(a fejezetek a jobb oldalon, felül vannak)
http://beingperfect-impossible.blogspot.com
Saját írások, novella, vers, bármi
2013. február 07. 20:59
#22
|
Blanka098♥ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.10.29. Hozzászólás: 1141 Csatolások: 563 Azonosító: 137399  offline
|
Idézet (LittleWalker @ 2013.02.07. 17:42)
Én történetet írok, amit ide nem másolnék most be, de ha gondoljátok nézzétek meg, mert nem igen kapok visszajelzéseket. 
http://multarnyeka.blogspot.hu/
http://multarnyeka.blogspot.hu/
Hello!
Nekem nagyon tetszett, csak így tovább! Meg van hozzá tehetséged! Sok sikert a további alkotáshoz!
2013. március 28. 14:05
#23
|
- törölt felhasználó - |
Unatkoztam, akkor dobtam össze:
Éva élete
Édenkertben élek
Énnekem énekel éjszaka életem értelme
Éltető élelem élete énnekem
Élvezem életem
Éva élete
Édenkertben élek
Énnekem énekel éjszaka életem értelme
Éltető élelem élete énnekem
Élvezem életem
2013. március 28. 22:48
#24
|
kurrekღ Emton ღ |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 10.11.13. Hozzászólás: 6362 Csatolások: 23371 Azonosító: 138617 offline
|
Akit édekel, ITT a blogom, írok magamról, sztárokról, vannak benne vélemények, kivesézések és minden, ami engem érdekel és persze az olvasóimat!: ) Nézz, be! 
Minden nap írok. Várom a kommenteket és visszajelzést, mert eddig nemigen kaptam belőlük! 
Minden nap írok. Várom a kommenteket és visszajelzést, mert eddig nemigen kaptam belőlük!
2013. március 29. 23:25
#25
|
|
- törölt felhasználó - |
Mivel nekem csak tumblr blogom van, ott pedig angol nyelven vagyok, ha nem baj ide illesztem be az irományomat, amit a Legjobb Barátnőm/nek/ről írtam. 
My Best Friend.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen valakit kapok az élettől, mint ő. Mielőtt őt megismertem nem igazán törődtem azzal, hogy mit is jelent valójában a ’Legjobb Barát’ kifejezés. Természetesen, akkor is voltak olyanok, akikkel viszonylag jó viszonyt ápoltam, és volt is valaki, akit tényleg közel éreztem a szívemhez. Amíg vele jóban voltam, soha nem mondtuk egymásnak, hogy mi legjobb barátok vagyunk, egyszerűen csak megtörtént alig 3 hónap alatt. Az előbb említett illetővel soha nem volt egyetlen vitám sem, valahogy a legtöbb dologban megegyezett a véleményünk, amiben meg nem, arról meg többé nem is beszéltünk. Ment ez így hónapokig, aztán olyan történt, amiről soha nem gondoltam volna, hogy véget vethet egy barátságnak. Neki konfliktusa volt egy egy évvel alattunk levő lánnyal elég rég óta, amiből egy verekedés lett később, és mivel a szülei nem akarták, hogy ez még egyszer megtörténjen, átíratták őt egy másik iskolába. Ez eléggé lesújtott, de aztán jött a pláne, ami az volt, hogy a másik iskola kb 50m-el van arrébb az eredetinél, ahova persze én is járok. Ennek ellenére, mi megfogadtuk egymásnak, hogy a kis távolságot legyőzve is fogunk majd itt-ott, meg így-úgy beszélgetni, hiszen annyi lehetőségünk volt a mobiltól kezdve az e-mailig, szóval megígértük. Ment ez egy hétig és én tényleg mindent megtettem, ami csak a tudatomig jutott, és amíg a kezem elért, én minden követ megmozgattam, de hiába. Ő megszegte az ígéretünket, otthagyott engem, és elárult.
Az ez utáni részre igazából nem igazán emlékszek, de nem azért mert annyira depis lettem, hogy drogozni kezdtem vagy egyéb extrém dolgok, hanem mert akkor annyira összefolytak a napok. Minden tisztelet így utólag is a családomé és a barátaimé, akik akkor hajlandóak voltak elviselni, amikor élni nem volt kedvem. Még soha nem történt velem azelőtt ehhez hasonló, és tényleg hatalmas trauma volt. Ő volt akkor a legjobb barátom, akinek minden titkomat elmondtam, akivel megosztotta az álmaimat, és a félelmeimet is, és ő cserbenhagyott csak, azért mert 50 méterrel távolabb voltunk egymástól. Akkor minden reggelt sírással köszöntöttem, és zokogással búcsúztam az éjszakáktól. Jól tudom, hogy most gyengének tűnhetek, hogy ennyi miatt padlóra kerültem, de leírhatatlan az akkor érzett fájdalom. Tényleg fájt, és rengeteget szenvedtem, de akkor jött ő és mindent rendbe hozott. Akkor döbbentem rá, ki a LEGJOBB BARÁTNŐM. Jött Zitu, és mindent megoldott. Nem tépte meg azt a lányt, nem szidta torkaszakadtából, ami szerintem nem is sokat segített volna. Nem, ő azt tette, amit eddig senki. Meghallgatta mi történt. Aztán újra, és újra, meghallgatta mennyire, fáj, hogy mennyire csalódtam abban az emberben, és mindezt számítógépen keresztül, ugyanis ha nem említettem volna közel 20 km-re voltunk egymástól. Meghallgatott, elmondta ő mit gondol, és felvakart a padlóról, ahová estem. Leírhattam neki ugyanazt tízezerszer is, mert ő elolvasta, és elmondta, mit gondol, de őszintén. Akkor még csak „hallásból” ismertük egymást, de már akkor is nagyon közel állt hozzám. De onnantól kezdve, több volt, mint egy barát, ő volt a LEGJOBB BARÁTNŐM. Aztán egyre több levél, egyre több találka, egyre több együtt töltött idő, és olyan közel éreztem a szívemhez, amennyire azelőtt, és most sem senki mást. Ezért örökké hálás leszek neki, tiszta szívemből köszönöm Zitu. ♥
A megismerkedésünktől számított másfél év óta rengeteg víz lefolyt már a Dunán, és mi is változtunk. Új kedvenceink, példaképeink lettek, új emberek, és témakörök lopták magukat a szívünkbe, és az óta rengeteg ocsmány vitán vagyunk túl. Olyan veszekedéseink voltak, amikről azt hittem, hogy derékba töri a barátságunkat. Olyan dolgokat vágtunk egymás fejéhez, és úgy beszéltünk egymással, ahogy az ellenségeinkkel sem. Rengeteg neki mondott dolgot bántam már meg, és hónapokig volt miattuk lelkiismeret furdalásom. Akármennyire is volt csúnya, és elfajult a dolog, mi mindig túlléptünk rajta előbb, vagy utóbb, és így vagy úgy. Nem egyszer fordult elő, hogy Green Day-t, Guns N’ Roses-t, vagy éppen Fall Out Boy-t hallgatva sírtam ki a szemem, pusztán azon, hogy mennyire szeretem ezt a lányt, vagy hogy mennyire idióta voltam, hogy olyanokat mondtam. Olyan érzéseket hozott ki belőlem, amikről azt sem tudtam, hogy léteznek, legalábbis bennem nem. Az utóbbi 2 évben rengeteg dolog költözött a szívembe, ilyen a pankráció a példaképeim, a Fall Out Boy, vagy bármi más, de minden lelkiismeret-furdalás nélkül mondom, hogy ezek semmit nem érnek hozzá képest. Ha róla van szó, ha kell, nem nézek többet pankrációt, nem hallgatok többet FOB-t, csak ő maradjon meg nekem.
Akárhányszor is találkozok vele, mindig jól érzem magam, úgy érzem mellette, az lehetek, aki valójában vagyok. Azt hallgattok, és azt nézek, amit szeretnék, mert ő nem cikizi ki, nagyon sok más emberrel ellentétben. Minden egyes találkozásnál úgy érzem ez a legjobb az eddigiek közül, de ez csak a következő találkáig igaz.
Van egy olyan idézet, vagy mondás, nem is tudom, minek nevezzem, ami azt mondja, hogy a jó barát nem látott még írni, de az igaz barát letörli a könnyeidet, ha sírsz. Mivel fent említettem, hogy nem éppen közel lakunk egymáshoz, nem tudunk olyan nagyon gyakran találkozni, de az ő vállán mégis kisírhattam magam. Egyik éjjel már csak ketten voltunk fent, és nálam elszakadt a cérna. Túl sok volt minden, ami fájt. Ezt most nem írom le, mert nem lényeges. Szóval eltört a mécses, és elsírtam magam. Ő ott volt velem, nem röhögött ki, nem szólt egy szót sem, nem kellett semmit mondanunk egymásnak úgy is tökéletesen értette mi a baj, hogy mi fáj. Csak ott ütünk, lent a földön, vagyis a szőnyegen, én sírtam ő, pedig ölelt. Ott ültünk percekig, és csak öleltem, közben összevissza könnyeztem a pólóját, a karját, és kivörösödött, kisírt szemekkel néztem rá, és nem rohant világgá. Úgy nézett rám, ahogy eddig, ami elmondhatatlanul jól esett. Nem szóltunk egy szót sem, csak ültünk, és én ez után jobban lettem. Nem volt bennem, rossz, szorító, néha pedig maró érzés, sőt nagyon is jól éreztem magam.
Zárásként pedig még pár sort. Nem hittem volna, hogy egyszer annyi mindent kapok valakitől, mint tőle. Nem gondoltam volna soha, hogy ennyi új dolgot ismerhetek meg, amik nélkül ma el sem tudom képzelni az életemet, és hogy valaki ennyi mindent ki tud hozni belőlem, mint Ő! Mindent tiszta szívemből köszönöm, hogy a Legjobb Barátnőm vagy, és hogy a mai napig kitartasz mellettem!
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen valakit kapok az élettől, mint ő. Mielőtt őt megismertem nem igazán törődtem azzal, hogy mit is jelent valójában a ’Legjobb Barát’ kifejezés. Természetesen, akkor is voltak olyanok, akikkel viszonylag jó viszonyt ápoltam, és volt is valaki, akit tényleg közel éreztem a szívemhez. Amíg vele jóban voltam, soha nem mondtuk egymásnak, hogy mi legjobb barátok vagyunk, egyszerűen csak megtörtént alig 3 hónap alatt. Az előbb említett illetővel soha nem volt egyetlen vitám sem, valahogy a legtöbb dologban megegyezett a véleményünk, amiben meg nem, arról meg többé nem is beszéltünk. Ment ez így hónapokig, aztán olyan történt, amiről soha nem gondoltam volna, hogy véget vethet egy barátságnak. Neki konfliktusa volt egy egy évvel alattunk levő lánnyal elég rég óta, amiből egy verekedés lett később, és mivel a szülei nem akarták, hogy ez még egyszer megtörténjen, átíratták őt egy másik iskolába. Ez eléggé lesújtott, de aztán jött a pláne, ami az volt, hogy a másik iskola kb 50m-el van arrébb az eredetinél, ahova persze én is járok. Ennek ellenére, mi megfogadtuk egymásnak, hogy a kis távolságot legyőzve is fogunk majd itt-ott, meg így-úgy beszélgetni, hiszen annyi lehetőségünk volt a mobiltól kezdve az e-mailig, szóval megígértük. Ment ez egy hétig és én tényleg mindent megtettem, ami csak a tudatomig jutott, és amíg a kezem elért, én minden követ megmozgattam, de hiába. Ő megszegte az ígéretünket, otthagyott engem, és elárult.
Az ez utáni részre igazából nem igazán emlékszek, de nem azért mert annyira depis lettem, hogy drogozni kezdtem vagy egyéb extrém dolgok, hanem mert akkor annyira összefolytak a napok. Minden tisztelet így utólag is a családomé és a barátaimé, akik akkor hajlandóak voltak elviselni, amikor élni nem volt kedvem. Még soha nem történt velem azelőtt ehhez hasonló, és tényleg hatalmas trauma volt. Ő volt akkor a legjobb barátom, akinek minden titkomat elmondtam, akivel megosztotta az álmaimat, és a félelmeimet is, és ő cserbenhagyott csak, azért mert 50 méterrel távolabb voltunk egymástól. Akkor minden reggelt sírással köszöntöttem, és zokogással búcsúztam az éjszakáktól. Jól tudom, hogy most gyengének tűnhetek, hogy ennyi miatt padlóra kerültem, de leírhatatlan az akkor érzett fájdalom. Tényleg fájt, és rengeteget szenvedtem, de akkor jött ő és mindent rendbe hozott. Akkor döbbentem rá, ki a LEGJOBB BARÁTNŐM. Jött Zitu, és mindent megoldott. Nem tépte meg azt a lányt, nem szidta torkaszakadtából, ami szerintem nem is sokat segített volna. Nem, ő azt tette, amit eddig senki. Meghallgatta mi történt. Aztán újra, és újra, meghallgatta mennyire, fáj, hogy mennyire csalódtam abban az emberben, és mindezt számítógépen keresztül, ugyanis ha nem említettem volna közel 20 km-re voltunk egymástól. Meghallgatott, elmondta ő mit gondol, és felvakart a padlóról, ahová estem. Leírhattam neki ugyanazt tízezerszer is, mert ő elolvasta, és elmondta, mit gondol, de őszintén. Akkor még csak „hallásból” ismertük egymást, de már akkor is nagyon közel állt hozzám. De onnantól kezdve, több volt, mint egy barát, ő volt a LEGJOBB BARÁTNŐM. Aztán egyre több levél, egyre több találka, egyre több együtt töltött idő, és olyan közel éreztem a szívemhez, amennyire azelőtt, és most sem senki mást. Ezért örökké hálás leszek neki, tiszta szívemből köszönöm Zitu. ♥
A megismerkedésünktől számított másfél év óta rengeteg víz lefolyt már a Dunán, és mi is változtunk. Új kedvenceink, példaképeink lettek, új emberek, és témakörök lopták magukat a szívünkbe, és az óta rengeteg ocsmány vitán vagyunk túl. Olyan veszekedéseink voltak, amikről azt hittem, hogy derékba töri a barátságunkat. Olyan dolgokat vágtunk egymás fejéhez, és úgy beszéltünk egymással, ahogy az ellenségeinkkel sem. Rengeteg neki mondott dolgot bántam már meg, és hónapokig volt miattuk lelkiismeret furdalásom. Akármennyire is volt csúnya, és elfajult a dolog, mi mindig túlléptünk rajta előbb, vagy utóbb, és így vagy úgy. Nem egyszer fordult elő, hogy Green Day-t, Guns N’ Roses-t, vagy éppen Fall Out Boy-t hallgatva sírtam ki a szemem, pusztán azon, hogy mennyire szeretem ezt a lányt, vagy hogy mennyire idióta voltam, hogy olyanokat mondtam. Olyan érzéseket hozott ki belőlem, amikről azt sem tudtam, hogy léteznek, legalábbis bennem nem. Az utóbbi 2 évben rengeteg dolog költözött a szívembe, ilyen a pankráció a példaképeim, a Fall Out Boy, vagy bármi más, de minden lelkiismeret-furdalás nélkül mondom, hogy ezek semmit nem érnek hozzá képest. Ha róla van szó, ha kell, nem nézek többet pankrációt, nem hallgatok többet FOB-t, csak ő maradjon meg nekem.
Akárhányszor is találkozok vele, mindig jól érzem magam, úgy érzem mellette, az lehetek, aki valójában vagyok. Azt hallgattok, és azt nézek, amit szeretnék, mert ő nem cikizi ki, nagyon sok más emberrel ellentétben. Minden egyes találkozásnál úgy érzem ez a legjobb az eddigiek közül, de ez csak a következő találkáig igaz.
Van egy olyan idézet, vagy mondás, nem is tudom, minek nevezzem, ami azt mondja, hogy a jó barát nem látott még írni, de az igaz barát letörli a könnyeidet, ha sírsz. Mivel fent említettem, hogy nem éppen közel lakunk egymáshoz, nem tudunk olyan nagyon gyakran találkozni, de az ő vállán mégis kisírhattam magam. Egyik éjjel már csak ketten voltunk fent, és nálam elszakadt a cérna. Túl sok volt minden, ami fájt. Ezt most nem írom le, mert nem lényeges. Szóval eltört a mécses, és elsírtam magam. Ő ott volt velem, nem röhögött ki, nem szólt egy szót sem, nem kellett semmit mondanunk egymásnak úgy is tökéletesen értette mi a baj, hogy mi fáj. Csak ott ütünk, lent a földön, vagyis a szőnyegen, én sírtam ő, pedig ölelt. Ott ültünk percekig, és csak öleltem, közben összevissza könnyeztem a pólóját, a karját, és kivörösödött, kisírt szemekkel néztem rá, és nem rohant világgá. Úgy nézett rám, ahogy eddig, ami elmondhatatlanul jól esett. Nem szóltunk egy szót sem, csak ültünk, és én ez után jobban lettem. Nem volt bennem, rossz, szorító, néha pedig maró érzés, sőt nagyon is jól éreztem magam.
Zárásként pedig még pár sort. Nem hittem volna, hogy egyszer annyi mindent kapok valakitől, mint tőle. Nem gondoltam volna soha, hogy ennyi új dolgot ismerhetek meg, amik nélkül ma el sem tudom képzelni az életemet, és hogy valaki ennyi mindent ki tud hozni belőlem, mint Ő! Mindent tiszta szívemből köszönöm, hogy a Legjobb Barátnőm vagy, és hogy a mai napig kitartasz mellettem!
2013. április 16. 14:59
#26
|
stengerkittiಌ†Drømmende†ಌ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.01.10. Hozzászólás: 1298 Csatolások: 596 Azonosító: 142983 offline
|
Én is írok, bár még nincsen befejezve a story, de már most nagyon hosszú, szóval le se írom inkább csak linkelek (egyébként az egész honlap az enyém, és minden írás a sajátom, de most egyszerre csak egyet, de persze elolvashatod a többit is)
csak linkelek (egyébként az egész honlap az enyém, és minden írás a sajátom, de most egyszerre csak egyet, de persze elolvashatod a többit is)
2013. május 10. 23:01
#27
|
|
- törölt felhasználó - |
Irodalom
kiskoromban boldog voltam,
kisautómat sokat toltam..
és akkor még
láttam a felkelő napot,
hallottam a csobogó patakot,
éreztem a virágzó liliomot,
és most meg
iskolámban szomorúan szenvedek,
körülöttem "tanító" emberek,
de minek a sok iroda-lom,
ha körülöttem volt az Irodalom?
kiskoromban boldog voltam,
kisautómat sokat toltam..
és akkor még
láttam a felkelő napot,
hallottam a csobogó patakot,
éreztem a virágzó liliomot,
és most meg
iskolámban szomorúan szenvedek,
körülöttem "tanító" emberek,
de minek a sok iroda-lom,
ha körülöttem volt az Irodalom?
2013. május 11. 07:54
#28
|
LeahWesleyúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.05.10. Hozzászólás: 24 Csatolások: 0 Azonosító: 201722 offline
|
love to write and I'm going to have a couple of story
2013. május 14. 14:26
#29
|
|
- törölt felhasználó - |
Talán eltűnök majd egyszer én is hirtelen...
sokat, nagyon sokat vártak el a szüleim tőlem...
és mindig csak azt kérdezték, hogy mi lesz majd belőlem...
az iskolába, az iskolába kényszerből jártam...
ott soha sem találtam a társam...
a rossz jegyekért pofonokat kaptam,
a jókért már harcolni sem akartam...
gyöngéd barbárokkal később jókat nevettem,
az egyetlen dolog volt talán amit igazán szerettem...
az emberek mellett már csak zajos magányomban ülök,
az ablakon kinézek: a város utcája nélkülem is szépen nyüzsög...
talán eltűnök majd egyszer én is hirtelen...
talán a tv-t legelőknek öt perces hír leszek,
és akkor másnap rám már nem is emlékszenek...
jajj, mi legyen?
senki sem vagyok,
ember sem voltam...
divatosnál divatosabb, szép ruhák vállfájává vált testem,
a mai világ egyik csapdájába estem,
modernnél modernebb, okos telefonok tokja lettem,
pedig én azt hiszem hogy embernek születtem...
az életem néha-néha lepereg előttem,
fájó szívvel kérdezem: mi lett belőlem?
és mi minden lehetne?
van bennem valami ami sok jót akar, sok szépet szeretne,
de ha tenni kell érte valamit...hát már el is feledte...
jajj, mi lesz te, mi lesz te?!
sokat, nagyon sokat vártak el a szüleim tőlem...
és mindig csak azt kérdezték, hogy mi lesz majd belőlem...
az iskolába, az iskolába kényszerből jártam...
ott soha sem találtam a társam...
a rossz jegyekért pofonokat kaptam,
a jókért már harcolni sem akartam...
gyöngéd barbárokkal később jókat nevettem,
az egyetlen dolog volt talán amit igazán szerettem...
az emberek mellett már csak zajos magányomban ülök,
az ablakon kinézek: a város utcája nélkülem is szépen nyüzsög...
talán eltűnök majd egyszer én is hirtelen...
talán a tv-t legelőknek öt perces hír leszek,
és akkor másnap rám már nem is emlékszenek...
jajj, mi legyen?
senki sem vagyok,
ember sem voltam...
divatosnál divatosabb, szép ruhák vállfájává vált testem,
a mai világ egyik csapdájába estem,
modernnél modernebb, okos telefonok tokja lettem,
pedig én azt hiszem hogy embernek születtem...
az életem néha-néha lepereg előttem,
fájó szívvel kérdezem: mi lett belőlem?
és mi minden lehetne?
van bennem valami ami sok jót akar, sok szépet szeretne,
de ha tenni kell érte valamit...hát már el is feledte...
jajj, mi lesz te, mi lesz te?!
2013. június 13. 16:11
#30
|
|
stengerkittiಌ†Drømmende†ಌ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.01.10. Hozzászólás: 1298 Csatolások: 596 Azonosító: 142983 offline
|
Én farkasom[i][/i]
1.hold: Táborba
- Kedves gyerekek, holnap kezdődik az iskola nyári tábora, ami két hónapig tart. Aki jönni szeretne, az holnap 6 órára jöjjön az iskola elé, innen indulunk a tábor helyre, ami egy erdő lesz. A szabad ég alatt alszunk, és kelünk majd. – mondta a tanárnő a diákoknak.
- Te mész Ricky? – suttogta az egyik padsorból Ellisa barátnőjének.
- Igen. A szüleim Floridába költöznek a nyárra, ezért megkértek, hogy menyek el a táborba, hogy ne kelljen aggódniuk miattam.
- Mi ez a fontos megbeszélni való lányok?
- Semmi érdekes tanárnő! – válaszolta Ricky.
- Rendben, mára végeztünk, nincs semmi más amit meg kell beszélnünk! Remélem sokan el jöttök majd holnap. – mondta a tanárnő, majd kinyitotta az ajtót. Minden diák haza indult.
- Te jössz Ellisa? –kérdezett vissza Ricky.
- Ha te mész, akkor kötelességemnek érzem, hogy ne hagyjalak téged egyedül!
- Köszönöm! – mondta Ricky mosolyogva. Ő volt az egyetlen barátja, soha senki mással nem beszélt.
*Ricky otthon*
- Szia anya, megjöttem!
- Szia kicsim, mi volt ma a suliba?
- Semmi érdekes.
- Nem mondtak semmit a táborral kapcsolatba?
- De, azt mondták hogy holnap 6-ra az iskola elé kell mennie annak, aki részt akar venni a két hónapos táborba.
- Értem. Várod már?
- Nem túlságosan. Tudod hogy csak azért megyek, mert ti meg kértetek rá, semmi kedvem el menni egy ilyen idióta táborba.
- Azt hittem tetszeni fog. Sokat sétáltok majd az erdőbe, olyan állatokat fogtok megfigyelni mint farkasok, medvék, hiúzok.
- Persze, egy autóból , nagyon izgi…..
- Ne legyél már ilyen?! Próbáld kicsit élvezni!
- Próbálom….
- Csak te mész, vagy megy valamelyik barátod is?
- Anya, tudod jól, hogy Ellisa az egyetlen barátom az iskolába…. de egyébként igen, jön ő is.
- Akkor meg mért vagy ilyen morcos, lesz társaságod!
- Két teljes hónapig, egy sátorba fogok aludni, farkasok, medvék, és hiúzok között, és te azt kérdezed tőlem, mért vagyok morcos?!
- Csak nem félsz?
- Anya, nem félek, csak nem lesz kellemes, ebben a tudatban aludni. – mondta majd felment a szobájába. Volt egy természet könyve, levette a polcról, és lapozni kezdte. Gondolta utána néz az állatok tulajdonságainak. Mikor végig ért, egy nagy sóhajjal csukta be a könyvet.
- Jobban végig gondolva, nem is lenne olyan rossz találkozni egy farkassal. Kár, hogy olyan agresszívek. – mondta félhalkan.
*Aznap este*
- Kicsim, ideje lenne lefeküdnöd nem? Holnap korán kelsz, emlékszel?
- Rendben anyu! – mondta, majd lefeküdt, és elaludt.
*Másnap reggel, az iskola előtt*
- Szia Ricky!
- Szia Ellisa! Hol van a tanárnő? 5 perc múlva jön a busz értünk ha jól tudom.
- Befutott a táskáért, mindjárt jön.
- Értem.
Pedig már kezdtem reménykedni, hogy elmarad ez a hülyeség.
- Na, meg is jött a busz, tökéletes! Akkor mehetünk is! – mondta a tanárnő, amikor kilépet az ajtón a táskával a kezében. Mindenki felszállt a buszra, és elindultak. Mikor oda értek a táborhelyre, lepakolták a táskákat, és felverték a sátrakat. Két ember kapott egy sátrat, és minden sátor előtt külön tűzrakó hely volt, amit a párosnak külön kellet figyelniük.
- Ricky, elmennél tűzifáért, már sötétedik, és mindjárt elalszik a tűz!
- Persze, megyek. – mondta majd besétált a fenyves sötétjébe. Amint az erdőben sétált, egyszer csak elfutott valami a háta mögött. Hátra nézett, de nem látott semmit. Akkor ugyan az az állat, előtte futott el, mire ő előre nézett. Mire, egy hideg érintést érzet a hátán.
- Ricky! Siess, mindjárt kialszik a tűz, elég lesz már ennyi fa! – mondta Ellisa nevetve.
- Ellisa, ne szórakozz, van fogalmad róla hogy megijesztettél?
- Na jó, bocsi, de most már gyere! – mondta, majd megrakatta Ricky kezét és maga után rángatta. Rickynek annyi ideje volt még, hogy ránézzen a mellette lévő bokorra, ahol két szempár világított vissza rá.
2.hold: My wolf
Már 5. napja, hogy a táborba jöttem. Egyre furcsább ez a hely. Folyamatosan hangokat hallok, esténként farkas vonyítás hallatszik. Ami normális erre felé, csak hogy ezek olyanok, mintha közvetlen közelről jönne. Mind amellett úgy érzem, mintha követne valaki, és nem merek sehova se menni egyedül. Veszélyben érzem magam, pedig tudom hogy biztonságban vagyok. Nem szólhatok erről az egészről senkinek, mert nyílván haza küldenének, és megígértem anyáéknak hogy maradok, nem okozhatok csalódást. Csak hogy, ez egyre rosszabb. Nem baj: kitartás!
- Ricky! Ricky! Valami baj van? Olyan sápadtnak tűnsz mostanában.
- Nem dehogy semmi baj….
- Rendben, akkor kérlek vigyáz a tűzre, amíg én elmegyek tűzifáért.
- Rendben Ellisa, meny csak. – mondtam, majd felkeltem a párnáról amin ültem, és a tűz fele indultam.
Már majdnem kialudt. Piszkálni kezdtem, hogy ne aludjon el, míg Ellisa vissza nem ér, amikor egy árnyékot pillantottam meg magam előtt. Nem ember volt. Az árnyék egy farkas mintát adott ki. A szívem hangos zakatolásba kezdtet, és nem tudtam, mi lenne a helyes döntés. Ugyanakkor, a biológiai tanulmányaimra alapozva, tudtam hogy kizárt hogy farkas legyen: a farkasok félnek a tűztől csak úgy mint a többi állat, és nem igazán jönnek le az erdőből. Ellenben, ha még is farkas, akkor nekem végem!
Mindezt míg végig gondoltam, az árnyék hirtelen megmozdult. Az arcom felé hajolt, és a tanárnő kutyájának nyelvét éreztem arcomon. Hát persze: csak a kutya volt az. Megfordultam és átöletem.
- Jaj, hát csak te vagy az Bruno! – mondtam neki meg könnyebbülve, amikor a bokorból két villogó szempár nézett vissza rám. Egy darabig nézett, ahogy Bruno nyakát ölelem, majd megfordult, és elment. Mi történik itt?
- Ricky…. nem mondod hogy még a tűz őrzését sem lehet rád bízni ?! Igazán nem veszem semmi hasznod… - a tűzre pillantottam, ami teljesen elaludt addigra.
- Bocsáss meg Ellisa! Igazad van, tényleg nem segítek neked semmit.
- Ha rosszul érzed magad….
- Nincs semmi bajom, ne aggódj értem annyit. Csak hát… kicsit furcsán érzem magam mostanában, ez minden. Biztos a környezett változás miatt van.
- Az lehet. Menj, pihend ki magad.
- Biztos? Hisz eddig is mindent te csináltál, nem szeretnék a terhedre lenni.
- Ugyan hagyjuk már. Nem vagy teher, különben is, tudom mekkora a nyomás mostanában rajtad. Komolyan mondom: menj és pihenj, ne foglalkozz ezen a nyáron semmivel.
- Köszönöm Ellisa. – felkeltem tehát a tűz mellől, és elindultam a sátorba hogy lepihenjek. Bár tudtam hogy nem lesz jó vége, ha most elalszok. Az lesz, mint minden éjjel: nem fogok tudni elaludni, és a farkas vonyításoktól szív rohamot lehet kapni. Sosem lehetek benne 100%-ig biztos, hogy a farkas aki épp vonyít nem e mellettem van az erdőben. Ez kicsit ijesztő, pláne éjszaka, amikor csak te vagy ébren az egész táborba.
De bármennyire is kűszködtem ellene, elaludtam.
Aznap éjjel ismét csak forgolódtam, képtelenségnek tartottam, hogy eltudjak aludni. Hirtelen a gyomrom is felmordult. A mai ebédből amit főztünk, nem maradt semmi sem. Egy kis mogyoró lapult a táskám bal zsebébe, amit vész helyzet esetére tettem félre. Ugyan, ez nem épp számít vészhelyzetnek, de piszkosul éhes vagyok, muszáj valamit ennem.
- A farkas vonyítások ma erősebbek. Alszol, Ellisa? – semmi válasz. Tehát alszik. Sejtettem. Kiléptem a sátorból, tüzet gyújtottam, leültem egy farönkre, és a lassan el kezdtem eszegetni a mogyorómat. A bokorra néztem, ahonnan ma egy szempár nézett rám, de most egyedül voltam. Senki sem háborgatott, és ez így volt jó nekem. A tanárnő kutyájára néztem, aki szokás szerint a sátor előtt hevert. Egy pillanatra, minden elcsöndesedett, csak a szél suhogást lehetett hallani. Féltem, de továbbra is a rönkön üldögéltem és a mogyorómat majszoltam. Egyszerre azonban, egy éles, erős vonyítás hallatszott újra. Erősebb mint az összes többi. Biztos voltam benne, hogy az erdőből jön.
- Végett vetek ennek, akárhogyan is! Meg kell tudnom, mi folyik itt! – határoztam el magam, és az erdő felé indultam. Nem mondom, hogy nem féltem. Rettegtem, hogy az életemmel játszok. De nem érdekelt.
- Nincs is itt semmi, már vagy 10 perce sétálok. Már nem is látom a tábor helyünket. – gondolkodtam el, de tovább mentem. Minden áron megakartam tudni, mi folyik abban az erdőben. Nem kellet sokat mennem. Hamarosan egy dombhoz értem. A tetején ott ált akit én kerestem. Az én farkasom. Egy gyönyörű szép fehér farkas. A hol megvilágította, csodálatos volt. A szememet gyönyörködte a szépsége, bár tudtam, hogy nem lehetek benne biztos hogy nem fog most azonnal nekem rontani.
- Szia! Te nem bántasz engem, igaz? – kérdeztem tőle, majd egy lépést tettem előre, mire ő hátrálni kezdett. De nem félelemből. Mintha értem aggódna.
- Éhes vagy? Bár nem farkasnak való, de talán most ezzel is beéred. – mondtam, majd elő kotortam a zsebemből a megmaradt mogyoró szemeket, és felé nyújtottam. Lassan, bizonytalan léptekkel indult el felém. Mintha nem lenne biztos benne, hogy helyesen cselekszik. Mikor oda ért hozzám, fejét lassan a kezem felé tartotta. Megakart róla bizonyosodni hogy nem félek e, mert mielőtt elvette volna a kezemből a mogyorót rám vetette csodálatos világos kék szemeit.
- Csak nyugodtan, tiedé! – erre elvette a kezemből a mogyoró szemeket. Miután az utolsó szemet is megette, lágyan a kezemet kezdte nyalogatni. Mintha csak megköszönné.
- Nem fér a fejembe, mit keres egy ilyen gyönyörű és okos farkas egyedül, ilyen közel a táborunkhoz. – mondtam mosolyogva, mi közbe a feje felé nyúltam hogy megsimogthassam. De elhajtotta a fejét, abba a pillanatba. Felvonyított és elfutott.
- Hát ennyi volt. – állapítottam meg, és a tábor felé indultam.
3.hold: Az emlékek zavarában
Mi közbe a tábor felé sétáltam, végig a farkason járt az eszem. Összességében, elég merész voltam: a kezembe is kerülhetett volna… és ha veszet lett volna?! Nem szabadott volna ilyen meggondolatlanul cselekednem, de már édes mindegy. Olyan csoda szép volt…. voltakép, nem bántam meg semmit sem. Most legalább már tudom, hogy biztonságban vagyok minden éjjel. Igaz is… vajon máskor is az ő hangját hallottam? Vagy csak tévedésből, épp erre járt? Folyamatosan a bokrokat néztem. Attól tartottam hogy a bokorban megbújva követ. Aggódtam hogy el kísér a táborig. Ha meglátják a tábor vezetők, biztosan elfogják és megkínozzák, vagy egyéb hozzá nem méltó dolgot tesznek vele, és azt nem szerettem volna. Nem akartam, hogy bármi baja essen ennek a csodálatos állatnak. De nem követett senki. A bokrokból egyetlen egy szempár sem nézet vissza rám. Naiv vagyok… nem akart az a farkas semmit sem tőlem, egyszerűen csak épp észre vett.
Szép lassan visszaértem a táborhoz. Látszólag mindenki aludt, de amikor beléptem a sátorba, Ellisa hangját hallottam.
- -Hol voltál?
- -Csak ki mentem levegőzni
- -Ilyenkor? Hajnali 1 óra van!
- -Tudom. De éhes voltam…
- -Értem én, de mond: miért az erdőbe mentél mogyorózni?
- - Mi? Honnan tudod hogy be mentem az erdőbe… ?
- -Kimentem megnézni, hogy mit csinálsz, de nem láttalak sehol. Ezért gondoltam, hogy az erdőben voltál.
- -Hát, tulajdonképpen ott voltam, és képzeld mit láttam…
- -Mindegy Ricky, csak feküdjél le aludni. Kérlek, fáradt vagyok, és te is az leszel ha nem alszol. – bólintottam, majd lefeküdtem és aludni próbáltam, ami korán sem volt egyszerű a találkozás után. Képtelen voltam elfelejteni. De végül is, elaludtam.
- - Jó reggelt, jó reggelt! - keltegetett Ellisa.
- -Már is reggel van?
- -Úgy bizony. Nem az erdőbe kellene csatangolnod éjjelente, ha nem aludnod mint minden normális ember.
- -Az lehet…. de most fáradt vagyok.
- -Pedig akkor is muszáj lesz fel kelned. El kél a segítség: vigyáznod kéne a tűzre, és el kéne készítened a reggelit mindkettőnknek míg én át megyek a szomszéd sátorba. Ugye képes leszel rá!
- -Rendben van…. – egyeztem bele, majd kipattantam az ágyból. Felkaptam a tegnapi ruhámat, amin farkas lábnyom lenyomatok látszódtak. – tehát nem álom volt… - emlékeztem vissza a tegnap estére. Igazság szerint, azt hittem hogy csak egy álom volt. De ezek szerint nem csak a képzeletem szüleménye volt a tegnap éjszaka. Valóban ott volt az a farkas, és még sincs kutya bajom sem. Mindenesetre, ebben a pólóban nem mehetek ki a táborozók közzé. Sőt mi több, igyekszem majd jól elrejteni a szemük elől, úgy, hogy senkise vegye észre még Ellisa se. Mit szólnának, ha megtudnák, hogy találkoztam egy farkassal a tábor melletti erdőben? Továbbá, mit szólnának a tanárok? Bizonyára megölnék, vagy rosszabbik esetben elvennék tőle a szabadságot. Egyiket se szeretném. Előtúrtam tehát egy másik ruhát a bőröndből. Fölvettem, és elindultam a tűzhöz, ami alig pislákolt. Nincs mese… elkell mennem az erdőbe fáért… egyedül. Bár már tudom, hogy nincsen semmi fenyegető az erdőbe, még is olyan hátborzongatónak tűnt egyedül besétálni oda. De ez nem az a helyzet volt, amikor választhattam. Mennem kellet. Ez nem volt kérdés. Össze szettem tehát egy kevéske kis bátorságot, és besétáltam a korom sötét erdőbe, ami ezúttal rendkívül csendes volt, pont úgy, mint tegnap éjjel. Sétáltam egy darabig, de egyetlen egy olyan faágat se találtam ami jó lett volna tüzelőnek. Az ágak amik a lábam elé kerültek vékonyak és kicsik voltak. Kezdtem végleg le tenni a reggeliről.
- - Ellisa már biztosan visszatért a tűzhöz, és azon rágja a körmét hogy hol bolyongok már megint… - gondolkodtam el, majd vissza felé készülődtem, amikor egy árnyékot láttam el surranni az előttem lévő ösvénye. Elindultam rajta. Kíváncsi voltam, mi volt az a valami. Az ösvény egy kispatakhoz vezetett aminek a partja tele volt nagyobbnál nagyobb fadarabokkal. A patak túl oldalán pedig a bokorból a szokásos szempár nézett vissza rám. Mintha csak direkt hozott volna engem erre a helyre. De miért is érdekelné egy farkast hogy mi van egy emberrel. Ezen gondolkoztam, mi közbe fölszedegettem a gallyakat a földről. A bokorba lévő állat meg se mozdult. Csak állt, és figyelt. Mikor végeztem, fölálltam és ránéztem. A bokorban lévő állat mintha meglepődött volna reakcióm láttán: szemei tágra nyíltak, és láthatólag, megmerevedett. Kék szemei csak úgy ragyogtak a bokor sötétjében. Fehér szőre pedig olyan volt a sűrűben, mint fehér rózsa a feketék között. Tény: elvarázsolt ismét a gyönyörűsége. Magam sem értem mi ez az érzés: voltakép, ez csak egy állat! A farkas szép lassan elő bújt a bokorból. A patakhoz lépett, és egy számára jól köves ösvényen átkelt a patakon. Lábai biztosan lépkedtek a köveken. Feje azonban végig lefelé nézett, csak egykét pillanatra emelte föl, épp annyira, hogy lássa a következő követ. Az útja pont előttem ért véget. Nem bántott. Megállt előttem, és csak nézett rám. Egy darabig nézett, majd elment mellettem. Teste súrolta a testemet. Jelezve ezzel azt, hogy követnem kell. Mentem volna, de a lábam nem mozdult. A farkasnak feltűnt hogy nem követem, ezért megállt és hátra pillantott. Várt. Majd hirtelen elindultam felé. Várt egy kicsit, míg előre haladok, majd ő is tovább lépkedett. Nem tudom mi okból, de bíztam benne. Ugyanakkor felmerült bennem a kérdés, hogy miért van mindig egyedül. Hol van a családja? Hol van a falkája? Egyedül van? Teljesen egyedül… nincs senkije, és semmije. Nem érti meg senki, és nem szereti senki. Bizonyára, ez a helyzet. Pedig számomra, ő a legcsodálatosabb a világon, annak ellenére, hogy tudom, hogy egy vadállat a vadonba.
(még nincs vége )
1.hold: Táborba
- Kedves gyerekek, holnap kezdődik az iskola nyári tábora, ami két hónapig tart. Aki jönni szeretne, az holnap 6 órára jöjjön az iskola elé, innen indulunk a tábor helyre, ami egy erdő lesz. A szabad ég alatt alszunk, és kelünk majd. – mondta a tanárnő a diákoknak.
- Te mész Ricky? – suttogta az egyik padsorból Ellisa barátnőjének.
- Igen. A szüleim Floridába költöznek a nyárra, ezért megkértek, hogy menyek el a táborba, hogy ne kelljen aggódniuk miattam.
- Mi ez a fontos megbeszélni való lányok?
- Semmi érdekes tanárnő! – válaszolta Ricky.
- Rendben, mára végeztünk, nincs semmi más amit meg kell beszélnünk! Remélem sokan el jöttök majd holnap. – mondta a tanárnő, majd kinyitotta az ajtót. Minden diák haza indult.
- Te jössz Ellisa? –kérdezett vissza Ricky.
- Ha te mész, akkor kötelességemnek érzem, hogy ne hagyjalak téged egyedül!
- Köszönöm! – mondta Ricky mosolyogva. Ő volt az egyetlen barátja, soha senki mással nem beszélt.
*Ricky otthon*
- Szia anya, megjöttem!
- Szia kicsim, mi volt ma a suliba?
- Semmi érdekes.
- Nem mondtak semmit a táborral kapcsolatba?
- De, azt mondták hogy holnap 6-ra az iskola elé kell mennie annak, aki részt akar venni a két hónapos táborba.
- Értem. Várod már?
- Nem túlságosan. Tudod hogy csak azért megyek, mert ti meg kértetek rá, semmi kedvem el menni egy ilyen idióta táborba.
- Azt hittem tetszeni fog. Sokat sétáltok majd az erdőbe, olyan állatokat fogtok megfigyelni mint farkasok, medvék, hiúzok.
- Persze, egy autóból , nagyon izgi…..
- Ne legyél már ilyen?! Próbáld kicsit élvezni!
- Próbálom….
- Csak te mész, vagy megy valamelyik barátod is?
- Anya, tudod jól, hogy Ellisa az egyetlen barátom az iskolába…. de egyébként igen, jön ő is.
- Akkor meg mért vagy ilyen morcos, lesz társaságod!
- Két teljes hónapig, egy sátorba fogok aludni, farkasok, medvék, és hiúzok között, és te azt kérdezed tőlem, mért vagyok morcos?!
- Csak nem félsz?
- Anya, nem félek, csak nem lesz kellemes, ebben a tudatban aludni. – mondta majd felment a szobájába. Volt egy természet könyve, levette a polcról, és lapozni kezdte. Gondolta utána néz az állatok tulajdonságainak. Mikor végig ért, egy nagy sóhajjal csukta be a könyvet.
- Jobban végig gondolva, nem is lenne olyan rossz találkozni egy farkassal. Kár, hogy olyan agresszívek. – mondta félhalkan.
*Aznap este*
- Kicsim, ideje lenne lefeküdnöd nem? Holnap korán kelsz, emlékszel?
- Rendben anyu! – mondta, majd lefeküdt, és elaludt.
*Másnap reggel, az iskola előtt*
- Szia Ricky!
- Szia Ellisa! Hol van a tanárnő? 5 perc múlva jön a busz értünk ha jól tudom.
- Befutott a táskáért, mindjárt jön.
- Értem.
Pedig már kezdtem reménykedni, hogy elmarad ez a hülyeség.
- Na, meg is jött a busz, tökéletes! Akkor mehetünk is! – mondta a tanárnő, amikor kilépet az ajtón a táskával a kezében. Mindenki felszállt a buszra, és elindultak. Mikor oda értek a táborhelyre, lepakolták a táskákat, és felverték a sátrakat. Két ember kapott egy sátrat, és minden sátor előtt külön tűzrakó hely volt, amit a párosnak külön kellet figyelniük.
- Ricky, elmennél tűzifáért, már sötétedik, és mindjárt elalszik a tűz!
- Persze, megyek. – mondta majd besétált a fenyves sötétjébe. Amint az erdőben sétált, egyszer csak elfutott valami a háta mögött. Hátra nézett, de nem látott semmit. Akkor ugyan az az állat, előtte futott el, mire ő előre nézett. Mire, egy hideg érintést érzet a hátán.
- Ricky! Siess, mindjárt kialszik a tűz, elég lesz már ennyi fa! – mondta Ellisa nevetve.
- Ellisa, ne szórakozz, van fogalmad róla hogy megijesztettél?
- Na jó, bocsi, de most már gyere! – mondta, majd megrakatta Ricky kezét és maga után rángatta. Rickynek annyi ideje volt még, hogy ránézzen a mellette lévő bokorra, ahol két szempár világított vissza rá.
2.hold: My wolf
Már 5. napja, hogy a táborba jöttem. Egyre furcsább ez a hely. Folyamatosan hangokat hallok, esténként farkas vonyítás hallatszik. Ami normális erre felé, csak hogy ezek olyanok, mintha közvetlen közelről jönne. Mind amellett úgy érzem, mintha követne valaki, és nem merek sehova se menni egyedül. Veszélyben érzem magam, pedig tudom hogy biztonságban vagyok. Nem szólhatok erről az egészről senkinek, mert nyílván haza küldenének, és megígértem anyáéknak hogy maradok, nem okozhatok csalódást. Csak hogy, ez egyre rosszabb. Nem baj: kitartás!
- Ricky! Ricky! Valami baj van? Olyan sápadtnak tűnsz mostanában.
- Nem dehogy semmi baj….
- Rendben, akkor kérlek vigyáz a tűzre, amíg én elmegyek tűzifáért.
- Rendben Ellisa, meny csak. – mondtam, majd felkeltem a párnáról amin ültem, és a tűz fele indultam.
Már majdnem kialudt. Piszkálni kezdtem, hogy ne aludjon el, míg Ellisa vissza nem ér, amikor egy árnyékot pillantottam meg magam előtt. Nem ember volt. Az árnyék egy farkas mintát adott ki. A szívem hangos zakatolásba kezdtet, és nem tudtam, mi lenne a helyes döntés. Ugyanakkor, a biológiai tanulmányaimra alapozva, tudtam hogy kizárt hogy farkas legyen: a farkasok félnek a tűztől csak úgy mint a többi állat, és nem igazán jönnek le az erdőből. Ellenben, ha még is farkas, akkor nekem végem!
Mindezt míg végig gondoltam, az árnyék hirtelen megmozdult. Az arcom felé hajolt, és a tanárnő kutyájának nyelvét éreztem arcomon. Hát persze: csak a kutya volt az. Megfordultam és átöletem.
- Jaj, hát csak te vagy az Bruno! – mondtam neki meg könnyebbülve, amikor a bokorból két villogó szempár nézett vissza rám. Egy darabig nézett, ahogy Bruno nyakát ölelem, majd megfordult, és elment. Mi történik itt?
- Ricky…. nem mondod hogy még a tűz őrzését sem lehet rád bízni ?! Igazán nem veszem semmi hasznod… - a tűzre pillantottam, ami teljesen elaludt addigra.
- Bocsáss meg Ellisa! Igazad van, tényleg nem segítek neked semmit.
- Ha rosszul érzed magad….
- Nincs semmi bajom, ne aggódj értem annyit. Csak hát… kicsit furcsán érzem magam mostanában, ez minden. Biztos a környezett változás miatt van.
- Az lehet. Menj, pihend ki magad.
- Biztos? Hisz eddig is mindent te csináltál, nem szeretnék a terhedre lenni.
- Ugyan hagyjuk már. Nem vagy teher, különben is, tudom mekkora a nyomás mostanában rajtad. Komolyan mondom: menj és pihenj, ne foglalkozz ezen a nyáron semmivel.
- Köszönöm Ellisa. – felkeltem tehát a tűz mellől, és elindultam a sátorba hogy lepihenjek. Bár tudtam hogy nem lesz jó vége, ha most elalszok. Az lesz, mint minden éjjel: nem fogok tudni elaludni, és a farkas vonyításoktól szív rohamot lehet kapni. Sosem lehetek benne 100%-ig biztos, hogy a farkas aki épp vonyít nem e mellettem van az erdőben. Ez kicsit ijesztő, pláne éjszaka, amikor csak te vagy ébren az egész táborba.
De bármennyire is kűszködtem ellene, elaludtam.
Aznap éjjel ismét csak forgolódtam, képtelenségnek tartottam, hogy eltudjak aludni. Hirtelen a gyomrom is felmordult. A mai ebédből amit főztünk, nem maradt semmi sem. Egy kis mogyoró lapult a táskám bal zsebébe, amit vész helyzet esetére tettem félre. Ugyan, ez nem épp számít vészhelyzetnek, de piszkosul éhes vagyok, muszáj valamit ennem.
- A farkas vonyítások ma erősebbek. Alszol, Ellisa? – semmi válasz. Tehát alszik. Sejtettem. Kiléptem a sátorból, tüzet gyújtottam, leültem egy farönkre, és a lassan el kezdtem eszegetni a mogyorómat. A bokorra néztem, ahonnan ma egy szempár nézett rám, de most egyedül voltam. Senki sem háborgatott, és ez így volt jó nekem. A tanárnő kutyájára néztem, aki szokás szerint a sátor előtt hevert. Egy pillanatra, minden elcsöndesedett, csak a szél suhogást lehetett hallani. Féltem, de továbbra is a rönkön üldögéltem és a mogyorómat majszoltam. Egyszerre azonban, egy éles, erős vonyítás hallatszott újra. Erősebb mint az összes többi. Biztos voltam benne, hogy az erdőből jön.
- Végett vetek ennek, akárhogyan is! Meg kell tudnom, mi folyik itt! – határoztam el magam, és az erdő felé indultam. Nem mondom, hogy nem féltem. Rettegtem, hogy az életemmel játszok. De nem érdekelt.
- Nincs is itt semmi, már vagy 10 perce sétálok. Már nem is látom a tábor helyünket. – gondolkodtam el, de tovább mentem. Minden áron megakartam tudni, mi folyik abban az erdőben. Nem kellet sokat mennem. Hamarosan egy dombhoz értem. A tetején ott ált akit én kerestem. Az én farkasom. Egy gyönyörű szép fehér farkas. A hol megvilágította, csodálatos volt. A szememet gyönyörködte a szépsége, bár tudtam, hogy nem lehetek benne biztos hogy nem fog most azonnal nekem rontani.
- Szia! Te nem bántasz engem, igaz? – kérdeztem tőle, majd egy lépést tettem előre, mire ő hátrálni kezdett. De nem félelemből. Mintha értem aggódna.
- Éhes vagy? Bár nem farkasnak való, de talán most ezzel is beéred. – mondtam, majd elő kotortam a zsebemből a megmaradt mogyoró szemeket, és felé nyújtottam. Lassan, bizonytalan léptekkel indult el felém. Mintha nem lenne biztos benne, hogy helyesen cselekszik. Mikor oda ért hozzám, fejét lassan a kezem felé tartotta. Megakart róla bizonyosodni hogy nem félek e, mert mielőtt elvette volna a kezemből a mogyorót rám vetette csodálatos világos kék szemeit.
- Csak nyugodtan, tiedé! – erre elvette a kezemből a mogyoró szemeket. Miután az utolsó szemet is megette, lágyan a kezemet kezdte nyalogatni. Mintha csak megköszönné.
- Nem fér a fejembe, mit keres egy ilyen gyönyörű és okos farkas egyedül, ilyen közel a táborunkhoz. – mondtam mosolyogva, mi közbe a feje felé nyúltam hogy megsimogthassam. De elhajtotta a fejét, abba a pillanatba. Felvonyított és elfutott.
- Hát ennyi volt. – állapítottam meg, és a tábor felé indultam.
3.hold: Az emlékek zavarában
Mi közbe a tábor felé sétáltam, végig a farkason járt az eszem. Összességében, elég merész voltam: a kezembe is kerülhetett volna… és ha veszet lett volna?! Nem szabadott volna ilyen meggondolatlanul cselekednem, de már édes mindegy. Olyan csoda szép volt…. voltakép, nem bántam meg semmit sem. Most legalább már tudom, hogy biztonságban vagyok minden éjjel. Igaz is… vajon máskor is az ő hangját hallottam? Vagy csak tévedésből, épp erre járt? Folyamatosan a bokrokat néztem. Attól tartottam hogy a bokorban megbújva követ. Aggódtam hogy el kísér a táborig. Ha meglátják a tábor vezetők, biztosan elfogják és megkínozzák, vagy egyéb hozzá nem méltó dolgot tesznek vele, és azt nem szerettem volna. Nem akartam, hogy bármi baja essen ennek a csodálatos állatnak. De nem követett senki. A bokrokból egyetlen egy szempár sem nézet vissza rám. Naiv vagyok… nem akart az a farkas semmit sem tőlem, egyszerűen csak épp észre vett.
Szép lassan visszaértem a táborhoz. Látszólag mindenki aludt, de amikor beléptem a sátorba, Ellisa hangját hallottam.
- -Hol voltál?
- -Csak ki mentem levegőzni
- -Ilyenkor? Hajnali 1 óra van!
- -Tudom. De éhes voltam…
- -Értem én, de mond: miért az erdőbe mentél mogyorózni?
- - Mi? Honnan tudod hogy be mentem az erdőbe… ?
- -Kimentem megnézni, hogy mit csinálsz, de nem láttalak sehol. Ezért gondoltam, hogy az erdőben voltál.
- -Hát, tulajdonképpen ott voltam, és képzeld mit láttam…
- -Mindegy Ricky, csak feküdjél le aludni. Kérlek, fáradt vagyok, és te is az leszel ha nem alszol. – bólintottam, majd lefeküdtem és aludni próbáltam, ami korán sem volt egyszerű a találkozás után. Képtelen voltam elfelejteni. De végül is, elaludtam.
- - Jó reggelt, jó reggelt! - keltegetett Ellisa.
- -Már is reggel van?
- -Úgy bizony. Nem az erdőbe kellene csatangolnod éjjelente, ha nem aludnod mint minden normális ember.
- -Az lehet…. de most fáradt vagyok.
- -Pedig akkor is muszáj lesz fel kelned. El kél a segítség: vigyáznod kéne a tűzre, és el kéne készítened a reggelit mindkettőnknek míg én át megyek a szomszéd sátorba. Ugye képes leszel rá!
- -Rendben van…. – egyeztem bele, majd kipattantam az ágyból. Felkaptam a tegnapi ruhámat, amin farkas lábnyom lenyomatok látszódtak. – tehát nem álom volt… - emlékeztem vissza a tegnap estére. Igazság szerint, azt hittem hogy csak egy álom volt. De ezek szerint nem csak a képzeletem szüleménye volt a tegnap éjszaka. Valóban ott volt az a farkas, és még sincs kutya bajom sem. Mindenesetre, ebben a pólóban nem mehetek ki a táborozók közzé. Sőt mi több, igyekszem majd jól elrejteni a szemük elől, úgy, hogy senkise vegye észre még Ellisa se. Mit szólnának, ha megtudnák, hogy találkoztam egy farkassal a tábor melletti erdőben? Továbbá, mit szólnának a tanárok? Bizonyára megölnék, vagy rosszabbik esetben elvennék tőle a szabadságot. Egyiket se szeretném. Előtúrtam tehát egy másik ruhát a bőröndből. Fölvettem, és elindultam a tűzhöz, ami alig pislákolt. Nincs mese… elkell mennem az erdőbe fáért… egyedül. Bár már tudom, hogy nincsen semmi fenyegető az erdőbe, még is olyan hátborzongatónak tűnt egyedül besétálni oda. De ez nem az a helyzet volt, amikor választhattam. Mennem kellet. Ez nem volt kérdés. Össze szettem tehát egy kevéske kis bátorságot, és besétáltam a korom sötét erdőbe, ami ezúttal rendkívül csendes volt, pont úgy, mint tegnap éjjel. Sétáltam egy darabig, de egyetlen egy olyan faágat se találtam ami jó lett volna tüzelőnek. Az ágak amik a lábam elé kerültek vékonyak és kicsik voltak. Kezdtem végleg le tenni a reggeliről.
- - Ellisa már biztosan visszatért a tűzhöz, és azon rágja a körmét hogy hol bolyongok már megint… - gondolkodtam el, majd vissza felé készülődtem, amikor egy árnyékot láttam el surranni az előttem lévő ösvénye. Elindultam rajta. Kíváncsi voltam, mi volt az a valami. Az ösvény egy kispatakhoz vezetett aminek a partja tele volt nagyobbnál nagyobb fadarabokkal. A patak túl oldalán pedig a bokorból a szokásos szempár nézett vissza rám. Mintha csak direkt hozott volna engem erre a helyre. De miért is érdekelné egy farkast hogy mi van egy emberrel. Ezen gondolkoztam, mi közbe fölszedegettem a gallyakat a földről. A bokorba lévő állat meg se mozdult. Csak állt, és figyelt. Mikor végeztem, fölálltam és ránéztem. A bokorban lévő állat mintha meglepődött volna reakcióm láttán: szemei tágra nyíltak, és láthatólag, megmerevedett. Kék szemei csak úgy ragyogtak a bokor sötétjében. Fehér szőre pedig olyan volt a sűrűben, mint fehér rózsa a feketék között. Tény: elvarázsolt ismét a gyönyörűsége. Magam sem értem mi ez az érzés: voltakép, ez csak egy állat! A farkas szép lassan elő bújt a bokorból. A patakhoz lépett, és egy számára jól köves ösvényen átkelt a patakon. Lábai biztosan lépkedtek a köveken. Feje azonban végig lefelé nézett, csak egykét pillanatra emelte föl, épp annyira, hogy lássa a következő követ. Az útja pont előttem ért véget. Nem bántott. Megállt előttem, és csak nézett rám. Egy darabig nézett, majd elment mellettem. Teste súrolta a testemet. Jelezve ezzel azt, hogy követnem kell. Mentem volna, de a lábam nem mozdult. A farkasnak feltűnt hogy nem követem, ezért megállt és hátra pillantott. Várt. Majd hirtelen elindultam felé. Várt egy kicsit, míg előre haladok, majd ő is tovább lépkedett. Nem tudom mi okból, de bíztam benne. Ugyanakkor felmerült bennem a kérdés, hogy miért van mindig egyedül. Hol van a családja? Hol van a falkája? Egyedül van? Teljesen egyedül… nincs senkije, és semmije. Nem érti meg senki, és nem szereti senki. Bizonyára, ez a helyzet. Pedig számomra, ő a legcsodálatosabb a világon, annak ellenére, hogy tudom, hogy egy vadállat a vadonba.
(még nincs vége
)
1 felhasználónak tetszik:
ONE DIRECTION20
2013. június 23. 12:30
#31
|
|
- törölt felhasználó - |
A komolytalanabb versek.
Születés, Élet, halál
Megszületik: sír a bölcsőben.
Meghal: sír a temetőben.
Hazafelé a kocsmából
Csodálatos nyári nap van!
Leülök egy padra,
s tőlem balra
egy szerelmes pár
kéz a kézben jár.
Tőlem jobbra,
egy költő szobra
áll a sarkon,
ahol Oláh Móni prost1tuált asszony,
kikéri magának hogy nyugdijassal b@sszon.
Mögöttem egy kutyus ugat,
Lenke néni reá mutat,
„A kertembe ne áss lyukat!”
Előttem pedig a jövő, az élet,
mely ezen a csodálatos nyári napon újjáéledt.
Fájdalmas szerelem
Szól a diszkózene: duc-duc,
Jóska, Dóri erre: cupp-cupp.
Hazamennek: etye-petye,
Papa beles: ejnye-bejnye,
Dóri terhes: ejj, te! ejj, te!
Jóskát papa agyonverte.
Egysorosok
A hópelyhekkel borított Nap és a napfényben úszó Hóember.
...
Hír a népnek: "...a halálesetek mintegy száz százaléka születés után következik be."
...
Születés, Élet, halál
Megszületik: sír a bölcsőben.
Meghal: sír a temetőben.
Hazafelé a kocsmából
Csodálatos nyári nap van!
Leülök egy padra,
s tőlem balra
egy szerelmes pár
kéz a kézben jár.
Tőlem jobbra,
egy költő szobra
áll a sarkon,
ahol Oláh Móni prost1tuált asszony,
kikéri magának hogy nyugdijassal b@sszon.
Mögöttem egy kutyus ugat,
Lenke néni reá mutat,
„A kertembe ne áss lyukat!”
Előttem pedig a jövő, az élet,
mely ezen a csodálatos nyári napon újjáéledt.
Fájdalmas szerelem
Szól a diszkózene: duc-duc,
Jóska, Dóri erre: cupp-cupp.
Hazamennek: etye-petye,
Papa beles: ejnye-bejnye,
Dóri terhes: ejj, te! ejj, te!
Jóskát papa agyonverte.
Egysorosok
A hópelyhekkel borított Nap és a napfényben úszó Hóember.
...
Hír a népnek: "...a halálesetek mintegy száz százaléka születés után következik be."
...
2013. június 23. 13:03
#32
|
|
- törölt felhasználó - |
Kérésre elkezdtem újból egy fanfictiont. Ilyeneket már rég nem írtam, kicsit vissza kell hozzá szoknom, plusz elég rövid lett az első rész, de érdekelne a véleményetek. Őszintén persze, nem sértődöm meg. Előre is köszönöm a visszajelzéseket!
1 felhasználónak tetszik:
BlackRose69
2014. július 01. 12:25
#33
|
|
- törölt felhasználó - |
Pár részlet : (Saját)
"Egy álmodozó lány,
aki saját Sohaországában él.
Ki örökké csak vár rád,
s még mindig csak remél..."
-
"A Sohaországom kapui nyitva állnak,
s ha becsukom szemeim,mindig ott talállak.
Azonban a valóság csak rémálom,
hol szürke ég alatt élek, s csak álmodozom. "
-
"Nehéz az élet, de meghalom még nem lehet. Elbúcsúznék már, de szívem még e földön jár, s nem enged el. "
"Egy álmodozó lány,
aki saját Sohaországában él.
Ki örökké csak vár rád,
s még mindig csak remél..."
-
"A Sohaországom kapui nyitva állnak,
s ha becsukom szemeim,mindig ott talállak.
Azonban a valóság csak rémálom,
hol szürke ég alatt élek, s csak álmodozom. "
-
"Nehéz az élet, de meghalom még nem lehet. Elbúcsúznék már, de szívem még e földön jár, s nem enged el. "
2014. július 01. 12:34
#34
|
Ildikócska10LoveSick ♥ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.12.04. Hozzászólás: 6098 Csatolások: 5769 Azonosító: 164815 offline
|
Idézet (syscat @ 2014.07.01. 12:25)
Pár részlet : (Saját)
"Egy álmodozó lány,
aki saját Sohaországában él.
Ki örökké csak vár rád,
s még mindig csak remél..."
-
"A Sohaországom kapui nyitva állnak,
s ha becsukom szemeim,mindig ott talállak.
Azonban a valóság csak rémálom,
hol szürke ég alatt élek, s csak álmodozom. "
-
"Nehéz az élet, de meghalom még nem lehet. Elbúcsúznék már, de szívem még e földön jár, s nem enged el. "
"Egy álmodozó lány,
aki saját Sohaországában él.
Ki örökké csak vár rád,
s még mindig csak remél..."
-
"A Sohaországom kapui nyitva állnak,
s ha becsukom szemeim,mindig ott talállak.
Azonban a valóság csak rémálom,
hol szürke ég alatt élek, s csak álmodozom. "
-
"Nehéz az élet, de meghalom még nem lehet. Elbúcsúznék már, de szívem még e földön jár, s nem enged el. "
Ez nagyon szép.
1 felhasználónak tetszik:
Cute girl 998
2014. augusztus 27. 14:54
#35
|
Cute girl 998suicide blonde |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.08.19. Hozzászólás: 11981 Csatolások: 4586 Azonosító: 158722 offline
|
Saját versem:
Szürkületkor
Suhanó léptek a sötét szobában
Gondosan elrendezett lapok a félhomályban
Remegő kézzel teleírt papírhegyek
Kárhoztattak enyészetre, elfeledve.
Odakint már minden szürke
Még a ravaszdi szél is gyenge
Ahhoz, hogy az árnyékokat lebegtesse,
Amint sziréna süvölt a sötétségbe.
A suhanó léptek felgyorsulnak,
A teleírt lapok elmozdulnak
S ahogy a könyvek becsukódnak,
A sóhajok feltisztulnak, mert álmaik szerte hulltak.
Szürkületkor
Suhanó léptek a sötét szobában
Gondosan elrendezett lapok a félhomályban
Remegő kézzel teleírt papírhegyek
Kárhoztattak enyészetre, elfeledve.
Odakint már minden szürke
Még a ravaszdi szél is gyenge
Ahhoz, hogy az árnyékokat lebegtesse,
Amint sziréna süvölt a sötétségbe.
A suhanó léptek felgyorsulnak,
A teleírt lapok elmozdulnak
S ahogy a könyvek becsukódnak,
A sóhajok feltisztulnak, mert álmaik szerte hulltak.
2014. augusztus 27. 16:42
#36
|
Selena Gomez 199ari |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.02.05. Hozzászólás: 2003 Csatolások: 9 Azonosító: 168601 offline
|
Idézet (Cute girl 998 @ 2014.08.27. 14:54)
Saját versem:
Szürkületkor
Suhanó léptek a sötét szobában
Gondosan elrendezett lapok a félhomályban
Remegő kézzel teleírt papírhegyek
Kárhoztattak enyészetre, elfeledve.
Odakint már minden szürke
Még a ravaszdi szél is gyenge
Ahhoz, hogy az árnyékokat lebegtesse,
Amint sziréna süvölt a sötétségbe.
A suhanó léptek felgyorsulnak,
A teleírt lapok elmozdulnak
S ahogy a könyvek becsukódnak,
A sóhajok feltisztulnak, mert álmaik szerte hulltak.
Szürkületkor
Suhanó léptek a sötét szobában
Gondosan elrendezett lapok a félhomályban
Remegő kézzel teleírt papírhegyek
Kárhoztattak enyészetre, elfeledve.
Odakint már minden szürke
Még a ravaszdi szél is gyenge
Ahhoz, hogy az árnyékokat lebegtesse,
Amint sziréna süvölt a sötétségbe.
A suhanó léptek felgyorsulnak,
A teleírt lapok elmozdulnak
S ahogy a könyvek becsukódnak,
A sóhajok feltisztulnak, mert álmaik szerte hulltak.
Ez gyönyörű ˇˇ De ügyes vagy!
2014. augusztus 27. 17:11
#37
|
|
Cute girl 998suicide blonde |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.08.19. Hozzászólás: 11981 Csatolások: 4586 Azonosító: 158722 offline
|
Idézet (Selena Gomez 199 @ 2014.08.27. 16:42)
Ez gyönyörű ˇˇ De ügyes vagy!
Köszönöm szépen! Van még ott, ahonnan ez jött.
2014. augusztus 28. 08:47
#38
|
|
Selena Gomez 199ari |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.02.05. Hozzászólás: 2003 Csatolások: 9 Azonosító: 168601 offline
|
Idézet (Cute girl 998 @ 2014.08.27. 17:11)
Köszönöm szépen! Van még ott, ahonnan ez jött.
legyen is
1 felhasználónak tetszik:
Cute girl 998
2014. augusztus 28. 11:27
#39
|
|
- törölt felhasználó - |
Idézet (Selena Gomez 199 @ 2014.08.27. 16:42)
Ez gyönyörű ˇˇ De ügyes vagy!
Tényleg.Imádom!
2014. augusztus 28. 18:12
#40
|
|
Cute girl 998suicide blonde |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.08.19. Hozzászólás: 11981 Csatolások: 4586 Azonosító: 158722 offline
|
A pozitív visszajelzések miatt ma elhoztam egy rövidke verset:
Álmodni való
A valóság csak képzet
S az álomképek élnek
Nem tudunk irántuk nem vágyni,
Sem komor világunkba beletörődni.
Hinni kell a tündérmesékben,
Holdfényes éjszakákon álmodozni ébren
Ez tart néha bennünket életben
A cudar reménytelenségben.
Egyébként a versírás csak egyfajta unaloműzés, elbeszéléseket/regényeket is szívesen vetek papírra.
Álmodni való
A valóság csak képzet
S az álomképek élnek
Nem tudunk irántuk nem vágyni,
Sem komor világunkba beletörődni.
Hinni kell a tündérmesékben,
Holdfényes éjszakákon álmodozni ébren
Ez tart néha bennünket életben
A cudar reménytelenségben.
Egyébként a versírás csak egyfajta unaloműzés, elbeszéléseket/regényeket is szívesen vetek papírra.
Jennifer Aniston tartja a lelket a gyászoló Sandra Bullockban
Jennifer Aniston tartja a lelket a gyászoló Sandra Bullockban
Továbbra is gyászol a híresség.
Gyászol Tom Holland - szörnyű veszteség érte
Gyászol Tom Holland - szörnyű veszteség érte
Közeli barátját veszítette el a színész.
A szomszéd fiú: kínos dolgot árult el Jennifer Lopezről Ryan Guzman exe
A szomszéd fiú: kínos dolgot árult el Jennifer Lopezről Ryan Guzman exe
Nagyon komolyan vette a marketinget.
Margot Robbie és Shakira nem bírják egymást?
Margot Robbie és Shakira nem bírják egymást?
Ki nem állhatják egymást.
Joey King elárulta, milyen volt fiatalon férjhez menni
Joey King elárulta, milyen volt fiatalon férjhez menni
A színésznő csak 24 éves volt.
Újabb volt alkalmazott szólalt meg Meghan Markle kegyetlenkedéseivel kapcsolatban
Újabb volt alkalmazott szólalt meg Meghan Markle kegyetlenkedéseivel kapcsolatban
A korábbi titkárunk is felszólalt.
Kézenfogva érkezett a Bridgerton eseményére a sorozat két sztárja
Kézenfogva érkezett a Bridgerton eseményére a sorozat két sztárja
A két híresség kéz a kézben érkezett.
