- Jó. Na, mennem kell, szia, puszi.
- Szia - mosolygott bele a telefonba Elle, majd letette azt.
 
***
 
Elle, amint hazaért bostoni lakásába, felkapta a fehér jógatáskáját, és kikapta belőle a babarózsaszín pólót és a fehér Nike cicanadrágot, majd gyorsan átöltözött. A szerelését végül egy Nike sportcipővel egészítette ki. Mielőtt újra kocsiba ült volna, megnézte magát a tükörben, és kijelentette, hogy tisztára olyan, mint egy olimpikon. Ám szavára csak egyetlen kutyája, Gyilkos figyelt, aki éppen online vásárolt. Elle odalépett a csivavához.
- Gyilkosom, van kedved velem jönni popsi-tapsi tornára, vagy inkább még netezel egy kicsit?
Gyilkos egyfajta válaszként hozzádörgölődött szőke gazdijához.
 
- Jaj, Gyilkos, olyan aranyos vagy! - sikkantott fel Elle. - Ha holnap is ilyen jól viselkedsz, és nem pisiled le Emmett kabátját, akkor veszünk neked egy új Prada szandit. Várj most egy kicsit, szívem, még kikapcsolom a gépet.
Elle néhány kattintással véget vetett a számítógép működésének, majd rárakta Gyilkosra a kedvenc rózsaszínű pórázát.
Kisétáltak az ajtón, ezt követően Elle berakta csivaváját a kocsiba, az anyósülésre, becsatolta az övét (fő a biztonság). Ekkor Elle-nek beugrott, hogy az ajtót nem zárta be (fő a biztonság). Miután végzett a művelettel, beugrott a kocsijába, és beindította a motort. Ezt követően 200-as sebességgel száguldottak Boston utcáin. Ezt illetően maradjunk annyiban, hogy Elle vezetési stílusa nem éppen... a legbiztonságosabb. Eddig vagy százszor volt balesete, ám ezeket megúszta egy-egy műköröm-letöréssel, de hát tudjuk, hogy ez is a világot jelenti Doktor Szöszinek.  Ezen balesetek oka nem szükségszerűen a sebesség volt: nagyon sokszor előfordult, hogy Woods kisasszony vezetés közben lelkesen magyarázott valamit, mondjuk Gyilkosnak, vagy Paulette-nek, a manikűrösének, és véletlenül nekiszaladt valaminek. De persze előszeretettel csüngött vadi új telefonján is vezetés közben. És olyankor annyira lefoglalták azok az események, amik Emmettel, Paulette-el, vagy például Margottal (Elle régi Delta Nus barátnőjével), hogy nem tudott az útra koncentrálni. 
 
A sportcsarnokig, ahol Brooke Taylor tartotta a popsi-tapsi tornákat, az utat sikeresen vették, bár Elle, az egyik Prada-bolt előtt elhaladva megjegyezte Gyilkosnak, hogy tekintse meg az üzletet, ahova holnap fognak jönni, persze csak akkor, ha az eb jó lesz.
Amikor beszaladtak a csarnokba, kiderült, hogy még nem kezdték el a popsi-tapsi tornát, bár már néhányan gyülekeztek. 
 
- Helló, Elle! - kiáltott rá kedvenc szőkénkre egyik legjobb barátnője, Brooke Taylor. 
- Szia, Brooke! Mi lesz ma?
- Hát lesz egy kis atlétika, aztán majd meglátjuk... Mizujs? Nem voltált popsi-tapsi tornán vagy egy hónapja!
- Igen, egy ügyfelem belekeveredett egy gyilkossági ügybe, és őt védtem. De ugye, azért nem haargszol nagyon, mert nem jöttem?
- Ugyan, Elle, ne bolondozz! Még szép, hogy nem haragudtam. Azok után, amit értem tettél... - Elle itt lesütötte a szemét, és elpirult, merthogy egykor Brooke karrierje bukással fenyegetett, és Doktor Szöszi segített a aerobic-oktatónak. Azóta is jó barátok.
 
- Képzeld, tudod, ki hívott? Vivian Kensington. Azt mondta, hogy el akar jönni a mai edzésre.
- Komolyan? Nem hallottam felőle vagy nyolc éve...
- Én meg még több ideje. Úgyhogy tökre meglepődtem, de örülök neki. Kíváncsi vagyok, hogy néz ki most a kis Viv.
- Igen... Jaj, Brooke, hallottad, hogy Tom Cruise  és Katie Holmes válik?
- Elle, erről ki nem hallott? Mellesleg szerintem Cruise volt a hibás... - kezdte Brooke, és jól elvitatkoztak az ügyön. Brooke indokait, hogy Tom Cruise volt a hibás a válásban, csak az zavarta meg, hogy több popsi-tapsi tornás is érkezett, akik aerobicozni akartak.
 
- Jó, akkor kezdjük - mondta kelletlenül Brooke. - Hölgyeim, fáradjanak beljebb, és oszoljanak szét. Mindenki egy karnyújtásnyi távolságra legyen a másiktól...
 
Ekkor egy zilált, barnásfekete hajú hölgy toppant be a terembe. Vivian Kensington volt az. Elle, mit sem törődve szőke barátnője parancsaival, odafutott Vivianhez. 
- Szia, Viv! - kiáltotta, és megölelte a lányt.
- Helló, Elle - mosolygott a másik.
- Úgy eltűntél, miután végeztünk a Harvardon!
- Igen, bocsi, Elle, keresni akartalak... csak... csak történt valami...
- Még is mi?
- Majd torna után elmondom. Most Brooke idegesnek tűnik - mondta Vivian, és a lányok hozzáfogtak a bemelegítéshez.
 
***
 
Két és fél órával később Elle és Vivian Kensington már egy kávézó teraszán beszélgettek.
- Mit akartál nekem elmondani, Viv? - érdeklődött Ele, egy bögre cappucinót szürcsölgetve.
- Hát... hogy én... én és Warner... miután végeztünk, mégis....
- Mégis mi?
- Összeházasodtunk... - Vivian mindenféle reakciót várt Elle-től, csak azt nem, hogy elmosolyodik.
 
- Tudtam - közölte a szőke.
- Öö... mégis honnan?
- Jaj, Vivian! Előttem nincsenek titkok. Mindent tudok.
- Igazán? Azt is, hogy miért akartam veled találkozni? Mert akkor megspórolnál nekem egy hosszú monológot.
- Velem akartál találkozni?
- Igen. Azt hittem, ez egyértelmű - mondta Vivian, és belekortyolt az esszpresszójába. - Azért akartam veled találkozni, mert... Mert az az igazság, hogy belekeveredtem egy... egy gyilkossági ügybe.
- Egy mibe? - kérdezte kiáltva Elle.
 
- Jól hallottad, Elle. Egy gyilkossági ügybe. Nem is akárki gyilkossági ügyébe - Viv még egyet kortyolt a kávéjából, mielőtt hozzálátott elmesélni a történetét.  - A volt harvardi professzorunk, Callahan ügyébe. Ugyanis megölték. 
- Igazán? - sikkantott fel Elle. - Erről nem is hallottam.
- Pedig tele van vele a sajtó. Na, mindegy. Ugyebár, téged még végzős korunk előtt szerződtetett egy nagyon jó bostoni ügyvédi iroda. Engem viszont nem. Én ottmaradtam Callahan vállalatánál. Egészen egy évvel ezelőttig, ugyanis nem kaptam jobb ajánlatot. Ám végül felmondtam. Ugyanis Callahan a felesége halála után megpróbált megerőszakolni engem.  Ezt te érezheted a legjobban át, hisz veled megpróbált kikezdeni, a ha jól emlékszem. Így végül otthagytam az állásom, talán Emmett mondta is. 
Elle bólintott.
- És most engem gyanúsítanak azzal, hogy megöltem Callahant, emiatt. Pedig, esküszöm, Elle nem én voltam! - Vivian hangja itt átváltott sírósba. - Ugye hiszel nekem, Elle, ugye, hiszel?
Elle ismét bólintott, majd átvette a szót.
- Komolyan, nagyon sajnállak, Vivian, de nem tudom, hogy jövök a képbe én.
- Hát úgy, hogy ügyvédre van szükségem.
 
- De, hát Viv, te is ügyvéd vagy!
- Igen, de nem olyan jó, mint te! És nekem most a legjobbra van szükségem. Rád, Elle Woods. A sajtó folyton olyanokat hoz le, hogy "Doktor Szöszi ezt az ügyet is megoldotta!", meg hasonlók. Kérlek, Elle, segíts nekem! Nagyon-nagyon kérlek! A régi barátságunk emlékére.
 
Elle, őszintén szólva nem akart belemászni egy ilyen ügybe. De elnézve Vivian könnyes szemét, megenyhült.
- Na, jó... Legyen.

PGreg! Tényleg kellemes volt végig olvasni ezt az egy fejezetet, és, hogy őszinte legyek, nagyon sajnálom, hogy nincsen több belőle. Persze, ez a Doktor Szöszi továbbgondolása, hiszen több filmbeli karakterről is szót ejtettél. Callahan az a pöffeszkedő ügyvéd volt, akit Victor Garber alakított, ugye? Hát én olyan régen láttam ezt a filmet, vagy tíz éve, ha nem több. Egyébként nagyon jó humorod van, mert bár rühellem az ilyen p*csás dolgokat, de egy párszor (természetesen pozitív értelemben) nevethetnékem támadt. Szerintem folytathatnád ilyen könnyed stílusban, mert szívesen olvasnék tőled hasonló irományokat. A stilisztika és a helyesírás meg pörfikt - nem vagyok magyar tanár, de sűrűn kiszúrom, ha valami nem klappol, viszont ezt kifejezetten élvezetes volt olvasni.
Most, hogy többen raktatok be néhány irományt, hát úgy gondoltam én is, hogy szúrok be valamit. Megjött hozzá a kedvem. Pár napja írtam meg a Flashpoint ficctionöm 23.-dik fejezetéhez ezt a bizonyos jelenetet. Igazából nem szükségeltetik semmilyen háttérsztori. Csupán elég annyit tudni, hogy E/1-ben van írva naplószerűen és Jennifer 'Jenn' Kellernek neveztem el a főszereplőmet, aki halálra ítélt szerelembe bonyolódott az egyik kollégájával Mike 'Spike' Scarlattival. Ezt a jelenetet egyébiránt egy pár héttel ezelőtti álmom ihlette, s szerintem valami olyan dolgot sikerült papírra vetnem, amit nektek is szívesen megmutatnék. Nyugodtan le lehet rám sújtani kritikákkal! Úgysem fikázta évek óta senki sem az alkotásaimat!  

Teljesen szét voltam esve, és ezt nem csak másoknak, de még önmagamnak sem voltam hajlandó bevallani. Dúltak és fúltak bennem a vegyes érzelmek, amik egybeötvözték a kínt, a fájdalmat és a gyötrődés miben létét. Szerettem volna mélyen eltemetni magamban azokat az érzelmeket, amelyek szorosan kötődnek Spike-hoz, ám amilyen görcsösen akartam azt, annál jobban nem ment. Szerettem volna égbe-világba kikiabálni azt, hogy mennyire is szeretem a férfit, és, hogy megváltoztatta az életemet teljesen mióta megismertem. De nem tehettem. Némán, csöndben kellett tűrnöm azt a megaláztatást az élettől, amit akkor rám rótt ki. Mit tettem, amiért így kellett bűnhődnöm? Sírva vívódtam magamban, s az egyes tárgyaló üvegablakán kinézve bámultam a várost. Szerettem volna madár lenni, és szabadon járni a világot, miközben új társakat tudhatok magaménak. Nem kellene felkelnem, nem kellene dolgozni bejárni, nem kellene minden embernek megfelelni, nem kellene a problémákkal foglalkozni és nem kellene rejtőzködnöm, mint egy sebzett vad. Bele voltam fáradva abba, hogy egyáltalán éljek. Miért? Azért, hogy szenvedjek? Kemény csaj voltam mindig is, de az én sziklaszilárdságom is véges. Részben undorodtam attól a látványtól, hogy Natalie Braddock ölelgette a férfit, de már a fülembe mászó hangok is hasonló érzetet váltottak ki belőlem, pedig mereven Torontó utcáit fürkésztem a szemeimmel.
- Keller – szólított a nevemen egy női hang, melynek gazdája Natalie volt. Azokban a percek pont őt kívántam legkevésbé a hátam közepére.
- Igen. – összeszedtem minden erőmet egy hatalmas levegő vétellel, s csak azután szólaltam meg.
- Szeretnék bocsánatot kérni. Túl kemény voltam veled az elmúlt időszakban – ismerte be a szőke ciklon, ami meglepett. Natalie, Spike Scarlatti jegyese tőlem kért bocsánatot? Megtiszteltem annyival, hogy rápillantottam, és bár nehezen lehetett elhinni, de a nőn valóban látni lehetett az őszinte gesztust.
- Miért jutottál erre a következtetésre? – kételkedtem.
- Őszinte leszek hozzád, ha nem bánod – szabadkozott Nat.
- El is várom – feleltem őszintén, s letöröltem a könnyeket az arcomról.
- Az anyád meghalt, amikor kisgyerek voltál, így nélküle kellett felnőnöd. A nevelő apád vert téged addig a napig is, amíg a kanadai kommandónál nem kezdtél dolgozni. Aztán szerelmes lettél a vőlegényembe, és bujkálnod kell valami olasz maffia és CIA duó elől. Nem azért, de elég sz.ar életed van – foglalta össze a nő, amivel kapcsolatban tényleg nem hazudott. Életében először valamibe igazán beletrafált, hiszen tényleg olyan rossz volt a helyzet, mint ahogyan azt ő felvázolta.
- Mikorra tűztétek ki? – kérdeztem rá.
- Jövő hét péntekre – felelte Natalie.
- Sajnálom, de mennem kell – nyögtem ki nagy nehezen, hiszen a sírás határán voltam és nem akartam Natalie-nak megadni az örömöt, hogy így lát szenvedni. Mondjuk nagy eséllyel tudatában volt annak, hogy milyen kegyetlen fájdalom öleli körbe a szívemet, amiért ő és Spike kimondják jövő hét pénteken a boldogító igent. Én magam is túlestem már egy ehhez hasonló szertartáson, viszont sokkal könnyebb volt megházasodnom egy olyannal, akit legszívesebben megölnék, mintsem, hogy lássam azt a valakit mással az oltárnál, aki a mindenemet jelenti. Lehangoló volt és megkeserített a gondolata teljesen. Éppen rohantam volna a lift felé, amikor is csecsemősírás ütötte meg a fülemet. Az első gondolatom természetesen az volt, hogy mi a jó Istent keres egy kisbaba az RSE központjában? Ám ahogy közelebb merészkedtem, megpillantottam Spike-ot, Wordyt, Loút és Julest, miközben a babahordóban próbálták álomba szenderíteni a kis csöppséget.
- Ti meg mit csináltok? – bukott ki a számon a kérdés, s a sírás mibenlétéről teljes mértékben meg is feledkeztem.
- Próbáljuk megnyugtatni, de sikertelenül. Pedig Julesnak tudnia kéne – nézett Lewis Callaghanre.
- Azért, mert nő vagyok, még nem biztos, hogy tudok bánni a kisbabákkal! – vetett ellen az érintett.
- A keresztszüleit megölték a bankban, de a szülei már úton vannak – informált Scarlatti, miután felfedezte, hogy igen csak értetlen arcot vágtam.
- Wordy, neked van két gyereked is! – csatlakozott a társalgáshoz Sam.
- De nem akar megnyugodni az ölembe – csóválta a fejét Wordsworth.
- Na, had próbáljam meg én – adtam be a derekamat. Tudtam, hogy ez erről szólt, de nyíltan nem mondták ki, hátha veszem a lapot. Közelebb merészkedtem a kisgyermekhez, lehajoltam és óvatosan kivettem a három hónapos babát a babahordóból. Amint hozzá értem, szinte azon nyomban el is hallgatott. Jesszus, nem tudtam, hogy ilyen hatással vagyok a kiscsemetékre!
- Úristen, elhallgatott! – éljenezett Jules.
- Végre egy kis csend – lélegzett fel Lou.
- Na, és téged hogy hívnak? – mosolyogtam rá a babára, miközben érdeklődően fürkészte a tekintetemet.
- Jennifer, bemutatom neked Amandát, és Amanda, ő itt Jennifer – mutatott be minket egymásnak Spike viccesen.
- Szia Amanda – köszöntem lágyan a kislánynak, majd folytattam. – Lehet, hogy éhes – állapítottam meg, s leültem vele az egyik székre.
- Itt van, de nem fogadott el semmit sem – magyarázta önfeledten a tűzszerész, aki leguggolt mellém, s ügyetlenül a kisbaba szájába tette a cumisüveget. Rögvest korrigálni akartam a hibát, hiszen nem volt nálunk kéznél semmi olyan tápszer, amelyet a kisgyermek fogyaszthatott volna. Eme cselekedetet követően azonban véletlenül egymás kezéhez értünk, amely nem várt bizsergést váltott ki mindkettőnkből. Zavartan pillantottunk egymásra, ami azt eredményezte, hogy rögvest a kicsire szegeztem tekintetemet. Nagy eséllyel a jelenlévők közül mindenkinek ugyanaz jutott az eszébe, de inkább senki sem szólalt meg, csupán csak magunkra hagytak minket.
- Nagyon jó anya lennél – állapította meg halkan Spike.
- Csak ölbe vettem és megetetem – szabadkoztam mosolyogva, de a bók nagyon is jól esett nekem.
- Iszonyatosan jól áll a kezeid között – folytatta tovább a férfi, és bár figyeltem rá, de a kisbaba szájából kivettem az üres cumisüveget, majd a kollégám segítségével a vállamra tetettem egy kis textildarabot, feljebb emeltem és megpróbáltam megbüfiztetni. Nem voltam jártas a gyermeknevelésben, de azt még én is tudtam, hogy hogyan kell megetetni egy kisbabát.
- Natalie is megpróbálta, de nem járt sikerrel – magyarázta tovább Scarlatti. Még egy pont, ami miatt a szőke ciklon ellenségének tekinthet. Amandának végül sikerült két nagyobbat büfiznie, aztán úgy döntöttem, hogy a karjaimban tartom addig, amíg a szülei meg nem érkeznek. Éppen álltam volna fel, hogy sétálgassak vele egy kicsit, amikor is megláttam Natalie-t, aki már rég megölt volna a szemeivel, ha tudott volna. Tehát akkor végig jelen volt, és végig nézte azt, amíg ketten valamit belediktálunk a kislányba.
- Szívem, mehetünk végre haza? – tette fel hangosan a kérdését Natalie.
- Igen, Drágám. Menj előre, mindjárt megyek utánad – reagálta Mike, amelynek nyomán Natalie megsértődve indult a lift felé. Ki gondolta volna? Spike még utoljára rám pillantott, feltápászkodott a guggolásból, beletúrt a hajamba és egy hosszú csókot nyomott a homlokomra. Még soha sem éreztem azt, hogy ennyire számítanék valakinek. Talán hülyeségnek hangzik, de ez a szituáció talán annak az érzetét keltette, hogy egy család vagyunk. Elvégre tiszta szívünkből szeretjük egymást és egy kisbabáról próbáltunk meg gondoskodni. E gondolat és Spike cselekedetei hatására az egész testemet elöntötte a szeretet általi melegség. Tehát ezt érzik azok a szülők, akiknek szerelmük gyümölcséből születik meg a kisbabájuk. Egyszerre volt ez az érzés keserű és édes. Mégis, hogyan lehet ez egyáltalán? Vettem egy mély levegőt és próbáltam nem elsírni magamat miután az informatikus magunkra hagyott minket.
- Ő az én hercegem Amanda, de soha sem lehet az enyém – mondtam kissé szomorúan, míg a kisbaba egyik kezével megragadta a fekete pólómat és el is nevette magát.
- Áh, szóval fel akarsz vidítani. Mit énekeljünk, hogy te se és én se kezdjek el sírni? – magyaráztam boldogan Amandának. Hiába vérzett a szívem és szerettem volna mindazt kitépni, majd elhajítani messzire, de egy kisgyermek teljesen megváltoztatta az egyenletet. Fáradt voltam, kicsit éhes, talán még depressziós is, de egy három hónapos kisbaba egyből őszinte mosolygásra tudott késztetni.

Nina 10, nagyon tetszett ez a kis szösszenet, amit megosztottál velünk, te is nagyon ügyes vagy. Hátborzongató volt, nagyon-nagyon ijesztően festetted le a Halált. Ami egy kicsit zavart, hogy rövid volt, nem tuduk meg az előzményeket, hogy miért is pontosan üldözi Ian barát(nő)ját a Halál. Engem egy kicsit Poe egyik művére emlékeztetett