Magazin - Keresés eredménye
20 ezer dollár nem elég! Britney exe még több gyerektartást követel
Húszezer dollár, azaz ötmillió forint havonta nem elég Britney exének.
Szerelme gyűrűt húzott Claire Holt ujjára
A Vámpírnaplók sztárja rövidesen ismét férjhez megy, párja ugyanis ma megkérte a kezét.
Chris Pratt beadta a válókeresetet Anna Faris ellen
Az egykori álompár hivatalos formában is véget kíván vetni 2009-ben kötött házasságának.
Frances Cobain üzenete exének: „Csak a holttestemen keresztül tarthatod meg apám gitárját!”
Még mindig folyik a vita az egykori háuzasok között.
Igaz történet: Ilyen az, ha tizenévesen hozzámész a középiskolai szerelmedhez
Egy fiatal lány osztotta meg a történetét.
Egy évvel szakításuk előtt még babát akart Fergie és Josh Duhamel
Az énekesnő és a színész tizenhárom évet töltött együtt, a napokban azonban bejelentették: különválnak.
Ozzy Osbourne szégyelli magát, amiért megcsalta a feleségét
A zenész idestova 35 éve él többé-kevésbé boldog házasságban Sharonnal.
Férje elperelné az alkohol- és dorgproblémákkal küzdő Mel B-től a gyerekeket
Mel B sorsa nem látszik rendeződni – exe még a gyerekeket is elvenné tőle, ráadásul jó okkal.
Angelina Jolie: „Nem élvezem a szingliséget! Ez nem olyasvalami, amire vágytam!”
Immár egy év telt el azóta, hogy a színésznő beadta a válókeresetet férje ellen, akivel a Mr. & Mrs. Smith forgatásán szerettek egymásba, noha élete...
Caitlyn Jenner sehol nem lenne ma Kris Jenner nélkül
Exfelesége, Kris karolta fel és tette azzá, aki.
Kiderült, miért válik Chris Pratt és Anna Faris
A pár tíz évet töltött együtt – ebből nyolcat házasságban –, a napokban pedig úgy döntöttek, különválnak.
Elválnak a hollywoodi álompár útjai! Szakított egymással Chris Pratt és Anna Faris
Tíz együtt töltött év után döntött a szakítás mellett a Szédületes éjszaka forgatásán egymásba szeretett sztárpár.
Angelina Jolie nagyon sajnálja, hogy zátonyra futott a házassága Brad Pittel
Két évig voltak házasok.
Férjhez ment a Melrose Place sztárja
A 46 éves sorozatsztár másodjára is elkelt! Josie a Facebookon jelentette be, hogy ismét kimondta a boldogító igent.
Egy évvel válása után új pasija van Frances Bean Cobainnek
A 24 éves sztárcsemetére a közelmúltban ismét rátalált a boldogság egy Matthew Cook nevű fiatalember személyében.
Gwen Stefanit nem zavarja, ha szerelme összefut exével
A 47 éves énekesnő magabiztos: nincs kétsége afelől, hogy párja számára csak ő létezik.
Angelina Jolie féltékeny: Nem szeretné, ha Brad Pitt újra randizna
Bár ő szakított férjével, nem akarja mással látni.
Brad Pitt megnyugtatta a rajongókat: A válás után is van élet
Ezúttal az Associated Pressnek mesélt arról, milyen az élete most, hogy már másodjára is válik.
Rob Schneider lánya pár hét leforgása alatt férjhez ment és el is vált
A 27 éves Elle alig pár hete ismerte párját, amikor úgy döntött, hozzámegy feleségül.
Egy év házasság után férje beadta a válókeresetet Claire Holt ellen
A The Originals sztárja mégsem találta meg az igazit.
Közel 5 év házasság után válik A Grace klinika sztárja
A színész és civil felesége, Aryn Drake-Lee szeptemberben ünnepelték volna ötödik házassági évfordulójukat.
Hírkereső
Legolvasottabb hírek
Magyar tervezőzől választott.
Az étterem tulajdonosa elmondta, hogyan viselkedtek.
Új frizurával jelenik meg az új részekben.
Hat meglepő érdekesség a Loki sztárjáról.
Britney Spears 19 éves fia, Jayden megszólalt a témában.
Továbbra sem érti a felháborodást.
Elhunyt Kaylee Hottle amerikai színésznő.
Elmondta, hogyan érzett a szakítás után.
Új férfival találkozgat.
Üzeneteket küldenenek neki és a családjának.





































