Magazin - Keresés eredménye
Nem csak Kristen Stewart bűnhődik a megcsalás miatt
Eddig csak a Kristen Stewart körüli veszteségekről lehetett hallani, azonban úgy tűnik, Rupert Sandersnek is főhet a feje a félrelépése miatt.
Poénokkal oldották a hangulatot a színpadon Bereczkiék
Közös műsoruk a válásuk ellenére is folytatódik.
Hónapok óta csalta egymást Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán
Állítólag Bereczki civil lányt, Szinetár kollégáját szereti.
Jada Pinkett Smith: „Will és én nem válunk!”
Jada és férje, Will kapcsolata válságban volt egy ideig, legalábbis a pletykák erről szóltak, ám a sztárpár megmentette kapcsolatát.
Válik Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra
A színészházaspár életében korábban is voltak hullámvölgyek, melyeket sikerült megoldaniuk. Most azonban ők maguk jelentették be, elválnak útjaik.
Katy Perry vigasztalja a felszarvazott Pattinsont
Robert Pattinson jelenlegi legnagyobb támasza Katy Perry.
Válik Alexa Vega
Alexa Vega, a Kémkölykök sztárja kevesebb, mint két évnyi házasság után adta be a válókeresetet férjével, Sean Covellel.
Katy Perry hivatalosan is elvált
Az énekesnő és a komikus, Russell Brand válási procedúrája hivatalosan befejeződött, így már papír is bizonyítja, hogy vége házasságuknak.
Eldobható telefonon szervezte a válást Katie Holmes
Egy barátja segített telefont szerezni a színésznőnek.
Katie Holmes nyerte lánya felügyeleti jogát!
Tom Cruise lányának felügyeleti jogát az anyja nyert el.
Katy Perry nem áll készen egy új szerelemre
A látszat ellenére Katy Perryben nagy nyomot hagyott az előző kudarcba fulladt házassága, még nem áll készen arra, hogy újra szerelembe essen.
Katie Holmes: „Végre szabad lehetek!”
Az egész világ megdöbbent, mikor az álompár - Katie Holmes és Tom Cruise - bejelentette válását. Bár házasságuk nem ment zökkenőmentesen, kislányuk...
Mostohaanyja távoltartási végzést kért Mel Gibson ellen
A csaknem 80 éves asszony fenyegetve érzi magát.
Katie Holmest férje egyháza figyelteti
Akár paranoiának is tűnhetne, de nem az: amióta Katie Holmes elhidegült férjétől, Tom Cruise-tól, általa ismeretlen személyek követik mindenhová autókkal.
Mary-Kate Olsen új kapcsolatát ellenzi az édesapja
Sokan meglepődtek, mikor kiderült, hogy Mary-Kate Olsen és Olivier Sarkozy egy pár. Úgy látszik azonban, hogy nem csak a rajongók, hanem a színésznő...
Újra megházasodna Russell Brand
Russell Brandet nem zavarja az első kudarcba fulladt házassága – szívesen házasodna egy másik nővel, ha úgy érzi, hogy tényleg ő élete párja.
Jennifer Lopez és Marc Anthony egy színpadon
Az egykori álompár kézen fogva jelent meg Las Vegasban, közös tehetségkutató műsoruk záróünnepségén.
Katy Perry visszamenne volt férjéhez
Az énekesnő lelki állapota úgy tűnik, mégsincs a legnagyobb rendben.
Keresztes Ildikó nélkül folytatódhat az X-Faktor
Keresztes Ildikót rosszul érintette, hogy férje, Kicska László elhagyta őt. Nemrégiben már jegygyűrűje nélkül láttuk, ami azt jelenti, elfogadta, hogy...
Válik a One Tree Hill sztárja
A Tuti gimiből ismert színésznő a saját blogján, első kézből osztotta meg a rajongókkal a hírt, miszerint ő és férje, Michael Galeotti közös...
A 41 éves Uma Thurman gyermeket vár
Uma Thurman két gyermeke mellé egy kistestvér is érkezik a családba, hiszen a színésznő a harmadik gyerekét várja.
Sikeresen megmentette házasságát Will Smith
Will Smith és felesége, Jada romokban heverő házasságáról elég sokat pletykáltak, de ez a mostani hírekből nem így tűnik. Ugyanis a színésznő egy nagyon...
Kris Humphries nem kér Kim pénzéből
Kim Kardashian pénzt ajánlott fel férjének, hogy aláírja a papírokat.
Russell Brand máris exneje kiköpött másával randizgat
A sztárpár válása után alig egy hónappal rögtön hírbe hozták egy színészhölggyel a nőcsábászt. Első választottja pedig nem más, mint a Katy Perryre...
Hírkereső
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Harmadik gyermekét várja.
Már nem kell a régi barátainak.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Magyar tervezőzől választott.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.


































