Magazin - Keresés eredménye
Caro Emerald ismét hódít
Németországban a napokban adták ki az énekesnő egyik kislemezét, mely Hollandiában már megjelent.
Noel Gallagher visszatért
Az Oasis egykori gitárosa és dalszövegírója most szólókarrierbe kezdett. Noel Gallagher öccse nélkül folytatja pályafutását, míg Liam az Oasis tagjaival...
Jason Derülo romantikus dallal rukkolt elő
Megérkezett Jason Derülo második kislemeze a szeptemberben megjelenő Future History albumáról. A dal az It Girl címet kapta.
Taylor Swift új kislemeze a Sparks Fly lesz
A Grammy-díjas countryénekesnőnek októberben jelent meg nagy sikerű Speak Now című albuma. Eddig négy kislemez és klip érkezett róla, s bejelentették,...
Shania Twain új dalt adott ki
Shania Twain pár évig hanyagolta az éneklést, nemrég azonban vadonatúj dalt jelentetett meg Today Is Your Day címmel.
Natalia Kills amerikai debütálásra készül
Az énekesnő elkészítette Free című dalát, méghozzá will.i.ammel karöltve.
Shontelle álma valóra vált
A barbadosi énekesnő, Shontelle tele van élettel és kreativitással, és úgy érzi, most van karrierje csúcsán.
Eminem beszólt Lady Gagának
A rapper egyik új számában ismét felemlegette a régi pletykát, miszerint Gaga hermafrodita lenne. Az A Kiss című dalban a Ladyn kívül más előadókat is...
Megjelent Ellie White legújabb kislemeze
A DJ Project egykori énekesnője második kislemezét adja ki.
Demi Lovato befejezte kislemeze munkálatait
Megtudhattuk, hogy Demi befejezte új kislemezének munkálatait.
Megjelent Beyoncé legújabb dala
Beyoncé Knowles legújabb dala, a Best Thing I Never Had alig egy napja jelent meg.
Nyáron jön Game új albuma?
Game új lemeze, a The R.E.D. Album már régen készen van, és nyáron talán meg is jelenik.
Megjelent Gavin DeGraw legújabb kislemeze
Az amerikai énekes legújabb kislemeze a napokban jelent meg.
Enrique Iglesias: új klip a láthatáron
Elkészítette legújabb videoklipjét Enrique Iglesias. Az énekes ezúttal egy spanyol nyelvű dalhoz forgatta le a kisfilmet.
A Lady Antebellum kapcsolati tanácsa
A napokban jelent meg a Lady Antebellum nevű zenekar harmadik albumának előfutára, amely leginkább Need You Know című dalukra hajaz.
Nerina Pallot új lemeze a Year of the Wolf
Június 13-án kerül a boltokba az énekesnő vadonatúj albuma és kislemeze.
Megjelent Rihanna új klipje
Megjelent az énekesnő legújabb klipje, mely a California King Bedhez készült.
Christina Perri harmadik kislemeze „magányos”
Az énekesnő harmadik kislemeze a The Lonely címet viseli.
Shakira új dallal hódít
Shakira hétfőn megjelentette legújabb kislemezét. A Rabiosa érdekessége, hogy angolul és spanyolul is elkészült.
Jason Derülo új dala a héten debütál
A 21 éves amerikai énekes, Jason Derülo első kislemeze a hétvégén debütál.
Lady Gaga új dala április 19-én érkezik
Az énekesnő tegnap tette közzéJudas című kislemezének megjelenési dátumát.
Jön az új Arctic Monkeys-kislemez
Az Arctic Monkeys megjelenteti negyedik stúdióalbumának első kislemezét.
JLo új kislemeze az I'm Into You lesz
JLo a Pitbullal való On The Floor után újabb kislemezt ad ki, amelynek előzetese már hallható is az interneten. A dalt szintén egy rapperrel készítette el.
Megjelent Jessica Mauboy és Jay Sean dala
Március 11-én látott napvilágot a What Happened to Us című kislemez, amelyet az ausztrál-indonéz származású Jessica Mauboy és Jay Sean közösen énekelt fel.
Taylor Swift új kislemeze a Mean lett
A country-pop énekesnő nagysikerű albumáról érekezik az új sláger, a Mean.
Új lemezt adott ki az Asteroids Galaxy Tour
A The Asteroids Galaxy Tour nevű együttes nem unatkozik. Nemrég még egyik dalukkal népszerűsítettek egy Heineken-reklámot, most pedig új korongot dobnak...
Hírkereső
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.
Meglepő dolgot árult el.
































