A halál lehelete
Huszonnegyedik fejezet, első rész:
Zac a megszokott barátságos arckifejezésével és lelkesedésével fogadott a fürdőben.
-Essünk túl rajta - kezdek bele és lehuppanok mellé a földre - kérlek kímélj meg a sok kertelésről és hasonlóktól. A lényeget.
- Az nem olyan egyszerű ám.
Zac velem szemben helyezkedik el a fürdőszoba csempéjén. Annyira nem értem, hogy még is ,hogyan kerültem a pokolban egy ötcsillagos szobába a fiúkkal. Azt meg tényleg nem, hogy amikor Lucifer azt mondta, két napot maradok arra gondolt, hogy két napig l.sz.r aztán lerohan azzal mi akar. De nem tudok mit tenni. Ez itt az ő birodalma és ő irányít. Csak engedelmeskedni tudok.
- Olyan információkat hallottam , hogy tudom kell mi volt az apám. Daniel. Te. És én. Ez mondjuk úgy hat szó lesz Zac. -
Zac rám mosolyog, de még is a szeme szomorúságról árulkodik.
- Nem, ha meg akarlak győzni, hogy ne ölesd meg magad. -Teljesen lefagytam. Csak tágra nyílt bociszemekkel tudok bámulni Zacra. Újra meg újra nagy levegőt kell vennem, ha nem akarok elájulni. Nagyokat pislogok , és mire minden erőm sikerül összeszednem elhaló hangon megszólalok. - Te honnan veszel ilyen hülyeséget.
- Ismerlek Clare. Ismertem az anyád, és láttam ,hogy nézel Danielre. Szíven ütött, hogy te bármit megtennél érte,te MEGHALNÁL érte, ő meg nőket csókolgat. - Feleli kimértem Zac. Kiráz a gondolattól a hideg, hogy Zac milyen jól ismer.
- Túl sokat gondolsz rólam. - Rá mosolygok. - De ne távolodjunk el a témától. Kérlek.
- Amit tudsz az annyi, hogy Daniel és én a pokol kutyái lettünk. Daniel magasabb pozíciót látott el, mint én. Az apád azért választotta a halált és Daniel megmentését, ahelyett, hogy veled éljen - Zac megállt itt egy pillanatra.Hezitált, hogy hogyan fejezze ki magát szépen. - Mert amúgy is haldoklott. Apád is egy volt a pokol kutyái közül régen. Menekült volt. Anyád ezt sose tudta...Daniel pedig a tökéletes katona lett volna védelmezésedre.
- Miért kell engem védelmezni? Apám miért hitte,hogy csak úgy felkelteném a Sátán figyelmét. Nevetséges. - Ordítom le Zacat akaratlanul. De egyre jobban idegesít, hogy mindenki meg akart védni.
- Szépségem. Apád egy olyan volt mint Daniel ,sőt sokkal jobb a dolgában. De száműzötté vált. Viszont számára,ez a vérében van. Ahogy csak Danielnek is. - Zac halkabbra vette a hangját, és bátorítóan rám mosolygott. Már a kezével a kezemet szorította és csak akkor nyögte ki azt, amire egész életemben soha nem számítottam volna. - Te is egy vagy közülük. De mivel te soha nem hallottál erről kiskorodban a te szíved tiszta. Te vagy az egyetlen olyan pokol születte teremtmény akiben igaz szeretet lakozik.
- Dee...hisz az anyám, ő, ő,ő ember volt ,nem - nyögtem ki nagy nehezen a kérdést bizonytalanul. - Én?
- És az anyád soha nem tudta kit hozott világra. Az apád azért akarta megmenteni a kórházi szobában, hogy tőle tudd meg,de sajnos erre már nem volt lehetőség.
- Én? Mit tudok én tenni? Semmit! Mire kellek én Mr.Gregoriusnak... - a sírás határán álltam. Ennyi borzalmas információ befogadására jó állapotomban sem lennék képes, ma meg aztán pláne nem.
- Nem kellesz neki. Azt akarja, hogy ne létezz többé. Hiszen ki hallott még tiszta lelkű pokoli lényekről? Számára csak egy veszély forrás vagy, aki ellopta a legjobbjait. Először az apád ,most pedig Daniel. A legjobb katonái érted léptek le innen.
Nem tudtam erre mit mondani. Felfogni is alig voltam képes az információt. Egy senki voltam az elmúlt évben. Apám halála óta elhagytam magam. Daniel felbukkanása óta újra életre keltem. Még is. Felfoghatatlan dolgokat élhettem át, jó és rossz értelemben egyaránt. És most mit várnak tőlem? Nem vagyok egy világmegváltó alkat és soha nem is leszek. Az Zac asztala. Ki akarok innen jutni. Ki akarom őket innen juttatni. De egyszerűen én ehhez csak szimplán gyenge vagyok. Semmi más.
Saját írások, novella, vers, bármi
2015. április 09. 17:45
#321
|
- törölt felhasználó - |
2015. április 09. 21:01
#322
|
|
- törölt felhasználó - |
Idézet (NutellaHoney @ 2015.04.09. 17:45)
A halál lehelete
Huszonnegyedik fejezet, első rész:
Zac a megszokott barátságos arckifejezésével és lelkesedésével fogadott a fürdőben.
-Essünk túl rajta - kezdek bele és lehuppanok mellé a földre - kérlek kímélj meg a sok kertelésről és hasonlóktól. A lényeget.
- Az nem olyan egyszerű ám.
Zac velem szemben helyezkedik el a fürdőszoba csempéjén. Annyira nem értem, hogy még is ,hogyan kerültem a pokolban egy ötcsillagos szobába a fiúkkal. Azt meg tényleg nem, hogy amikor Lucifer azt mondta, két napot maradok arra gondolt, hogy két napig l.sz.r aztán lerohan azzal mi akar. De nem tudok mit tenni. Ez itt az ő birodalma és ő irányít. Csak engedelmeskedni tudok.
- Olyan információkat hallottam , hogy tudom kell mi volt az apám. Daniel. Te. És én. Ez mondjuk úgy hat szó lesz Zac. -
Zac rám mosolyog, de még is a szeme szomorúságról árulkodik.
- Nem, ha meg akarlak győzni, hogy ne ölesd meg magad. -Teljesen lefagytam. Csak tágra nyílt bociszemekkel tudok bámulni Zacra. Újra meg újra nagy levegőt kell vennem, ha nem akarok elájulni. Nagyokat pislogok , és mire minden erőm sikerül összeszednem elhaló hangon megszólalok. - Te honnan veszel ilyen hülyeséget.
- Ismerlek Clare. Ismertem az anyád, és láttam ,hogy nézel Danielre. Szíven ütött, hogy te bármit megtennél érte,te MEGHALNÁL érte, ő meg nőket csókolgat. - Feleli kimértem Zac. Kiráz a gondolattól a hideg, hogy Zac milyen jól ismer.
- Túl sokat gondolsz rólam. - Rá mosolygok. - De ne távolodjunk el a témától. Kérlek.
- Amit tudsz az annyi, hogy Daniel és én a pokol kutyái lettünk. Daniel magasabb pozíciót látott el, mint én. Az apád azért választotta a halált és Daniel megmentését, ahelyett, hogy veled éljen - Zac megállt itt egy pillanatra.Hezitált, hogy hogyan fejezze ki magát szépen. - Mert amúgy is haldoklott. Apád is egy volt a pokol kutyái közül régen. Menekült volt. Anyád ezt sose tudta...Daniel pedig a tökéletes katona lett volna védelmezésedre.
- Miért kell engem védelmezni? Apám miért hitte,hogy csak úgy felkelteném a Sátán figyelmét. Nevetséges. - Ordítom le Zacat akaratlanul. De egyre jobban idegesít, hogy mindenki meg akart védni.
- Szépségem. Apád egy olyan volt mint Daniel ,sőt sokkal jobb a dolgában. De száműzötté vált. Viszont számára,ez a vérében van. Ahogy csak Danielnek is. - Zac halkabbra vette a hangját, és bátorítóan rám mosolygott. Már a kezével a kezemet szorította és csak akkor nyögte ki azt, amire egész életemben soha nem számítottam volna. - Te is egy vagy közülük. De mivel te soha nem hallottál erről kiskorodban a te szíved tiszta. Te vagy az egyetlen olyan pokol születte teremtmény akiben igaz szeretet lakozik.
- Dee...hisz az anyám, ő, ő,ő ember volt ,nem - nyögtem ki nagy nehezen a kérdést bizonytalanul. - Én?
- És az anyád soha nem tudta kit hozott világra. Az apád azért akarta megmenteni a kórházi szobában, hogy tőle tudd meg,de sajnos erre már nem volt lehetőség.
- Én? Mit tudok én tenni? Semmit! Mire kellek én Mr.Gregoriusnak... - a sírás határán álltam. Ennyi borzalmas információ befogadására jó állapotomban sem lennék képes, ma meg aztán pláne nem.
- Nem kellesz neki. Azt akarja, hogy ne létezz többé. Hiszen ki hallott még tiszta lelkű pokoli lényekről? Számára csak egy veszély forrás vagy, aki ellopta a legjobbjait. Először az apád ,most pedig Daniel. A legjobb katonái érted léptek le innen.
Nem tudtam erre mit mondani. Felfogni is alig voltam képes az információt. Egy senki voltam az elmúlt évben. Apám halála óta elhagytam magam. Daniel felbukkanása óta újra életre keltem. Még is. Felfoghatatlan dolgokat élhettem át, jó és rossz értelemben egyaránt. És most mit várnak tőlem? Nem vagyok egy világmegváltó alkat és soha nem is leszek. Az Zac asztala. Ki akarok innen jutni. Ki akarom őket innen juttatni. De egyszerűen én ehhez csak szimplán gyenge vagyok. Semmi más.
Huszonnegyedik fejezet, első rész:
Zac a megszokott barátságos arckifejezésével és lelkesedésével fogadott a fürdőben.
-Essünk túl rajta - kezdek bele és lehuppanok mellé a földre - kérlek kímélj meg a sok kertelésről és hasonlóktól. A lényeget.
- Az nem olyan egyszerű ám.
Zac velem szemben helyezkedik el a fürdőszoba csempéjén. Annyira nem értem, hogy még is ,hogyan kerültem a pokolban egy ötcsillagos szobába a fiúkkal. Azt meg tényleg nem, hogy amikor Lucifer azt mondta, két napot maradok arra gondolt, hogy két napig l.sz.r aztán lerohan azzal mi akar. De nem tudok mit tenni. Ez itt az ő birodalma és ő irányít. Csak engedelmeskedni tudok.
- Olyan információkat hallottam , hogy tudom kell mi volt az apám. Daniel. Te. És én. Ez mondjuk úgy hat szó lesz Zac. -
Zac rám mosolyog, de még is a szeme szomorúságról árulkodik.
- Nem, ha meg akarlak győzni, hogy ne ölesd meg magad. -Teljesen lefagytam. Csak tágra nyílt bociszemekkel tudok bámulni Zacra. Újra meg újra nagy levegőt kell vennem, ha nem akarok elájulni. Nagyokat pislogok , és mire minden erőm sikerül összeszednem elhaló hangon megszólalok. - Te honnan veszel ilyen hülyeséget.
- Ismerlek Clare. Ismertem az anyád, és láttam ,hogy nézel Danielre. Szíven ütött, hogy te bármit megtennél érte,te MEGHALNÁL érte, ő meg nőket csókolgat. - Feleli kimértem Zac. Kiráz a gondolattól a hideg, hogy Zac milyen jól ismer.
- Túl sokat gondolsz rólam. - Rá mosolygok. - De ne távolodjunk el a témától. Kérlek.
- Amit tudsz az annyi, hogy Daniel és én a pokol kutyái lettünk. Daniel magasabb pozíciót látott el, mint én. Az apád azért választotta a halált és Daniel megmentését, ahelyett, hogy veled éljen - Zac megállt itt egy pillanatra.Hezitált, hogy hogyan fejezze ki magát szépen. - Mert amúgy is haldoklott. Apád is egy volt a pokol kutyái közül régen. Menekült volt. Anyád ezt sose tudta...Daniel pedig a tökéletes katona lett volna védelmezésedre.
- Miért kell engem védelmezni? Apám miért hitte,hogy csak úgy felkelteném a Sátán figyelmét. Nevetséges. - Ordítom le Zacat akaratlanul. De egyre jobban idegesít, hogy mindenki meg akart védni.
- Szépségem. Apád egy olyan volt mint Daniel ,sőt sokkal jobb a dolgában. De száműzötté vált. Viszont számára,ez a vérében van. Ahogy csak Danielnek is. - Zac halkabbra vette a hangját, és bátorítóan rám mosolygott. Már a kezével a kezemet szorította és csak akkor nyögte ki azt, amire egész életemben soha nem számítottam volna. - Te is egy vagy közülük. De mivel te soha nem hallottál erről kiskorodban a te szíved tiszta. Te vagy az egyetlen olyan pokol születte teremtmény akiben igaz szeretet lakozik.
- Dee...hisz az anyám, ő, ő,ő ember volt ,nem - nyögtem ki nagy nehezen a kérdést bizonytalanul. - Én?
- És az anyád soha nem tudta kit hozott világra. Az apád azért akarta megmenteni a kórházi szobában, hogy tőle tudd meg,de sajnos erre már nem volt lehetőség.
- Én? Mit tudok én tenni? Semmit! Mire kellek én Mr.Gregoriusnak... - a sírás határán álltam. Ennyi borzalmas információ befogadására jó állapotomban sem lennék képes, ma meg aztán pláne nem.
- Nem kellesz neki. Azt akarja, hogy ne létezz többé. Hiszen ki hallott még tiszta lelkű pokoli lényekről? Számára csak egy veszély forrás vagy, aki ellopta a legjobbjait. Először az apád ,most pedig Daniel. A legjobb katonái érted léptek le innen.
Nem tudtam erre mit mondani. Felfogni is alig voltam képes az információt. Egy senki voltam az elmúlt évben. Apám halála óta elhagytam magam. Daniel felbukkanása óta újra életre keltem. Még is. Felfoghatatlan dolgokat élhettem át, jó és rossz értelemben egyaránt. És most mit várnak tőlem? Nem vagyok egy világmegváltó alkat és soha nem is leszek. Az Zac asztala. Ki akarok innen jutni. Ki akarom őket innen juttatni. De egyszerűen én ehhez csak szimplán gyenge vagyok. Semmi más.
Ismételten lenyűgöztél az írásoddal. Nem tudom, hogy hogyan csinálod, de ha csak egy mondatot írnál, én azért is oda lennék
Egyébként még mindig nagyon bírom Clare-t, bár most Zac-et kevésbé. Nem tudnám megmondani, hogy miért vált számomra kissé unszimpatikussá, egyszerűen csak most nem annyira bírom Viszont a rész ismét nagyon tetszett és remélem, hogy minél gyorsabban publikálod a következő részletet 
1 felhasználónak tetszik:
unbroken_reka
2015. április 09. 21:05
#323
|
|
- törölt felhasználó - |
Én pedig meghoztam a következő részletet 
Igazából ezt akartam kezdésnek, de mivel úgy gondoltam, hogy a visszaemlékezés előrébb való, így ez csak a második helyre csúszott. Szóval ez még nem az az igazi, de igyekszem és remélem, hogy pár részlettel később végre igazán kibontakozhatom
Alive And Stereo
Felkeltem. Felöltöztem. Elmentem iskolába. Hihetetlen! Hihetetlennek tartottam, hogy ezt meg fogom tudni csinálni. Elmenni az iskolába és végignézni a tömegen. Vajon hány embert rázott meg Rachell öngyilkossága? Mindenkit? Az iskola felét? Senkit? Az utolsó nem igaz. Engem megrázott. Két héten keresztül nem tudtam másra gondolni, csak rá. Rachell-re. Hosszú, szőke hajára, formás testére és csak úgy egyszerűen...Rá. És mikor Kylie közölte, hogy egy rohammentő állt a házuk előtt, megijedtem. Nagyon is. Mindig is tudtam, hogy Rachell vagdossa magát, de nem tettem semmit. Pedig ez miatt már korházba is került. Tízszer is. Sok, nemde? Hát persze, hogy az! De senki nem tett semmit. Nem hittük, hogy megöli magát. Miért tette volna? Minden pasit megkapott. Sok haverja is volt, ez mellett ő volt a legszexisebb tizedikes és ebben az évben bizonyára ő lett volna a legszexisebb tizenegyedikes is. De akkor miért? Bomba test, minden nap más pasi (na jó, nem minden nap), menő cuccok és mindig ő volt a középpontban. De akkor miért? Senki nem tudja. Ahogyan azt sem, hogy hogyan csinálta. A temetésre se ment el szinte senki. Minek? Csak hamvasztás volt. Legalábbis így tudtuk. Belegondolva Rachell-ről senki nem tudott semmit, csak amiket hallottunk. Ez viszont édes kevés. Nem tudtuk a halálának az okát, a temetés helyszínét, de még csak a dátumát sem. Így nem meglepő, hogy nem mentünk el rá. Számunkra nem. Számomra nem. Az élet csak továbbment. Goswood tovább él Rachell nélkül is. Ugyanúgy be kell mennem suliba, ugyanúgy tanulnom kell és utána ugyanúgy el kell mennem dolgozni a Blue Angel's cukrászdába.
Igazából ezt akartam kezdésnek, de mivel úgy gondoltam, hogy a visszaemlékezés előrébb való, így ez csak a második helyre csúszott. Szóval ez még nem az az igazi, de igyekszem és remélem, hogy pár részlettel később végre igazán kibontakozhatom Alive And Stereo
Felkeltem. Felöltöztem. Elmentem iskolába. Hihetetlen! Hihetetlennek tartottam, hogy ezt meg fogom tudni csinálni. Elmenni az iskolába és végignézni a tömegen. Vajon hány embert rázott meg Rachell öngyilkossága? Mindenkit? Az iskola felét? Senkit? Az utolsó nem igaz. Engem megrázott. Két héten keresztül nem tudtam másra gondolni, csak rá. Rachell-re. Hosszú, szőke hajára, formás testére és csak úgy egyszerűen...Rá. És mikor Kylie közölte, hogy egy rohammentő állt a házuk előtt, megijedtem. Nagyon is. Mindig is tudtam, hogy Rachell vagdossa magát, de nem tettem semmit. Pedig ez miatt már korházba is került. Tízszer is. Sok, nemde? Hát persze, hogy az! De senki nem tett semmit. Nem hittük, hogy megöli magát. Miért tette volna? Minden pasit megkapott. Sok haverja is volt, ez mellett ő volt a legszexisebb tizedikes és ebben az évben bizonyára ő lett volna a legszexisebb tizenegyedikes is. De akkor miért? Bomba test, minden nap más pasi (na jó, nem minden nap), menő cuccok és mindig ő volt a középpontban. De akkor miért? Senki nem tudja. Ahogyan azt sem, hogy hogyan csinálta. A temetésre se ment el szinte senki. Minek? Csak hamvasztás volt. Legalábbis így tudtuk. Belegondolva Rachell-ről senki nem tudott semmit, csak amiket hallottunk. Ez viszont édes kevés. Nem tudtuk a halálának az okát, a temetés helyszínét, de még csak a dátumát sem. Így nem meglepő, hogy nem mentünk el rá. Számunkra nem. Számomra nem. Az élet csak továbbment. Goswood tovább él Rachell nélkül is. Ugyanúgy be kell mennem suliba, ugyanúgy tanulnom kell és utána ugyanúgy el kell mennem dolgozni a Blue Angel's cukrászdába.
2015. április 11. 08:37
#324
|
|
- törölt felhasználó - |
Idézet (Sprite @ 2015.04.09. 21:01)
Ismételten lenyűgöztél az írásoddal. Nem tudom, hogy hogyan csinálod, de ha csak egy mondatot írnál, én azért is oda lennék Egyébként még mindig nagyon bírom Clare-t, bár most Zac-et kevésbé. Nem tudnám megmondani, hogy miért vált számomra kissé unszimpatikussá, egyszerűen csak most nem annyira bírom Viszont a rész ismét nagyon tetszett és remélem, hogy minél gyorsabban publikálod a következő részletet
Egyébként még mindig nagyon bírom Clare-t, bár most Zac-et kevésbé. Nem tudnám megmondani, hogy miért vált számomra kissé unszimpatikussá, egyszerűen csak most nem annyira bírom Viszont a rész ismét nagyon tetszett és remélem, hogy minél gyorsabban publikálod a következő részletet Köszönöm
Igazából Zacet egy kedvesebb, Danielt pedig a kiszámíthatatlanabb,de elhagyhatatlan karakternek szántam,aztán a történettel együtt ők is alakutak. És dolgozom a folytatásokon,csak nem mindig van annyi időm,mint amennyit szeretnék,de azt már elárulhatom ,hogy huszonöt fejezetet terveztem.... Idézet (Sprite @ 2015.04.09. 21:05)
Én pedig meghoztam a következő részletet Igazából ezt akartam kezdésnek, de mivel úgy gondoltam, hogy a visszaemlékezés előrébb való, így ez csak a második helyre csúszott. Szóval ez még nem az az igazi, de igyekszem és remélem, hogy pár részlettel később végre igazán kibontakozhatom
Alive And Stereo
Felkeltem. Felöltöztem. Elmentem iskolába. Hihetetlen! Hihetetlennek tartottam, hogy ezt meg fogom tudni csinálni. Elmenni az iskolába és végignézni a tömegen. Vajon hány embert rázott meg Rachell öngyilkossága? Mindenkit? Az iskola felét? Senkit? Az utolsó nem igaz. Engem megrázott. Két héten keresztül nem tudtam másra gondolni, csak rá. Rachell-re. Hosszú, szőke hajára, formás testére és csak úgy egyszerűen...Rá. És mikor Kylie közölte, hogy egy rohammentő állt a házuk előtt, megijedtem. Nagyon is. Mindig is tudtam, hogy Rachell vagdossa magát, de nem tettem semmit. Pedig ez miatt már korházba is került. Tízszer is. Sok, nemde? Hát persze, hogy az! De senki nem tett semmit. Nem hittük, hogy megöli magát. Miért tette volna? Minden pasit megkapott. Sok haverja is volt, ez mellett ő volt a legszexisebb tizedikes és ebben az évben bizonyára ő lett volna a legszexisebb tizenegyedikes is. De akkor miért? Bomba test, minden nap más pasi (na jó, nem minden nap), menő cuccok és mindig ő volt a középpontban. De akkor miért? Senki nem tudja. Ahogyan azt sem, hogy hogyan csinálta. A temetésre se ment el szinte senki. Minek? Csak hamvasztás volt. Legalábbis így tudtuk. Belegondolva Rachell-ről senki nem tudott semmit, csak amiket hallottunk. Ez viszont édes kevés. Nem tudtuk a halálának az okát, a temetés helyszínét, de még csak a dátumát sem. Így nem meglepő, hogy nem mentünk el rá. Számunkra nem. Számomra nem. Az élet csak továbbment. Goswood tovább él Rachell nélkül is. Ugyanúgy be kell mennem suliba, ugyanúgy tanulnom kell és utána ugyanúgy el kell mennem dolgozni a Blue Angel's cukrászdába.
Igazából ezt akartam kezdésnek, de mivel úgy gondoltam, hogy a visszaemlékezés előrébb való, így ez csak a második helyre csúszott. Szóval ez még nem az az igazi, de igyekszem és remélem, hogy pár részlettel később végre igazán kibontakozhatom Alive And Stereo
Felkeltem. Felöltöztem. Elmentem iskolába. Hihetetlen! Hihetetlennek tartottam, hogy ezt meg fogom tudni csinálni. Elmenni az iskolába és végignézni a tömegen. Vajon hány embert rázott meg Rachell öngyilkossága? Mindenkit? Az iskola felét? Senkit? Az utolsó nem igaz. Engem megrázott. Két héten keresztül nem tudtam másra gondolni, csak rá. Rachell-re. Hosszú, szőke hajára, formás testére és csak úgy egyszerűen...Rá. És mikor Kylie közölte, hogy egy rohammentő állt a házuk előtt, megijedtem. Nagyon is. Mindig is tudtam, hogy Rachell vagdossa magát, de nem tettem semmit. Pedig ez miatt már korházba is került. Tízszer is. Sok, nemde? Hát persze, hogy az! De senki nem tett semmit. Nem hittük, hogy megöli magát. Miért tette volna? Minden pasit megkapott. Sok haverja is volt, ez mellett ő volt a legszexisebb tizedikes és ebben az évben bizonyára ő lett volna a legszexisebb tizenegyedikes is. De akkor miért? Bomba test, minden nap más pasi (na jó, nem minden nap), menő cuccok és mindig ő volt a középpontban. De akkor miért? Senki nem tudja. Ahogyan azt sem, hogy hogyan csinálta. A temetésre se ment el szinte senki. Minek? Csak hamvasztás volt. Legalábbis így tudtuk. Belegondolva Rachell-ről senki nem tudott semmit, csak amiket hallottunk. Ez viszont édes kevés. Nem tudtuk a halálának az okát, a temetés helyszínét, de még csak a dátumát sem. Így nem meglepő, hogy nem mentünk el rá. Számunkra nem. Számomra nem. Az élet csak továbbment. Goswood tovább él Rachell nélkül is. Ugyanúgy be kell mennem suliba, ugyanúgy tanulnom kell és utána ugyanúgy el kell mennem dolgozni a Blue Angel's cukrászdába.
Már most hihetetlenül jól lekötött az egész,pedig az mindig egy könyv közepénél szokott bekövetkezni. Natet még nem döntöttem el hova sorolom,de imádom ahogy fogalmazol. 
1 felhasználónak tetszik:
unbroken_reka
2015. április 11. 15:20
#325
|
Cute girl 998suicide blonde |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.08.19. Hozzászólás: 11981 Csatolások: 4586 Azonosító: 158722  offline
|
Idézet (Cute girl 998 @ 2015.04.04. 10:30)
Sötétlila krizantém, második rész, tizenhatodik fejezet:
A viszonyunk
Lisette Thompson életében másodszor igazán szerelmes volt. Azok után, hogy biztos volt benne, soha többet nem lesz képes megélni ezt az érzést. Teljesen elvesztette a hitét a szerelemben, most mégis érzett valamit – nem is akármit – Tony Beaumont iránt. Fogalma sem volt, hogy mégis miért szerelmes a férfiba, hiszen semmi különleges nem volt benne. Talán csak azért, mert azt kapta tőle, amire vágyott. Abban nem volt biztos, hogy a férfi ugyanilyen érzésekkel viseltet iránta. De Lisette önző volt, nem érdekelte más, csak önmaga. A viszonyukba akaratlanul is belezavart Tony felesége, ezt pedig Lisette nem vette jó néven.
Így aztán, amikor legközelebb találkoztak – természetesen a nő lakásán – Lisette kifaggatta Tony-t a házasságukról. Gillian-nek hívják a feleségét, aki legalább annyira hűtlen hozzá, mint amennyire Tony őhozzá, és az is világossá vált számára, hogy a férfi már egyáltalán nem szereti a feleségét. Mindössze ennyire volt tisztában a férfi házasságával, valamint haloványan emlékezett valami olyasmire, hogy a feleség már egyszer próbált öngyilkos lenni.
Akkor nem áll messze hozzá a halál. Ez esetben nem fog ellenkezni, amikor segít neki közelebb kerülni hozzá.
Pár napba telt csupán, hogy a terv megfogalmazódjon Lisette fejében. Arra az elhatározásra jutott, hogyha Tony- nak nem lesz többé felesége, akkor semmi sem állhat már a viszonyuk kiteljesedésének útjába. És ha Lisette akart valamit, azt mindig meg is szerezte.
Terve nagyon pontos előkészítést igényelt, de ő ezt egyáltalán nem bánta. Tudta, hogy megéri. Napokon keresztül állt Tonyék háza előtt, hogy pontosan tudja, mikor van otthon, egyedül otthon a nő. Hogy senki sem zavarhassa őket.
Aztán egy napon, amikor Tony már éppen távozni készült szeretőjétől, kibökte, hogy nem lesz a városban egy pár napig. Még folytatta a mondatot, de a nő már egyáltalán nem figyelt rá, ennyi neki éppen elég volt.
Gillian szombat reggel úgy döntött, hogy igenis megengedheti magának, hogy aznap fel sem kel az ágyból. Csak addig kel fel, amíg hoz magának egy kávét. Tony aznap sem volt otthon. Biztosan a szeretőjével van, gúnyolódott magában Gillian. Elég jól ismerte már a férfit, és a napokban való viselkedése nem kis gyanút keltett fel benne. Ez van, gondolta elkeseredetten, egy olyan nő vagyok, akit folyamatosan csal a férje, de vajon miért? Mije van annak a nőnek, ami neki nincs? Á, de mindegy is, erre ugyan hiába keresi a választ. Tony úgysem mondja a szemébe, hogy igen, drágám, van valakim, tudom, hogy neked is van, váljunk el. Mert ott a gyermek. És ha Tony az apja? Akkor apa nélkül neveli fel a gyermekét? Vagy hazudik, és valaki mást állít apaszerepbe? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok nyomasztották, miközben kitöltötte magának a kávét. Akkor akadt meg a szeme valamin, egy régen elfeledett, de annál értékesebb dolgon, a könyvespolcon. A saját könyve.
A Halál utáni depresszió sokkal nyomasztóbb volt annál, mint amire emlékezett. Elejétől a végéig elolvasta a könyvet. Az egyik kulcsmondat, ami eddig szinte teljesen elkerülte a nő figyelmét, ez volt: „Aki egyszer depressziós, utána sem lesz soha az, aki volt.”
Milyen igaz! Még most is próbál kilábalni belőle, annyira élénken élnek benne a múlt emlékei. Este megvacsorázott egyedül, aztán a tévé elé ült, hogy elüsse az időt. Szó se róla, nagyon magányos volt. Nem is sejtette, hogy Lisette ott ácsorog az ablaka alatt, és csak arra vár, hogy őt elnyomja az álom. És akkor aztán színre lép. Ugyanazzal a késsel, ami a férjét küldte a halálba.
A viszonyunk
Lisette Thompson életében másodszor igazán szerelmes volt. Azok után, hogy biztos volt benne, soha többet nem lesz képes megélni ezt az érzést. Teljesen elvesztette a hitét a szerelemben, most mégis érzett valamit – nem is akármit – Tony Beaumont iránt. Fogalma sem volt, hogy mégis miért szerelmes a férfiba, hiszen semmi különleges nem volt benne. Talán csak azért, mert azt kapta tőle, amire vágyott. Abban nem volt biztos, hogy a férfi ugyanilyen érzésekkel viseltet iránta. De Lisette önző volt, nem érdekelte más, csak önmaga. A viszonyukba akaratlanul is belezavart Tony felesége, ezt pedig Lisette nem vette jó néven.
Így aztán, amikor legközelebb találkoztak – természetesen a nő lakásán – Lisette kifaggatta Tony-t a házasságukról. Gillian-nek hívják a feleségét, aki legalább annyira hűtlen hozzá, mint amennyire Tony őhozzá, és az is világossá vált számára, hogy a férfi már egyáltalán nem szereti a feleségét. Mindössze ennyire volt tisztában a férfi házasságával, valamint haloványan emlékezett valami olyasmire, hogy a feleség már egyszer próbált öngyilkos lenni.
Akkor nem áll messze hozzá a halál. Ez esetben nem fog ellenkezni, amikor segít neki közelebb kerülni hozzá.
Pár napba telt csupán, hogy a terv megfogalmazódjon Lisette fejében. Arra az elhatározásra jutott, hogyha Tony- nak nem lesz többé felesége, akkor semmi sem állhat már a viszonyuk kiteljesedésének útjába. És ha Lisette akart valamit, azt mindig meg is szerezte.
Terve nagyon pontos előkészítést igényelt, de ő ezt egyáltalán nem bánta. Tudta, hogy megéri. Napokon keresztül állt Tonyék háza előtt, hogy pontosan tudja, mikor van otthon, egyedül otthon a nő. Hogy senki sem zavarhassa őket.
Aztán egy napon, amikor Tony már éppen távozni készült szeretőjétől, kibökte, hogy nem lesz a városban egy pár napig. Még folytatta a mondatot, de a nő már egyáltalán nem figyelt rá, ennyi neki éppen elég volt.
Gillian szombat reggel úgy döntött, hogy igenis megengedheti magának, hogy aznap fel sem kel az ágyból. Csak addig kel fel, amíg hoz magának egy kávét. Tony aznap sem volt otthon. Biztosan a szeretőjével van, gúnyolódott magában Gillian. Elég jól ismerte már a férfit, és a napokban való viselkedése nem kis gyanút keltett fel benne. Ez van, gondolta elkeseredetten, egy olyan nő vagyok, akit folyamatosan csal a férje, de vajon miért? Mije van annak a nőnek, ami neki nincs? Á, de mindegy is, erre ugyan hiába keresi a választ. Tony úgysem mondja a szemébe, hogy igen, drágám, van valakim, tudom, hogy neked is van, váljunk el. Mert ott a gyermek. És ha Tony az apja? Akkor apa nélkül neveli fel a gyermekét? Vagy hazudik, és valaki mást állít apaszerepbe? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok nyomasztották, miközben kitöltötte magának a kávét. Akkor akadt meg a szeme valamin, egy régen elfeledett, de annál értékesebb dolgon, a könyvespolcon. A saját könyve.
A Halál utáni depresszió sokkal nyomasztóbb volt annál, mint amire emlékezett. Elejétől a végéig elolvasta a könyvet. Az egyik kulcsmondat, ami eddig szinte teljesen elkerülte a nő figyelmét, ez volt: „Aki egyszer depressziós, utána sem lesz soha az, aki volt.”
Milyen igaz! Még most is próbál kilábalni belőle, annyira élénken élnek benne a múlt emlékei. Este megvacsorázott egyedül, aztán a tévé elé ült, hogy elüsse az időt. Szó se róla, nagyon magányos volt. Nem is sejtette, hogy Lisette ott ácsorog az ablaka alatt, és csak arra vár, hogy őt elnyomja az álom. És akkor aztán színre lép. Ugyanazzal a késsel, ami a férjét küldte a halálba.
Második és egyben utolsó részlet:
Éjjel tizenegy óra is elmúlt már akkor, amikor Lisette kinyújtóztatta elgémberedett lábait, és benyitott a lakásba. A nő még az ajtaját sem zárja be éjjel, milyen feleség az ilyen? Mindenkinek jobb lesz, ha meghal, gondolta. Sötét volt a házban, egy lámpa sem égett, az éjjeliszekrényen állón kívül, mely közvetlenül az ágy mellett volt. Lisette kisimította haját az arcából, majd örömmel várta, hogy életében már másodszor öljön embert. Könnyű lesz. Ő pedig végre együtt lehet Tony- val. Megállt az ajtóban. Aztán mégis tovább ment, olyan halkan lépegetett, akár egy macska. Megállt az ágy előtt, megbizonyosodott róla, hogy a nő alszik. Fogta a kést, melyen még maradt vér a férjétől. Elmosolyodott, és a nő nyakához illesztette a pengét. Valósággal érezte a nő ereiben áramló vért. Egy másodperc, és a nyakába mélyeszti a pengét. Ekkor viszont olyasmi történt, amire nem számított: Gillian ugyanis kinyitotta a szemét. Visszafojtotta a lélegzetét. Aztán elrántotta a nyakát, szemében azzal a félelemmel, amit Lisette olyan jól ismert. Ez viszont olyan felkészületlenül érte, hogy hagyta kicsúszni áldozatát kezei közül, aki egy pillanat alatt kimászott az ágyból, és a falhoz simult.
- Csak megkönnyíted a dolgomat, drága – suttogta Lisette, hangja tele volt gyűlölettel. Felpattant, a nő elé lépett, és a torkához szorította a kést.
- Ki maga? – suttogta vissza a nő, Lisette pedig tiszta szívéből elmosolyodott, és belemélyesztette a pengét a nő torkába. Szívtelenül és kegyetlenül. Minden érzéke elhagyta a dicsőséges pillanatra, élvezte azt a pillanatot, kicsorduló könnycseppek és vér, csodálatos. Homályosan érzékelt valamit. A saját nevét vélte hallani. Kedvese szájából.
- Lisette…
Tony becsukta az ajtót, egy pillanatra megdermedt – Lisette mosolyog, kezében kés. Lecsorog róla a vér. A felesége vére. Megszédült. Gillian a földön, két keze a nyakán, ujjai közül szivárog a vér. És Lisette mosolyog.
Akkor odasietett hozzájuk.
- Szia, édesem!
Arra eszmélt, hogy szeretője szájon csókolja. Mosolyog. Lisette mosolyogva öl embert.
- Ezt te tetted?
- Persze, hogy én! Most már végre együtt lehetünk…
Tony agyához nem jutottak el a szavak. Felhúzta a feleségét álló helyzetbe, és érezte, hogy a nő zokog. Erre eszmélt először. Aztán a vér szaga. Lisette dühös arca. Aztán a saját ujjai, amik a telefont kutatják, mentőt hívni. Ugyan mit mond majd nekik? Istenem, add, hogy ne legyen késő!
Gillian elájult.
2015. április 11. 21:45
#326
|
TianaBlack |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.09.28. Hozzászólás: 672 Csatolások: 36 Azonosító: 212599 offline
|
Sziasztok! Ma kutakodtam régi szekrényemben és megtaláltam egy füzetet, amibe 13 éves koromban írtam a kis novelláimat. Megosztanék veletek egyet, ha nem gond. A fogalmazókészségem még nem volt a magaslatokban, de nosztalgikus visszanézni a pár évvel ezelőtti szüleményeimet Satnya de remélem nem égeti ki teljesen a retinátokat. Nem írom le az egészet mert hosszú, ha valakit érdekel majd esetleg publikálhatom a több részét is.
Ködkép
Az életnek vannak bizonyos előírásai, amelyeket rendíthetetlen komolysággal vesz. Sosem lehetsz biztos semmiben, amit ez az illúzió tár a szemed elé. Az emberek, akik stabil bizalommal fordulnak ahhoz, hogy egyszer egy minutumban elérik majd életük eddig tiltottnak tűnő és átláthatatlan ködképét, mindig a küszöb előtt hasalnak el - ez már régóta ismert aranyszabály. Ezért voltam mindig is szkeptikus és megérthetetlen személyiségű.
A félcédulás ismerősök nem fognak fel, a prudens idegenek számára pedig túl sötét a fejem ahhoz, hogy megértsenek. Mégis létezik valaki, aki ennek a kettőnek pontosan a közepén áll. Valaki, akinek kulcsa van az agyam összes kis fiókjához. Talán akaratlanul engedtem be, talán erőszakkal betört - de bejutott. Egy pillanatra tévesztettem szem elől a zárakat és ki is nyíltak. [...]
Aznap más nap volt. A Nap egy másodpercre sem bújt elé biztonságos rejtekéből, mégis derűs idő uralta a várost. Már a nap első lélegzetvételénél tudtam, hogy ma máshogyan lesz - de a legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy ennyire.
A vörös rúzs egyenletesen volt eloszlatva dús ajkaimon, a titkaim arcán csattanó csók pedig vörös nyomot hagyott.
-El fogod veszíteni - nézett rám riadt tekintettel Ruth, majd összehúzta magán a fekete blézert.
-Én sosem vesztek el senkit. Én irányítok - mondtam, majd a fekete kilincset megragadva nagy léptekkel a beltér felé igyekeztem. A falak sötétek voltak, a szobát pedig átjárta az áporodott doh szaga. A dohányfüst laonikus dobbantásokkal tért be a kis helyiségbe, az arcomba csapódó szürke köd pedig átrázta testemet. Megragadtam Caevan kezét, majd poharamat markába temettem.
-Fogd - adtam parancsba, majd a lábamhoz hajoltam. Kikapcsoltam a fekete magassarkú szárát, és a földre hajítottam. A kemény anyag tompán dobbant a fapadlón, amikor földre ejtettem.
A csapódó szitaajtó Ruth lépteit leste, ahogyan óvatosan, félelemmel teli arccal felém kerekedett.
-Reese, ha most nem állítod le, soha nem lesz több alkalmad - suttogta elcsukló hangon, majd letörölte a lomhán szemébe gyűlt könnyeket - Adj egy új esélyt. Kérlek - könyörgött.
-Azt már elvesztetted akkor, amikor idejöttél. Nincs itt helyed Ruth. Ehhez túl ingerszegény vagy - mosolyogtam szemtelenül az arcába. A következő pillanatban vonásai eltorzultak, szemei pedig remegni kezdtek az idegtől. Napfényt régen látott keze erőteljesen csattant szeplőkkel áztatott arcomon, amikor végre felszínre tértek csapongó énjei. A szobában nevetés tört ki.
-Üdvözöllek újra az alvilágban, Ruth. [....]
Ma kutakodtam régi szekrényemben és megtaláltam egy füzetet, amibe 13 éves koromban írtam a kis novelláimat. Megosztanék veletek egyet, ha nem gond. A fogalmazókészségem még nem volt a magaslatokban, de nosztalgikus visszanézni a pár évvel ezelőtti szüleményeimet Satnya de remélem nem égeti ki teljesen a retinátokat. Nem írom le az egészet mert hosszú, ha valakit érdekel majd esetleg publikálhatom a több részét is. Ködkép
Az életnek vannak bizonyos előírásai, amelyeket rendíthetetlen komolysággal vesz. Sosem lehetsz biztos semmiben, amit ez az illúzió tár a szemed elé. Az emberek, akik stabil bizalommal fordulnak ahhoz, hogy egyszer egy minutumban elérik majd életük eddig tiltottnak tűnő és átláthatatlan ködképét, mindig a küszöb előtt hasalnak el - ez már régóta ismert aranyszabály. Ezért voltam mindig is szkeptikus és megérthetetlen személyiségű.
A félcédulás ismerősök nem fognak fel, a prudens idegenek számára pedig túl sötét a fejem ahhoz, hogy megértsenek. Mégis létezik valaki, aki ennek a kettőnek pontosan a közepén áll. Valaki, akinek kulcsa van az agyam összes kis fiókjához. Talán akaratlanul engedtem be, talán erőszakkal betört - de bejutott. Egy pillanatra tévesztettem szem elől a zárakat és ki is nyíltak. [...]
Aznap más nap volt. A Nap egy másodpercre sem bújt elé biztonságos rejtekéből, mégis derűs idő uralta a várost. Már a nap első lélegzetvételénél tudtam, hogy ma máshogyan lesz - de a legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy ennyire.
A vörös rúzs egyenletesen volt eloszlatva dús ajkaimon, a titkaim arcán csattanó csók pedig vörös nyomot hagyott.
-El fogod veszíteni - nézett rám riadt tekintettel Ruth, majd összehúzta magán a fekete blézert.
-Én sosem vesztek el senkit. Én irányítok - mondtam, majd a fekete kilincset megragadva nagy léptekkel a beltér felé igyekeztem. A falak sötétek voltak, a szobát pedig átjárta az áporodott doh szaga. A dohányfüst laonikus dobbantásokkal tért be a kis helyiségbe, az arcomba csapódó szürke köd pedig átrázta testemet. Megragadtam Caevan kezét, majd poharamat markába temettem.
-Fogd - adtam parancsba, majd a lábamhoz hajoltam. Kikapcsoltam a fekete magassarkú szárát, és a földre hajítottam. A kemény anyag tompán dobbant a fapadlón, amikor földre ejtettem.
A csapódó szitaajtó Ruth lépteit leste, ahogyan óvatosan, félelemmel teli arccal felém kerekedett.
-Reese, ha most nem állítod le, soha nem lesz több alkalmad - suttogta elcsukló hangon, majd letörölte a lomhán szemébe gyűlt könnyeket - Adj egy új esélyt. Kérlek - könyörgött.
-Azt már elvesztetted akkor, amikor idejöttél. Nincs itt helyed Ruth. Ehhez túl ingerszegény vagy - mosolyogtam szemtelenül az arcába. A következő pillanatban vonásai eltorzultak, szemei pedig remegni kezdtek az idegtől. Napfényt régen látott keze erőteljesen csattant szeplőkkel áztatott arcomon, amikor végre felszínre tértek csapongó énjei. A szobában nevetés tört ki.
-Üdvözöllek újra az alvilágban, Ruth. [....]
6 felhasználónak tetszik:
Klauflau,
awwparadise,
unbroken_reka,
Cute girl 998,
LeerdammerGirl,
Rory gilmore 12
2015. április 12. 08:29
#327
|
|
- törölt felhasználó - |
A halál lehelete
Huszonnegyedik fejezet,második rész:
Amikor is Mr.Gregorius értem jött a fiúk szobájába a hideg is kirázott, amilyen kimértséggel kitessékelt. Már rágondolni is fájt, hogy az egykori kifejezetten kedvelt irodalom tanárom maga a Sátán...vagy Lucifer vagy ki tudja minek szereti hívni magát. Most pedig egy teljesen normális tárgyalóteremhez hasonló nagy szobában ülök vele szembe és apró kis asztalnál. A fiúk nem tudják, hogy pontosan mi zajlik itt le ,és jobb is így. Őszintén még én sem tudom, hogy mi fog itt történni. De egyre inkább úgy érzem, mostanában már csak túl akarok esni mindenen. Semmire nem tudok nyugodt és épp elmével gondolni, már ha már néha napján gondolkodom.
- Mit akarsz Clare? - Kezdi tárgyilagos hangnemben a mai beszélgetésünket Mr.Gregorius. Teljesen kipihentnek látszik, valószínűleg nem voltak álmatlan éjszakái a halálom tárgyalásának gondolatától.
- A fiúkat. És az ő teljes szabadságukat. Semmilyen összeköttetésben nem lehetsz velük, ha innen kilépnek. Nem érdekel, hogy elveszed-e a képességeiket, avagy sem. Az lehet a bónusz, ha meglepsz. De amint elhagyták ez a helyet, és elfogják velem ma este, te megszüntetsz minden rohadt kapcsolatot velük. - A hangom olyan komorra sikeredett, hogy még magam is megleptem vele. Próbáltam semmi jelét adni annak, hogy erős érzelmi hatással van rám jelen pillanatban .
- Hát, ez nem sok - feleli csalódottam. - De így is kérek érte valamit. És szerintem sejted is, hogy mit. Csak ,hát még sem úgy ahogy eredetileg terveztem.
- Hogy érti? - Kérdeztem vissza. Hirtelen még a szemöldököm is összeráncoltam, annyira meglepett.
- Mindketten tudjuk mi történt volna, ha visszajössz. De nem akarom, hogy visszagyere Clare. - Felelte és gonosz mosolyra húzta a száját. - Azt akarom, hogy a közös lakásotokban tedd meg. A konyhában. A fürdőben. L.sz.r.m. És reggel arra keljen kelnie ,amire senki nem akar. Azt akarom, hogy szenvedjem meg érte, amit tett. Érezze, hogy a tetteknek súlya van és, hogy a megszabadulás édes kis szenvedés. Ez az ami AKAROK. - A hangja olyanná változott akár a mennydörgés. A hideg futkosik tőle a hátamon. De annyira belefáradtam már a felesleges harcokba. Tudom, hogy nincs esélyem. És azt is felesleges lenne...
- Hogyan?
- Az önfeláldozás legszebb módján aranyom. Ha a tisztaságodtól megszabadul az én világom, remekül megleszek. A helyemen. És a te imádott fiúcskáid, meg az imádott országod is megszabadul tőlem. Ha tényleg meg mered tenni, és örökre megkapom a teljes gonoszság és pusztításom hatalmát a saját világomban. Ti meg a ti kis szánalmasságotokat a tietekben. Minden jó,ha a vége jó, nemdebár?
A hányinger kerülget az undorító képmutatásától,de ellenállok a kísértésnek, hogy lekeverjek neki egyet. Sokkal inkább csak bólintok majd kivonulok a szobából. A fiúk már várnak rám a folyosó végén. Még van egy bevégezendő dolgunk. Hazamegyünk.
Huszonnegyedik fejezet,második rész:
Amikor is Mr.Gregorius értem jött a fiúk szobájába a hideg is kirázott, amilyen kimértséggel kitessékelt. Már rágondolni is fájt, hogy az egykori kifejezetten kedvelt irodalom tanárom maga a Sátán...vagy Lucifer vagy ki tudja minek szereti hívni magát. Most pedig egy teljesen normális tárgyalóteremhez hasonló nagy szobában ülök vele szembe és apró kis asztalnál. A fiúk nem tudják, hogy pontosan mi zajlik itt le ,és jobb is így. Őszintén még én sem tudom, hogy mi fog itt történni. De egyre inkább úgy érzem, mostanában már csak túl akarok esni mindenen. Semmire nem tudok nyugodt és épp elmével gondolni, már ha már néha napján gondolkodom.
- Mit akarsz Clare? - Kezdi tárgyilagos hangnemben a mai beszélgetésünket Mr.Gregorius. Teljesen kipihentnek látszik, valószínűleg nem voltak álmatlan éjszakái a halálom tárgyalásának gondolatától.
- A fiúkat. És az ő teljes szabadságukat. Semmilyen összeköttetésben nem lehetsz velük, ha innen kilépnek. Nem érdekel, hogy elveszed-e a képességeiket, avagy sem. Az lehet a bónusz, ha meglepsz. De amint elhagyták ez a helyet, és elfogják velem ma este, te megszüntetsz minden rohadt kapcsolatot velük. - A hangom olyan komorra sikeredett, hogy még magam is megleptem vele. Próbáltam semmi jelét adni annak, hogy erős érzelmi hatással van rám jelen pillanatban .
- Hát, ez nem sok - feleli csalódottam. - De így is kérek érte valamit. És szerintem sejted is, hogy mit. Csak ,hát még sem úgy ahogy eredetileg terveztem.
- Hogy érti? - Kérdeztem vissza. Hirtelen még a szemöldököm is összeráncoltam, annyira meglepett.
- Mindketten tudjuk mi történt volna, ha visszajössz. De nem akarom, hogy visszagyere Clare. - Felelte és gonosz mosolyra húzta a száját. - Azt akarom, hogy a közös lakásotokban tedd meg. A konyhában. A fürdőben. L.sz.r.m. És reggel arra keljen kelnie ,amire senki nem akar. Azt akarom, hogy szenvedjem meg érte, amit tett. Érezze, hogy a tetteknek súlya van és, hogy a megszabadulás édes kis szenvedés. Ez az ami AKAROK. - A hangja olyanná változott akár a mennydörgés. A hideg futkosik tőle a hátamon. De annyira belefáradtam már a felesleges harcokba. Tudom, hogy nincs esélyem. És azt is felesleges lenne...
- Hogyan?
- Az önfeláldozás legszebb módján aranyom. Ha a tisztaságodtól megszabadul az én világom, remekül megleszek. A helyemen. És a te imádott fiúcskáid, meg az imádott országod is megszabadul tőlem. Ha tényleg meg mered tenni, és örökre megkapom a teljes gonoszság és pusztításom hatalmát a saját világomban. Ti meg a ti kis szánalmasságotokat a tietekben. Minden jó,ha a vége jó, nemdebár?
A hányinger kerülget az undorító képmutatásától,de ellenállok a kísértésnek, hogy lekeverjek neki egyet. Sokkal inkább csak bólintok majd kivonulok a szobából. A fiúk már várnak rám a folyosó végén. Még van egy bevégezendő dolgunk. Hazamegyünk.
2015. április 12. 09:57
#328
|
unbroken_rekavisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 15.01.21. Hozzászólás: 367 Csatolások: 12 Azonosító: 239296 offline
|
Nos, bátorkodtam a gyöngyszemek közé beírni az én kezdetleges fogalmazású "művemet" is 
A szereplőkkel és a szöveggel remélem senkit nem sértek meg
Teljesen bőrig ázva esünk be az ajtón a házamba. Andy besurran mellettem a sötétbe és nagy lendületében felrúgja a cipőhúzó sámlimat.
- B*sszameg! Hol van itt a villany?
Kedvesen kiröhögöm és felcsapom a villanykapcsolót. Kulcsra zárom mögöttem az ajtót. Megfordulok. Andy víztől tocsogó cipőben végigcaplat a folyosón majd mikor megtalálja a fürdőszobát, magára zárja az ajtót. Lehámozom magamról a pulóverem és ráteszem egy székre. De amikor az alatta egyre növekvő tócsára nézek, elhatározom, hogy előbb kicsavarom. Útközben bekopogok Andyhez.
- Igen?
- A vizes ruhát rakd csak a padlóra, majd én elintézem.
- Oké. Kösz.
Mivel máshol nem tudom, a konyhai csaphoz megyek és alaposan kicsavarom a pulóverem. A cipőm ledobom a parkettára, a zoknim leveszem. Fülelek. Víz csobogását hallom, Andy bizonyára fürdik. Remélhetőleg nem fog megfázni, vagy berekedni, az katasztrófa lenne! A holnapi napon indul a turné, ha bereked, mi a szar lesz? Mindez egy hülye séta miatt! Kellett ezt nekem kitalálnom! Bűntudatot érzek. Aztán benézek a hűtőbe. Pizzamaradékok, egy már biztosan megromlott saláta, feta sajt és egy üveg bor van benne összesen. Ebből most mit kezdjek? Támad egy ötletem. Kiveszem a bort, öntök belőle egy edénybe és felteszem forrni. Dobok bele cukrot, fahéjat és citromot, majd otthagyom. Talán ez megmenti Andy torkát. Addig is levetem a többi ruhadarabom és kicsavarom. A szobámba megyek újakért, de eszembe jut, hogy valahol meg kéne ágyaznom Andynek. A tűzhely előtti kanapé tűnik a legalkalmasabb helynek erre. Hosszasan válogatok a huzatok között, míg egy elnyűtt feketére esik a választás. Miért nincs nekem Batmanes huzatom? Be kéne szereznem egyet. Andy biztosan örülne neki. Egy darabig eljátszok a gondolattal, hogyan reagálna rá. Majd mikor készen vagyok a kanapéval, tüzet rakok és élveszem a meleget, amíg valami furcsa hangot hallok.
- Mi a szar?- és felpattanok, mert eszembe jut, hogy a bort otthagyatam a tűzön. Gyorsan letekerem a fokokat és letolom az edényt a tűzhelyről. A következő pillanatban felsikoltok, mert épp most égettem le a jobb tenyerem. Sziszegve megnyitom a csapot és a hideg vízbe teszem a kezem. Lehunyom a szemem, hogy a fájdalom elviselésére koncentráljak.
- Köhöm...minden oké?-hallom a hátam mögül.
Megfordulok. A pillantásom Andy két kék, aggódó szemébe ütközik. Haja vizes, összevissza áll a mosás után. Csak az én tengerkék törölközőm van rajta, a derekán fogja össze. Egész felsőteste csupasz, így látszik az összes tetoválás. Én meg fehérneműben. Rákvörös arccal fordulok vissza a csaphoz.
- Aham. Menjél csak.
- Jaj, ne hülyéskedj már, nem vagyok szégyenlős! Mit csináltál megint?
Kínosan felnevetek. Na igen. Az már köztudott, hogy én mindig elcseszek valamit. Ashleyéknál a kenyérpirító életét rövidítettem meg, Christian barátnőjénél lefejeltem a termosztátot, aztán Jinxx egyik bandás pólóját hipóztam rózsaszínre. Az már más, hogy azután jöttünk össze Jinxxel.
- Leégettem a fél kezemet.
- Mutasd!
Andy képébe nyomom a piros dudorokkal díszített tenyerem. Ő emeli a kezét.
- Nehogy megfogd!- hisztizek.
- Na, add már ide!
- Neeeem Andy hagyjad a kezem!
- Na adjad ide!
- De fáj!
- Nem fog fájni.
- De...Andy!-sikítok, amikor mindkét kezét ráteszi a sebekre.
Felszisszenek és összeszorított foggal várom a fájdalmat. Ami nem jelentkezik. Sokkal inkább kellemes az, amit érzek. Andy kezei ráfonódnak az enyémre és csitítják a lüktető, vörösre égett bőröm.
kinyitom a szemem.
- Ezt hogy csinálod?- kérdezem.
Andy csak mosolyog. Imádom amikor mosolyog. a szemébe nézve mintha egy másik, békés világ nyelne el. Ebben a pillanatban irigylem Julietet. irigylem, mert ő reggelente ebbe a szempárba pillanthat amikor felkel. És ez a szempár őrként vigyáz rá éjszaka, amikor aludni próbál. Talán minden találkozáskor, búcsúnál csókot váltanak. Egész áldott nap egymás kezét fogják. Egy álompár. Illenek egymáshoz, akár egy kirakós játék. És én ezen nem változtathatok.
Na, ennyit terveztem így elsőre, nem foglalom a helyet a gyönyörűségek elől, ha valaki kíváncsi a folytatásra, szívesen leírom
A szereplőkkel és a szöveggel remélem senkit nem sértek meg
Teljesen bőrig ázva esünk be az ajtón a házamba. Andy besurran mellettem a sötétbe és nagy lendületében felrúgja a cipőhúzó sámlimat.
- B*sszameg! Hol van itt a villany?
Kedvesen kiröhögöm és felcsapom a villanykapcsolót. Kulcsra zárom mögöttem az ajtót. Megfordulok. Andy víztől tocsogó cipőben végigcaplat a folyosón majd mikor megtalálja a fürdőszobát, magára zárja az ajtót. Lehámozom magamról a pulóverem és ráteszem egy székre. De amikor az alatta egyre növekvő tócsára nézek, elhatározom, hogy előbb kicsavarom. Útközben bekopogok Andyhez.
- Igen?
- A vizes ruhát rakd csak a padlóra, majd én elintézem.
- Oké. Kösz.
Mivel máshol nem tudom, a konyhai csaphoz megyek és alaposan kicsavarom a pulóverem. A cipőm ledobom a parkettára, a zoknim leveszem. Fülelek. Víz csobogását hallom, Andy bizonyára fürdik. Remélhetőleg nem fog megfázni, vagy berekedni, az katasztrófa lenne! A holnapi napon indul a turné, ha bereked, mi a szar lesz? Mindez egy hülye séta miatt! Kellett ezt nekem kitalálnom! Bűntudatot érzek. Aztán benézek a hűtőbe. Pizzamaradékok, egy már biztosan megromlott saláta, feta sajt és egy üveg bor van benne összesen. Ebből most mit kezdjek? Támad egy ötletem. Kiveszem a bort, öntök belőle egy edénybe és felteszem forrni. Dobok bele cukrot, fahéjat és citromot, majd otthagyom. Talán ez megmenti Andy torkát. Addig is levetem a többi ruhadarabom és kicsavarom. A szobámba megyek újakért, de eszembe jut, hogy valahol meg kéne ágyaznom Andynek. A tűzhely előtti kanapé tűnik a legalkalmasabb helynek erre. Hosszasan válogatok a huzatok között, míg egy elnyűtt feketére esik a választás. Miért nincs nekem Batmanes huzatom? Be kéne szereznem egyet. Andy biztosan örülne neki. Egy darabig eljátszok a gondolattal, hogyan reagálna rá. Majd mikor készen vagyok a kanapéval, tüzet rakok és élveszem a meleget, amíg valami furcsa hangot hallok.
- Mi a szar?- és felpattanok, mert eszembe jut, hogy a bort otthagyatam a tűzön. Gyorsan letekerem a fokokat és letolom az edényt a tűzhelyről. A következő pillanatban felsikoltok, mert épp most égettem le a jobb tenyerem. Sziszegve megnyitom a csapot és a hideg vízbe teszem a kezem. Lehunyom a szemem, hogy a fájdalom elviselésére koncentráljak.
- Köhöm...minden oké?-hallom a hátam mögül.
Megfordulok. A pillantásom Andy két kék, aggódó szemébe ütközik. Haja vizes, összevissza áll a mosás után. Csak az én tengerkék törölközőm van rajta, a derekán fogja össze. Egész felsőteste csupasz, így látszik az összes tetoválás. Én meg fehérneműben. Rákvörös arccal fordulok vissza a csaphoz.
- Aham. Menjél csak.
- Jaj, ne hülyéskedj már, nem vagyok szégyenlős! Mit csináltál megint?
Kínosan felnevetek. Na igen. Az már köztudott, hogy én mindig elcseszek valamit. Ashleyéknál a kenyérpirító életét rövidítettem meg, Christian barátnőjénél lefejeltem a termosztátot, aztán Jinxx egyik bandás pólóját hipóztam rózsaszínre. Az már más, hogy azután jöttünk össze Jinxxel.
- Leégettem a fél kezemet.
- Mutasd!
Andy képébe nyomom a piros dudorokkal díszített tenyerem. Ő emeli a kezét.
- Nehogy megfogd!- hisztizek.
- Na, add már ide!
- Neeeem Andy hagyjad a kezem!
- Na adjad ide!
- De fáj!
- Nem fog fájni.
- De...Andy!-sikítok, amikor mindkét kezét ráteszi a sebekre.
Felszisszenek és összeszorított foggal várom a fájdalmat. Ami nem jelentkezik. Sokkal inkább kellemes az, amit érzek. Andy kezei ráfonódnak az enyémre és csitítják a lüktető, vörösre égett bőröm.
kinyitom a szemem.
- Ezt hogy csinálod?- kérdezem.
Andy csak mosolyog. Imádom amikor mosolyog. a szemébe nézve mintha egy másik, békés világ nyelne el. Ebben a pillanatban irigylem Julietet. irigylem, mert ő reggelente ebbe a szempárba pillanthat amikor felkel. És ez a szempár őrként vigyáz rá éjszaka, amikor aludni próbál. Talán minden találkozáskor, búcsúnál csókot váltanak. Egész áldott nap egymás kezét fogják. Egy álompár. Illenek egymáshoz, akár egy kirakós játék. És én ezen nem változtathatok.
Na, ennyit terveztem így elsőre, nem foglalom a helyet a gyönyörűségek elől, ha valaki kíváncsi a folytatásra, szívesen leírom
2015. április 12. 10:06
#329
|
|
- törölt felhasználó - |
Idézet (unbroken_reka @ 2015.04.12. 09:57)
Nos, bátorkodtam a gyöngyszemek közé beírni az én kezdetleges fogalmazású "művemet" is
A szereplőkkel és a szöveggel remélem senkit nem sértek meg
Teljesen bőrig ázva esünk be az ajtón a házamba. Andy besurran mellettem a sötétbe és nagy lendületében felrúgja a cipőhúzó sámlimat.
- B*sszameg! Hol van itt a villany?
Kedvesen kiröhögöm és felcsapom a villanykapcsolót. Kulcsra zárom mögöttem az ajtót. Megfordulok. Andy víztől tocsogó cipőben végigcaplat a folyosón majd mikor megtalálja a fürdőszobát, magára zárja az ajtót. Lehámozom magamról a pulóverem és ráteszem egy székre. De amikor az alatta egyre növekvő tócsára nézek, elhatározom, hogy előbb kicsavarom. Útközben bekopogok Andyhez.
- Igen?
- A vizes ruhát rakd csak a padlóra, majd én elintézem.
- Oké. Kösz.
Mivel máshol nem tudom, a konyhai csaphoz megyek és alaposan kicsavarom a pulóverem. A cipőm ledobom a parkettára, a zoknim leveszem. Fülelek. Víz csobogását hallom, Andy bizonyára fürdik. Remélhetőleg nem fog megfázni, vagy berekedni, az katasztrófa lenne! A holnapi napon indul a turné, ha bereked, mi a szar lesz? Mindez egy hülye séta miatt! Kellett ezt nekem kitalálnom! Bűntudatot érzek. Aztán benézek a hűtőbe. Pizzamaradékok, egy már biztosan megromlott saláta, feta sajt és egy üveg bor van benne összesen. Ebből most mit kezdjek? Támad egy ötletem. Kiveszem a bort, öntök belőle egy edénybe és felteszem forrni. Dobok bele cukrot, fahéjat és citromot, majd otthagyom. Talán ez megmenti Andy torkát. Addig is levetem a többi ruhadarabom és kicsavarom. A szobámba megyek újakért, de eszembe jut, hogy valahol meg kéne ágyaznom Andynek. A tűzhely előtti kanapé tűnik a legalkalmasabb helynek erre. Hosszasan válogatok a huzatok között, míg egy elnyűtt feketére esik a választás. Miért nincs nekem Batmanes huzatom? Be kéne szereznem egyet. Andy biztosan örülne neki. Egy darabig eljátszok a gondolattal, hogyan reagálna rá. Majd mikor készen vagyok a kanapéval, tüzet rakok és élveszem a meleget, amíg valami furcsa hangot hallok.
- Mi a szar?- és felpattanok, mert eszembe jut, hogy a bort otthagyatam a tűzön. Gyorsan letekerem a fokokat és letolom az edényt a tűzhelyről. A következő pillanatban felsikoltok, mert épp most égettem le a jobb tenyerem. Sziszegve megnyitom a csapot és a hideg vízbe teszem a kezem. Lehunyom a szemem, hogy a fájdalom elviselésére koncentráljak.
- Köhöm...minden oké?-hallom a hátam mögül.
Megfordulok. A pillantásom Andy két kék, aggódó szemébe ütközik. Haja vizes, összevissza áll a mosás után. Csak az én tengerkék törölközőm van rajta, a derekán fogja össze. Egész felsőteste csupasz, így látszik az összes tetoválás. Én meg fehérneműben. Rákvörös arccal fordulok vissza a csaphoz.
- Aham. Menjél csak.
- Jaj, ne hülyéskedj már, nem vagyok szégyenlős! Mit csináltál megint?
Kínosan felnevetek. Na igen. Az már köztudott, hogy én mindig elcseszek valamit. Ashleyéknál a kenyérpirító életét rövidítettem meg, Christian barátnőjénél lefejeltem a termosztátot, aztán Jinxx egyik bandás pólóját hipóztam rózsaszínre. Az már más, hogy azután jöttünk össze Jinxxel.
- Leégettem a fél kezemet.
- Mutasd!
Andy képébe nyomom a piros dudorokkal díszített tenyerem. Ő emeli a kezét.
- Nehogy megfogd!- hisztizek.
- Na, add már ide!
- Neeeem Andy hagyjad a kezem!
- Na adjad ide!
- De fáj!
- Nem fog fájni.
- De...Andy!-sikítok, amikor mindkét kezét ráteszi a sebekre.
Felszisszenek és összeszorított foggal várom a fájdalmat. Ami nem jelentkezik. Sokkal inkább kellemes az, amit érzek. Andy kezei ráfonódnak az enyémre és csitítják a lüktető, vörösre égett bőröm.
kinyitom a szemem.
- Ezt hogy csinálod?- kérdezem.
Andy csak mosolyog. Imádom amikor mosolyog. a szemébe nézve mintha egy másik, békés világ nyelne el. Ebben a pillanatban irigylem Julietet. irigylem, mert ő reggelente ebbe a szempárba pillanthat amikor felkel. És ez a szempár őrként vigyáz rá éjszaka, amikor aludni próbál. Talán minden találkozáskor, búcsúnál csókot váltanak. Egész áldott nap egymás kezét fogják. Egy álompár. Illenek egymáshoz, akár egy kirakós játék. És én ezen nem változtathatok.
Na, ennyit terveztem így elsőre, nem foglalom a helyet a gyönyörűségek elől, ha valaki kíváncsi a folytatásra, szívesen leírom
A szereplőkkel és a szöveggel remélem senkit nem sértek meg
Teljesen bőrig ázva esünk be az ajtón a házamba. Andy besurran mellettem a sötétbe és nagy lendületében felrúgja a cipőhúzó sámlimat.
- B*sszameg! Hol van itt a villany?
Kedvesen kiröhögöm és felcsapom a villanykapcsolót. Kulcsra zárom mögöttem az ajtót. Megfordulok. Andy víztől tocsogó cipőben végigcaplat a folyosón majd mikor megtalálja a fürdőszobát, magára zárja az ajtót. Lehámozom magamról a pulóverem és ráteszem egy székre. De amikor az alatta egyre növekvő tócsára nézek, elhatározom, hogy előbb kicsavarom. Útközben bekopogok Andyhez.
- Igen?
- A vizes ruhát rakd csak a padlóra, majd én elintézem.
- Oké. Kösz.
Mivel máshol nem tudom, a konyhai csaphoz megyek és alaposan kicsavarom a pulóverem. A cipőm ledobom a parkettára, a zoknim leveszem. Fülelek. Víz csobogását hallom, Andy bizonyára fürdik. Remélhetőleg nem fog megfázni, vagy berekedni, az katasztrófa lenne! A holnapi napon indul a turné, ha bereked, mi a szar lesz? Mindez egy hülye séta miatt! Kellett ezt nekem kitalálnom! Bűntudatot érzek. Aztán benézek a hűtőbe. Pizzamaradékok, egy már biztosan megromlott saláta, feta sajt és egy üveg bor van benne összesen. Ebből most mit kezdjek? Támad egy ötletem. Kiveszem a bort, öntök belőle egy edénybe és felteszem forrni. Dobok bele cukrot, fahéjat és citromot, majd otthagyom. Talán ez megmenti Andy torkát. Addig is levetem a többi ruhadarabom és kicsavarom. A szobámba megyek újakért, de eszembe jut, hogy valahol meg kéne ágyaznom Andynek. A tűzhely előtti kanapé tűnik a legalkalmasabb helynek erre. Hosszasan válogatok a huzatok között, míg egy elnyűtt feketére esik a választás. Miért nincs nekem Batmanes huzatom? Be kéne szereznem egyet. Andy biztosan örülne neki. Egy darabig eljátszok a gondolattal, hogyan reagálna rá. Majd mikor készen vagyok a kanapéval, tüzet rakok és élveszem a meleget, amíg valami furcsa hangot hallok.
- Mi a szar?- és felpattanok, mert eszembe jut, hogy a bort otthagyatam a tűzön. Gyorsan letekerem a fokokat és letolom az edényt a tűzhelyről. A következő pillanatban felsikoltok, mert épp most égettem le a jobb tenyerem. Sziszegve megnyitom a csapot és a hideg vízbe teszem a kezem. Lehunyom a szemem, hogy a fájdalom elviselésére koncentráljak.
- Köhöm...minden oké?-hallom a hátam mögül.
Megfordulok. A pillantásom Andy két kék, aggódó szemébe ütközik. Haja vizes, összevissza áll a mosás után. Csak az én tengerkék törölközőm van rajta, a derekán fogja össze. Egész felsőteste csupasz, így látszik az összes tetoválás. Én meg fehérneműben. Rákvörös arccal fordulok vissza a csaphoz.
- Aham. Menjél csak.
- Jaj, ne hülyéskedj már, nem vagyok szégyenlős! Mit csináltál megint?
Kínosan felnevetek. Na igen. Az már köztudott, hogy én mindig elcseszek valamit. Ashleyéknál a kenyérpirító életét rövidítettem meg, Christian barátnőjénél lefejeltem a termosztátot, aztán Jinxx egyik bandás pólóját hipóztam rózsaszínre. Az már más, hogy azután jöttünk össze Jinxxel.
- Leégettem a fél kezemet.
- Mutasd!
Andy képébe nyomom a piros dudorokkal díszített tenyerem. Ő emeli a kezét.
- Nehogy megfogd!- hisztizek.
- Na, add már ide!
- Neeeem Andy hagyjad a kezem!
- Na adjad ide!
- De fáj!
- Nem fog fájni.
- De...Andy!-sikítok, amikor mindkét kezét ráteszi a sebekre.
Felszisszenek és összeszorított foggal várom a fájdalmat. Ami nem jelentkezik. Sokkal inkább kellemes az, amit érzek. Andy kezei ráfonódnak az enyémre és csitítják a lüktető, vörösre égett bőröm.
kinyitom a szemem.
- Ezt hogy csinálod?- kérdezem.
Andy csak mosolyog. Imádom amikor mosolyog. a szemébe nézve mintha egy másik, békés világ nyelne el. Ebben a pillanatban irigylem Julietet. irigylem, mert ő reggelente ebbe a szempárba pillanthat amikor felkel. És ez a szempár őrként vigyáz rá éjszaka, amikor aludni próbál. Talán minden találkozáskor, búcsúnál csókot váltanak. Egész áldott nap egymás kezét fogják. Egy álompár. Illenek egymáshoz, akár egy kirakós játék. És én ezen nem változtathatok.
Na, ennyit terveztem így elsőre, nem foglalom a helyet a gyönyörűségek elől, ha valaki kíváncsi a folytatásra, szívesen leírom
Végre. Nekem tetszik,bár kicsit hirtelen szerintem egyből sok információ ömlesztés jött át, kicsit lehet ,hogy hirtelen nekem sok volt,mert így bizonyos részletek egyből nagyon jól kialakultak és látszanak,de a többi meg még távolról sem .És,ha ez volt a cél akkor remek,de a lassabban kibontakozó cselekményt általában hova rakni.
1 felhasználónak tetszik:
unbroken_reka
2015. április 12. 10:19
#330
|
|
unbroken_rekavisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 15.01.21. Hozzászólás: 367 Csatolások: 12 Azonosító: 239296 offline
|
Naná!
Szokásom a történet közepébe belevágni, megzavarni túl sok információval az olvasót, hogy legyen min agyalni a történet közben is
Azért írtam csak ennyit, mert nem akartam egyből beavatni mindenkit
Ha hozzászólás, javaslat, vélemény, akár tetszett akár nem, szívesen meghallgatom és ahhoz tartom majd magam
Szokásom a történet közepébe belevágni, megzavarni túl sok információval az olvasót, hogy legyen min agyalni a történet közben is
Azért írtam csak ennyit, mert nem akartam egyből beavatni mindenkit
Ha hozzászólás, javaslat, vélemény, akár tetszett akár nem, szívesen meghallgatom és ahhoz tartom majd magam
2015. április 12. 12:50
#331
|
|
- törölt felhasználó - |
Alive And Stereo
Az iskola ugyanolyan volt. Kívülről szürke és ronda, belülről pedig élettől pezsgő. Vihogó és irgalmatlanul szexi pomponlányok, telójukat nyomkodó kockák, sutyiban cigiző srácok és str.cik meg r.bancok ahogyan egymást falják. Normális részleg nincs. Azokat mi egyszerűen láthatatlanoknak vesszük. Nem is léteznek. Ennyi! Rachell nagyon nem volt ilyen. A pompomlányok vezére, a cigiző és drogozó partilány és a suli legnagyobb k.rv.ja. Legalábbis mi így ismertük. Kíváncsi leszek, hogy ki lesz helyette az osztályunkban. Csak annyit tudtunk, hogy lány lesz. Lehet, hogy egy új Reachell? A neve gyönyörű: Melody. De vajon a csajszi is szép lesz?
Ilyen gondolatok jártak a fejemben, mikor megérkeztem az osztályba és megláttam a lányt. Elszörnyülködtem. Bár arca vonásai gyönyörűek voltak, attól még irgalmatlanul kövér. Biztosan nincs 95 kiló alatt! Haja pink raszta és kontyba volt fogva. Combjára vészesen rátapadó, fehér rövidnadrágot viselt és lila rövidujjút, amiből kilátszottak dagadt kezei. És én ez mögött a bálna mögött ülök a középső padsor harmadik padjában. Uramatyám!
A csaj mikor észrevette, hogy bámulom, kedvesen elmosolyodott, de én csak kiröhögtem és ledobtam a táskámat a padom mögé. Navid is ott volt, a legjobb haverom. Navid jó fej és női szemmel bizonyára helyes is. Hiszen fekete haja és olyan zöld szemei vannak, amiket néha én is irigylek. Viszont ő nem használja ki a kinézetét, ahogy én teszem. Ő inkább a tanulásra koncentrál, hogy jövőre ösztöndíjat nyerjen a Harvard-ra és teljesüljön az álma: hogy orvos lehessen.
Az iskola ugyanolyan volt. Kívülről szürke és ronda, belülről pedig élettől pezsgő. Vihogó és irgalmatlanul szexi pomponlányok, telójukat nyomkodó kockák, sutyiban cigiző srácok és str.cik meg r.bancok ahogyan egymást falják. Normális részleg nincs. Azokat mi egyszerűen láthatatlanoknak vesszük. Nem is léteznek. Ennyi! Rachell nagyon nem volt ilyen. A pompomlányok vezére, a cigiző és drogozó partilány és a suli legnagyobb k.rv.ja. Legalábbis mi így ismertük. Kíváncsi leszek, hogy ki lesz helyette az osztályunkban. Csak annyit tudtunk, hogy lány lesz. Lehet, hogy egy új Reachell? A neve gyönyörű: Melody. De vajon a csajszi is szép lesz?
Ilyen gondolatok jártak a fejemben, mikor megérkeztem az osztályba és megláttam a lányt. Elszörnyülködtem. Bár arca vonásai gyönyörűek voltak, attól még irgalmatlanul kövér. Biztosan nincs 95 kiló alatt! Haja pink raszta és kontyba volt fogva. Combjára vészesen rátapadó, fehér rövidnadrágot viselt és lila rövidujjút, amiből kilátszottak dagadt kezei. És én ez mögött a bálna mögött ülök a középső padsor harmadik padjában. Uramatyám!
A csaj mikor észrevette, hogy bámulom, kedvesen elmosolyodott, de én csak kiröhögtem és ledobtam a táskámat a padom mögé. Navid is ott volt, a legjobb haverom. Navid jó fej és női szemmel bizonyára helyes is. Hiszen fekete haja és olyan zöld szemei vannak, amiket néha én is irigylek. Viszont ő nem használja ki a kinézetét, ahogy én teszem. Ő inkább a tanulásra koncentrál, hogy jövőre ösztöndíjat nyerjen a Harvard-ra és teljesüljön az álma: hogy orvos lehessen.
2015. április 13. 15:27
#332
|
|
- törölt felhasználó - |
A halál lehelete
Huszonötödik fejezet, első rész:
- Imádok hazatérni, ti nem? - Kérdezte Zac miután hazajöttünk a sarki boltól és hatásos vacsorának való alapanyagokat vásároltunk. Az utolsó vacsora. Milyen ironikus. De próbálok nem erre gondolni. Ők nem ezt érdemlik. Senki nem ezt érdemli. De egy idő után jobb lesz,egy idő után már csak boldogság marad.Próbálom ezt bebeszélni magamnak. Mert én csak a szenvedés keserűségét hozom azzal a nyavalyás "tiszta szívemmel" - Mindegy, nem kell válaszolni. Figyeljetek, ma vacsora után elmegyek. Tiétek az EGÉSZ lakás. Rendben?
- Köszönjük Zac - vágta rá Daniel. Nem igazán beszélgettünk azóta, hogy letámadtam, de ahogy látom ma este már nem lesz más választásunk. A lelkem mélyén talán még örülök is neki.
- Hay beugrik? - Kérdeztem óvatosan.
- Persze, Szépségem. - Felelte Zac nagy mosollyal majd bevonult a szobájába.
Attól tartok akármennyire is akarom itt a konyhapulton magamra rántani Danielt, nem lenne helyén való. De egy viccnek érzem, hogy együtt készítjük a vacsorát, egymás mellett állunk és még csak egymáshoz sem szólunk. Daniel kínosan ügyel arra, hogy ne érjen hozzám és pedig még ennél is kínosabban arra, hogy valamilyen "véletlen" folytán a bicepszei között találjam magam.
Huszonötödik fejezet, első rész:
- Imádok hazatérni, ti nem? - Kérdezte Zac miután hazajöttünk a sarki boltól és hatásos vacsorának való alapanyagokat vásároltunk. Az utolsó vacsora. Milyen ironikus. De próbálok nem erre gondolni. Ők nem ezt érdemlik. Senki nem ezt érdemli. De egy idő után jobb lesz,egy idő után már csak boldogság marad.Próbálom ezt bebeszélni magamnak. Mert én csak a szenvedés keserűségét hozom azzal a nyavalyás "tiszta szívemmel" - Mindegy, nem kell válaszolni. Figyeljetek, ma vacsora után elmegyek. Tiétek az EGÉSZ lakás. Rendben?
- Köszönjük Zac - vágta rá Daniel. Nem igazán beszélgettünk azóta, hogy letámadtam, de ahogy látom ma este már nem lesz más választásunk. A lelkem mélyén talán még örülök is neki.
- Hay beugrik? - Kérdeztem óvatosan.
- Persze, Szépségem. - Felelte Zac nagy mosollyal majd bevonult a szobájába.
Attól tartok akármennyire is akarom itt a konyhapulton magamra rántani Danielt, nem lenne helyén való. De egy viccnek érzem, hogy együtt készítjük a vacsorát, egymás mellett állunk és még csak egymáshoz sem szólunk. Daniel kínosan ügyel arra, hogy ne érjen hozzám és pedig még ennél is kínosabban arra, hogy valamilyen "véletlen" folytán a bicepszei között találjam magam.
2015. április 13. 16:24
#333
|
|
- törölt felhasználó - |
Idézet (NutellaHoney @ 2015.04.13. 15:27)
A halál lehelete
Huszonötödik fejezet, első rész:
- Imádok hazatérni, ti nem? - Kérdezte Zac miután hazajöttünk a sarki boltól és hatásos vacsorának való alapanyagokat vásároltunk. Az utolsó vacsora. Milyen ironikus. De próbálok nem erre gondolni. Ők nem ezt érdemlik. Senki nem ezt érdemli. De egy idő után jobb lesz,egy idő után már csak boldogság marad.Próbálom ezt bebeszélni magamnak. Mert én csak a szenvedés keserűségét hozom azzal a nyavalyás "tiszta szívemmel" - Mindegy, nem kell válaszolni. Figyeljetek, ma vacsora után elmegyek. Tiétek az EGÉSZ lakás. Rendben?
- Köszönjük Zac - vágta rá Daniel. Nem igazán beszélgettünk azóta, hogy letámadtam, de ahogy látom ma este már nem lesz más választásunk. A lelkem mélyén talán még örülök is neki.
- Hay beugrik? - Kérdeztem óvatosan.
- Persze, Szépségem. - Felelte Zac nagy mosollyal majd bevonult a szobájába.
Attól tartok akármennyire is akarom itt a konyhapulton magamra rántani Danielt, nem lenne helyén való. De egy viccnek érzem, hogy együtt készítjük a vacsorát, egymás mellett állunk és még csak egymáshoz sem szólunk. Daniel kínosan ügyel arra, hogy ne érjen hozzám és pedig még ennél is kínosabban arra, hogy valamilyen "véletlen" folytán a bicepszei között találjam magam.
Huszonötödik fejezet, első rész:
- Imádok hazatérni, ti nem? - Kérdezte Zac miután hazajöttünk a sarki boltól és hatásos vacsorának való alapanyagokat vásároltunk. Az utolsó vacsora. Milyen ironikus. De próbálok nem erre gondolni. Ők nem ezt érdemlik. Senki nem ezt érdemli. De egy idő után jobb lesz,egy idő után már csak boldogság marad.Próbálom ezt bebeszélni magamnak. Mert én csak a szenvedés keserűségét hozom azzal a nyavalyás "tiszta szívemmel" - Mindegy, nem kell válaszolni. Figyeljetek, ma vacsora után elmegyek. Tiétek az EGÉSZ lakás. Rendben?
- Köszönjük Zac - vágta rá Daniel. Nem igazán beszélgettünk azóta, hogy letámadtam, de ahogy látom ma este már nem lesz más választásunk. A lelkem mélyén talán még örülök is neki.
- Hay beugrik? - Kérdeztem óvatosan.
- Persze, Szépségem. - Felelte Zac nagy mosollyal majd bevonult a szobájába.
Attól tartok akármennyire is akarom itt a konyhapulton magamra rántani Danielt, nem lenne helyén való. De egy viccnek érzem, hogy együtt készítjük a vacsorát, egymás mellett állunk és még csak egymáshoz sem szólunk. Daniel kínosan ügyel arra, hogy ne érjen hozzám és pedig még ennél is kínosabban arra, hogy valamilyen "véletlen" folytán a bicepszei között találjam magam.
Az részlet ismét nagyon tetszett,
viszont van egy hibája: Miért ilyen rövid? Oké, tudom, hogy részlet, de akkor is! Legközelebb hozhatnál hosszabbat. 
1 felhasználónak tetszik:
Cute girl 998
2015. április 14. 15:26
#334
|
|
unbroken_rekavisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 15.01.21. Hozzászólás: 367 Csatolások: 12 Azonosító: 239296 offline
|
Idézet (Sprite @ 2015.04.13. 16:24)
Az részlet ismét nagyon tetszett, viszont van egy hibája: Miért ilyen rövid? Oké, tudom, hogy részlet, de akkor is! Legközelebb hozhatnál hosszabbat.
viszont van egy hibája: Miért ilyen rövid? Oké, tudom, hogy részlet, de akkor is! Legközelebb hozhatnál hosszabbat. Úgy van!
Várom a folytatást!!
2015. április 15. 20:50
#335
|
|
- törölt felhasználó - |
Alive And Stereo
-Nate!-pacsizott le velem Navid-Mit szólsz a bálnához?
-Ámen!-röhögtem miközben valaki hátulról befogta a szemem.
-Ki vagyok?-hallottam Kylie lágy hangját.
-Kylie!-húztam magamhoz. Egy testhez tapadó ruhát viselt, fekete haja pedig természetesen omlott a válláta. Szép volt.
-Szia!-fonta körül kezeivel a tarkóm-Na ki lett az új csapatkapitány a pompomlányoknál?
-Ne már!-nyekergett Avery, aki időközben beleült pasija, Navid ölébe.
-Dehogynem!-ölelte meg őt Kylie, mikor Will feje megjelent az ajtóban. Ő a suli legmenőbb sráca, de nem sokáig, mivel nagyon úgy néz ki, hogy én leszek az.
-Nate!-fogott velem kezet, majd lepacsizott Navid-dal is.
-Na? Milyen a végzős élet?
-Egyenlőre sza.r -majd hozzátette-Kylie, baby! Mizu?-rántotta oda magához. Kylie-nak ez nem nagyon tetszet, de én nem tettem semmit.
Ekkor beszáguldott az osztályba Steve és Adam.
-Fuss már te barom!-taszított Steve Adam-en.
-Megyek már!-kiáltotta, majd odarohantak hozzánk.
-Hellótok!-lihegték.
-Fiúúúúk!-jött be sipítozva Mrs. Hudson, a matek tanárnő, majd megállt előttünk-Ti ketten-bökött az imént beszáguldó srácokra-Begrafitiztétek az irodám ajtaját!-sipítozta.
-Biztosan összekeveri őket...Ők itt voltak egész szünetben-mondtam.
-Nincsenek más ikrek az iskolában.
-Pedig ők itt voltak-tárta szét a karjait Navid is.
-Navid Collor és Nathaniell Hopes...Ha nem mondotok igazat...
-Tanárnő!-mondtam-Hazudtunk mi már valaha magának?-húztam széles vigyorra szám.
-Kölykök!-viharzott ki, majd' fellökve az éppen befelé igyekvő Vicky-t és Bess-t.
-Mit csináltatok?-röhögtem.
-Ő-mutattak egyszerre egymásra, majd veszekedni kezdtek és inkább leültek a helyükre. Steve és Adam olyan, mint két tojás. Csak abban különböznek, hogy míg Adam fekete hajú, addig Steve sötétbarna.
Ekkor bejött az osztályba a 3 kocka. Rose, Ed és James. Ők odamentek Rose padjához és a GTA V-ről kezdtek dumálni.
-Pff...Kockák-vont vállat Navid, miközben belepuszilt Avery nyakába.
-Tényleg Kylie!-mondta Avery, miközben hátranyúlt, hogy átölelje pasiját-Te nem akarsz pasit?
-Dehogynem!-mondta.
-A pompomlányok csapatkapitánya sohasem szokott sokáig szingli lenni-vont vállat Navid.
-Ez igaz!-kapta fel a fejét Will-Szia, Kylie!-vonogatta a szemöldökét, mire elkezdtünk nevetni, ekkor azonban megérkezett haverunk, a punk hercegnő és aktuális pasija, az emós Logan. Logan leült a helyére, de Ali odajött hozzánk.
-Nate!-ölelt meg, én pedig viszonoztam.
-Szia, cica!-ölelte meg őt Will is, majd Navid. A lányok pedig féltékenykedve nézték.
-Hogy telt a nyarad Melbourne-ben?-kérdeztem.
-Szuperül!-vigyorgott.
-A vámpír pasasod is ott volt?-kérdezte Kylie szemrehányóan.
-Nem...A nyárra szüneteltünk.
-Hogy tudd megcsalni-kérdezte, de inkább mondta Avery.
-Ez nem megcsalás, szivi!-nézett rá.
-Egyszerű r.b.nckodás-mondta Kylie szúrós szemekkel.
-Pontosan-vigyorgott, majd becsengettek, így a helyünkre mentünk.
-Nate!-pacsizott le velem Navid-Mit szólsz a bálnához?
-Ámen!-röhögtem miközben valaki hátulról befogta a szemem.
-Ki vagyok?-hallottam Kylie lágy hangját.
-Kylie!-húztam magamhoz. Egy testhez tapadó ruhát viselt, fekete haja pedig természetesen omlott a válláta. Szép volt.
-Szia!-fonta körül kezeivel a tarkóm-Na ki lett az új csapatkapitány a pompomlányoknál?
-Ne már!-nyekergett Avery, aki időközben beleült pasija, Navid ölébe.
-Dehogynem!-ölelte meg őt Kylie, mikor Will feje megjelent az ajtóban. Ő a suli legmenőbb sráca, de nem sokáig, mivel nagyon úgy néz ki, hogy én leszek az.
-Nate!-fogott velem kezet, majd lepacsizott Navid-dal is.
-Na? Milyen a végzős élet?
-Egyenlőre sza.r -majd hozzátette-Kylie, baby! Mizu?-rántotta oda magához. Kylie-nak ez nem nagyon tetszet, de én nem tettem semmit.
Ekkor beszáguldott az osztályba Steve és Adam.
-Fuss már te barom!-taszított Steve Adam-en.
-Megyek már!-kiáltotta, majd odarohantak hozzánk.
-Hellótok!-lihegték.
-Fiúúúúk!-jött be sipítozva Mrs. Hudson, a matek tanárnő, majd megállt előttünk-Ti ketten-bökött az imént beszáguldó srácokra-Begrafitiztétek az irodám ajtaját!-sipítozta.
-Biztosan összekeveri őket...Ők itt voltak egész szünetben-mondtam.
-Nincsenek más ikrek az iskolában.
-Pedig ők itt voltak-tárta szét a karjait Navid is.
-Navid Collor és Nathaniell Hopes...Ha nem mondotok igazat...
-Tanárnő!-mondtam-Hazudtunk mi már valaha magának?-húztam széles vigyorra szám.
-Kölykök!-viharzott ki, majd' fellökve az éppen befelé igyekvő Vicky-t és Bess-t.
-Mit csináltatok?-röhögtem.
-Ő-mutattak egyszerre egymásra, majd veszekedni kezdtek és inkább leültek a helyükre. Steve és Adam olyan, mint két tojás. Csak abban különböznek, hogy míg Adam fekete hajú, addig Steve sötétbarna.
Ekkor bejött az osztályba a 3 kocka. Rose, Ed és James. Ők odamentek Rose padjához és a GTA V-ről kezdtek dumálni.
-Pff...Kockák-vont vállat Navid, miközben belepuszilt Avery nyakába.
-Tényleg Kylie!-mondta Avery, miközben hátranyúlt, hogy átölelje pasiját-Te nem akarsz pasit?
-Dehogynem!-mondta.
-A pompomlányok csapatkapitánya sohasem szokott sokáig szingli lenni-vont vállat Navid.
-Ez igaz!-kapta fel a fejét Will-Szia, Kylie!-vonogatta a szemöldökét, mire elkezdtünk nevetni, ekkor azonban megérkezett haverunk, a punk hercegnő és aktuális pasija, az emós Logan. Logan leült a helyére, de Ali odajött hozzánk.
-Nate!-ölelt meg, én pedig viszonoztam.
-Szia, cica!-ölelte meg őt Will is, majd Navid. A lányok pedig féltékenykedve nézték.
-Hogy telt a nyarad Melbourne-ben?-kérdeztem.
-Szuperül!-vigyorgott.
-A vámpír pasasod is ott volt?-kérdezte Kylie szemrehányóan.
-Nem...A nyárra szüneteltünk.
-Hogy tudd megcsalni-kérdezte, de inkább mondta Avery.
-Ez nem megcsalás, szivi!-nézett rá.
-Egyszerű r.b.nckodás-mondta Kylie szúrós szemekkel.
-Pontosan-vigyorgott, majd becsengettek, így a helyünkre mentünk.
2015. április 16. 18:53
#336
|
|
- törölt felhasználó - |
Idézet (Sprite @ 2015.04.15. 20:50)
Alive And Stereo
-Nate!-pacsizott le velem Navid-Mit szólsz a bálnához?
-Ámen!-röhögtem miközben valaki hátulról befogta a szemem.
-Ki vagyok?-hallottam Kylie lágy hangját.
-Kylie!-húztam magamhoz. Egy testhez tapadó ruhát viselt, fekete haja pedig természetesen omlott a válláta. Szép volt.
-Szia!-fonta körül kezeivel a tarkóm-Na ki lett az új csapatkapitány a pompomlányoknál?
-Ne már!-nyekergett Avery, aki időközben beleült pasija, Navid ölébe.
-Dehogynem!-ölelte meg őt Kylie, mikor Will feje megjelent az ajtóban. Ő a suli legmenőbb sráca, de nem sokáig, mivel nagyon úgy néz ki, hogy én leszek az.
-Nate!-fogott velem kezet, majd lepacsizott Navid-dal is.
-Na? Milyen a végzős élet?
-Egyenlőre sza.r -majd hozzátette-Kylie, baby! Mizu?-rántotta oda magához. Kylie-nak ez nem nagyon tetszet, de én nem tettem semmit.
Ekkor beszáguldott az osztályba Steve és Adam.
-Fuss már te barom!-taszított Steve Adam-en.
-Megyek már!-kiáltotta, majd odarohantak hozzánk.
-Hellótok!-lihegték.
-Fiúúúúk!-jött be sipítozva Mrs. Hudson, a matek tanárnő, majd megállt előttünk-Ti ketten-bökött az imént beszáguldó srácokra-Begrafitiztétek az irodám ajtaját!-sipítozta.
-Biztosan összekeveri őket...Ők itt voltak egész szünetben-mondtam.
-Nincsenek más ikrek az iskolában.
-Pedig ők itt voltak-tárta szét a karjait Navid is.
-Navid Collor és Nathaniell Hopes...Ha nem mondotok igazat...
-Tanárnő!-mondtam-Hazudtunk mi már valaha magának?-húztam széles vigyorra szám.
-Kölykök!-viharzott ki, majd' fellökve az éppen befelé igyekvő Vicky-t és Bess-t.
-Mit csináltatok?-röhögtem.
-Ő-mutattak egyszerre egymásra, majd veszekedni kezdtek és inkább leültek a helyükre. Steve és Adam olyan, mint két tojás. Csak abban különböznek, hogy míg Adam fekete hajú, addig Steve sötétbarna.
Ekkor bejött az osztályba a 3 kocka. Rose, Ed és James. Ők odamentek Rose padjához és a GTA V-ről kezdtek dumálni.
-Pff...Kockák-vont vállat Navid, miközben belepuszilt Avery nyakába.
-Tényleg Kylie!-mondta Avery, miközben hátranyúlt, hogy átölelje pasiját-Te nem akarsz pasit?
-Dehogynem!-mondta.
-A pompomlányok csapatkapitánya sohasem szokott sokáig szingli lenni-vont vállat Navid.
-Ez igaz!-kapta fel a fejét Will-Szia, Kylie!-vonogatta a szemöldökét, mire elkezdtünk nevetni, ekkor azonban megérkezett haverunk, a punk hercegnő és aktuális pasija, az emós Logan. Logan leült a helyére, de Ali odajött hozzánk.
-Nate!-ölelt meg, én pedig viszonoztam.
-Szia, cica!-ölelte meg őt Will is, majd Navid. A lányok pedig féltékenykedve nézték.
-Hogy telt a nyarad Melbourne-ben?-kérdeztem.
-Szuperül!-vigyorgott.
-A vámpír pasasod is ott volt?-kérdezte Kylie szemrehányóan.
-Nem...A nyárra szüneteltünk.
-Hogy tudd megcsalni-kérdezte, de inkább mondta Avery.
-Ez nem megcsalás, szivi!-nézett rá.
-Egyszerű r.b.nckodás-mondta Kylie szúrós szemekkel.
-Pontosan-vigyorgott, majd becsengettek, így a helyünkre mentünk.
-Nate!-pacsizott le velem Navid-Mit szólsz a bálnához?
-Ámen!-röhögtem miközben valaki hátulról befogta a szemem.
-Ki vagyok?-hallottam Kylie lágy hangját.
-Kylie!-húztam magamhoz. Egy testhez tapadó ruhát viselt, fekete haja pedig természetesen omlott a válláta. Szép volt.
-Szia!-fonta körül kezeivel a tarkóm-Na ki lett az új csapatkapitány a pompomlányoknál?
-Ne már!-nyekergett Avery, aki időközben beleült pasija, Navid ölébe.
-Dehogynem!-ölelte meg őt Kylie, mikor Will feje megjelent az ajtóban. Ő a suli legmenőbb sráca, de nem sokáig, mivel nagyon úgy néz ki, hogy én leszek az.
-Nate!-fogott velem kezet, majd lepacsizott Navid-dal is.
-Na? Milyen a végzős élet?
-Egyenlőre sza.r -majd hozzátette-Kylie, baby! Mizu?-rántotta oda magához. Kylie-nak ez nem nagyon tetszet, de én nem tettem semmit.
Ekkor beszáguldott az osztályba Steve és Adam.
-Fuss már te barom!-taszított Steve Adam-en.
-Megyek már!-kiáltotta, majd odarohantak hozzánk.
-Hellótok!-lihegték.
-Fiúúúúk!-jött be sipítozva Mrs. Hudson, a matek tanárnő, majd megállt előttünk-Ti ketten-bökött az imént beszáguldó srácokra-Begrafitiztétek az irodám ajtaját!-sipítozta.
-Biztosan összekeveri őket...Ők itt voltak egész szünetben-mondtam.
-Nincsenek más ikrek az iskolában.
-Pedig ők itt voltak-tárta szét a karjait Navid is.
-Navid Collor és Nathaniell Hopes...Ha nem mondotok igazat...
-Tanárnő!-mondtam-Hazudtunk mi már valaha magának?-húztam széles vigyorra szám.
-Kölykök!-viharzott ki, majd' fellökve az éppen befelé igyekvő Vicky-t és Bess-t.
-Mit csináltatok?-röhögtem.
-Ő-mutattak egyszerre egymásra, majd veszekedni kezdtek és inkább leültek a helyükre. Steve és Adam olyan, mint két tojás. Csak abban különböznek, hogy míg Adam fekete hajú, addig Steve sötétbarna.
Ekkor bejött az osztályba a 3 kocka. Rose, Ed és James. Ők odamentek Rose padjához és a GTA V-ről kezdtek dumálni.
-Pff...Kockák-vont vállat Navid, miközben belepuszilt Avery nyakába.
-Tényleg Kylie!-mondta Avery, miközben hátranyúlt, hogy átölelje pasiját-Te nem akarsz pasit?
-Dehogynem!-mondta.
-A pompomlányok csapatkapitánya sohasem szokott sokáig szingli lenni-vont vállat Navid.
-Ez igaz!-kapta fel a fejét Will-Szia, Kylie!-vonogatta a szemöldökét, mire elkezdtünk nevetni, ekkor azonban megérkezett haverunk, a punk hercegnő és aktuális pasija, az emós Logan. Logan leült a helyére, de Ali odajött hozzánk.
-Nate!-ölelt meg, én pedig viszonoztam.
-Szia, cica!-ölelte meg őt Will is, majd Navid. A lányok pedig féltékenykedve nézték.
-Hogy telt a nyarad Melbourne-ben?-kérdeztem.
-Szuperül!-vigyorgott.
-A vámpír pasasod is ott volt?-kérdezte Kylie szemrehányóan.
-Nem...A nyárra szüneteltünk.
-Hogy tudd megcsalni-kérdezte, de inkább mondta Avery.
-Ez nem megcsalás, szivi!-nézett rá.
-Egyszerű r.b.nckodás-mondta Kylie szúrós szemekkel.
-Pontosan-vigyorgott, majd becsengettek, így a helyünkre mentünk.
Nos,egyre jobb és jobb.
És hát látom,te nem fukarkodsz a hellyel. Azonban mivel ez az utolsó fejezetem úgy döntöttem az utolsó két részletet egyben rakom fel, és hát remélem nem lesz túl hosszú...
A halál lehelete
Huszonötödik fejezet,második , harmadik és negyedik rész:
A vacsora annyira természetesen és tökéletesen zajlott, mint egy Disney-mesébe. Daniellel mindent előkészítettünk és együtt el is mosogattunk. Hay össze-vissza puszilgatott, és bemutatta "bátyának" vadontan új barátját. Zac persze jól kiakadt,de remekül kezelte a helyzetet. Este kilenc fele mindenki elment. Kivéve kettőnket. Daniel és Én. Egy sorcsapásként készülök erre az estére. Úgy döntöttem leülök a kanapéra amíg ő lezuhanyozik. Nem tudom mennyire lennék nyomulós, ha bemennék hozzá...De idekint is sz.r. Daniel kijön a fürdőszobából és olyan lendülettel veti rám magát,hogy annak talán fájnia kéne. De csak magamba akarom őt szippantani, amikor szinte csak lihegve,de a fülembe súgja, hogy szeret , előtörnek a könnyeim. Daniel nem érheti,de nekem csak most esett le az egész. Ki kell jutnom alóla. De nem megy, így a nappali sarkánál nem jutok messzebbre. Csak sírni tudok. Daniel felállt a kanapéról, és mint vulkán látom, ahogy kitörik belőle minden amit eddig elnyomott.
-Szeretlek Candy! Nem hazudok , és ezt te is érzed! Látod rajtam, látod a szememben ,muszáj látnod. Hallasz Candy?! Nem menekülhetsz az igazság elől. Sajnálom. A szeretetem talán súlyként nehezedik a válladra , de attól még nem fog megszűnni , hogy befogod a füled. - ordibálta. Mindenféle kéz -és lábhadonászásokkal gesztikulálta az érzelmeit. Két és fél hét telt el azóta , hogy össze futottunk Zaccal és a húgának nevezett nőszeméllyel a kórházi folyosón. Ez volt életem legmozgalmasabb két és fél hete. Végre mindent megkaptam amire csak valaha is vágytam. Szerelmet. Törődést. Figyelmet. Erőt. De mindez nem számított. Mert már megtanultam milyen mulandó dolgok is ezek. Daniel azt próbálja bizonyítgatni , hogy a szerelmünk pont az ellenkezője. Örök. Nem tudok hinni neki. A lakásának a hatalmas nappalijának a sarkában össze görnyedve sírok. "Semmi nem örök" suttogom inkább magamnak,mintsem neki. A mai estét nem éppen így terveztem. Zac szerencsére elment. Nem tudni , hogy fogadná a látványt. Röpke két hét alatt ismételten meghazudtoltam mindent amiben ezelőtt hittem. Amikor elkezdtem vele szövetkezni megírtam a halálos ítéletem. Tudom. De semmi nem bánok. Csak azt, hogy hamarabb nem jöttem mi az ami Daniel és köztem van. "Szerelem első látásra" Soha nem hittem az ilyenekben,de itt és most szembesülnöm kel vele. Ő az én első igazi és nagy szerelmem,melyet már az első pillanattól fogva éreztem.És már csak erre a lökésre,erre a ráismerésre volt szükségem.
*
Soha nem képzelődtem azon, vajon milyen lehet az első alkalom. Először együtt leni egy "férfivel", azon aztán meg pláne nem elmélkedtem, hogy kivel leszek. Hiszen amíg mindennapi életem része volt az apám, ő volt az egyetlen fontos férfi az életemben. Egy-két békát leszámítva. Most viszont úgy érzem megtaláltam a hercegem. Persze minden lány ezt érezheti amikor a szerelme mellett fekszik az ágyban az első együttlét után. De én komolyan gondolom. Életem utolsó órái teljes boldogsággal telnek. Szomorú a felismerés amikor el kell fogadni, hogy véget ér egy korszak az életünkben. Még szomorúbb amikor erre 17 évesen eszmélsz rá, és a leglehangolóbb az amikor vannak akiket elvesztettél,de vannak szeretteid,és te még is itt hagyod őket...még is miért? Mert egy rossz bábú vagy az ördög sakkmezején. Kínt okozni a szerelmednek borzalmas. Ahogy visszagondolok a pillanatra amikor forró leheleted a kulcscsontomat simogatta, és az első esetlen kézmozdulatra amikor a hálószoba felé vezettél, könnycseppek mardossák a szemem. De nem akarok sírni. Boldog akarok lenni. Sőt neked köszönhetően az is voltam Daniel. Mindent megtettél értem, és én is érted. Úgy érzem beteljesült aminek be kell. Tettem egy ígéretet és ez által kellett elmennem. De tudd boldog voltam. Az vagyok. Neked köszönhetően. A veszteségem remélem nem fog örök kínt okozni neked. Találsz egy kellemes nőt, gyerekeid lesznek. Vagy utánam jössz...Egyik sem tesz hihetetlenül elégedetté,de örülnék, ha teljes életed lenne. És majd a 90 éves Daniellel találkoznék odaát. Majd arra gondolsz,hogy nekem meg kellett halnom. Ez volt a sorsom. Egy lépcső az életedben, még te az egész éltem voltál számomra. De elárulom. Szeretlek. Én is. Tiszta szívembő. És azért kell elmennem mert így megszabadíthatlak minden szenvedéstől. Nincs több ördög, nincs több baj. Normális életed lehet. És a motel szobás beszélgetés óta tudom, hogy ezt akarom nyújtani neked. És most sikerült.Szeretlek. Örökké és odaát is.Candy.
Daniel könnyein csak úgy hullottak amikor olvasta a levelet. Körübelül fél órája, hogy felkelt,de nem találta maga mellett a lányt. Minden erejével belefeledkezett az estébe, és azt gondolta Clare bizonyára csak fürdik. Egy percre vissza emlékezett a selymes márvány bőrre, és a számára aranyosnak talál kuncogásra. Amikor kijött a konyhába az élete és a szíve darabokra tört. A hideg kövön heverve találta meg Candyt, ahogy és mindenhol alvadt vér vette körül. A keze mellett a konyhakés hevert. Megölte magát...Egyértelmű volt még is a fiú nem tudta épp elmével felfogni, hogy miért tette. A levél sem volt különösebb magyarázat. Persze mindig is tudta, hogy a lány csodálatos és önfeláldozó jellegű,de remélte, hogy az éjszaka változtathat valamint. Tévedett. Clare igazat szolgáltatott. Lucifer többé nem teszi be a lábát emberi földre,a katonái nem ártanak senkinek. Ő is halandó lett. Még is a szívébe markoló jeges fájdalom és kín nem enyhült annak gondolatára sem, hogy a szerelme csak is a jóért és tisztaságáért halt meg. A lány is tudta milyen elveszti embereket, és az életét nem hozhatta helyre még a fiú románca sem. Ezt Daniel is tudta. Még is...nem volt készen erre. Még frissen ég az elméjében az összes pillanat,mely során olyan helyeken érinthette a lányt amiről még csak álmodni sem mert.
*
Meg tudja lepni az embert, hogy rohan az idő. Ezt talán Daniel és legjobb barátja Zac tudja a legjobban. Zac mostoha húga Hayley végül Royyal élte le az életét, sőt a mai napig boldog pár és több gyermek,valamint unoka nagyszülei. És egy szépséges kúriában élnek valahol Európában. A két fiú azonban soha nem tudott igazán tovább lépni az élet nagy veszteségein. Daniel az a bizonyos nap óta csak arra vár, hogy megöregedjen és beteljesítse szerelme kérését. Zac pedig soha nem volt képes elhagyni a fiút, hiszen az évek alatt szinte testvérek lettek. Egykori fiatal vonásaik és sármuk már a múlté. Most csak két öregember ül a padon a minesotai parkban.
- Érzem,hogy itt az idő. - Vett nagy sóhajt Daniel. - Leéltem az életem, időnként boldog voltam és próbálkoztam. De soha, senkit nem tudtam úgy szeretni mint őt ,haver. Beteljesítettem az akaratát. Nem akartam gyenge lenni. Éltem. Helyette is. És most kész vagyok arra, hogy mellé lépjek az örökké valóságba. Remélem egy helyre kerülök vele, bármilyen gyarló is voltam...
Zac nagy levegőt vett, és egy utolsó ölelést adott régi bajtársának. Vannak sebek melyek nem gyógyulnak. Az idő múlásával szépülnek, de örökké űrt hagynak a szívünkben.
- Jólvan Daniel. Ne feledd, vár az öröklét.
S ezzel az utolsó szavakkal átadta barátját a halál titokzatos világának,aki mostantól talán rálelhet örök boldogságára igaz szerelme mellett. A túlvilágon nincs kor vagy szabályzat, vagy idő csak az örök boldogság,gondolta Zac miközben húgához igyekezett, hogy leélje ő is élete hátralévő részét. Talán igaza is van. Talán soha nem örök a szenvedés,de talán a lét megmagyarázhatatlansága és érzései teszik érdekessé az életet. Mert nem tudjuk, hogy tényleg vár e ránk Ő a túloldalon. De Daniel abban a hittben távozott, hogy remélte az ő Candyje mostantól örökké mellette van.
-Vége-
Az elejétől kezdve tudtam, hogy Clare karakterét fel szeretném áldozni, és azt is tudtam mi módon. Daniel számára, számukra egy boldogságot képzeltem el, mindig is, de egy másik helyen mert annak ellenére, hogy ördög, pokol kutya és hasonló hihetetlen dolgokat szőttem bele, a végére egy valóságos és kicsit földhöz ragadt tragikumot szerettem volna. Remélem nem okoztam csalódást nektek.
2015. április 16. 19:56
#337
|
|
- törölt felhasználó - |
Idézet (NutellaHoney @ 2015.04.16. 18:53)
Nos,egyre jobb és jobb. És hát látom,te nem fukarkodsz a hellyel.
Azonban mivel ez az utolsó fejezetem úgy döntöttem az utolsó két részletet egyben rakom fel, és hát remélem nem lesz túl hosszú...
A halál lehelete
Huszonötödik fejezet,második , harmadik és negyedik rész:
A vacsora annyira természetesen és tökéletesen zajlott, mint egy Disney-mesébe. Daniellel mindent előkészítettünk és együtt el is mosogattunk. Hay össze-vissza puszilgatott, és bemutatta "bátyának" vadontan új barátját. Zac persze jól kiakadt,de remekül kezelte a helyzetet. Este kilenc fele mindenki elment. Kivéve kettőnket. Daniel és Én. Egy sorcsapásként készülök erre az estére. Úgy döntöttem leülök a kanapéra amíg ő lezuhanyozik. Nem tudom mennyire lennék nyomulós, ha bemennék hozzá...De idekint is sz.r. Daniel kijön a fürdőszobából és olyan lendülettel veti rám magát,hogy annak talán fájnia kéne. De csak magamba akarom őt szippantani, amikor szinte csak lihegve,de a fülembe súgja, hogy szeret , előtörnek a könnyeim. Daniel nem érheti,de nekem csak most esett le az egész. Ki kell jutnom alóla. De nem megy, így a nappali sarkánál nem jutok messzebbre. Csak sírni tudok. Daniel felállt a kanapéról, és mint vulkán látom, ahogy kitörik belőle minden amit eddig elnyomott.
-Szeretlek Candy! Nem hazudok , és ezt te is érzed! Látod rajtam, látod a szememben ,muszáj látnod. Hallasz Candy?! Nem menekülhetsz az igazság elől. Sajnálom. A szeretetem talán súlyként nehezedik a válladra , de attól még nem fog megszűnni , hogy befogod a füled. - ordibálta. Mindenféle kéz -és lábhadonászásokkal gesztikulálta az érzelmeit. Két és fél hét telt el azóta , hogy össze futottunk Zaccal és a húgának nevezett nőszeméllyel a kórházi folyosón. Ez volt életem legmozgalmasabb két és fél hete. Végre mindent megkaptam amire csak valaha is vágytam. Szerelmet. Törődést. Figyelmet. Erőt. De mindez nem számított. Mert már megtanultam milyen mulandó dolgok is ezek. Daniel azt próbálja bizonyítgatni , hogy a szerelmünk pont az ellenkezője. Örök. Nem tudok hinni neki. A lakásának a hatalmas nappalijának a sarkában össze görnyedve sírok. "Semmi nem örök" suttogom inkább magamnak,mintsem neki. A mai estét nem éppen így terveztem. Zac szerencsére elment. Nem tudni , hogy fogadná a látványt. Röpke két hét alatt ismételten meghazudtoltam mindent amiben ezelőtt hittem. Amikor elkezdtem vele szövetkezni megírtam a halálos ítéletem. Tudom. De semmi nem bánok. Csak azt, hogy hamarabb nem jöttem mi az ami Daniel és köztem van. "Szerelem első látásra" Soha nem hittem az ilyenekben,de itt és most szembesülnöm kel vele. Ő az én első igazi és nagy szerelmem,melyet már az első pillanattól fogva éreztem.És már csak erre a lökésre,erre a ráismerésre volt szükségem.
*
Soha nem képzelődtem azon, vajon milyen lehet az első alkalom. Először együtt leni egy "férfivel", azon aztán meg pláne nem elmélkedtem, hogy kivel leszek. Hiszen amíg mindennapi életem része volt az apám, ő volt az egyetlen fontos férfi az életemben. Egy-két békát leszámítva. Most viszont úgy érzem megtaláltam a hercegem. Persze minden lány ezt érezheti amikor a szerelme mellett fekszik az ágyban az első együttlét után. De én komolyan gondolom. Életem utolsó órái teljes boldogsággal telnek. Szomorú a felismerés amikor el kell fogadni, hogy véget ér egy korszak az életünkben. Még szomorúbb amikor erre 17 évesen eszmélsz rá, és a leglehangolóbb az amikor vannak akiket elvesztettél,de vannak szeretteid,és te még is itt hagyod őket...még is miért? Mert egy rossz bábú vagy az ördög sakkmezején. Kínt okozni a szerelmednek borzalmas. Ahogy visszagondolok a pillanatra amikor forró leheleted a kulcscsontomat simogatta, és az első esetlen kézmozdulatra amikor a hálószoba felé vezettél, könnycseppek mardossák a szemem. De nem akarok sírni. Boldog akarok lenni. Sőt neked köszönhetően az is voltam Daniel. Mindent megtettél értem, és én is érted. Úgy érzem beteljesült aminek be kell. Tettem egy ígéretet és ez által kellett elmennem. De tudd boldog voltam. Az vagyok. Neked köszönhetően. A veszteségem remélem nem fog örök kínt okozni neked. Találsz egy kellemes nőt, gyerekeid lesznek. Vagy utánam jössz...Egyik sem tesz hihetetlenül elégedetté,de örülnék, ha teljes életed lenne. És majd a 90 éves Daniellel találkoznék odaát. Majd arra gondolsz,hogy nekem meg kellett halnom. Ez volt a sorsom. Egy lépcső az életedben, még te az egész éltem voltál számomra. De elárulom. Szeretlek. Én is. Tiszta szívembő. És azért kell elmennem mert így megszabadíthatlak minden szenvedéstől. Nincs több ördög, nincs több baj. Normális életed lehet. És a motel szobás beszélgetés óta tudom, hogy ezt akarom nyújtani neked. És most sikerült.Szeretlek. Örökké és odaát is.Candy.
Daniel könnyein csak úgy hullottak amikor olvasta a levelet. Körübelül fél órája, hogy felkelt,de nem találta maga mellett a lányt. Minden erejével belefeledkezett az estébe, és azt gondolta Clare bizonyára csak fürdik. Egy percre vissza emlékezett a selymes márvány bőrre, és a számára aranyosnak talál kuncogásra. Amikor kijött a konyhába az élete és a szíve darabokra tört. A hideg kövön heverve találta meg Candyt, ahogy és mindenhol alvadt vér vette körül. A keze mellett a konyhakés hevert. Megölte magát...Egyértelmű volt még is a fiú nem tudta épp elmével felfogni, hogy miért tette. A levél sem volt különösebb magyarázat. Persze mindig is tudta, hogy a lány csodálatos és önfeláldozó jellegű,de remélte, hogy az éjszaka változtathat valamint. Tévedett. Clare igazat szolgáltatott. Lucifer többé nem teszi be a lábát emberi földre,a katonái nem ártanak senkinek. Ő is halandó lett. Még is a szívébe markoló jeges fájdalom és kín nem enyhült annak gondolatára sem, hogy a szerelme csak is a jóért és tisztaságáért halt meg. A lány is tudta milyen elveszti embereket, és az életét nem hozhatta helyre még a fiú románca sem. Ezt Daniel is tudta. Még is...nem volt készen erre. Még frissen ég az elméjében az összes pillanat,mely során olyan helyeken érinthette a lányt amiről még csak álmodni sem mert.
*
Meg tudja lepni az embert, hogy rohan az idő. Ezt talán Daniel és legjobb barátja Zac tudja a legjobban. Zac mostoha húga Hayley végül Royyal élte le az életét, sőt a mai napig boldog pár és több gyermek,valamint unoka nagyszülei. És egy szépséges kúriában élnek valahol Európában. A két fiú azonban soha nem tudott igazán tovább lépni az élet nagy veszteségein. Daniel az a bizonyos nap óta csak arra vár, hogy megöregedjen és beteljesítse szerelme kérését. Zac pedig soha nem volt képes elhagyni a fiút, hiszen az évek alatt szinte testvérek lettek. Egykori fiatal vonásaik és sármuk már a múlté. Most csak két öregember ül a padon a minesotai parkban.
- Érzem,hogy itt az idő. - Vett nagy sóhajt Daniel. - Leéltem az életem, időnként boldog voltam és próbálkoztam. De soha, senkit nem tudtam úgy szeretni mint őt ,haver. Beteljesítettem az akaratát. Nem akartam gyenge lenni. Éltem. Helyette is. És most kész vagyok arra, hogy mellé lépjek az örökké valóságba. Remélem egy helyre kerülök vele, bármilyen gyarló is voltam...
Zac nagy levegőt vett, és egy utolsó ölelést adott régi bajtársának. Vannak sebek melyek nem gyógyulnak. Az idő múlásával szépülnek, de örökké űrt hagynak a szívünkben.
- Jólvan Daniel. Ne feledd, vár az öröklét.
S ezzel az utolsó szavakkal átadta barátját a halál titokzatos világának,aki mostantól talán rálelhet örök boldogságára igaz szerelme mellett. A túlvilágon nincs kor vagy szabályzat, vagy idő csak az örök boldogság,gondolta Zac miközben húgához igyekezett, hogy leélje ő is élete hátralévő részét. Talán igaza is van. Talán soha nem örök a szenvedés,de talán a lét megmagyarázhatatlansága és érzései teszik érdekessé az életet. Mert nem tudjuk, hogy tényleg vár e ránk Ő a túloldalon. De Daniel abban a hittben távozott, hogy remélte az ő Candyje mostantól örökké mellette van.
Az elejétől kezdve tudtam, hogy Clare karakterét fel szeretném áldozni, és azt is tudtam mi módon. Daniel számára, számukra egy boldogságot képzeltem el, mindig is, de egy másik helyen mert annak ellenére, hogy ördög, pokol kutya és hasonló hihetetlen dolgokat szőttem bele, a végére egy valóságos és kicsit földhöz ragadt tragikumot szerettem volna. Remélem nem okoztam csalódást nektek.
És hát látom,te nem fukarkodsz a hellyel. Azonban mivel ez az utolsó fejezetem úgy döntöttem az utolsó két részletet egyben rakom fel, és hát remélem nem lesz túl hosszú...
A halál lehelete
Huszonötödik fejezet,második , harmadik és negyedik rész:
A vacsora annyira természetesen és tökéletesen zajlott, mint egy Disney-mesébe. Daniellel mindent előkészítettünk és együtt el is mosogattunk. Hay össze-vissza puszilgatott, és bemutatta "bátyának" vadontan új barátját. Zac persze jól kiakadt,de remekül kezelte a helyzetet. Este kilenc fele mindenki elment. Kivéve kettőnket. Daniel és Én. Egy sorcsapásként készülök erre az estére. Úgy döntöttem leülök a kanapéra amíg ő lezuhanyozik. Nem tudom mennyire lennék nyomulós, ha bemennék hozzá...De idekint is sz.r. Daniel kijön a fürdőszobából és olyan lendülettel veti rám magát,hogy annak talán fájnia kéne. De csak magamba akarom őt szippantani, amikor szinte csak lihegve,de a fülembe súgja, hogy szeret , előtörnek a könnyeim. Daniel nem érheti,de nekem csak most esett le az egész. Ki kell jutnom alóla. De nem megy, így a nappali sarkánál nem jutok messzebbre. Csak sírni tudok. Daniel felállt a kanapéról, és mint vulkán látom, ahogy kitörik belőle minden amit eddig elnyomott.
-Szeretlek Candy! Nem hazudok , és ezt te is érzed! Látod rajtam, látod a szememben ,muszáj látnod. Hallasz Candy?! Nem menekülhetsz az igazság elől. Sajnálom. A szeretetem talán súlyként nehezedik a válladra , de attól még nem fog megszűnni , hogy befogod a füled. - ordibálta. Mindenféle kéz -és lábhadonászásokkal gesztikulálta az érzelmeit. Két és fél hét telt el azóta , hogy össze futottunk Zaccal és a húgának nevezett nőszeméllyel a kórházi folyosón. Ez volt életem legmozgalmasabb két és fél hete. Végre mindent megkaptam amire csak valaha is vágytam. Szerelmet. Törődést. Figyelmet. Erőt. De mindez nem számított. Mert már megtanultam milyen mulandó dolgok is ezek. Daniel azt próbálja bizonyítgatni , hogy a szerelmünk pont az ellenkezője. Örök. Nem tudok hinni neki. A lakásának a hatalmas nappalijának a sarkában össze görnyedve sírok. "Semmi nem örök" suttogom inkább magamnak,mintsem neki. A mai estét nem éppen így terveztem. Zac szerencsére elment. Nem tudni , hogy fogadná a látványt. Röpke két hét alatt ismételten meghazudtoltam mindent amiben ezelőtt hittem. Amikor elkezdtem vele szövetkezni megírtam a halálos ítéletem. Tudom. De semmi nem bánok. Csak azt, hogy hamarabb nem jöttem mi az ami Daniel és köztem van. "Szerelem első látásra" Soha nem hittem az ilyenekben,de itt és most szembesülnöm kel vele. Ő az én első igazi és nagy szerelmem,melyet már az első pillanattól fogva éreztem.És már csak erre a lökésre,erre a ráismerésre volt szükségem.
*
Soha nem képzelődtem azon, vajon milyen lehet az első alkalom. Először együtt leni egy "férfivel", azon aztán meg pláne nem elmélkedtem, hogy kivel leszek. Hiszen amíg mindennapi életem része volt az apám, ő volt az egyetlen fontos férfi az életemben. Egy-két békát leszámítva. Most viszont úgy érzem megtaláltam a hercegem. Persze minden lány ezt érezheti amikor a szerelme mellett fekszik az ágyban az első együttlét után. De én komolyan gondolom. Életem utolsó órái teljes boldogsággal telnek. Szomorú a felismerés amikor el kell fogadni, hogy véget ér egy korszak az életünkben. Még szomorúbb amikor erre 17 évesen eszmélsz rá, és a leglehangolóbb az amikor vannak akiket elvesztettél,de vannak szeretteid,és te még is itt hagyod őket...még is miért? Mert egy rossz bábú vagy az ördög sakkmezején. Kínt okozni a szerelmednek borzalmas. Ahogy visszagondolok a pillanatra amikor forró leheleted a kulcscsontomat simogatta, és az első esetlen kézmozdulatra amikor a hálószoba felé vezettél, könnycseppek mardossák a szemem. De nem akarok sírni. Boldog akarok lenni. Sőt neked köszönhetően az is voltam Daniel. Mindent megtettél értem, és én is érted. Úgy érzem beteljesült aminek be kell. Tettem egy ígéretet és ez által kellett elmennem. De tudd boldog voltam. Az vagyok. Neked köszönhetően. A veszteségem remélem nem fog örök kínt okozni neked. Találsz egy kellemes nőt, gyerekeid lesznek. Vagy utánam jössz...Egyik sem tesz hihetetlenül elégedetté,de örülnék, ha teljes életed lenne. És majd a 90 éves Daniellel találkoznék odaát. Majd arra gondolsz,hogy nekem meg kellett halnom. Ez volt a sorsom. Egy lépcső az életedben, még te az egész éltem voltál számomra. De elárulom. Szeretlek. Én is. Tiszta szívembő. És azért kell elmennem mert így megszabadíthatlak minden szenvedéstől. Nincs több ördög, nincs több baj. Normális életed lehet. És a motel szobás beszélgetés óta tudom, hogy ezt akarom nyújtani neked. És most sikerült.Szeretlek. Örökké és odaát is.Candy.
Daniel könnyein csak úgy hullottak amikor olvasta a levelet. Körübelül fél órája, hogy felkelt,de nem találta maga mellett a lányt. Minden erejével belefeledkezett az estébe, és azt gondolta Clare bizonyára csak fürdik. Egy percre vissza emlékezett a selymes márvány bőrre, és a számára aranyosnak talál kuncogásra. Amikor kijött a konyhába az élete és a szíve darabokra tört. A hideg kövön heverve találta meg Candyt, ahogy és mindenhol alvadt vér vette körül. A keze mellett a konyhakés hevert. Megölte magát...Egyértelmű volt még is a fiú nem tudta épp elmével felfogni, hogy miért tette. A levél sem volt különösebb magyarázat. Persze mindig is tudta, hogy a lány csodálatos és önfeláldozó jellegű,de remélte, hogy az éjszaka változtathat valamint. Tévedett. Clare igazat szolgáltatott. Lucifer többé nem teszi be a lábát emberi földre,a katonái nem ártanak senkinek. Ő is halandó lett. Még is a szívébe markoló jeges fájdalom és kín nem enyhült annak gondolatára sem, hogy a szerelme csak is a jóért és tisztaságáért halt meg. A lány is tudta milyen elveszti embereket, és az életét nem hozhatta helyre még a fiú románca sem. Ezt Daniel is tudta. Még is...nem volt készen erre. Még frissen ég az elméjében az összes pillanat,mely során olyan helyeken érinthette a lányt amiről még csak álmodni sem mert.
*
Meg tudja lepni az embert, hogy rohan az idő. Ezt talán Daniel és legjobb barátja Zac tudja a legjobban. Zac mostoha húga Hayley végül Royyal élte le az életét, sőt a mai napig boldog pár és több gyermek,valamint unoka nagyszülei. És egy szépséges kúriában élnek valahol Európában. A két fiú azonban soha nem tudott igazán tovább lépni az élet nagy veszteségein. Daniel az a bizonyos nap óta csak arra vár, hogy megöregedjen és beteljesítse szerelme kérését. Zac pedig soha nem volt képes elhagyni a fiút, hiszen az évek alatt szinte testvérek lettek. Egykori fiatal vonásaik és sármuk már a múlté. Most csak két öregember ül a padon a minesotai parkban.
- Érzem,hogy itt az idő. - Vett nagy sóhajt Daniel. - Leéltem az életem, időnként boldog voltam és próbálkoztam. De soha, senkit nem tudtam úgy szeretni mint őt ,haver. Beteljesítettem az akaratát. Nem akartam gyenge lenni. Éltem. Helyette is. És most kész vagyok arra, hogy mellé lépjek az örökké valóságba. Remélem egy helyre kerülök vele, bármilyen gyarló is voltam...
Zac nagy levegőt vett, és egy utolsó ölelést adott régi bajtársának. Vannak sebek melyek nem gyógyulnak. Az idő múlásával szépülnek, de örökké űrt hagynak a szívünkben.
- Jólvan Daniel. Ne feledd, vár az öröklét.
S ezzel az utolsó szavakkal átadta barátját a halál titokzatos világának,aki mostantól talán rálelhet örök boldogságára igaz szerelme mellett. A túlvilágon nincs kor vagy szabályzat, vagy idő csak az örök boldogság,gondolta Zac miközben húgához igyekezett, hogy leélje ő is élete hátralévő részét. Talán igaza is van. Talán soha nem örök a szenvedés,de talán a lét megmagyarázhatatlansága és érzései teszik érdekessé az életet. Mert nem tudjuk, hogy tényleg vár e ránk Ő a túloldalon. De Daniel abban a hittben távozott, hogy remélte az ő Candyje mostantól örökké mellette van.
-Vége-
Az elejétől kezdve tudtam, hogy Clare karakterét fel szeretném áldozni, és azt is tudtam mi módon. Daniel számára, számukra egy boldogságot képzeltem el, mindig is, de egy másik helyen mert annak ellenére, hogy ördög, pokol kutya és hasonló hihetetlen dolgokat szőttem bele, a végére egy valóságos és kicsit földhöz ragadt tragikumot szerettem volna. Remélem nem okoztam csalódást nektek.
Nagyon szép lett. A befejezés pedig olyan, amilyennek lennie kellett
Nem csalódtam benned, ahogyan a történet végében sem. Összehoztál A halál leheletének egy tökéletes befejezést. Gratulálok! 
Márcsak az érdekel, hogy tervezel-e még írni valamit és azt megosztani velünk?
U.i.: Köszi, a kedves szavakat
2015. április 16. 21:06
#338
|
|
- törölt felhasználó - |
Idézet (Sprite @ 2015.04.16. 19:56)
Nagyon szép lett. A befejezés pedig olyan, amilyennek lennie kellett Nem csalódtam benned, ahogyan a történet végében sem. Összehoztál A halál leheletének egy tökéletes befejezést. Gratulálok!
Márcsak az érdekel, hogy tervezel-e még írni valamit és azt megosztani velünk?
U.i.: Köszi, a kedves szavakat
Nem csalódtam benned, ahogyan a történet végében sem. Összehoztál A halál leheletének egy tökéletes befejezést. Gratulálok! Márcsak az érdekel, hogy tervezel-e még írni valamit és azt megosztani velünk?
U.i.: Köszi, a kedves szavakat
Köszönöm szépen
Gondolkodom egy következő regényen,ami a Kísértő Sötétség címet kapta...de abba semmi természet feletti dologra nem gondoltam. Egy lány aki kisgyermek korában szörnyű megrázkódtatásokat élt át,nevelőszülőkhöz került,de bizonyos emlékek örökké kísértik...
Szóval valami ilyesmiben gondolkodom,de még semmi konkrét.
1 felhasználónak tetszik:
unbroken_reka
2015. április 17. 19:36
#339
|
|
- törölt felhasználó - |
Idézet (NutellaHoney @ 2015.04.16. 21:06)
Köszönöm szépen
Gondolkodom egy következő regényen,ami a Kísértő Sötétség címet kapta...de abba semmi természet feletti dologra nem gondoltam. Egy lány aki kisgyermek korában szörnyű megrázkódtatásokat élt át,nevelőszülőkhöz került,de bizonyos emlékek örökké kísértik...
Szóval valami ilyesmiben gondolkodom,de még semmi konkrét.
Gondolkodom egy következő regényen,ami a Kísértő Sötétség címet kapta...de abba semmi természet feletti dologra nem gondoltam. Egy lány aki kisgyermek korában szörnyű megrázkódtatásokat élt át,nevelőszülőkhöz került,de bizonyos emlékek örökké kísértik...
Szóval valami ilyesmiben gondolkodom,de még semmi konkrét.
Ha úgy gondolod, hogy publikálod, már van egy olvasód
2015. április 17. 19:59
#340
|
|
Cute girl 998suicide blonde |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.08.19. Hozzászólás: 11981 Csatolások: 4586 Azonosító: 158722 offline
|
Idézet (Sprite @ 2015.04.17. 19:36)
Ha úgy gondolod, hogy publikálod, már van egy olvasód
Sőt, kettő!
1 felhasználónak tetszik:
unbroken_reka
Összeugrott Selena Gomez és Blake Lively - kiderült, hogy utálják egymást
Összeugrott Selena Gomez és Blake Lively - kiderült, hogy utálják egymást
Nem hajlandóak egy légtérben lenni.
Szomorú hír - Carlos PenaVega a negyedik gyermekét gyászolja
Szomorú hír - Carlos PenaVega a negyedik gyermekét gyászolja
Tragikus hírt osztottak meg a feleségével.
J. K. Rowling nem tud megbocsátani Daniel Radcliffe-nek és Emma Watsonnak
J. K. Rowling nem tud megbocsátani Daniel Radcliffe-nek és Emma Watsonnak
Nem csitul a botrány a Harry Potter sztárjai körül.
Justin Bieber és Hailey Bieber a Coachellán jelentek meg együtt a szakítási pletykák közepette
Justin Bieber és Hailey Bieber a Coachellán jelentek meg együtt a szakítási pletykák közepette
Aranyos videó készült róluk.
Jennifer Lopez gyereket akar Ben Afflecktől
Jennifer Lopez gyereket akar Ben Afflecktől
Szeretne elérni vele egy újabb mérföldkövet.
Henry Cavill apa lesz! Babát vár a szerelme!
Henry Cavill apa lesz! Babát vár a szerelme!
Boldogan jelentette be a sztár.
Kris Jenner abban bízik, hogy Timothée Chalamet felsőbb körökbe juttatja a családját
Kris Jenner abban bízik, hogy Timothée Chalamet felsőbb körökbe juttatja a családját
A-listás színésszel jár Kris Jenner egyik lánya.
