Idézet (Porkéz @ 2016.10.31. 21:02)
Életem egyik első verse - és e tapasztalatból elég volt, nem lesz több. Csak azért teszem fel, mert úgysem ismer senki. Címe az nincs.
Állok az esőben, várom a Napot,
de az csak nem jön, hiába akarom.
Felhők takarják, elfedik,
lelkemet ezzel meggyengítik.
Szeretnék ordítani, üvöltve
bömbölni, napfényt felfedve
végre megnyugodni, s csak élni,
hinni, várni és remélni,
még akkor is, ha tudom,
az életet így már unom.
Élni akarok, mindent elfeledni,
a világot ezzel könnyebbé tenni.
Megszabadulni a sok fájdalomtól,
nem félni a rémisztő haláltól.
El akarok engedni mindent, mi mocskos,
eltüntetni a hegeimet itt-ott.
Jómagam sem tudom, mi kell nekem,
de egy beteg világ beteg
emberré tett, s miközben egyre várok,
várok a csodára, hiába állom
a sok borzalmas tettet, álmot,
a megnyugvást nem találom.
Ideje hát elővenni a pengét,
hadd szakadjon minden, ami nem ép.
Hisz az ember elpusztítja azt, mi bántja,
s a bajt mindenki önmagában látja.
Elpusztítom, mi bánt, véget vetek ennek,
gondolom, miközben peregnek a percek.
S semmit nem teszek, csendben tűrök,
ismét elviselem a temérdek nyűgöt.
Továbbra is állok az esőben, s várom
a napot, várom a szebb holnapot.
Állok az esőben, várom a Napot,
de az csak nem jön, hiába akarom.
Felhők takarják, elfedik,
lelkemet ezzel meggyengítik.
Szeretnék ordítani, üvöltve
bömbölni, napfényt felfedve
végre megnyugodni, s csak élni,
hinni, várni és remélni,
még akkor is, ha tudom,
az életet így már unom.
Élni akarok, mindent elfeledni,
a világot ezzel könnyebbé tenni.
Megszabadulni a sok fájdalomtól,
nem félni a rémisztő haláltól.
El akarok engedni mindent, mi mocskos,
eltüntetni a hegeimet itt-ott.
Jómagam sem tudom, mi kell nekem,
de egy beteg világ beteg
emberré tett, s miközben egyre várok,
várok a csodára, hiába állom
a sok borzalmas tettet, álmot,
a megnyugvást nem találom.
Ideje hát elővenni a pengét,
hadd szakadjon minden, ami nem ép.
Hisz az ember elpusztítja azt, mi bántja,
s a bajt mindenki önmagában látja.
Elpusztítom, mi bánt, véget vetek ennek,
gondolom, miközben peregnek a percek.
S semmit nem teszek, csendben tűrök,
ismét elviselem a temérdek nyűgöt.
Továbbra is állok az esőben, s várom
a napot, várom a szebb holnapot.
Hát ez fantasztikus*.*